myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
1. lecke Óvoda

A nagy ígéret

2026. június 28. – július 4.

Memoriter

„Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1:21)

A nagy ígéret

Jézus az én Istenem, az én megígért Megváltóm.

A hét szava

„Ígéret” – Amikor valaki beleegyezik abba, hogy valamit megtegyen, vagy ne tegyen meg, akkor ígéretet tesz. Isten mindig betartja amit megígér.

A tanulmány alapja

Lukács 1. fejezet, Máté 1:18-24.

Eljött az ideje! Vasárnap, június 28.

Vasárnap

Dávid király elgondolkodott az ének szavain. Mosoly terült szét az arcán. „Várom az Urat, várja lelkem, és bízom ígéretében” (Zsoltárok 130:5). Igen – döntötte el a király –, ezt fogom tenni. Várok. Tudta, hogy Isten mindig megtartja az ígéreteit. Valami nagyon jó dologra várni nem könnyű. Várni egy születésnapra, egy baráttal való találkozásra, vagy akár egy finom édességre is nehéz lehet! De ez a várakozás még nehezebb volt. Mert most… Jézusra vártak! Isten megígérte, hogy elküldi az Ő egyszülött Fiát a legnagyobb mentőakcióra. Jézus eljön, és megszabadít minket a bűntől. Dávid király már az apjától, Isaitól hallott Isten ígéretéről. Isai pedig az apjától, Óbédtől tanulta. Óbéd pedig a szüleitől, Ruth-tól és Boáztól hallotta. Most pedig Dávid király továbbadta ezt a gyermekeinek és az ország népének. Együtt vártak. Isten népe várt… és várt… és csak várt. Isten más királyokat és vezetőket is küldött, hogy emlékeztessék őket: legyenek türelmesek. A Megváltójuk el fog jönni – a megfelelő időben.
…mikor vártál sokáig valami jóra? Mi volt az?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

…mi segített türelmesen kivárni?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Szerinted hogyan bátoríthatták őket a Zsoltárok 130:7–8 szavai? Nagyon-nagyon sok év telt el. Isten népe hosszú ideig várt. Végül a várakozás véget ért! Elérkezett a megfelelő idő.

Ima

Köszönd meg Jézusnak, hogy betartja a megváltás ígéretét.

Missziós kihívás

Naponta imádkozz azért, hogy Jézus segítsen neked jó barát lenni. Beszélgess a családoddal arról, hogyan beszél, és mit tesz egy jó barát.

Hitbeli beszélgetések

Beszélj egy olyan időszakról, amikor Isten különleges áldására vártál.

A segítő Hétfő, június 29.

Hétfő

Eljött az idő! A várakozás véget ért! Isten készen állt elküldeni a Fiát, hogy megmentse a világot. De először szüksége volt egy segítőre – valakire, aki elmondja mindenkinek, hogy Isten Fia hamarosan eljön. Ennek a segítőnek olyan szülőkre volt szüksége, akik Isten útjaira tanítják őt. Vajon kiket választott Isten? Olvassátok el a Lukács 1:5–6-ot. „Ne félj, Zakariás” – mondta kedvesen az angyal –, „feleséged, Erzsébet fiút szül neked, akit Jánosnak fogsz nevezni… betelik Szentlélekkel.” (Lukács 1:13–15). Az angyal azt is mondta, hogy János felkészíti az embereket arra, hogy találkozzanak az Úrral. Zakariás alig akarta elhinni! Ő és a felesége, Erzsébet nagyon idősek voltak – már túl idősek ahhoz, hogy gyermekük szülessen. „Miről tudhatom ezt meg?” – kérdezte kételkedve. „Mert én már öreg vagyok, és feleségem is előrehaladott korú” (Lukács 1:18). Az angyal elmondta Zakariásnak, hogy Erzsébet valóban megkapja ezt az ígért gyermeket. De mivel Zakariás kételkedett, nem fog tudni beszélni addig, amíg János baba meg nem születik. Zakariás kilépett a templomból. Kinyitotta a száját, hogy szóljon az emberekhez, de… semmi! Egy hang sem jött ki. Csendben hazament a feleségével, Erzsébettel, és sokat gondolkodott az angyal szavain. És valóban, Erzsébet hamarosan várandós lett a kis csodababával. Ez a kisfiú egy napon Isten különleges segítője lesz. Segíteni fog az embereknek felkészülni Jézus érkezésére!
…miért választotta Isten Zakariást és Erzsébetet az Ő különleges segítője szüleinek?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

…ismersz egy másik házaspárt a Bibliából, akiknek Isten kisbabát ígért, bár már nagyon idősek voltak? (Ábrahám és Sára.) Zakariásnak is emlékeznie kellett volna rájuk, hogy ne kételkedjen Isten ígéretében.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Ima

Köszönd meg Istennek az Ő ígéreteit és a megváltási tervet.

Feladat

Menj ki a természetbe, és maradj csendben, mint Zakariás. Figyeld és hallgasd Isten apró csodáit.

Aranyszöveg

„Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1:21)

Isten Fiának anyja Kedd, június 30.

