myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
7. lecke Serdülők

Elizeus hűséges szolgálata

2026. november 8–14.

Memoriter

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni, mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy Ő létezik, és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” Zsidók 11:6

Isten gondoskodik egy özvegyasszonyról Vasárnap, november 8.

2Kir 2:23,24;4:1-7

Isten Elizeus által friss, tiszta vízzel látta el Jerikó városát. A próféta ezután Bételbe tartott, ahol szintén működött egy prófétaiskola. A város felé közeledve csavargó gyerekek csapatával találkozott. Tudtak róla, hogy Isten a mennybe vitte Illést, de ahelyett, hogy ezt nagyszerű dolognak tartották volna, inkább gúnyt űztek belőle. Mit kántáltak, amikor elhaladtak mellettük? 2Kir 2:23

Elizeus szerette a fiatalokat, de tudta, hogy milyen veszélyes a tiszteletlenség. Azt is tudta, hogy ezt nem hagyhatja figyelmen kívül. Hátrafordult és szigorúan szólt hozzájuk. Mi történt? 2Kir 2:24. 

Bizonyára egész Izrael megtudta, mi történt ott aznap, mert Elizeusnak soha többé nem akadt gondja durva, tiszteletlen gyermekekkel vagy fiatalemberekkel. Ami ott azokkal a fiatalokkal történt, nekünk is elmond valami nagyon fontosat a tiszteletteljes viselkedésről. A Biblia több mint egy tucat csodát örökített meg, amiket Isten Elizeus által vitt véghez. Ezek egyike volt, amit az özvegyasszonyért tett, akinek néhai férje egy prófétaiskola tanulója volt. Valamilyen okból az asszonynak adóssága volt. Talán még a férjének kellett pénzt kölcsönöznie a halála előtt, és a hitelező most tőle követelte azt vissza. Mikor az özvegyasszony nem tudott fizetni, a hitelező megfenyegette, hogy elviszi és szolgájává teszi a két fiát. Semmi kétség, az asszony nagyon aggódott. Mit kérdezett tőle Elizeus, amikor elmondta neki a gondját? 2Kir 4:1-2

Amikor azt felelte, hogy csak egy korsó olaja van, Elizeus azt mondta neki, hogy kérjen kölcsön annyi edényt, amennyit csak tud, és a fiaival töltsék meg mindet olajjal. Azután adják el és fizessék ki az adósságot. Még saját szükségleteikre is marad majd pénzük. 2Kir 4:3-7. 

Isten mindaddig nem hagyta kifogyni az olajat az asszony saját korsójából, amíg a kölcsönkért edények meg nem teltek. Milyen lenyűgöző csoda! Milyen megkönnyebbült és hálás lehetett az a család! 

Alkalmazás: Isten ma is gondoskodik mindazok szükségleteiről, akik hűségesek hozzá. Fil 4:19 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Viszonzott kedvesség Hétfő, november 9.

2Kir 4:8-31

Elizeus bejárta Izraelt, és valószínűleg mindenki ismerte őt. Egy Súném nevű város egyik otthonában az emberek különösen kedvesen fogadták. Tudták, hogy „Isten szent embere”, és minden alkalommal győzködték, hogy térjen be hozzájuk és egyen velük, amikor arra járt. Gazdag emberek voltak, és az asszony javasolta, hogy építsenek Elizeus és a szolgája számára egy emeleti szobát a házukban, amit bármikor használhatnak, ha arra járnak. Férje is jó ötletnek tartotta ezt, és megépítették a szobát. Így mindig ott várta Elizeust egy kényelmes szoba. 2Kir 4:8-10

Elizeus nagyra értékelte ezt a gondoskodást, és mindig ott tartózkodott, amikor útja e nagylelkű emberek otthona közelében vezetett. Szerette volna kimutatni nekik megbecsülését. Egy nap azt mondta Géházinak, a szolgájának, hogy kérdezze meg az asszonyt, tehet-e értük valamit. Az asszony megköszönte, de mindene megvolt, és nem jutott eszébe semmi különös, amit kérhetne. Elizeus ezután Géházit kérdezte meg, hogy neki van-e valami ötlete. Ő mit felelt? 2Kir 4:14-16.

