LECKÉK 1888-BÓL (2.)

Ezernyolcszáznyolcvannyolcban volt néhány kellemes időszak az egyház történelmében, de túlnyomórészt szomorú dolgok történtek. Amikor Ellen White megérkezett Minneapolisba a Generál Konferencia ülésére, alig várta, hogy találkozzon régi Battle Creek-i barátaival és ismerőseivel, mivel korábban évekig ott élt. De meglepetten tapasztalta, hogy ezek a barátságok véget értek. Ezt tartotta a legnagyobbnak a megpróbáltatások közül, amelyekben része volt. Valósággal gyászolt, de nem a személyes elutasítás miatt, hanem amiatt, hogy sokan veszélyes útra tértek. Ahelyett, hogy a küldöttek elfogadták volna a mennyei utasítást, sokan semmibe vették azt. Inkább bíztak az emberek véleményében, mint Isten Igéjében. „Látom, hogy nem tekintik mindig az Urat tanácsadójuknak, hanem inkább azokra az emberekre hagyatkoznak, akiket Isten helyébe állítottak.” – Manuscript Releases, 11. köt., 229. old.

Szomorú volt amiatt, hogy néhány tapasztalt egyházi vezető nem ismerte fel és nem fogadta el a Szentlélek munkáját. Vakok voltak, és még csak nem is tudták ezt. Bár a mennyből érkező üzenetet utasították el, azt hitték, hogy az emberek téves elképzeléseit vagy egyenesen Sátán megtévesztését utasítják vissza. Bántotta, hogy egyesek talán sohasem fogják visszanyerni lelki erejüket.

Ebben a döntő időszakban Isten megerősítette afelől, hogy feddésben kell részesítenie azokat, akik visszautasították az igazságot. De továbbra is erősen ellenálltak Isten szeretettel küldött üzeneteinek, mivel emberi véleménynek tekintették azokat, amelyeket szerintük Jones és Waggoner „napirendje” befolyásolt. A kulcsfontosságú egyházi vezetők azt hitték, hogy az igazság védelmében cselekszenek, mialatt valójában visszautasították a világosságot.
Sajnos sokszor megismétlődött ez a tévedés. Amikor a próféták megfeddik az embereket, azok elutasítják őket. Ezzel szemben azok, akik tévútra vezetik Isten népét, dicséretben részesülnek. Miután maga Isten rendelkezett úgy, hogy a föld elnyelje Kórét, Dátánt és Abirámot (4Móz 16. fej.), az emberek Mózest hibáztatták a lázadó férfiak haláláért.

4Móz 16:41 „És másnap felzúdula Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes ellen és Áron ellen, mondván: Ti öltétek meg az Úrnak népét!”

Pálnak szembe kellett szállnia a galáciabeliekkel, és meg kellett kérdeznie tőlük:
Gal 4:16 „Tehát ellenségetek lettem-é, megmondván néktek az igazat?”

Isten egyházának szomorú történeteit azok az esetek okozták, amikor a nép nem volt hajlandó hallgatni a prófétákra. Ez a lecke nekünk és a mindenkori egyháznak szól. Milyen más lett volna az egyház történelme, ha Isten utasításai szerint cselekedtek volna 1888-ban!
2Krón 20:20 „Bízzatok az Úrban a ti Istenetekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!”

A bűnös szívére Krisztus gyakorol vonzást, mégpedig a megfeszített Krisztus. A Golgota keresztjén Jézus páratlan szeretetében nyilatkozott meg a világ felé. – Maranatha, 99. old.

Milyen üzenetet küldött Isten az embereknek a Generál Konferencia 1888-as ülésén? Melyik igazság volt olyan fontos, hogy Sátán minden igyekezetével azon volt, hogy kisebb problémákra terelje az emberek figyelmét? Ellen White a következő szavakkal foglalja össze az esetet:
„Az Úr nagy kegyelmében a legdrágább üzenetet küldte népének Waggoner és Jones testvérek által. Ennek az üzenetnek még feltűnőbben kell a világ elé tárnia a felemelt Megváltót, az egész világ bűnéért hozott áldozatát. A hit általi megigazulást mutatja be a Kezesben; meghívja az embereket, nyerjék el Krisztus igazságosságát, ami nyilvánvalóvá lesz Isten összes törvénye iránti engedelmességben.” – Az utolsó napok eseményei, 200. old.

