myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
2. lecke Óvoda

„Kérlek, gyógyítsd meg a fiam”

2026. október 4–10.

Memoriter

„Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (Apostolok Cselekedetei 16:31)

Izgalmas hírek Galileában Vasárnap, október 4.

Alapgondolat: Jézus bármit megtehet. Az Ő Szava gyógyít, és mindig igaz.

A hét szava: „Hinni” - Amikor hiszel valakinek, a szívedben tudod, hogy amit mond, az igaz. Biztos vagy benne, és megbízol benne.

A tanulmány alapja: János 4:43-54; Ellen G. White: Jézus élete, 196-200. o.

Különösen forgalmasok voltak a Jeruzsálemből kivezető utak ezen a ragyogó, vidám napon. Családok, barátok mentek boldogan beszélgetve hazafelé távoli otthonukba. Egy hetet töltöttek Jeruzsálemben a húsvét ünnepe alkalmából. A húsvét volt az év legnagyobb ünnepsége, amikor visszaemlékeztek Isten szabadítására. Ebben az évben azonban még különlegesebb volt ez az ünnep. Jézus is elment Jeruzsálembe. Anyukák és nagynénik csevegtek hangosan, a gyerekek játszottak és szaladgáltak, az apukák széles mozdulatokkal gesztikuláltak. Mindenki csak Jézusról beszélt, Aki elmondta, hogy a templom az Ő Atyjának a háza, elkergette a kapzsi és pénzéhes árusokat, akik piactérré alakították a templom előterét. Isten az Ő Atyja? Az embereknek eszükbe jutott mindaz a sok elképesztő történet és csoda, amelyet Jézus mondott és tett életükben. Sokan hittek Benne. Az ünnep elteltével Jézus és tanítványai is elhagyták Jeruzsálemet. Galilea felé indultak. „Amikor megérkezett Galileába, a galileaiak befogadták.” (János 4:45)

Olyan sok csodálatos dolgot hallottak Róla, hogy nagy örömmel fogadták városukban. „Így járta be Jézus a városokat és a falvakat mind, tanított zsinagógáikban, hirdette az Isten országának evangéliumát.” (Máté 9:35)

Mit tett még Jézus? Olvassuk el Máté 9:35. versének második részét is.

Jézus szeretett együtt lenni az emberekkel. Meggyógyította és segítette őket. Ő ma is szeret gyógyítani és segíteni.

Vajon...

    • ...mit beszélnél Jézussal, ha ma meglátogatna?

Feladat: Készíts egy utat (kockákból, kagylókból, kövekből) „Jeruzsálemből” „Galileába”. Fóliából vagy kék papírból vágj ki egy tavat Galilea mellé. Tegyél „embereket” az útra. Szerinted mit mondtak Jézusról, amikor az úton beszélgettek?

Imagondolat: Köszönd meg Jézusnak, hogy sok időt fordított arra, hogy az emberek gyógyítása által bemutatta nagy szeretetét.

Már olyan közel! Hétfő, október 5.

A Galileai-tenger üdítő, hullámzó vize közvetlen közelségében állt egy elbűvölő kisváros, Kapernaum. Világos kőből épült házak sorakoztak az út mentén, nem messze a parttól. Az egyik tágas, kőből épült házban élt egy nemesember a családjával. Gazdag volt, és a királynak dolgozott. Egyenes derékkal, felemelt fővel állt, és különleges egyenruhát viselt. Ha valaki meglátta, azt gondolhatta, hogy semmi gondja nincs. A dolgai azonban egyáltalán nem voltak rendben. Mi történt? Olvassuk el János 4:46. versét.