Az asszony nem akarta elhinni, hogy tényleg lehet egy fia. Mégis lett, és micsoda örömmel figyelték férjével együtt kisfiuk növekedését! Egy napon azonban, amikor a gyermek apjához ment a mezőre, nagyon megbetegedett. Mi történt? 2Kir 4:18-21.

Az édesanya tudta, hogy Elizeus aznap a 26 km-re fekvő Karmelnél tartózkodik. Senkinek nem szólt, hogy hová siet, gyorsan felnyergelt egy szamarat és amilyen gyorsan csak bírt, elindult a prófétát megkeresni. Elizeus meglátta, hogy jön, és elébe küldte Géházit. Az anya azonban kizárólag Elizeussal akart beszélni. Kiöntötte neki szíve bánatát. Mit mondott Elizeus Géházinak, mit csináljon? 29. v. Mikor az anya elutasította, hogy otthagyja Elizeust, ő vele ment. Útközben találkoztak Géházival, aki rossz hírt közölt velük. 2Kir 4:31. 

Alkalmazás: Kedves és vendégszerető vagy másokkal? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Három bámulatos csoda Kedd, november 10.

2Kir 4:32-55

Elizeus és a súnémi asszony siettek vissza az asszony otthonába. Drága kicsi fia meghalt és Elizeus szobájában feküdt. Ami megérkezésük után történt, az még nagyobb csoda volt, mint amit Elizeus a szörnyű éhínség idején az özvegyasszony házában tett. Imádkozás közben Elizeus erősen hitte, hogy Isten vissza fogja adni a kisfiú életét. Egyszer csak a gyermek tüsszentett, és nem is csak egyet! A fiú, aki már órák óta halott volt, hétszer tüsszentett! Majd kinyitotta a szemét. Elmúlt a szörnyű fejfájása. Jól érezte magát! Bizonyára Elizeusra nézett, nem értette, miért van az ő szobájában, és az édesanyját kereste. Géházi gyorsan elszaladt, hogy odahívja. Ó, milyen hálás volt, hogy Isten meghallgatta Elizeus imáját! 2Kir 4:36-37

Szörnyű éhínség volt az országban, amikor Elizeus meglátogatta Gilgálban a prófétaiskolát. A tanítványok mind nagyon éhesek volta. Mikor Elizeus azt mondta nekik, hogy főzzenek valamilyen főzeléket a nagy fazékban, az egyik tanítvány vadtököt szedett a mezőn, és azt aprította bele az edénybe. Senki nem tudta, hogy az mérgező. Olvassuk el, hogy mi történt! 2Kir 4:40-41. 

Még az éhínség idején, ugyanabban a prófétaiskolában tartózkodott Elizeus, és valaki hozott neki ajándékba 20 kicsi árpakenyeret és friss gabonát. Elizeus azt mondta, hogy osszák szét a népnek, de szolgája megrázta a fejét: „Száz éhes ember van itt – emlékeztette Elizeust –, ez közel sem elég nekik!” „Még marad is majd belőle!” – ígérte Elizeus. És úgy is lett! 2Kir 4:44. 

Alkalmazás: Isten ma is megsokasítja a dolgokat, ahogyan akkor, ott Gilgálban az éhes tanítványoknak a kenyeret és a friss gabonát. Ha hűségesen befizetjük a tizedet, amivel tartozunk, és adományokat adunk a missziómunkára, Isten megsokasítja azt is, amit adtuk, és azt is, ami nálunk maradt. Mal 3:10 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Egy kicsi misszionárius Szerda, november 11.