A Biblia a „kezes” szót használja Jézus szerepének leírására (lásd Zsid 7:22). A kezes az a személy, aki felelősséget vállal valaki más adósságáért. Milyen csodálatos a gondolat, hogy Jézus a kezesünk! Amikor befogadjuk Őt a szívünkbe, biztosítja a mi tisztaságunkat azáltal, hogy saját feddhetetlenségét adja nekünk.
Talán hallottak az emberek Jézus feddhetetlenségéről. Talán hisznek benne, és azt remélik, hogy ők is részesülni fognak belőle. De ez az üzenet arra szólít minket, hogy fogadjuk el, legyen a miénk Jézus feddhetetlensége. Amikor személyesen fogadjuk el az Ő tisztaságát, Krisztus az engedelmesség csodálatos ajándékát adja nekünk. Amit a legnagyobb erőfeszítéseink által sem tudunk elérni, azt Isten ajándékba adja nekünk!
Nézzük meg újra a múlt heti igeverset:
Gal 2:20 „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.”

A minneapolisi találkozót követően Isten időt hagyott az embereknek a gondolkodásra. Néhányan azok közül, akik először megkérdőjelezték az üzenetet, felismerték a tévedésüket. Mások egyre növekvő sötétség és keserűség közepette folytatják útjukat.
Néhány híres adventistát, mint például Uriah Smitht és Ellen White unokaöccsét, Frank Beldent (ő szerezte számos énekünket) úgy megtévesztették a találkozón, hogy évekig szembeszegültek Ellen White-tal. Egyesek burkoltan tették, mások pedig nyíltan. Smith végül belátta és megbánta tévedését, bár lelki szempontból továbbra is gyenge maradt. Belden talán sohasem bánta még a tévelygését.
Miután a vezetők megkapták a lehetőséget, hogy elsőkként fogadják a menny üzenetét, Ellen White közvetlenül a gyülekezet tagjaival osztotta azt meg, és ez sokak életében ébredést eredményezett. Figyeld meg, mit mondott a következő Generál Konferencia gyűlésről!
„Kiválóak a találkozóink. Nincs jelen az a lelkület, amely a minneapolisi ülést jellemezte. Minden harmonikusan történik. A küldöttek nagy számban jelentek meg. A reggel 5 órától kezdődő találkozóinkra sokan eljönnek, és a későbbi találkozóknak is nagy a látogatottságuk. Minden tanúságtétel, amit hallottam, felemelő volt. Az emberek azt állítják, hogy az elmúlt év volt életük legjobb éve. Az Isten Igéjéből származó világosság tiszta és egyértelmű – a hit általi megigazulás, Krisztus a mi igazságunk. A megosztott tapasztalatok nagyon érdekesek voltak.” – Selected Messages, 1. köt., 361. old.

Néhány kulcsfontosságú vezető életében azonban, akik bár elfogadták a hit általi megigazulás üzenetét, csupán felületes változás ment végbe. Sohasem engedték meg, hogy az valóban átalakítsa az életüket. Megmaradt bennük a kétely és az ellenállás. Isten mégis irgalmas volt a népéhez, mint hajdanán Izraelhez.
Neh 9:17 „És vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csudatételeidről, amelyeket velök cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és arra adák fejüket, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban; de te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket.”

Egy dolgot szögezzünk le: nem Isten hibája, hogy késik Jézus eljövetele. Szeretettel várja, hogy népe felkészüljön a visszatérésére.

„Lehet, hogy azért kell még hosszabb ideig itt e Földön maradnunk, mert fegyelmezetlenek vagyunk, mint Izráel fiai; de Krisztusért kérlek, ne tetézzétek bűneiteket azzal, hogy Istent vádoljátok saját helytelen életetek következményeiért.” – Evangelizálás, 696. old.

Itt az ideje eldöntenünk, hogy megfogadjuk Isten utasításait, és haladéktalanul keressük a megigazulást!

Ha elképzeléseink jobbak más személyek elképzeléseinél, akkor az különösebb erőfeszítés nélkül is meglátszik.