Világos kőházában, egy csendes hálószobában feküdt gyenge, beteg fia. A kisfiú annyira beteg és gyenge volt, hogy alig tudta kinyitni a szemét. Haldoklott. A nemes nem akarta, hogy a fia meghaljon. Mit tegyen? Ekkor hallott egy izgalmas hírt néhány barátjától, akik éppen akkor tértek vissza Jeruzsálemből. Ők beszéltek neki Jézusról, aki betegeket gyógyított, és sok hatalmas csodát tett. És a legjobb rész csak ezután következett: Jézus Galileában volt. Egy délutánnyi útra tőle Kánában. Jézus annyira közel van - gondolta a nemesember. Elmehetne Jézushoz, és megkérhetné, hogy mentse meg a fiát! Elhitte, hogy Jézus képes erre. Jézus mindig mellettünk áll, ahányszor csak imádkozunk, beszélgetünk Vele. Biztos lehetünk benne, hogy nekünk is segíteni akar. A Bibliában azt olvassuk: „Mert te vagy, Uram, reménységem.” (Zsoltárok 71:5)

Vajon...

    • ...milyen dolgokról hiszed, hogy valóságosak, de nem láthatod őket?

    • ...vágytál-e valaha arra, hogy valami igazán nagy dolog történjen veled, amira nagy szükséged volt?

Feladat: Készíts egy kis ágyat, amelyben egy beteg kisfiú feküdhet. Készíts egy „fiút” a házban található tárgyakból. Hagyd az ágyban egészen a következő napi történetig.

Missziós kihívás: Kérd minden nap Jézust, hogy növelje benned a jót, hogy másoknak is megmutathasd, milyen valójában Jézus.

Imagondolat: Köszönd meg Jézusnak, hogy ő mindent megtehet. Bízhatunk Benne.

Siess, siess! Kedd, október 6.

A nemesember lóháton vágtatott az úton lefelé, hatalmas porfelhőt hagyva maga után. Színes kabátja csak úgy lebegett a szélben. Előredőlt, a tekintetét előreszegezte. Sietnie kellett! Jézusnak meg kell gyógyítania nagybeteg fiát. Ő volt az egyedüli reménye. Még soha nem találkozott Jézussal, de már hallotta másoktól, mennyire kedves, szelíd és nagylelkű, sőt, hatalmas. Sok beteget meggyógyított, még a vakok szemét is látóvá tette. A nemesember azt gondolta, hogy ha sikerül személyesen beszélnie Jézussal, elmondhatná neki beteg fia esetét, és akkor talán Jézus eljönne az ő házába, és meggyógyítaná a gyermeket. Útközben azon gondolkodott, hogy is fogalmazza meg mondanivalóját. Mindenképp el kellett vinnie Jézust a házába. Nélküle nem volt remény a fia életben maradására. Milyen szavakkal imádkozzunk, amikor nagyon szeretnénk, hogy Jézus segítsen? Olvassuk el Zsoltárok 39:8. versét.

Imádkozhatunk ezekkel a szavakkal Jézushoz, tudva, hogy Ő gondoskodik rólunk.

Vajon...

    • ...a hívő és reménykedő nemesemberhez hasonlóan mi miben reménykedünk, amire még várnunk kell?

Feladat: Nagyon figyelmesen nézd meg, amikor egy felnőtt vizet forral egy edényben. Figyeld, ahogy a buborékok az edény aljáról a felszínre emelkednek. Ezekhez hasonlóan tudjuk mi is felemelni gondjainkat, mikor bízunk Jézusban.

Imagondolat: Kérjük Jézust, hogy segítsen mindig hinni Benne, és az Ő jóságában, akkor is, ha még nem látjuk.

Jézus szavai Szerda, október 7.

A nemesember lova hatalmas porfelhőt kavarva vágtatott Kána felé. A kapuhoz érve gyorsan leugrott, és megkérdezte, hol találja Jézust, akit nagy tömeg vett körül. Erejét megfeszítve préselte át magát a tömegen. Kevés ideje volt. Igazán, valóban nagyon nagy szüksége volt Jézusra! Mélyen meghajolt előtte, „és arra kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán volt” (János 4:47). Úgy döntött, hogy hinni fog Jézusban. Mit mondott? Olvassuk el János 4:49. versét.