2Kir 5:1-2

Egy másik csodához, amit Isten Elizeus által tett, egy izraelita kislányt használt egy idegen országban. Olvassuk el a lenyűgöző történet elejét! 2Kir 5:1-2

A kislány nevét nem tudjuk, de az biztos, hogy szülei hűségesen megtanították, hogy szeresse Istent, bízzon benne és segítőkész legyen. Megkönnyebbülést hozhatott Naámán feleségének, mert a nagy hadvezér egy lepra nevű szörnyű betegségben szenvedett. Senkiről sem tudtak, aki valaha is kigyógyult volna a leprából. A kislány azonban tudta, hogy Isten hatalma végtelen, és milyen lenyűgöző csodákat tett Elizeus által. Mit mondott Naámán fővezér feleségének? 2Kir 5:3. 

A főparancsnok beszélt a királlyal, aki szívesen megtett bármit, ami fővezérét meggyógyítja. Így Naámán hamarosan úton volt hintóján, szolgái mellette lovagoltak. A levélen kívül, amit Szíria királya írt Izrael királyának, Naámán több kiló aranyat, ezüstöt is vitt magával, és tíz drága öltözet ruhát annak, aki meg tudja őt gyógyítani. Naámán nem tudta, hol találja Elizeust, de azt tudta, hogy hol van Izrael királya. Amikor Izrael királya elolvasta a levelet, izgatott lett és aggodalmaskodni kezdett. Azonban Elizeus is hírét vette a dolognak, és Naámán hintója hamarosan az ő ajtaja előtt állt. 2Kir 5:6-9. 

Naámán ahhoz volt szokva, hogy tisztelettel bánnak vele, ezért nagyon sértve érezte magát, amikor egy szolga adta át neki az üzenetet ahelyett, hogy a próféta maga fogadta volna. Mit mondott neki Elizeus szolgája? 2Kir 5:10-11.

Naámán olyan mérges lett, hogy azonnal elindult vissza Szíriába. Miért ne fürödhetne meg a saját országa tiszta vizű, szép folyóiban, ahová a nép a bálványokat tisztelni ment? Túl megalázó lenne a Jordán sáros vizébe merülnie! 2Kir 5:12. 

A katonák csalódottak voltak, de végül összeszedték a bátorságukat. Naámán hintója mellé lovagoltak és udvariasan beszéltek hozzá. Vajon hallgat rájuk a büszke fővezér? 2Kir 5:13. 

Alkalmazás: Előfordult már veled, hogy a büszkeség visszatartott attól, hogy valami jót cselekedjél? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A szíriai fővezér hite Csütörtök, november 12.

2Kir 5:14-19

Naámán főparancsnok azért jött Elizeushoz, hogy a próféta kigyógyítsa a leprából. De büszkeségének megsértése miatt visszafelé tartott Szíriába. Még mindig leprás volt. Útközben szolgái győzködték, hogy tegye meg, amit Elizeus üzent neki. 2Kir 5:10-13

Naámán végül megállította hintaját. Választania kellett. Büszkén és leprásan tér haza Szíriába, vagy Izrael Istenébe vetett hite vezeti a Jordán vizébe? A hit győzött! Rövidesen a sáros folyóban állt. Ő és a katonák is számolták, hányadszor merült a víz alá. A hatodik alkalommal még mindig leprás volt. A hetediknél bizonyára mindenki lélegzetvisszafojtva figyelt. Majd az öröm kiáltásai hallatszottak, és Naámáné lehetett a leghangosabb! „Meggyógyultam! Elmúlt a lepra!” 2Kir 5:14.

Visszasiettek Elizeus házához, és ezúttal a próféta személyesen üdvözölte őket. Nagyon örülhetett annak, amit Naámán Istenről mondott. 2Kir 5:15.