Waggoner és Jones történetének legszomorúbb része az, hogy nem maradtak életük végéig hűségesek Jézushoz. Nem meglepő, hogy az ellenségeik felhasználták a hitehagyásukat arra, hogy aláássák az általuk korábban hirdetett üzenet igazságát.
Az 1900-as évek elején ki kellett zárni Waggonert az egyházból, mert elhagyta a feleségét, majd összeházasodott a titkárnőjével. Jonest azért kellett kizárni, mert nagyon keserű volt az egyház vezetőségével szemben.
Hogyan történhettek meg ezek a dolgok?
Először is, fel kell ismernünk, hogy minket is ugyanez a veszély fenyeget.
1Kor 10:12 „Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.”

Másodszor, fel kell ismernünk, hogy amikor a szívünkben él Jézus, és győzelmet ad a bűn felett, az ördög arra csábít minket, hogy azt gondoljuk, erősek vagyunk. Elkezdünk bízni önmagunkban, és egyre kevésbé imádkozunk Isten erejéért és segítségéért.

Ez 33:13 „Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen; és ő bízván igazságában, gonoszságot cselekszik: semmi igazsága emlékezetbe nem jő, és gonoszsága miatt, melyet cselekedett, meghal.”

Harmadszor, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az ellenség semmivel nem árthat annyit az általunk hirdetett üzenetnek, mint mi magunk a hűtlenségünkkel. Mindennapi imádságunk legyen a következő:

Zsolt 17:5 „Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.”

Bár szomorúak vagyunk Jones és Waggoner kudarca miatt, nem mondhatjuk, hogy meglepetésként ért minket. Az emberi természet nagyon gyenge.

Amikor levesszük a tekintetünket Jézusról, megfosztjuk magunkat Isten kegyelmétől (lásd Zsid 12:2,15).
Ellen White látta, hogy Jones és Waggoner bármely más emberhez hasonlóan letérhet az útról.
„Nagy a valószínűsége annak, hogy az idősebb Jonest és Waggonert meg fogják dönteni az ellenség kísértései. De ha ez be is következne, nem bizonyítaná, hogy nem Istentől kapták az általuk hirdetett üzenetet, vagy hogy az általuk végzett munka tévedés lett volna. Viszont ennek bekövetkeztekor sokan végzetes tévedésbe esnének, amennyiben nem maradnak meg Isten Lelkének irányítása alatt.” – Manuscript Releases, 3. köt., 201. old.

Isten minket is hajlandó felhasználni ugyanúgy, ahogy a múltban is mások által munkálkodott. Tanuljuk meg Jones és Waggoner esetéből, hogy milyen esendők és gyengék vagyunk, és milyen nagy szükségünk van a Krisztus általi megigazulásra. Nekünk magunknak is szükségünk van arra az üzenetre, amelyet másokkal osztunk meg.

A levelek és a telefonhívások, amelyeket naponta eljutnak az AVR-hoz, arról tanúskodnak, hogy a rádión keresztül végzett csodálatos munka több ezer ember életét változtatja meg. Az alábbiakban Gemechis Jafe gyártásvezető osztja meg velünk az örömét, amely abból fakad, hogy tanúja volt a rádió által végzett munka eredményének Etiópia távoli részén.

