myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
10. lecke Serdülők

Egyszer fent, egyszer lent

2026. november 29. – december 5.

Memoriter

„Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek útja a tanító feddések.” Példabeszédek 6:23

Egy gonosz király Vasárnap, november 29.

2Krón 33:1-18

Amikor Isten meggyógyította Ezékiást, azt ígérte neki, hogy még 15 évig élhet. Ez alatt az idő alatt született a fia, Manassé. Még csak 12 éves volt, amikor Ezékiás meghalt és ő lett Júda 14. királya, aki 55 esztendeig uralkodott. Nagyon kíváncsiak vagyunk, hogyan lehet valakiből, aki ilyen jó apa mellett nevelkedett, Júda egyik leggonoszabb királya? Úgy tűnt, mindent megtett, hogy tönkretegye mindazt a jót, amit apja tett Júda népéért. Rosszabb volt, mint a pogányok! 2Krón 33:9

Manassé még Isten templomában is felállított egy bálványszobrot és oltárt is épített elé a neki bemutatott áldozatoknak. Imádta a csillagokat, és tiszteleti helyeket épített Baálnak. Nagyon sok ártatlan embert is megölt, akik hűségesek maradtak Istenhez és bátran szót emeltek érte. Többek között Ézsaiás prófétát is. A próféták figyelmeztették Manassét és Júda népét. Végül Isten megengedte, hogy fogolyként Babilonba hurcolják. A fogságban volt elég ideje elgondolkodni a múltján és gonoszságán. Isten Szentlelke szólt a szívéhez és ő őszintén megbánta a szörnyűségeket, amiket elkövetett. Megalázta magát és imádkozott, ezért Isten megengedte neki, hogy visszatérjen Jeruzsálembe és ismét király legyen. 2Krón 33:12-13. 

Ezúttal Manassé minden tőle telhetőt megtett, hogy segítsen a népnek abbahagyni a szörnyűségeket, amiket ő vezetett be. Eltávolította a templomból a pogány isteneket és bálványokat, és egész Jeruzsálemből a pogány oltárokat. Azt mondta a népnek, hogy az igaz Istent tiszteljék. Azonban ez sokak megmentéséhez már túl késő volt. Gonosz élete éveken keresztül rossz hatást gyakorolt másokra, akik már nem változtak meg. 2Krón 33:17.  

Alkalmazás: Mit gondolsz arról, hogy sok fiatal azt tervezi: először „szórakozik” a világban, aztán majd visszatér a gyülekezetbe? Mire figyelmezteti őket Manassé példája? Még ha vissza is tér, mi lesz azokkal, akikre hatással volt? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Ammon és Jósiás Hétfő, november 30.

2Krón 33:21-34:19

Manassé, Ezékiás fia megtért, szerette és szolgálta Istent egész hátralévő életében. A rossz választásoknak azonban, ahogy már láthattuk, mindig szomorú következményei vannak. Ezt láthatjuk Manassé fiának, Amonnak életében is. Apja lázadó éveiben nőtt fel, és amikor Júda 15. uralkodójává vált, még gonoszabb lett, mint elődje. 2Krón 33:23

Amon csupán két esztendeje volt király, amikor szolgái megölték. Ezután a nép a kisfiát, Jósiást tette királlyá. Hány éves volt Jósiás, amikor Júda királya lett? 2Krón 34:1-2

Gondolj csak bele, amikor Jósiás Júda 16. uralkodója lett, valószínűleg fiatalabb volt, mint most te! Húszéves korára már sokat munkálkodott azon, hogy a népet visszafordítsa Istenhez. Munkásai lerombolták a pogány oltárokat és bálványokat. Uralkodásának 18. évében szolgái megkezdték a templom felújítását. Mit talált Hilkia főpap a munkálatok során? 2Krón 34:14. 

