A lármás Bartimeus
2026. november 29. – december 5.
Memoriter
„De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” (Jóel 2:32)
Kéregetés az út szélén Vasárnap, november 29.
Alapgondolat: Jézus bármit megtehet. Ő meghallja, ha szólítom.
A hét szava: „Figyelni” - Figyelni azt jelenti, hogy odafigyelünk egy hangra. Amikor figyelünk, minden tőlünk telhetőt megteszünk azért, hogy meghalljuk, mit mond valaki, vagy milyen hangot ad valami.
A tanulmány alapja: Máté 20:30-34; Lukács 18:35-43; Márk 10:46-52; Ellen G. White: Jézus élete, 52. fej.
Bartimeus a város egyik legforgalmasabb útjának a szélén ülve, fejét félrefordítva hallgatta a lármát. A kereskedők egymás közt csevegve vonultak Jerikó felé. Hallotta a csirkék káricálását, a szamarak iázását. Érezte az édes datolya és a fűszerek csípős illatát. A bőrén érezte a nap melegét. Látni azonban semmit sem láthatott, mert vak volt. Napjainkban nagyon sok látáskárosult ember ugyanolyan csodálatos életet tud élni, mint a látók, a bibliai időkben azonban másképp bántak a vakokkal. Nem lehetett munkahelyük, és kéregetniük kellett a betevő falatért, koldulniuk kellett egy kis pénzért. Bartimeus is naponta ott ült az út szélén, és mindenkitől pénzt kért. Sokan tettették, hogy nem hallják a kérését, és csendben továbbmentek. Egyszer-egyszer azonban akadtak kedves emberek is, akik ismerték őt, megértették szükségleteit, megálltak, és dobtak egy-két csengő pénzérmét az edénykéjébe. Isten szereti, amikor adunk a szükségben levőknek. A Bibliában ezt olvassuk: „Az Úrnak ad kölcsön, aki könyörül a szegényen, és Ő megfizet neki jótéteményéért.” (Példabeszédek 19:17)
-
Vajon...
-
...melyik érzékszervedért (látás, hallás, tapintás, ízlelés, szaglás) vagy a leghálásabb?
-
-
Feladat: A Braille-írás lehetővé teszi, hogy olvasni tudjanak a vak emberek. A betűket kiemelkedő pontok alkotják a papíron, így az olvasó az ujjbegyeivel tapinthatja ki őket. Egy felnőtt segítségével használd az alábbi útmutatót és pontmintákat, majd írd le a „Jézus” szót Braille-írással!
-
Imagondolat: Köszönöm, Jézus, hogy megajándékoztál érzékszervekkel, hogy megtapasztaljuk és élvezzük az életet! Ámen!
„Mit hallok?” Hétfő, november 30.
Csing-cseng-csing. Bartimeus megcsörgetett néhány pénzérmét a tálkájában. Hátha az emberek meghallják, és adnak még neki néhányat. Majd várt és hallgatózott. Egy közönséges nap volt ez Bartimeus számára. A megszokott helyén ült a Jerikóba vezető út szélén, és kéregetett. Ma azonban másféle zajok hallatszottak... Valamit hallott. Léptek hangjára lett figyelmes. Sok ember lépteinek csoszogására, majd beszélgetésre, csacsogásra, suttogásra. Bartimeus egyre figyelmesebb lett. Felismerte, hogy nagy tömeg közeledik felé. A zaj egyre hangosabb volt. Nagyon sokan lehettek. Bartimeus a mellette ülő barátai felé fordult, akik láttak. Mit tett? Olvassuk el Lukács 18:36. versét.
A barátai lelkesen válaszoltak: „A názáreti Jézus megy arra.” (Lukács 18:37)
Jézus éppen felé tartott. Bartimeus hallott már róla, és remélte, hogy egy nap személyesen is találkozhat vele. Jézus meggyógyította az embereket. Segített azokon, akik nem tudtak járni, nem hallottak vagy nem láttak. Jézus bármit megtehet. Tudja, mire van szükségünk, és szeretne segíteni. A Bibliában azt olvassuk: „Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket.” (Filippi 4:19) Bartimeus tapsolt örömében. Annyira izgatott lett, hogy a szíve majd kiugrott a mellkasából. Döntött! Minden tőle telhetőt megtesz, hogy találkozzon Jézussal, és megkéri, hogy gyógyítsa meg.