Kedd

Mária felugrott meglepetésében. Egy gyönyörű, ragyogó angyal állt előtte. „Örülj” – mondta az angyal – „Az Úr veled van” (Lukács 1:28). Mária szíve hevesen dobogott. Miért beszél hozzá ez a különleges isteni küldött? Hiszen ő csak egy egyszerű fiatal nő volt Názáretből. Mit jelent ez az egész? Az angyal így szólt hozzá: „Az angyal azt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Isten előtt. És íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akinek a neve Jézus. (…) A születendőt szentnek hívják, az Isten Fiának (Lukács 1:30–35). Mária őt választotta ki, hogy a megígért Megváltó édesanyja legyen! Az angyal ezután mosolygott, és még mondott neki valami izgalmasat: „Íme, Erzsébet, a te rokonod is fiút fogant vénségében” (Lukács 1:36). Mit mondott ezután az angyal, hogy segítsen Máriának hinni? Olvassátok el a Lukács 1:37-et. Mária csodálkozott mindazon, amit az angyal mondott. Leginkább azon, hogy ő lehet Jézus édesanyja! Isten most valóra váltotta azt, amit mindig is megígért. A terve, hogy megmentse a bűnösöket, végre beteljesedett. „Íme, az Úr szolgálóleánya vagyok” – válaszolta alázatosan. „Történjen velem a te beszéded szerint!” (Lukács 1:38)
…miért akarta Isten elküldeni Jézust? (Olvasd el az aranyszöveget: Máté 1:21)

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Ima

Köszönd meg Istennek, hogy Nála semmi sem lehetetlen.

Feladat

Dolgozz ki egy tervet, és ígérd meg, hogy ma megosztod valakivel Isten szeretetét. Talán magad elé engedhetsz valakit a boltban, vagy készíthetsz ételt egy terhes vagy kisbabát gondozó anyukának.

Aranyszöveg

„Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1:21)

Izgalmas hírek Szerda, július 1.

Szerda

Máriának nagyon izgalmas híre volt. Egy angyal éppen most mondta meg neki, hogy ő lesz Isten Fiának, a világ Megváltójának az édesanyja! Mária alig várta, hogy elmondhassa valakinek. És tudta is, kinek mondja el. „Útra kelt azért Mária azokban a napokban, és nagy sietséggel elment a hegyvidékre, Júda egyik városába” (Lukács 1:39). Kihez ment látogatóba? Olvassátok el a Lukács 1:40-et. Amint Mária belépett az ajtón, örömmel köszöntötte Erzsébetet. Abban a pillanatban, ahogy megszólalt, Erzsébet betelt Szentlélekkel. A kisbaba Erzsébet kerek pocakjában örömében megmozdult. Erzsébet azonnal tudta, hogy a világ Megváltója Mária szíve alatt növekszik! „Áldott vagy te az asszonyok között” – mondta Erzsébet. „Te vagy az én Uram édesanyja” (Lukács 1:42–43). A két asszony szorosan megölelte egymást, és örömmel mosolygott. „Magasztalja az én szívem az Urat, és örvendezik az én lelkem megtartó Istenemben,” – mondta Mária Erzsébetnek, „ahogy megígérte atyáinknak, Ábrahámnak és utódainak mindörökké!” (Lukács 1:46-47, 55). Igen! Isten terve valóra vált – Jézus úton volt. Ugye, örülsz neki? „Mert Ő szabadítja meg népét bűneiből” (Máté 1:21).
…honnan tudod, hogy szeret téged Isten?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Ima

Köszönd meg Istennek a megváltási tervet.

Feladat

Oszd meg valakivel a megváltási terv jó hírét. Elmondhatod személyesen, telefonon, videóbeszélgetésben vagy levélben, illetve rajzban is.

Aranyszöveg

„Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1:21)

János baba Csütörtök, július 2.

Csütörtök

A kisbabák Isten csodálatos ajándékai. Mária és Erzsébet kisbabái is csodák voltak – különösen különleges csodák. Leginkább az a kisbaba, aki Mária szíve alatt növekedett. Ez az aprócska gyermek Isten Fia volt, a világmindenség Teremtője és a világ Megváltója. Micsoda csoda! Egy hosszú és örömteli látogatás után Mária visszatért Názáretbe. Nem sokkal később Erzsébet megszülte kis csodababáját. A barátaik és rokonaik nagyon örültek. Zakariásnak akarták nevezni, az édesapja után. „Nem, Jánosnak fogják hívni” – mondta Erzsébet (Lukács 1:60). A rokonok nem értettek egyet. „De senki sincs a családban, akit így hívnának!” (Lukács 1:61). Megkérdezték Zakariást is. Ő milyen nevet szeretne adni a fiának? Mit tett Zakariás? Olvasd el a Lukács 1:63-at. Zakariás hirtelen újra beszélni tudott! Hónapokig tartó némaság után megszólalt, „és Istent dicsérte” (Lukács 1:64). Lenézett a drága kisfiára, és ezt mondta: „Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétájának neveztetsz, mert az Úr előtt jársz, hogy elkészítsd az Ő útjait, hogy az Ő népének ismeretet adj az üdvösségről bűneik bocsánatában” (Lukács 1:76–77). Milyen fontos feladat várt Jánosra!
…eszedbe jut Istennek egy betartott ígérete a Bibliából?

