Az esküvői meglepetés

„Ellátni” – Gondoskodni azt jelenti, hogy megadunk valakinek valamit, amire szüksége van, ellátjuk minden jóval. Jézus sok jó dolgot ad neked. Adott neked családot, otthont, ételt, és ami a legfontosabb: az Ő soha el nem múló szeretetét.

Egy családi esküvő volt a kis kánai városban. Milyen izgalmas! És Jézust is meghívták. Nem Ő volt az egyetlen vendég. Mária, az édesanyja is ott volt, valamint más családtagok és barátok is.

Kik voltak még meghívva? Olvasd el János 2:2-t.

Az esküvők örömteli alkalmak, amikor egy férfi és egy nő szeretetét ünneplik. Már a világ teremtésekor mondta Isten, hogy a férfi „elhagyja apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez” (1Mózes 2:24). A házasságot Isten teremtette. Ez egy különleges, örökre szóló ígéret egy férfi és egy nő között, akik szeretik egymást.

Jézus és tanítványai is el akartak menni az esküvőre, hogy együtt ünnepeljenek az örömteli párral. Elindultak hát az úton Kána felé, Galileába.

Keress valakit, aki szomorúnak vagy magányosnak tűnik, és mosolyogj rá. Mondd el neki, hogy Jézus szereti Őt.

Örömteli zene töltötte be a levegőt. Az emberek beszélgettek és mosolyogtak. Az esküvő csodálatosan zajlott. A menyasszony és a vőlegény együtt ültek, finom ételeket ettek és szőlőlevet ittak. Micsoda ünnep!

A családjaik az ország minden részéről eljöttek, hogy együtt legyenek velük. Jézus és tanítványai is ott voltak.

Mária mosolygott. Nagyon örült, hogy Jézus is eljött az esküvőre. Már sok hete nem látta Őt. Nagy öleléssel köszöntötte.

Mária Jézus arcába nézett. „Külsőre nem volt semmi különleges szépsége” – de szavai és tettei mindig tiszták és szeretetteljesek voltak (Ézsaiás 53:2).

Mária észrevette, hogy a tanítványok is figyelik Jézust. Nagy tisztelettel szólították Őt Mesternek. Mások is az esküvőn gyakran Jézus felé pillantottak, és izgatottan beszéltek róla, mert sok csodálatos dolgot hallottak Róla.

De a boldog, alázatos Jézus nem azért volt ott, hogy elvonja a figyelmet a menyasszonyról és a vőlegényről. Azért jött, hogy csendben részt vegyen az ünnepen, és ahol csak lehet, Isten jóságát és örömét terjessze. Hogyan lehetünk Jézushoz hasonlóan szeretetre méltók? Olvasd el 1Péter 3:3–4-et.

Rajzolj szívet egy nagy papírra. Egy szülő segítségével írd fel a belülről jövő szépségeket. (Például: segítő kezek, kedves szavak)

Üres! Ez is üres! Ez is kiürült! A lakodalmi szolgáló megrázta a fejét, miközben benézett egy újabb száraz, üres korsóba, amelybe korábban az édes szőlőlevet (erjedetlen bort) tartották. Hogy történhetett ez? Hogy fogyhatott el ilyen gyorsan a szőlőlé?

Bent a szolgák hallották a vidám zenét, a nevetést és a beszélgetést. Az ünnep még javában tartott. A menyasszony és a vőlegény nagyon elszomorodna, ha megtudná, hogy elfogyott a szőlőlé. A vendégek is csalódottak lennének. Ó, ne!

A szolgák összevonták a szemöldöküket és suttogni kezdtek egymás között. Hogyan találnak elég szőlőlét, hogy kitartson az ünnep végéig? Nem volt bolt, ahová mehetnének. Nem volt mód újabb szőlőlevet szerezni. De annyi vendég volt!

Ekkor Mária is hallott a nagy problémáról. Tudta, hogy a nagy problémákat a még nagyobb Istenre bízhatja. Mit mond a Biblia a lehetetlen helyzetekről? Olvasd el Máté 19:26-ot.

Isten képes gondoskodni a szükségeinkről.

Mária körbenézett a teremben, és meglátta Jézust, amint tanítványaival beszélget. Odasietett hozzá, és csendesen így szólt: „Nincs boruk” (János 2:3).

Mária tudta, hogy Jézushoz fordulhat segítségért. Te is megteheted! Nincs olyan probléma, ami túl nagy lenne Neki.