„Nemrég kaptam egy különleges telefonhívást, amelyről szeretnék mesélni nektek. Egy körzetvezető telefonált Ambóból, és azért hívott, hogy megosszon velem néhány örömhírt. Közölte velem, hogy a Meta Robi nevű helyen már két csoport is készen áll a keresztségre. Azt is elmondta, hogy ezeknek az embereknek a többsége az AVR-ból értesült az igazságról, és engem is meghívott a keresztségre. Alig vártam, hogy részt vegyek ezen a különleges istentiszteleten. Busszal mentem egy darabig, majd találkoztam néhány emberrel, akik szintén a keresztségre mentek, és csatlakoztam hozzájuk. Miután leszálltam a buszról, közölték velem, hogy a hátralévő utat gyalog kell megtennünk. Mivel fogalmam sem volt, hogy ez mekkora távolság, ugyanolyan lelkesem indultam el, mint amikor felszálltam a buszra. Az út nem volt kikövezve, és senki sem gondolt semmiféle modern közlekedési eszközre. Még lovakkal vagy más megszokott járművel sem lehetett volna megtenni. Több mint három és fél órán át gyalogoltunk. Amikor épp lefelé tartottunk egy dombról, a táj szép volt, de nem tűnt elég barátságos helynek ahhoz, hogy emberek éljenek ott. Nem volt ott sem út, sem modern kommunikációs eszközök, és nyoma sem volt semmilyen kényelemnek. Teljesen távoli és elszigetelt hely volt. Mindezek ellenére az Úr felhasználta az AVR-t a remény továbbítására ott, ahol egyébként senki sem léphetett volna kapcsolatba az emberekkel. Amikor megérkeztünk, rövid pihenő után csatlakoztunk a bérelt sátorban tartott eseményhez. A sátrat maguk a keresztelők rendezték be és díszítették, mivel nem volt templom a környéken. Nem voltak ülőhelyek a sátorban, így mindenki „kényelmesen” helyet foglalhatott a zöld füvön. Az emberek olyan figyelmesen hallgatták Isten Igéjét, hogy rögtön felfigyeltem az Ige iránti szomjúságukra. Másnap egy nagyon emlékezetes keresztségen vettünk részt. A jelenlévők énekeltek, mialatt a patakhoz mentek. Útközben sok ember kijött az otthonából és csatlakozott a csoporthoz. Nagyon tetszett nekik az istentisztelet. Mindazok, akik hallottak a kereszténységről, nagyon korlátozott ismeretekkel rendelkeztek róla, és senki sem hallott közülük a bemerítés általi keresztségről, így ez nagy figyelmet kapott.” Mialatt Jafe az újonnan megkeresztelt tagokkal beszélgetett, megtudta, hogy sokan közülük bálványimádók voltak, és nem tudtak Istenről mindaddig, amíg nem hallottak Róla a rádióban. Néhányan az új tagok közül korábban egy másik protestáns gyülekezetbe jártak. Egy fiatal férfi, aki rendszeresen hallgatta az AVR-t, kapott egy szombatról szóló röpiratot. Miután elolvasta, szerette volna, hogy az édesapja is megtudja az igazságot, ezért a Bibliájába rejtette azt. Az édesapja nyugtalan lett és összezavarodott, miután elolvasta. Ahogy telt az idő, az édesapa folytatta a szombat kérdésének tanulmányozását mindaddig, amíg egy nap hallott róla az AVR-ban. A fia már korábban eldöntötte, hogy adventista lesz, de ekkor az édesapa arra kérte a család valamennyi tagját, hogy találkozzanak, és beszéljék meg az új igazságot. A kérdés bemutatását követően az édesapa kijelentette, hogy új világosságot kapott, és meg van győződve róla, hogy a szombat az igazi nyugalomnap. Ma a család minden tagja hetedik napot ünneplő adventista. Jafe az alábbi következtetésre jutott: „Elszigeteltségük miatt az AVR-n kívül semmilyen más evangelizációs eszköz nem érhette volna el ezt az embercsoportot.”