Jézus szíve megtelt együttérzéssel. Ő már ismerte ennek az embernek a fájdalmát és a szomorúságát, tudta, min megy keresztül a családja. Ismerte, még mielőtt találkozott volna vele. Segíteni akart neki. Milyen csodálatos, gondoskodó a Megváltó! Jézus így válaszolt neki: „Menj el, a te fiad él!” (János 4:50)

A nemesembernek hirtelen minden aggodalma elszállt. Hatalmas megkönnyebbülést érzett, és békesség töltötte be a szívét. A Bibliában így olvassuk: „Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki.” (János 4:50)

A nemes boldogan mondott köszönetet Jézusnak, majd arcán széles mosollyal távozott, tudva, hogy Jézus szavai igazak. Jézus szavai mindig igazak. Nyugodt szívvel bízhatunk a Bibliában.

Hitbeli beszélgetések: Mondd el a gyermekednek, hogy miért hiszel Jézusban, és az ő ígéreteiben.

Vajon...

    • ...miért törődött annyira Jézus a nemesemberrel és a fiával?

    • ...miért törődik Jézus annyira velünk?

Imagondolat: „Drága Jézus, úgy döntöttem, hogy hiszek a te szavadban, hogy üdvözüljek. Ámen.”

Csoda 7 órakor Csütörtök, október 8.

Másnap, kora reggel a nemesember összecsomagolt, és felült a lovára. Örömtől daloló szívvel indult lefelé a lejtőn, az otthona felé. Ahogy a házához közeledett, hirtelen meglátott valamit maga előtt. Összehúzta a szemét, hogy jobban megfigyelhesse. Mi lehet? Kisvártatva észrevette, hogy a saját szolgája, aki villámgyorsan közeledik futva felé az úton. Ugrálva, tapsolva közölte, hogy nagy hírrel szolgálhat. A nemesember fia életben van, sőt, teljesen egészséges. A nemesember azonban nem lepődött meg. „Hány órakor kezdett javulás mutatkozni az állapotában?” (János 4:52) - kérdezte a szolgát. A szolga rövid gondolkodás után válaszolt: „Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz.” (János 4:52)

Elmondták neki, hogy a fiú sápadtan, legyengülve feküdt az ágyában. Egyszer csak kinyitotta a szemét, forró, izzadt bőre azonnal puhává és üdévé vált, tekintetében életerő ragyogott. A nemesember egyre szélesebben mosolygott. Pontosan abban az órában mondta neki Jézus: „Menj el, a te fiad él!” (János 4:50)

Jézus szavai mindenhatóak. Ő azt mondta nekünk a Bibliában: „Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön.” (Máté 28:18)

A nemesember annyira hálás volt. Mi is azok lehetünk!

Vajon...

    • ...mit gondoltak és mondtak a szolgák, amikor meghallották a 7 órai csoda hírét?

    • ...te mit mondtál volna?

Feladat: Rajzolj egy órát. Egy felnőtt segítségével jelöld be a számokat, majd állítsd be a mutatókat, hogy 7 órát jelezzenek. Ha elektromos órát használsz, állíts be jelzést este 7 órára, és imában mondj köszönetet abban az órában.

Imagondolat: Köszönd meg Jézusnak, hogy Ő a csodák Istene!

Egy csodálatos találkozás Péntek, október 9.

A nemesember sietett haza. Berontott az ajtón, és boldogan magához ölelte szeretett és most már egészséges fiát, újra és újra hálát adva Istennek a gyógyulás csodájáért. Az izgatott apa mindenkinek beszélt a házában Jézusról: boldog családjának, a mosolygó szakácsnak, a kertésznek. Mindenkinek elmondta, hogy Jézus szavai gyógyították meg a fiát. Az ő szavai hatalmasok és igazak. Mindenki odasietett a pirospozsgás arcú, mosolygó kisfiúhoz. A Bibliában ezt olvassuk: „És hitt ő és egész házanépe.” (János 4:53)

Mindannyian szemtanúi voltak a csodának, és úgy döntöttek, hogy elhiszik: Jézus az Isten Fia, az ő Megváltójuk. Az otthonuk megtelt örömteli istendicsőítéssel. Áldották az Urat, szabadítójukat. Amikor elhisszük Jézus igaz szavait, mi is szabadulást nyerünk. Az aranyszövegünk szerint: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (Apostolok Cselekedetei 16:31)

Köszönjük, Jézus!