-
Vajon...
-
...hogy hangzik egy hatalmas, izgatott tömeg morajlása?
-
...szerinted Jézus meghallja Bartimeus hangját a nagy tömegben? Miért?
-
-
Feladat: Menjetek olyan helyre, ahol hangoskodhattok! Tölcsérként tedd a kezedet a szád elé, és mondd el a heti aranymondást nagyon hangosan! Ezután suttogva is mondd el. Isten mindig meghallja az imáinkat.
-
Missziós kihívás: Gyűjtsetek pénzt a világmisszióra. Hozzátok el ezen a héten a szombatiskolába.
-
Imagondolat: Köszönd meg Jézusnak, hogy megígérte szükségleteink betöltését.
Lármás nyűg! Kedd, december 1.
A zajos tömeg egyre közeledett. Bartimeus figyelmesen hallgatta az izgatott csevegést: igen, Jézus jön! Bartimeus mélyet lélegzett. Tudta, hogy ha valamivel nem hívja fel magára Jézus figyelmét, szertefoszlik a gyógyuláshoz való egyetlen esélye. Hangosan, teljes erejéből kiabálni kezdett: „Jézus, Dávid fia, könyörülj rajtam!” (Lukács 18:38)
Csak kiabált és kiabált. Egyre hangosabban kérte Jézus segítségét. A Jézust követő csoport elöljárói meghallották a hangját, és zavarónak tartották lármáját. „Az elöl menők csitították, hogy hallgasson, de ő annál inkább kiáltozott.” (Lukács 18:39)
Bartimeust azonban nem tántorították el az elbátortalanító, csüggesztő, dühös szavak. Mindenáron magára akarta terelni Jézus figyelmét. Mit tett? Olvassuk el Lukács 18:39. versét.
Újra és újra kiáltott, egyre hangosabban és hangosabban. A mellette állóknak a fülüket is be kellett tapasztaniuk, mert Bartimeus torka szakadtából kiáltozott. Ő azonban csak annyit tudott, hogy kétségbeesett szüksége van Jézusra. Nekünk is szükségünk van Jézusra. Ne engedd, hogy valami távol tartson ma tőle.
-
Vajon...
-
...mit kellett volna a tömegnek tennie, hogy bemutassa Isten szeretetét?
-
...hogyan segíthetsz a barátaidnak, hogy közelebb kerüljenek Jézushoz?
-
-
Imagondolat: Drága Jézus, kérlek, segíts minden tőlem telhetőt megtennem annak érdekében, hogy naponta közelebb kerüljek hozzád. Ámen.
-
Tudtad?: A föld leghangosabb állata a kék bálna. Hangja elérheti a 180 decibel erősséget, ami hangosabb, mint egy lökhajtásos repülőgép hangja.
Jézus meghallja a vakot Szerda Vajon... Imagondolat Szerda, december 2.
Bartimeus nem hagyta abba a kiáltozást. Teli torokból szólította Jézust: „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” (Lukács 18:39)
A tömegből sokan zavarónak tartották kiáltozását, Jézus azonban nem. Ő meghallotta és meghallgatta. A tömeg közepéből meghallotta kedves Bartimeusának segélykiáltását. „Megállt és ránézett, és megparancsolta, hogy vezessék hozzá” (Lukács 18:40).
Néhány férfi sietve odalépett Bartimeushoz. Lehajoltak előtte, és így szóltak hozzá: „Bízzál, kelj föl, hív téged!” (Márk 10:49)
Bartimeus széles, ragyogó mosollyal ugrott talpra. Jézus meghallotta a kiáltását. Odafigyelt rá. Jézus mindig meghallgatja, ha kiáltunk hozzá. A Bibliában ezt olvassuk: „Ámde Isten meghallgatott, figyelt könyörgésem szavára.” (Zsoltárok 66:19)
Bartimeus türelmetlenül várta, hogy végre Jézus közelébe kerüljön. Annyira izgatott volt, hogy valamit ottfelejtett. Mi volt az? Olvassuk el Márk 10:50. versét.
A férfi karjánál fogva vezette át a tömeg figyelő tekintete kereszttüzében Jézus elé. Nemsokára Jézus előtt állt.
