myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
5. lecke Serdülők

Bátorság Istenért

2026. október 25–31.

Memoriter

„De megalázza magát az én népem, amely nevemről neveztetik, könyörög, és keresi az én orcámat, és megtér bűnös útjairól, én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket.” 2Krónikák 7:14

Éhínség Vasárnap, október 25.

1Kir 17:1-6

Isten megrázó üzenetet küldött Illés prófétával Izrael királyának, Akhábnak. Majd elmondta Illésnek, hová rejtőzzön el, mert Akháb és gonosz felesége, Jézabel, meg akarják majd ölni. Az üzenet így szólt: „Nem lesz sem harmat, sem eső ezekben az években, csak az én szavamra.” Miközben búvóhelyére, a patakhoz igyekezett, Illésnek zöld mezőkön és erdőkön keresztül vitt az útja; folyamok mellett, melyek soha nem apadtak ki. Lehetetlennek tűnt, hogy azok a folyók kiszáradjanak, és a fák és bokrok elpusztuljanak. Nem esett egy csepp eső sem, és harmat sem volt azóta, mióta Illés Akháb királyt figyelmeztette. Még egy felhő sem volt az égbolton – a nap égette a növényeket és fákat. Jézabel és Baál papjai megegyeztek, hogy megnyugtatják a népet, ne aggódjanak Illés Istene miatt. Azt mondták, imádkozni fognak Baálhoz, és ő majd küld esőt. A papok éjjel-nappal imádkoztak. Teltek-múltak a napok, a hetek, a hónapok, de Baálhoz küldött imádságaik egy csepp esőt sem hoztak. Végül már egy esztendő is eltelt eső nélkül. Egyre szűkösebb lett a vízkészletük. Nem termett élelem, az éhínség réme egyre fenyegetőbb volt. Akháb és Jézabel továbbra is Baálban bízott. Ahelyett, hogy megalázták volna gonosz, büszke szívüket, Illést hibáztatták a történtekért, és meg akarták ölni Isten többi prófétájával együtt. Illés még mindig a Kerít-pataknál bujkált. Isten megígérte neki, hogy lesz ennivalója, és amíg a patak el nem apadt, volt ivóvize is. Honnan jött az ennivaló? 1Kir 17:4-6

Illés hónapokig várt a pataknál és imádkozott. Milyen szomorú, hogy az emberek nem értették meg, hogy Isten a harmat és az eső megszüntetésével azt akarja megértetni velük, hogy minden élet és minden áldás Tőle származik, nem pogány isteneiktől! 

Alkalmazás: Mi rosszabb: az eső hiányában kiszáradt, kemény talaj, vagy az Istentől való elfordulás miatt megkeményedett szívek? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Isten gondoskodik Hétfő, október 26.

1Kir 17:7-24

Akháb és Jézabel Illést okolták az éhínség miatt. Meg akarták ölni, de ő még mindig a Kerítnél rejtőzködött. Nem találták. Ez annyira felbőszítette Jézabelt, hogy Isten összes prófétáját el akarta pusztítani, és akiket megtaláltak, meg is ölték. Hová küldte Isten Illést, amikor a patak, amely mellett bujkált, végül elapadt? 1Kir 17:7-9

Képzeljük csak el, egy olyan városba küldeni Illést, amely a Baál-hívők országában van! Ám ez az özvegyasszony ismerte az igaz Istent, és a legjobb tudása szerint szolgálta is Őt. Sareptában is éhínség volt, és az özvegy éppen rőzsét gyűjtött, amikor Illés odaért. Mit mondott, amikor Illés inni- és ennivalót kért tőle? 10- 12. v.

Illés elmondta az özvegynek: ha megosztja vele az ennivalóját, akkor Isten biztosítani fogja, hogy soha ne fogyjon el az élelme az éhínség alatt. Ezzel együtt nagyon nehéz lehetett megosztaniuk az utolsó falatjukat egy olyan emberrel, akit még soha azelőtt nem láttak. Az özvegy mégis azt választotta, hogy bízik Istenben és nem is csalódott. 16. v.