A törvénykönyvet! Ez volt az a könyv, amelyet Isten Mózessel íratott, és a szentek szentjében, a frigyláda mellé helyeztetett. Ebben szerepeltek azok a rendelkezések, amelyek Isten szava szerint népének meg kell tartania, hogy a világ legjobb nemzete legyenek. Az izraeliták nem engedelmeskedtek a könyvben leírtaknak, ezért természetesen Isten nem áldotta meg és nem tette nagy nemzetté őket, ahogyan szerette volna. Ráadásul két királyságra szakadtak és az északi királyság, Izrael népe fogságban volt egy pogány országban. Mi volt a helyzet ugyanekkor Júdával? Jósiás eltörölte a bálványimádást Júdában, de a törvénykönyvet még soha nem látta! Szörnyen érezte magát, amikor Sáfán, az írnoka felolvasta neki, és rádöbbent, hogy nem engedelmeskedtek a könyvben leírt rendelkezéseknek. Lenne valamilyen módja a következmények elkerülésének? Vagy Júda népe is fogságba kerül? 2Krón 34:18-19. 

Alkalmazás: Elkerülhetjük vajon a következményeket, ha még csak nem is olvastuk, amit Isten prófétája írt számunkra? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A törvénykönyv Kedd, december 1.

2Krón 34:20-33

Jósiás király fiatalember volt és eltökélte, hogy engedelmeskedni fog Istennek. Emellett mindent megtett, hogy visszavezesse Júda népét az igaz Isten tiszteletéhez. Elvégre a Tízparancsolat, amit maga Isten írt a két kőtáblára, még mindig a frigyládában volt. Ezeknek a parancsolatoknak kellett Jósiás kormányzásának alapjául szolgálniuk. Már majdnem 18 éve uralkodott, amikor Hilkia főpap megtalálta a törvénykönyvet a templomban. Ez egy másolata volt annak a könyvnek, amelyben Mózes leírta Isten rendelkezéseit, amik megtartása által az izraeliták erős nemzetet építhetnek. A könyvben, amit Jósiásnak írnoka felolvasott, az engedelmességet követő áldások és az engedetlenség által vonzott átkok felsorolása szerepelt. Évszázadokkal azelőtt Józsué olvasta fel ezeket a népnek az Ébál és a Garizim hegyén (Józs 8:34). Mózes ötödik könyvének 28. fejezetében is elolvashatjuk őket. Végiggondolva Júda népének engedetlenségét, Jósiás biztos volt abban, hogy nem kaphatják meg a könyvben felsorolt áldásokat. Volt-e valami mód arra, hogy elkerüljék a könyvben leírt szörnyű átkokat? Jósiás az Úrtól akarta ezt megkérdezni. Ezért a legfontosabb főtisztviselőit küldte el Hulda prófétaasszonyoz, aki ott élt Jeruzsálemben. 2Krón 34:21

Hulda meghallgatta Jósiás követeit, majd rájuk bízta Isten válaszát, hogy adják át a királynak. Szörnyű csapások várnak a népre a bűneik miatt, de ezek csak Jósiás halála után következnek majd be. 2Krón 34:23-28.

Isten üzenetét megkapván Jósiás összehívta Júda véneit, és Jeruzsálem népével együtt mindnyájan a templomba mentek. Miután Jósiás felolvasta nekik a törvénykönyvet, a nép ünnepélyes fogadalmat tett, hogy ezentúl Istent szolgálja. 

Alkalmazás: A próféta, akit Isten egyházunkba küldött szintén asszony volt, akárcsak Hulda. Ellen White-nak hívták. 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Megújulás és hitehagyás Szerda, december 2.

2Krón 35. fej. 

A törvénykönyvből Jósiás egyre többet megtudott Isten tervéről népével és hűségesen követte utasításait. A felújítást végző munkások hamarosan elvégezték dolgukat, és a templom a papokkal együtt készen állt a húsvét megünneplésére. Micsoda ünnepséget tartottak! 2Krón 35:18

Milyen csodálatos lett volna, ha Júda egész népe helyes cselekedett volna! Jósiás azonban 39 éves korában elesett egy csatában, és azután tragikus változások következtek. A király halála mindenkit elszomorított, különösen Jeremiás prófétát, aki kb. 18 évvel Jósiás halála előtt kezdte prófétai munkáját. 2Krón 35:23-25. Jer 1:2

A Jósiás idejében Júdába küldött más próféták között volt Habakuk és Zofóniás. Az ő prédikálásuk és Jeremiás figyelmeztetései, valamint a törvénykönyv hatása a nép látszólagos engedelmességéhez vezetetett, de a szívükben nem voltak azok. Sokan makacsul visszautasították Isten követését. Jósiás saját fiai sem szerették őszintén Istent. Joákház mindössze három hónapja uralkodott, mint Júda 17. királya, amikor Egyiptom királya fogságba vetette. A fáraó ezután a fivérét, Jojákimot (Eliákim) tette meg a 18. uralkodóvá. A Biblia mindkettejükről azt mondja, hogy „gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt” (2Kir 23:31-32; 36-37). 