Mesélj el egy olyan alkalmat, amikor bíztál Istenben egy probléma megoldásában és Ő gondoskodott róla.

Jézus a gondterhelt szolgákra és az üres korsókra nézett. Igen, segíteni fog nekik! Az ajtó mellett hat üres, kőből készült vizeskorsó állt. Jézus a szolgákhoz fordult, és ezt mondta: „Töltsétek meg a korsókat vízzel!” (János 2:7).

A szolgák elsiettek, hogy pontosan azt tegyék, amit Jézus mondott. Glugy-glugy-glugy… A víz csobogva töltötte meg a nagy, nehéz korsókat. Egy… kettő… három… négy… öt… hat korsó telt meg színültig.

Az ünnepen az emberek kezdték érezni, hogy szomjasak. A szolgák Jézusra néztek, várva a következő utasítást. Mit mondott Jézus nekik? Olvasd el János 2:8-at.

A szolgák zavarodottak voltak, mégis bíztak Jézusban és engedelmeskedtek. Óvatosan merítettek a vízből, és odavitték a poharat a násznagynak.

Korty… korty. A férfi szeme tágra nyílt, majd mosolyra húzódott. Ez a bor a legédesebb, legfrissebb, legfinomabb szőlőlé volt, amit valaha ivott!

A násznagy izgatottan hívta oda a vőlegényt: „Az emberek mindig a legjobb bort szolgálják fel először… de te most hagytad a legjobbat a végére” (János 2:10).

A szolgák elképedtek. Saját szemükkel láttak csodát. Jézus a vizet a legtisztább szőlőlévé változtatta. Pontosan azt adta, amire szükségük volt.

Tölts egy pohárba egy kis vizet. Kérj segítséget egy szülőtől, hogy valami meglepően finom legyen belőle. Például tehettek bele mézet vagy valami édeset. Ezután kínáld meg vele a családod egyik tagját, és figyeld meg, mennyire örül neki. Köszönd meg Jézusnak, hogy a problémákat jó dologgá tudja változtatni.

A szolgák nevetve, vidáman osztották korsóikból a csoda-szőlőlevet a szomjas vendégeknek. Jézus ízletes erjedetlen borral töltötte meg az üres vedreket.

A vendégek kortyoltak, mosolyogtak, majd újra szürcsöltek egy keveset. Micsoda édes, finom ital! Honnan vehették? – tűnődtek. Még soha nem kóstoltak ennél finomabbat.

A vendégek odahívták a szolgákat és kérdezgetni kezdték őket a szőlőléről. A szolgák nem tudták fékezni lelkesedésüket. Mindenkinek elmondták Jézus csodatettének elképesztő történetét.

Hűha! Mindenki Jézusról kezdett beszélni. Barátai, tanítványai is. Ez volt Jézus első csodája. A Biblia ezt mondja: „Így mutatta meg dicsőségét, és tanítványai hittek benne.” (János 2:11)

Annyira boldogok voltak, hogy mindent hátrahagyva követték Őt.

Végül, napok múltával véget ért az esküvő és az emberek visszatértek otthonaikba. A lelkesedésük azonban nem hanyatlott. Akármerre mentek, elmondták barátaiknak Jézus és a csoda-szőlőlé történetét. A barátaik a maguk során elmondták családjuknak, akik elmondták az ő barátaiknak. Nemsokára úgy tűnt, hogy mindenki Jézusról beszél.

Még a papok és a vallási vezetők is kíváncsiak lettek amikor a fülükbe jutott az alázatos, mégis hatalmas Tanító csodájának híre.

A Biblia szerint, miről kellene beszélgessünk? Olvassuk el Zsoltár 145:4-6-ot.

Töltsetek mindenkinek egy pohár gyümölcslét. Minden kortynál mondjatok egy módot, ahogyan Isten segített nektek, vagy valamilyen formában megáldott.

Az édesanya sorban kinyitotta, majd becsukta a konyhaszekrények ajtajait. Egyetlen gyufát sem talált, amivel meggyújthatta volna a tűzhelyet. Közel volt a szombat, és már túl késő volt ahhoz, hogy a Fidzsi-szigeti otthonukból elmenjenek a távoli boltokba.

A négyéves John figyelte az anyukáját. Végül megkérdezte: „Imádkozhatunk a gyufáért, anya?”

Az anya meglepődött, de azt felelte: „Persze.” Tudta, hogy John hiszi: Istennek semmi sem lehetetlen. Azt is tudta, hogy „Istennel minden lehetséges” (Máté 19:26).