Illés ott tartózkodása alatt az özvegyasszony fia súlyosan megbetegedett és meghalt. Az asszony elsőre arra gyanakodott, hogy gyermeke halála büntetés az ő bűneiért. Ó, milyen szomorú volt! Illés felvitte a fiút az emeletre, a szobájába és lefektette az ágyára. Imádkozott, hogy az Úr adja vissza a fiú életét. Imája meghallgatásra talált. 

Alkalmazás: Isten nem túl gyakran válaszol így az imákra, vagy nem gyógyítja meg a beteg embereket, akikért imádkozunk. Miért? Nem mindig Isten akarata egy beteg ember gyógyulása (1Jn 5:17). Egyeseket azért nem gyógyít meg, hogy megóvja őket (Zsolt 119:67). Néhány jó ember halálát pedig azért engedi meg, hogy megkímélje őket a későbbi bajoktól (Ézs 57:1) 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Illés meglátogatja Akhábot Kedd, október 27.

1Kir 18:1-19

Illés sokáig az özvegyasszony emeleti szobájában maradt Sareptában. Az emberek koplaltak az éhínség miatt, de az özvegy házában mindig volt ennivaló, ami elegendő volt neki, a fiának és Illésnek. Már több mint három esztendeje imádkoztak Baálhoz esőért a papok és a nép is, de egy csepp sem esett. Aztán egy nap Isten szólt Illésnek, hogy menjen el Akhábhoz, és beszéljen vele. Elérkezett az idő Izrael számára, hogy válasszon Isten és Baál között. Illés tudta, hogy Akháb és Jézabel meg akarják ölni, de engedelmeskedett Istennek és nekiindult a kb. 160 km-es gyalogútnak Szamária felé. Útközben találkozott Óbadjáhúval, Akháb egyik szolgájával. Óbadjáhú hűséges volt Istenhez. Akháb tudta nélkül bújtatta és ellátta vízzel és élelemmel Isten száz prófétáját. Olvasás közben próbáld elképzelni, mi történt, amikor Óbadjáhú és Illés találkozott. 1Kir 18:7-15

Akháb nagyon megijedt, amikor Óbadjáhú elmondta neki, hogy Illésnek üzenete van számára. Tudta, miért nem esett eső már több mint három esztendeje. Ennek ellenére mit mondott? Mi volt Illés bátor válasza? 17-18. v.

Illés azt mondta Akhábnak, hogy egész Izraelt hívja össze egy bizonyos napon a Kármel-hegyre. Baál 450 és Asera 400 prófétájának is meg kellett ott jelennie. Követek siettek összehívni a népet a gyűlésre. Bizonyára mindenki tanakodott, vajon mi készül. A nagy gyűlés napján már korán reggel mindenki megjelent. Figyelték, amint Jézabel 850 pogány prófétája elfoglalja a helyét, és amikor Akháb király megjelent, a nép kiáltozva üdvözölte. 

Alkalmazás: Volt ott valaki, aki hűséges volt Istenhez? Igen, de csak egy ember: Illés. Félt vajon? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A Kármel hegyen Szerda, október 28.

1Kir 18:20-29

A szárazság előtt a Kármel gyönyörű volt. Mostanra a szárazságtól kopár és barna lett. A hegy tetején egy oltár állt az igaz Istennek szánt áldozatok számára, amely most romokban állt. A fák, amelyek alatt a pogány bálványok álltak, kopaszok voltak. Izraeliták ezrei vártak ott csöndben Illést figyelve, aki egy szál magában állt Akhábbal és pogány prófétáival szemben. Illés először Isten ledöntött oltárára tekintett, majd a népre nézett. Választaniuk kell, hogy Istenhez lesznek hűségesek vagy Baálhoz? Amikor végül megszólalt, hangja kürtszóként zengett. Azt mondta a népnek, hogy választaniuk kell, ki az Isten. Ezt mondta: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha Baál, kövessétek azt.” Mindenki hallgatott. Senki sem szólt egy szót sem. Ám amikor elmondta a próba szabályait, amely alapján dönthetnek, beleegyeztek és pártatlanul viselkedtek. 1Kir 18:22-24