Ezután előkerültek az ajándékok! Ám amikor főparancsnok hálásan nekiajándékozta volna azokat a drága holmikat, Elizeus visszautasította őket. Naámánnak és Szíria egész népének meg kellett tudnia, hogy Isten, és nem Elizeus gyógyította meg őt. Naámán bizonyára meghökkent, hogy Elizeus minden dicsőséget Izrael Istenének ad a gyógyulásért. Látván, hogy az Úr prófétája tényleg nem fogadja el a neki szánt ajándékokat, még jobban eltökélte, hogy attól kezdve csakis a menny Istenét fogja imádni. Még Izrael földjéből is kért néhány zsákkal, hogy magával vigye Szíriába. Megszenteltnek tartotta azt. Talán különleges helyet akart kialakítani a kertjében, ahol izraeli földön imádkozhat majd Izrael csodálatos Istenéhez, aki meggyógyította őt. Elizeus a „Menj el békességgel!” mondattal bocsátotta útjára. Szolgájának, Géházinak azonban egyáltalán nem volt békessége, hogy gazdája visszautasította az ajándékokat. 

Alkalmazás: Mit gondolsz, mért nem fogadta el az ajándékokat Elizeus? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Géházi kapzsisága Péntek, november 13.

2Kir 5:20-27 

Naámán hazafelé indult, Elizeus pedig visszament a házába. Géházi azonban a távozó fővezért figyelve a sok értékes ajándékra gondolt, amit magával visz. Hirtelen elhatározta magát. Mivel Elizeus nem figyelt, mit tett? 2Kir 5:20

Futás közben Géházi gyorsan kitalált egy történetet, amit majd Naámánnak mondani fog. A főparancsnok azonnal megállíttatta a hintót, amint meglátta a szolgát. Azt hihette, hogy valami baj történt. Géházi levegőért kapkodva mondhatta el a kieszelt történetet. 2Kir 5:21-22. 

Naámán természetesen örömmel segített a Géházi történetében szereplő tanítványokon és kétszer annyit adott, mint amennyit kért. A két tálentum ezüst több mint 90 kg volt. Túl nehéz, hogy Géházi egyedül cipelje, ezért Naamán még két szolgát is küldött vele, hogy segítsenek. A szolga nem akarta, hogy Elizeus megtudja, mit tett. Ezért egy bizonyos távolság megtétele után visszaküldte a szolgákat Naámánhoz és egy házban elrejtette az ezüstöt és a ruhaneműket, majd hazament. Mit válaszolt, amikor Elizeus megkérdezte, hogy hol járt? 2Kir 5:25.

Géházi hazudott Naámánnak és most hazudott Elizeusnak is. A hazugságai azonban nem tudták elrejteni tettét, sőt még gondolatait sem Isten előtt, aki mindent megmutatott Elizeusnak. Péld 19:5; Zsid 4:13

Mi volt Géházi büntetése? 2Kir 5:26-27 

Naamán megtapasztalta Isten hatalmát, ahogy kigyógyította őt a leprából, és elhatározta, hogy csak Őt fogja imádni. Elizeus is Isten nevére esküdött, hogy nem fogadja el az ajándékokat, mert Isten, és nem ő gyógyította meg a vezért. Szerinted mit gondolhatott Naámán, amikor Géházi azzal ment oda hozzá, hogy Elizeus küldte az ajándékokért? 

Alkalmazás: Ó, milyen szörnyű következményei vannak a mohóságnak és a hazugságnak! 

Tanulmányozásra

2Kir 2:23-24;4;5; Próféták és kiráyok, 235–253. old. 

„Menj föl kopasz, menj föl kopasz!” 2Kir 2:23

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

„Mondd meg nekem, mi van a házadban!” 2Kir 4:2

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

„Kérlek, csináljunk egy kicsiny felső szobát.” 2Kir 4:10

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

„Halál van a fazékban, Isten embere!” 2Kir 4:40

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

„Bárcsak eljuthatna az én uram ahhoz a prófétához!” 2Kir 5:3

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

„Menj el, és fürödj meg hétszer a Jordánban!” 2Kir 5:10

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.