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Ima

Köszönd meg Jézusnak, hogy Ő a világ Megváltója.

Feladat

Közösen készítsetek el és díszítsetek ki egy feliratot, amely azt mondja: „Jézus eljött!”

Aranyszöveg

„Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1:21)

Üzenet Józsefnek Péntek, július 3.

Péntek

József forgolódott az ágyában. Nagyon nyugtalan volt. Hamarosan feleségül kellett volna vennie Máriát, de teljesen össze volt zavarodva. Arra gondolt, amit Mária mondott neki. A történet hihetetlennek tűnt! Mária azt állította, hogy egy angyal szólt hozzá, és hogy ő a megígért Megváltóval, Isten Fiával várandós. Elhiggye ezt? Mit tegyen? Végül József nyugtalan álomba merült. Amíg aludt, Isten elküldte az angyalát, hogy bátorítsa őt. „József… ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert ami benne fogant, a Szentlélektől van” (Máté 1:20). „Fiút fog szülni, és te a nevét Jézusnak fogod hívni, mert ő szabadítja meg népét a bűneiből” (Máté 1:21). Mária története igaz volt! Isten azt akarta, hogy Mária és József legyenek a megígért Megváltó szülei. Mit tett József? Olvasd el Máté 1:24-et. József úgy döntött, hogy bízik Isten tervében. Tudta, hogy Isten velük lesz. Isten segítőjük lesz, miközben felnevelik ezt a különleges gyermeket, Jézust. Egy napon Ő fogja megszabadítani a világot a bűntől és a haláltól!
…szeretnél te is bízni Isten megváltási tervében? Ha igen, hívd meg ma Őt a szívedbe.

Jelentkezz be, hogy elmentsd a válaszod

Ima

Köszönöm, Jézus, hogy Te vagy az én Istenem, az én megígért Megváltóm.

Aranyszöveg

„Fiat szül, és nevezd őt Jézusnak, mert ő szabadítja meg népét bűneiből.” (Máté 1:21)

Családi tevékenység – Emlékdoboz

Énekeld el vagy mondd el az aranyszöveget, és gondolj Isten megváltási tervére. Helyezz egy tárgyat az emlékdobozba, ami emlékeztet erre.

A szülőknek

„Krisztus magára vette az emberi természetet, egy olyan természetet, amely alacsonyabb rendű volt mennyei természeténél. Semmi sem mutatja jobban Isten csodálatos leereszkedését, mint ez. Úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta (János 3:16)” (Ellen G. White: Selected Messages, 1. kötet, 246. o.).

Segítség! Tűz! Szombat, július 4.

Szombat

Krak! Egy furcsa hang ébresztette fel a kis Amyt késő este. Felemelte a fejét, és valami szokatlant érzett. Úgy döntött, megnézi. Kilesve az ajtón Amy látta, hogy a televízió olyan, mintha egy nagy tűzgömb lenne. A TV egy fa szekrényen állt a nappaliban. A TV-szekrény tetején egy nagy virágváza volt. Amy szemei tágra nyíltak a félelemtől, ahogy meglátta a mennyezet felé törő forró, narancsszínű lángokat. A tűz gyorsan terjedt a konyha és a garázs felé. „Tűz! Segítség! Segítség!” – kiáltotta Amy. De a tűz annyira forró volt, hogy senki sem mert kijönni a szobájából. Az édesapja, édesanyja és a bátyja gyorsan az ház hátsó ablakához futottak, és kiugrottak rajta. Amy viszont nem futott el. Gyorsan, csak egy pillanatra, letérdelt. „Istenem, kérlek, ments meg minket” – imádkozott. Abban a pillanatban a nagy virágváza, amely a TV fölött állt, megingott. Aztán… csrrr! Amy látta, ahogy vízzel teli váza egyenesen a tűzbe esik. A lángok azonnal elhaltak. Nem csaptak fel többé a mennyezetre. Nem terjedtek a konyha és a garázs felé sem. A tűz lankadt, amíg teljesen elaludt. Isten meghallgatta és megválaszolta Amy imáját. A bűn olyan, mint ez a nagy tűz. Az Édenkertben kezdődött, amikor Ádám és Éva engedetlenek voltak Istennel szemben. Azóta a bűn úgy terjedt, mint a tűz. Fájdalmat, szomorúságot és halált hozott. Ez egy olyan probléma, amit mi magunk nem tudunk megoldani. Ezért Isten tervet készített: elküldte Jézust, hogy végleg elpusztítsa a bűnt és a halált. „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16).
Ez a történet Andrew McChesney műve, a Children’s Mission, „Fire Help!” című írás alapján készült, © 2022, Hetednapi Adventista Egyház Generál Konferenciája. Engedéllyel felhasználva és átdolgozva.

Tudtad?

Laoszban, ahonnan Amy származik, lao nyelven beszélnek. A „Segítség! Tűz!” szavak Amy szájából így hangzottak: „Suay dae! Fái mài!” Te ki tudod ezt ejteni?
Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.