A pogány papok szíve félelemtől reszketett, nem akarták ezt a próbát. Ha Baálhoz intézett szüntelen imájuk három esztendő elteltével sem hozott esőt, hogyan tudnának most tüzet hozni? Mégis büszkén és bátran készítették elő áldozatukat. Amikor mindennel elkészültek, a papok imádkozni kezdtek: „Ó, Baál, hallgass meg minket!” – kiáltozták oltáruk körül ugrálva és táncolva. Baált a vihar hatalmas istenének tartották. Bizonyára tud egy villámot küldeni, amellyel meggyújtja áldozatuk tüzét és igazolja hatalmát! Délben Illés olyan tanácsokat adott a pogány papoknak, ami nevetésre késztethette a népet. A papok minden eddiginél nyugtalanabbak lettek. Egész délután próbálták istenüket válaszra bírni. A hajukat tépték és megvagdosták magukat. Könyörögtek, hogy segítsen nekik, de továbbra sem jött semmi válasz. 27-29. v. 

Alkalmazás: Sátán meg akarta gyújtani Baál papjainak tüzét, de Isten nem engedte meg neki. Örülsz, hogy Isten erősebb, mint Sátán? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A próba Csütörtök, október 29.

1Kir 18:29-40

Már délután volt. A nép kora reggel óta a Kármelen állt. Már rosszul voltak a sok vértől, ami a papok saját magukon vágott sebeiből ömlött. Belefáradtak vad kiáltozásaik hallgatásába, táncaik látványába az oltár körül. Sokan azon gondolkodtak, micsoda bolondság a bálványimádás. Látták, hogy Baál nem tud tüzet küldeni, ő nem Isten. Illés felszólítására a nép most közelebb húzódott, és figyelték, amint újjáépíti Isten oltárát, odakészíti a tűzifát és elhelyezi rajta az áldozatot. Kíváncsiak lehettek, miért ás árkot az oltár köré. Nemsokára megtudták. 1Kir 18:30-35

A Kármel közel volt a Földközi-tengerhez, így volt elegendő víz a hordók megtöltésére. Annyira nedves volt minden, hogy senki sem állíthatta: Illés gyújtja meg valahogyan a tüzet az oltáron. Miután felszólította a népet, hogy Istent imádják Baál helyett, Illés alázatosan letérdelt az oltár előtt. Olvassuk el imáját! 36-37. v.

Mindenki csöndben figyelt. Abban a pillanatban, amikor befejezte rövid, határozott imáját, tűz szállt alá az égből, ragyogó villámláshoz hasonló! A tűz megemésztette az égőáldozatot, felitatta az árokból a vizet, és még az oltár köveit is porrá égette! Az izraeliták arcra borulta a földön és így kiáltottak: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” A pogány papok nagyon féltek, de még mindig nem ismerték el, hogy Baál nem isten. A nép feldühödött rájuk, és amikor Illés azt mondta, hogy egyet se engedjenek közülük elmenekülni, mindnyájan készek voltak engedelmeskedni. Még a nap vége előtt az az összeg gonosz pap elpusztult. Nem kísérthették tovább a népet. 

Alkalmazás: Illés idejében az égből alászálló tűz mutatta meg, ki az igazi Isten. Más lesz azonban a helyzet, amikor ez újra előfordul. Olvassuk el Isten figyelmeztetését erről! Jel 13:13-14 Akkor Sátán is tehet majd csodákat, amivel sokakat megtéveszt. Hogyan kerülhetjük el ezt? Ézs 8:19 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Végre esik az eső! Péntek, október 30.