Vajon...

    • ...mit szeretnél most megköszönni Jézusnak?

Imagondolat: Mondd el Jézusnak, miért hiszel Benne. Köszönd meg gyógyító, megváltó szeretetét.

Péntek esti családi tevékenység (Emlékdoboz): Válassz vagy készíts egy tárgyat, amely emlékeztet az e heti tanulmányra. Nézd át, és ismételd el a dobozban levő összes többi tárgy jelentését. Énekelj el egy hálaéneket Istennek.

A szülőknek: „Semmi sem segíti elő jobban a test és a lélek egészségét, mint a hála és a dicsőítés lelkülete.” (Ellen G. White: A nagy Orvos lábnyomán, 251. o.)

Jézus meggyógyítja Urielt Szombat, október 10.

Szeretsz kint szaladgálni és fogócskázni a barátaiddal? Melyik a kedvenc játékod? Uriel egy mexikói kisfiú. Leghőbb vágya volt, hogy szaladgálhasson és labdázhasson, de sajnos nem tudott szaladni. Mivel még csak egy kisfiú volt, ezért nagyon rosszul érezte magát. Valami növekedett az agyában, és más egészségi gondokkal is küzdött. Ahogy növekedett, a problémák is erősödtek, annyira, hogy már az önálló járás is nehezére esett. Végül, amikor 11 éves volt, az orvosok tervet készítettek az agyával és a lábával kapcsolatos kezelésekhez. Uriel nagymamája ismerte Jézust, és hitt az ima erejében. Olvasta a Bibliában, hogy Jézus, amikor a földön járt, meggyógyított kisfiúkat, mint ahogy a nemesember fiát is. Tudta, hogy Urielt is meg tudja gyógyítani. Meggyőzte Uriel anyját, hogy a nagy műtét előestéjén vegyen részt az imaórán. Aznap este Uriel anyukája és nagyanyja együtt imádkoztak a gyülekezeti családjukkal a gyermek gyógyulásáért. Másnap reggel Uriel bement a kórházba. A műtét előtt az orvos még utoljára megvizsgálta a lábait. Hirtelen, a csodálkozástól tágra nyílt szemmel kiáltott fel. Megrázta a fejét. Nem hitt a szemének: Uriel lába teljesen rendben volt! Ezután az agyáról is készítettek felvételeket, és semmit nem láttak. Már semmi nem növekedett az agyában. Uriel teljes mértékben meggyógyult. Visszatért az iskolába, és már ő is tudott a játszótéren szaladgálni. Tudott labdázni és focizni. Az ima erejének megtapasztalása után Uriel és édesanyja meggyőződtek róla, hogy Jézus teljes bizonyossággal valóságos. Átadták a szívüket Neki és elkezdték látogatni a helyi hetednapi adventista gyülekezetet. A 11 éves Uriel annyira boldog volt attól, amit Jézus tett vele, hogy elkezdett bibliatanulmányokat tartani és prédikálni. Munkája nyomán öt személy keresztelkedett meg. Jézus nemcsak Uriel testét gyógyította meg, hanem ami még fontosabb, megmentette őt, édesanyját és másokat, akik átadták neki a szívüket. A Bibliában ezt olvassuk: „Higgy az Úr Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” (Apostolok Cselekedetei 16:31)

(Healed Without Surgery. Adventist Mission TV. [...] Engedéllyel felhasználva és átdolgozva.)

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.