Amennyiben azt gondolod, hogy a testvéred megbántott téged, kedvességgel és szeretettel fordulj felé, hogy megértésre és megbékélésre juthass. Amikor tévedő emberekkel találod szembe magad, mindig tartsd szem előtt a tényt, hogy magával Krisztussal van dolgod az Ő szentjei személyében. Menj el a testvéredhez, akiről úgy gondolod, hogy rossz úton jár, és beszélj vele szeretettel, négyszemközt. Ha sikerül rendbe hoznod a dolgokat, akkor azt jelenti, hogy megnyerted a testvéredet anélkül, hogy gyengeségeit mások tudomására hoztad volna. Másoknak nem kell tudniuk a köztetek felmerülő nehézségekről, hogy gyanakodva figyeljék a szóban forgó személy minden tettét, és rossz indítékot képzeljenek azok mögé. „Mondom néktek, hogy ily módon nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” Ha a bűnös megtér kedves és szeretetteljes figyelmeztetésednek köszönhetően, akkor az örökkévalóság érdekében cselekedtél. Nagy szükség van arra, hogy határozottan és megfelelően engedelmeskedjünk Krisztus utasításainak. Ez jelenti Isten törvényének megélését. Ha így bánunk testvéreinkkel, olyan benyomást kelthetünk másokban, amelyet nem fognak egykönnyen elfelejteni. Előfordulhat, hogy nem emlékszünk néhány általunk végrehajtott kedves cselekedetre, de az örökkévalóság teljes pompájában fog kiemelni minden a lelkek üdvösségért végrehajtott cselekedetet, minden szót, amelyet Isten gyermekeinek vigasztalása érdekében mondtak, és ezek a Krisztusért végzett tettek örömet fognak jelenteni a teljes örökkévalóságra nézve. Amikor olyan utat követünk testvéreinkkel szemben, amely nem tükröz kedvességet és udvariasságot, akkor nem a keresztény utat követjük. Cselekedeteinknek udvariasságról kellene tanúskodniuk úgy otthon, mint a gyülekezetben és minden emberrel való kapcsolatunkban. De különösen azok iránt kellene együttérzést és tiszteletet tanúsítanunk, akik életüket adják Isten ügyéért. Gyakorolnunk kellene azt a szeretetet, amely hosszan tűr és kegyes, nem irigykedik, nem magasztalja fel magát, nem fuvalkodik fel, nem viselkedik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt. Isten azt akarja, hogy szolgái mindig a legjobb formájukat adják otthon és a társadalomban egyaránt. Ahol Jézus uralkodik a szívben, ott érezhető lesz a szeretet, és gyengédek és hűségesek lesznek az emberek egymáshoz. Különös éberségre van szükség ahhoz, hogy életben tartsuk a szeretetet, és megőrizzük a mások szívében található jóság iránti érzékenységet. Ha nem figyelünk erre, akkor Sátán féltékenységet fog helyezni a szívünkbe, és olyan szemüveget ad ránk, amely torz fényben mutatja testvéreink cselekedeteit. Ahelyett, hogy kritikus szemmel figyelnénk a testvéreinket, nézzünk inkább magunkba, és álljunk készen arra, hogy felfedezzük saját jellemünk kifogásolható vonásait. Mihelyt felismerjük saját hibáinkat és kudarcainkat, mások hibái eltörpülnek. Sátán a hittestvérek vádolója. Folyamatosan keresi a hibákat, legyenek azok bármilyen aprók, hogy legyen valami, ami alapján vádat emelhet az emberek ellen. Tartsd távol magad Sátántól! Igaz, hogy nem szabad alkalmat adni a hibák keresésére. Egy pillanatnyi ingerlékenység, egyetlen mogorva válasz, a keresztény udvariasság és előzékenység hiánya valami apróságban a barátok és a jó befolyás elvesztését eredményezheti. Isten azt akarja, hogy minden körülményben önmagad legjobb változata legyél, úgy a nálad alacsonyabb rendűek, mint az egyenrangúak és a nálad felsőbbrendűek körében. Mindenkor Krisztus követőinek kell lennünk. Igyekezzünk kifejezni a tiszteletünket iránta! Törekednünk kell arra, hogy minden körülményben helyesen képviseljük Őt, hogy világossága lehessünk a világnak, és dicsőségére legyünk annak, aki elhívott minket a sötétségből az Ő csodálatos világosságára. Nem szükséges, hogy a saját véleményünket mások véleménye fölé emeljük. Ha elképzeléseink jobbak más személyek elképzeléseinél, akkor az különösebb erőfeszítés nélkül is meglátszik. A tisztán látó emberek nem mulasztják el észrevenni és értékelni ezt a tényt, és meg fogjuk kapni azt az elismerést, amelyre jogosultak vagyunk. Isten felajánlja, hogy jöjjünk Hozzá bölcsességért, hogy másoknak is tovább tudjuk adni a Szentlélek befolyását, nem pedig a saját személyünkről alkotott jó véleményt. Istenhez kell fordulnunk kegyelemért, hogy magasztalni és tisztelni tudjuk Őt, és ne magunkat dicsérjük, hanem új és nemes dolgokra késztessük a körülöttünk élőket is. Isten figyelembe veszi mindazt, amit olyankor teszünk és mondunk, amikor arra akarjuk tanítani az embereket, hogy hálával és dicsérettel emeljék szívüket az Úrhoz. Hadd szoruljon háttérbe a mi személyünk, hogy megjelenhessen Jézus, aki teljesen mértékben szeretetre méltó! Arra kellene törekednünk, hogy egyedül az Ő dicsőségére éljünk, nem pedig azért, hogy az emberek dicsérjenek minket. Törekednünk kell arra, hogy teljes alázattal, szelídséggel és érdemtelenségünk tudatában végezzük Isten munkáját, úgy cselekedve, ahogyan Krisztus szolgált. Akkor angyalok fognak vigyázni ránk, és elviszik hűségünk hírét Istenhez és az emberekhez, sőt még a világosság udvarába is.
– The Review and Herald, 1912. november 7.