John így imádkozott: „Drága Jézus, köszönöm a szeretetedet. Kérlek, segíts, hogy találjunk gyufát, hogy holnap reggel meleg tejet ihassunk. Ámen.” Az anya mosolygott, és megölelte Johnt.

Másnap reggel amikor John felébredt, eszébe jutott az imája. Körülnézett a házban. Végül meglátott egy kis dobozt, ami az ajtó és a szúnyogháló közé volt beszorulva. Kihúzta, kinyitotta, és a szíve repesett örömében. Futott az anyjához: „Nézd, anya, gyufa! Szerintem Isten angyala hozhatta éjszaka.”

A dobozban kis fehér gyufák voltak ezüstös fejjel. Az anya még soha nem látott ilyen gyufát.

Együtt letérdeltek, és megköszönték Istennek, hogy meghallgatta az imájukat még egy ilyen kicsi dologban is, és ilyen csodálatosan válaszolt. Ezután boldog szívvel mentek a konyhába, hogy tüzet gyújtsanak és meleg tejet igyanak.

Ez a történet Gina Whalen „Mystery of the Matches” című írása alapján készült, amely a Children's Mission Quarterly kiadványban jelent meg, © 2016, a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciája. Engedéllyel felhasználva és átdolgozva.

Menjetek el egy sétára a szabadban. Melyik a legapróbb természeti tárgy, amit találtál? Hát nem csodálatos tudat, hogy Jézus minden gondunkkal foglalkozik a legapróbbaktól a legnagyobbakig?

Gondoljatok egy problémátokra. Keressetek egy tárgyat, vagy rajzoljatok valamit, amely erre a gondra emlékeztet. Képzeljétek el, hogy az emlékdobozotok Isten levelesládája. Küldjétek el a gondotokat Jézusnak, és imában kérjétek az Ő segítségét.

„Krisztus egy »kipróbált kő«. Azok, akik Benne bíznak, soha nem csalódnak Benne” (Ellen G. White, Jézus élete, 598. o.).

Vasárnap reggel volt, és Joanne sóhajtva nézett be az üres szekrényekbe. Nem maradt ételük, és pénzük sem volt, hogy vegyenek. Az édesapjuk elhagyta a családot, miután az édesanya elkezdett a Hetednapi Adventista Egyházba járni az Egyesült Államok Oregon államában. „Ha Istent választod, akkor etessen meg téged a te Istened” – mondta az apa. „Ő adjon neked ruhát is.”

Az édesanyának nem volt munkája, és aznap vasárnap sírva imádkozott a szobájában. Amikor eljött az ebédidő, Joanne húga panaszkodott: „Éhes vagyok.” A bátyja csendben ült, próbált bátor maradni, pedig ő is éhes volt.

Ekkor Joanne eszébe jutott, amit egy gyerekkönyvben olvasott: a gyerekeknek az angyalok segítettek, amikor imádkoztak. „Csak imádkoznunk kell!” – mondta.

Joanne nem igazán tudta, hogyan kell imádkozni, de mégis elkezdte: „Szia, Isten! Nagyon éhesek vagyunk. Kérlek, küldj nekünk ennivalót!”

A gyerekek vártak. Nem jött étel. Teltek az órák, eljött a vacsora ideje is. Egyre éhesebbek lettek. Az édesanya tovább imádkozott a szobában.

Aztán Joanne megszólalt: „Ó, tudom, mit rontottunk el! Isten azt gondolhatja, hogy nem hisszük el, mert nem terítettünk meg.” Gyorsan megterítették az asztalt. Joanne újra imádkozott: „Bocsánat, Isten! Kérlek, most már küldj nekünk ennivalót! Az asztal meg van terítve, készen állunk!”

De még mindig nem történt semmi. A gyerekek éhesen és csalódottan feküdtek le aludni. Másnap reggel még éhesebben ébredtek. Amikor kinyitották az ajtót, hogy iskolába menjenek, nem tudtak kilépni – egy hatalmas doboz állta el az utat, tele étellel!

Izgatottan hívták az édesanyjukat az ajtóhoz. Ő is alig hitt a szemének. Isten pontosan azt adta meg, amire szükségük volt. „Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges” (Máté 19:26).

Ez volt az a pillanat, amikor Joanne biztosan tudta, hogy Isten él, és szereti őt.

Ez a történet Andrew McChesney „Girl Prayed for Angels” című írása alapján készült, amely a Children's Mission Quarterly kiadványban jelent meg, © 2021 a Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciája. Engedéllyel felhasználva és átdolgozva.