1Kir 18:41-19:4

A Kármelen töltött nap után a nép végre megbánta a bálványimádást, és Istent választotta. Az Úr most végre megáldhatja őket esővel, és vége szakad az éhínségnek. Mit tett Akháb, és mit tett Illés? 1Kir 18:41-42

Az égbolt ugyanúgy nézett ki, mint máskor. Egy felhő sem látszott, szél zúgása sem hallatszott, de Illés hitte, hogy Isten meg fogja tartani az ígéretét. Leborult a földre, és fejét két térde közé hajtva imádkozott esőért. Hatszor küldte fel szolgáját megnézni, látszik-e már felhő a tenger felett, és ő hatszor tért vissza nemleges válasszal. Illés azonban nem lankadt, tovább imádkozott, és a hetedik alkalommal a szolgája azzal a hírrel tért vissza, hogy egy kicsi felhőt látott felemelkedni a tenger fölött. Illés azonnal Akhábhoz küldte szolgáját azzal az üzenettel, hogy a király térjen haza. Ám a sűrű, fekete felhők olyan gyorsan elborították az eget, hogy éjszakai sötétség borult rájuk. Az eső is elkezdett szakadni, úgyhogy a király nem látta az utat. Ezért Isten adott erőt Illésnek, hogy a király hintója előtt futva mutassa az utat a több mint 30 kilométerre fekvő Jezréelig. Milyen csodálatos nap volt ez! A nép végre belátta, milyen bolondság volt a bálványok imádása, és azt választották, hogy az egyetlen igaz Istent fogják tisztelni. Ezután Isten esőt küldött, ahogyan előre megígérte. Illés bizonyára nagyon fáradt volt. Még eshetett az eső, amikor köpönyegébe burkolózva a földre kuporodott és elaludt. Fogalma sem lehetett, hogy mennyi az idő, amikor arra ébredt, hogy valaki felrázza és a nevén szólítja. Kinyitotta a szemét. Hol van? Mi történt? Néhány pillanatig olyan zavarodott és fáradt volt, hogy gondolkodni sem tudott. Jövő héten megtudjuk, mi történt ezután. 

Alkalmazás: Kinek az imádsága hatásos? Jak 5:16-18  

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Tanulmányozásra

1Kir 17:1-19:2; Próféták és kiráyok, 123–159. old.  

Alkoss az összekevert betűkből értelmes szavakat, és írd a vonalakra, majd helyettesítsd be a megfelelőt az alábbi történetbe!

14. Illés idejében a gonosz királyt

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

-nak hívták. Egy gonosz asszony,

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

volt a felesége, aki gyűlölte Isten minden prófétáját. Bálványimádásba taszították a népet és

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

tiszteletére tanították őket.
15. Miután Illés elmondta a királynak, hogy három esztendeig nem lesz eső, a próféta Isten utasítására a

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

pataknál rejtőzködött. Amikor elapadt az ivóvíz, Isten azt mondta Illésnek, hogy menjen

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

-ba, ahol egy özvegyasszony fog gondoskodni róla. Ez idő alatt

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

-t bújtatta egy barlangban, élelemmel és ivóvízzel látta el őket, így óvva meg őket a gonosz királynétól.

16. A csapadék nélküli évek után Illés találkozott a királlyal és felszólította, hogy hívja össze a népet a

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

volt az egyetlen ember, aki bátran kiállt Isten mellett.

17. Miután a pogány

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

nem tudták rávenni istenüket, hogy tüzet bocsásson alá az égből, Illés újjáépítette Isten

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

-át és ráhelyezte az áldozatot, a fát és rengeteg

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

-et öntött rá. Illés imája után Isten tüzet küldött az égből, és a nép úgy döntött, hogy az igaz Istent fogja imádni. Aznap este a feltámadt viharban Illés Akháb hintója előtt futva vezette őt a Kármeltől hazáig

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

-be.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.