Amikor a szívünkben él Jézus, és győzelmet ad a bűn felett, az ördög arra csábít minket, hogy azt gondoljuk, erősek vagyunk.

Isten az életet fenntartó mechanizmusokat helyezett minden teremtményébe – még a lajhárba is, amely a leglassúbb emlős a földön. Nem véletlenül tette képessé a Közép- és Dél-Amerika trópusi erdőiben élő állatot arra, hogy akár harminc évig is életben maradjon fejjel lefelé lógva.

A lajhárok „kézről kézre” adják a fákat egymásnak, mialatt ágról ágra másznak kedvenc ételeiket keresve. Minden lajhárnak három, hosszú karmokkal felszerelt ujja van a hátsó lábain. Két családra osztják őket attól függően, hogy két vagy három ujjuk van a mellső lábaikon. A kétujjúak családjába tartozó lajhárok kicsivel nagyobbak, mint háromujjú társaik. Nincs farkuk, hosszabb a szőrük, és valamivel gyorsabban mozognak, mint a háromujjúak, akiknek rövid farkuk van. Nagyon tudnak élni! Ez magában foglalja az evést, az alvást, a párzási időszakot, a szülést és még a halált is – mindezeket aközben teszik, hogy fejjel lefelé lógnak a fán. A fejjel lefelé leélt életre való tervezésük azt is feltételezi, hogy a szőrük növekedési iránya ellentétes a többi emlős szőrének növekedési irányával. A hasuk irányából a hátuk felé növekvő szőr megvédi őket az időjárás viszontagságaitól, és hatékonyan elvezeti az esővizet. A lajhár egy különleges eszközt kapott Teremtőjétől az önvédelemre: a színváltoztató képességét. Nem véletlen, hogy a zöld alga a lajhár üreges szőrszálai között talál otthonra. Az egész nap alig mozgó lajhár szürkésbarna szőrével keveredő zöld színű alga szinte lehetetlenné teszi a ragadozók számára, hogy észrevegyék. Úgy néz ki, mint egy szürkészöld labda, amely része a fának. A lajhárok anyagcseréje nagyon lassú, és körülbelül egy hónapba telik, hogy az emésztőrendszerük feldolgozza a leveleket és más növényi eredetű táplálékot, amit magukhoz vesznek. Az Alkotó úgy tervezte, hogy heti egy alkalommal tegyenek meg egy lassú, nem véletlen utat. Ilyenkor a fa aljára másznak üríteni. A Teremtő azért gondoskodott arról, hogy ezt ne kelljen gyakran megtenniük, mert a földön ki vannak szolgáltatva a ragadozóknak. Azt leszámítva, hogy karmaikkal ideiglenesen távol tudják tartani a támadót, egyetlen védekezési képességük abban áll, hogy jól el tudnak rejtőzni. A lajhár újra felmászik a fára, és hosszú, ívelt karmaival az ágakba kapaszkodik, mialatt folytatja kedvenc ételeinek keresését. A lajhár lassú mozdulatai valóságos áldást jelentenek a többi élőlény számára, a bogaraktól a lepkékig, mivel a lajhár szőrében keresnek otthont maguknak. A molylepke életciklusa például teljes mértékben a lajhártól függ. A lajhár szőrében él és algával táplálkozik. Amikor a lajhár lemászik a földre, a moly a lajhár hátrahagyott ürülékébe helyezi a petéit. Amikor a lepkék bebábozódnak, a molyok elrepülnek, hogy egy másik lajhárt keressenek otthonteremtés céljából. Semmi sem utal arra, hogy a lajhárnak sietnie kellene, mivel az étrendje kevés energiát szolgáltat számára. A Teremtő tehát a saját védelme érdekében programozta lassúnak. Ez az Ő terve számára. Nekünk, embereknek lehetőségünk van arra, hogy Teremtőnk és a Megváltónk tervét válasszuk. Ez pedig belső békét és védelmet eredményez.