A legtöbb ember szívesen követte királyait a bálványimádásban, ugyanakkor részt vettek a templomban tartott istentiszteleti szertartásokon is. Semmi kétség, Jeremiás szomorú volt! Csöndes és félénk természete ellenére Jeremiás hűségesen kiállt a templom udvarára és hangosan hirdette a népnek, hogy mi történik velük, ha a vezetőik és ők nem változnak meg. Azonban ahogy ma is, sokan nem akartak megváltozni. Hulda prófétaasszonyon keresztül Isten már megüzente, hogy a törvénykönyvben felsorolt összes átkot magukra vonják (2Krón 34:24). Azt jelentette ez, hogy már nem volt semmi reményük? Bekövetkezik a tragédia akkor is, ha az emberek megváltoznak? Jer 18:7-11 

Alkalmazás: Isten ígéretei az áldásokról és az átkokról feltételekhez kötöttek. Meg tudja áldani azokat, akik nem akarnak engedelmeskedni? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Isten elhívja Jeremiást Csütörtök, december 3.

Jer 36:1-15

Jeremiást még fiatalon küldte el Isten saját népéhez prófétálni. Gyermekkora óta papnak nevelték, de érdemtelennek érezte magát, amikor Isten elhívta prófétának. Mivel azonban gyermekként hűséges volt, Isten bízhatott benne, hogy hűséges követe lesz. Jeremiás figyelmeztette Júda népét a rájuk váró következményekre. Azt mondta, annyira rosszak, mintha bűneik vastollal lennének a szívükbe írva. Jer 17:1

E bűnök között szerepelt a szombaton végzett munka is. Jeremiás sürgette őket, hogy ne tegyék ezt. Jer 17:21-23; Jer 23:11 

Hamis próféták és hűtlen papok állították mindenkinek, hogy semmi rossz nem fog történni. Azok, akik el akarták hinni a hazugságaikat, gyűlölték Jeremiást és meg akarták ölni. Ugyanakkor tisztelték is őt, amiért olyan bátran közvetíti Isten üzenetét, pedig tudja, hogy mit éreznek iránta. Nem volt könnyű Jeremiásnak, amikor az emberek kigúnyolták és nevetség tárgyává tették. Honnan merített bátorságot? JerSir 3:19-24

Júda királyságán kívül fontos változások voltak folyamatban, amelyek hamarosan rájuk hozzák a veszedelmet, amire Jeremiás figyelmeztetett. Asszíria királysága egyre gyengült, ami végül a megszűnéséhez vezetett. A babiloni és méd seregek leigázták. Az új Babiloni Birodalom váltotta fel Asszíriát, mint a világ uralkodó nagyhatalma. Jojákim király uralkodásának harmadik évében (Kr.e. 605) a babiloni sereg fogságba ejtett néhány herceget, és a templomi edények egy részével együtt Babilonba hurcolták őket. Dániel és barátai is közöttük voltak (Dán 1:1-7). Jojákimot meghagyták királynak, de csak babiloni fennhatóság alatt. Kb. egy év múlva, Jojákim uralkodásának negyedik esztendejében Isten azt mondta Jeremiásnak, hogy írjon egy üzenetet a népnek. Báruk, Jeremiás titkára, könyvtekercsre írta Isten üzenetét. Miért adta Isten ezt a figyelmeztetést a népnek? Jer 36:2-3

Jojákim uralkodásának ötödik esztendejében Báruk felolvasta az üzenetet Jeruzsálem összegyűlt népének a templom udvarában. A hercegek is hallani akarták, ezért Báruk nekik is felolvasta. 