-
Hitbeli beszélgetések: Ossz meg egy olyan alkalmat, amikor Jézushoz kiáltottál segítségért, és Ő meghallgatott.
-
Vajon...
-
...miért sietett annyira Bartimeus?
-
-
Imagondolat: Mondj el Jézusnak mindent, amire gondolsz. Köszönd meg neki, hogy mindig meghallgat, és figyel rád.
Megnyílt szemek Csütörtök, december 3.
A tömeg lélegzet-visszafojtva figyelte, ahogy Bartimeus megáll Jézus előtt. Mindenki kíváncsi volt arra, mit fog tenni a következőkben Jézus. Jézus kedvesen Bartimeusra nézett, majd megkérdezte: „Mit akarsz, hogy tegyek veled?” (Lukács 18:41)
Bartimeus csendes, nyugodt hangon válaszolt: „Uram, hogy lássak!” (Lukács 18:41)
Mit mondott a következőkben Jézus? Olvassuk el Lukács 18:42. versét.
Ahogy Jézus ezeket a szavakat kimondta, ragyogó fényesség csapott Bartimeus szemébe. A vakító napfényben összehúzta a szemét. Pislogott, dörzsölte a szemét, körülnézett. Életében először látta az eget, a fákat, az emberek arcát. Mosolygó arcokat vett észre, ahogy csodálkozva körülnézett. Látott! Ezután tekintete Jézus kedves arcán pihent meg, Aki meghallotta és meghallgatta kiáltozását. Jézus, aki meggyógyította, és megszabadította a koldulástól. Bartimeus újra felkiáltott, ezúttal örömében. Örömteli hálaadása másokra is átragadt. „Az egész nép pedig ezt látva dicsőséget adott Istennek.” (Lukács 18:43)
Jézus mindenki előtt nyilvánvalóvá tette, hogy meghallgat, segít és megszabadít. A Bibliában ezt olvassuk: „De megmenekül mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét.” (Jóel 2:32)
Bartimeus elhatározta, hogy Jézus közelében marad az úton. Már nem tudta elképzelni, milyen lenne sötétségben élni, és mindenhová követni akarta Jézust.
-
Vajon...
-
...mi lenne az első dolog, amit látni szeretnél, ha sokévnyi vakság után láthatnál?
-
-
Feladat: Miért tudsz ma hálát adni Jézusnak? Hívj fel egy családtagot, és mondd el neki! Ezután kérdezd meg tőle is, hogy ő miért hálás. Beszélgessetek erről, majd együtt mondjatok köszönetet Jézusnak.
-
Imagondolat: Drága Jézus, köszönöm, hogy te megszabadítasz, ha hozzád kiáltok (Jóel 2:32)! Ámen.
Szavak a vízben Péntek, december 4.
Helen baba aranyos, boldog és egészséges volt. Mosolygott és gögicsélt, amikor a szülei énekeltek neki és játszottak vele. Egy nap azonban megbetegedett. Magasra szökött a láza, és nem tudott enni. Édesanyja hideg vizes borogatást tett a homlokára, és végig az ágya mellett ült, ameddig jobban nem lett. A dolgok azonban megváltoztak. Az orvos elmondta Helen szüleinek, hogy egy szokatlan dologgal állnak szemben. A betegség miatt a kislány megvakult és megsüketült. A ránehezedő sötét, csendes világban Helen nagyon csalódott volt. Dobálta a játékait, rugdosta a falat, nem engedte, hogy édesanyja megfürdesse, vagy megfésülje a haját. A szülei hamarosan találtak egy kedves, türelmes tanárt, akit Anne Sullivannek hívtak. Anne elhatározta, hogy mindenképp segít Helennek. Először folyamatos harc volt minden találkozásuk. Helen továbbra is engedetlen és szeszélyes volt, de Anne nem adta fel. Végül egy nap mentő ötlete támadt: vizet engedett Helen kezére a szivattyúból. Miközben a víz folyt a kezére, Anne az ujjával a „VÍZ” szót betűzte Helen tenyerébe. Helen ekkor hirtelen megértette, hogy Anne a szavak jelentésére próbálja megtanítani. Anne kedvessége és türelme végül elérte Helen szívét és értelmét. Attól a naptól kezdve Helen Keller teljesen megváltozott. Megszerette a tanulást. Anne megtanította olvasni és másokkal kommunikálni Braille-írás segítségével (ami egy kiemelkedő pontokból álló ábécé, amelyet tapintással lehet elolvasni). Végül Helen képes lett „figyelni” és megértetni magát másokkal, annak ellenére, hogy a fülével nem hallott. Helen Keller később világhírű lett azért a munkájáért, amellyel más vak embereknek segített.