Alkalmazás: Az emberek nem mindig figyelnek oda, amikor a rossz döntéseikre figyelmeztetik őket. Azt jelenti ez, hogy nem is kell figyelmeztetni őket? 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

A következmények Péntek, december 4.

Jer 36:16-32

Isten különleges üzenetet küldött Júda népének, és Jeremiás írnoka felolvasta azt sok ember előtt, akik akkor Jeruzsálemben tartózkodtak. Miután a hercegeknek is felolvasták az üzenetet, ők azt akarták, hogy Jojákim király is hallja. Ám biztosak voltak benne, hogy a király mérges lesz, ezért azt tanácsolták, hogy Báruk és Jeremiás rejtőzzenek el. Tél volt, a király éppen a tűznél melegedett, amikor a hercegek megérkeztek és az üzenetről beszéltek neki. Azt mondta, igen, szeretné meghallgatni, és a tekercsért küldetett. Miközben az üzenetet olvasták, a király megragadta, késsel felszabdalta és vakmerőn a tűzbe vetette. Jer 36:23-25

Hogyan reagáltak a hercegek? Páran talán könyörögtek a királynak, hogy ne égesse el, de Jojákim nem törődött velük. Végül a tekercs teljesen elpusztult, és a király pontosan azt tette, amire a hercegek számítottak. Embereket küldött Báruk és Jeremiás elfogására, de nem találták meg őket. Miért? Jer 36:26.

Most, hogy a könyv elégett, Jojákim és a hercegek biztosak voltak benne, hogy többé nem hallják Jeremiás figyelmeztetéseit, de tévedtek. Mit mondott Isten Jeremiásnak, mit tegyen? Jer 36:28-32. 

Mivel szerette, Isten ismét figyelmeztette őket. Mint egy szerető szülő, meg akarta óvni őket a veszedelemtől. Jojákim uralkodásának harmadik évében az ország a babiloni király uralma alá vettetett, de hamarosan felszabadult alóla. Néhány évvel később mégis ismét babiloni fennhatóság alá került. Három év után azonban fellázadt, és az Úr megengedte, hogy más népek betörjenek Júdába. A következő évben (Kr.e. 597) Nabukodonozor érte jött és kettős béklyóval kötöztette meg, hogy Babilonba vigye (2Krón 36:6), de meghalt, még mielőtt Jeruzsálemből elszállíthatták volna (Jer 22:18-19). Tizenegy esztendeig volt király, a trónon fia, Jojákin követte, mint Júda 19. uralkodója (2Krón 36:8). 

Alkalmazás: Nem szabdaljuk darabokra és nem égetjük el a Bibliánkat. Más módon is kimutathatunk tiszteletlenséget Isten szava iránt? Hogyan mutathatjuk ki Istennek, hogy tiszteljük az Ő szavát és hálásak vagyunk figyelmeztetéseiért? Zsolt 119:11 

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Tanulmányozásra

2Krónikák 33-35; Jeremiás 36. fej.; Próféták és királyok, 381–438. old.  

Az alább felsorolt nevek mindegyike szerepel e heti tanulmányunkban. Lássuk, mennyire emlékszel anélkül, hogy kikeresnéd őket.

19. Isten csak férfiakat hívott el prófétának.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

20. Isten áldásokat ígér az engedelmességért.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

21. Mivel Jósiás megtért, semmi rossz nem történik majd Júdával.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

22. Jósiás apjától kapott egy másolatot a törvénykönyvből.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

23. Jósiás nagyapja pogány bálványokat állított fel a templomban.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

24. Manassé apja hűséges volt Istenhez.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

25. Jósiás a törvénykönyv megismerése után megszüntette a bálványimádást.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

26. Jósiás felnőttkorában lett hűséges Istenhez.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

27. A gonosz Manassé király megtért, mialatt Babilonban volt.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

28. Jósiás fiai gonoszt cselekedtek.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

29. Isten egy csendes, szégyenlős embert is használni tud követeként.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

30. Isten egy fiatalembert is tud követeként használni.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

31. Jeremiás idejében az emberek megszentelték a szombatot.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

32. Isten megóvta Júdát a babiloni megszállástól.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

33. Jojákim király hitt Jeremiás prófétának és engedelmeskedett üzenetének.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.