-
Vajon...
-
...hogy érzed magad, amikor mások nem hallgatnak rád?
-
...hogyan mutathatod meg másoknak, hogy hallod őket és figyelsz rájuk?
-
-
Feladat: Beszélgessetek arról, milyen biztos volt Bartimeus abban, hogy Jézus meghallgatja és segít rajta. Énekeljetek egy éneket, amely arról szól, hogy Jézust választjuk és őt követjük.
-
Imagondolat: Köszönöm, Jézus, hogy te mindig meghallgatsz engem. Kérlek, segíts, hogy én is mindig figyelmesen meghallgassak másokat, és éreztethessem velük, hogy szeretettek és értékesek.
Péntek esti családi tevékenység (Emlékdoboz): Készíts valamit, ami a heti történetre emlékeztet, majd tedd bele a különleges emlékdobozodba! Nézd meg a dobozban lévő többi tárgyat is, és próbáld felidézni, melyikhez milyen történet és üzenet kapcsolódik.
A szülőknek: „Mindazok, akik úgy érzik, hogy szükségük van Krisztusra, ahogyan a vak Bartimeus érezte, és akik olyan őszintén, kitartóan és elszántan keresik Őt, mint ő, ugyanúgy megkapják azt az áldást, amelyre vágynak.” (Hetednapi Adventista Bibliakommentár, 5. köt., 1111. o.).
„Jézus… kérlek, segíts!” Szombat, december 5.
Kora reggel Jenny, a testvére, Jeff és a szüleik beszálltak a családi terepjárójukba, és útnak indultak. Egy izgalmas ifjúsági táborba tartottak, amely körülbelül háromórányi autóútra volt. Az odavezető út azonban nagyon veszélyes volt. Kanyargós és meredek hegyi úton haladtak, amely magasan a hegyoldalban vezetett. Az út egyik oldalán mély szakadék tátongott, amely egyenesen a völgy felé zuhant. Lent, messze a mélyben egy kis patak csörgedezett. Az út épp, hogy csak elég széles volt ahhoz, hogy a terepjáró biztonságosan elférjen rajta. Apukának nagyon óvatosan kellett vezetnie, hogy az autó kerekei az úton maradjanak. Egy idő után Jenny unatkozni kezdett. Átmászott a hátsó részbe, és az ajtónak támaszkodva kinézett az ablakon. Egyszer csak a hátsó ajtó hirtelen kinyílt. Jenny elvesztette az egyensúlyát, és kétségbeesetten megragadta az ajtó kilincsét, miközben az ajtó a mély szakadék fölé lendült.
-Anya! Apa! - kiáltotta.
Az autó zaja azonban olyan hangos volt, hogy a szülei nem hallották meg. Lenézve meglátta a mélyben csörgedező kis patakot. Izzadó kezével teljes erőből kapaszkodott.
-Drága Jézus! - imádkozott. - Kérlek, segíts, hogy anya és apa észrevegyenek, és adj erőt, hogy ki tudjak tartani!
Jenny újra segítségért kiáltott. Ezúttal a szülei hátrafordultak, és meglátták, hogy a kislány az autó hátsó ajtaján lóg. Apa lassan megállította a terepjárót, odasietett Jennyhez, és óvatosan visszahúzta biztonságba. Jenny megkönnyebbülten, sírva borult édesapja karjába. Amikor Jenny később visszagondolt erre a napra, teljes bizonyossággal tudta, hogy Jézus meghallgatta az imáját, és megmentette az életét.
(Ez a történet Jenny Loganbill, „Angelic Hanging” című írásának feldolgozása, amely a Guide's Greatest Prayer Stories című kötetben jelent meg (© 2002, Review and Herald Publishing Association). Engedéllyel felhasználva és átdolgozva.)