Válaszok A SZENTÍRÁSBÓL

Az adventizmus korai történelme tele van értékes tanulságokkal. Az egyik legfontosabb ezek közül annak a története, hogyan értették meg az adventisták a szombat kezdetének időpontját. Ez elvileg nem lett volna olyan nehéz. A zsidók péntek napnyugtától szombat napnyugtáig tartották a szombatot. A hetednapi baptisták szintén napnyugtától napnyugtáig ünnepelték. Miért gondolkodtak az első szombatünneplő adventisták azon, mikor kezdődik a szombat? Néhányan azt állították, hogy éjfélkor kezdődik. Egyetlen bibliai szöveg sem támasztotta alá ezt a tanítást, és nagyon kevesen gyakorolták. Mások azt a nézetet vallották, hogy a szombat napkeltekor kezdődik. Hitüket egy bibliaszöveg felületes olvasására alapozták.

Mt 28:1 „A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag…” 

Mivel egy bibliaszöveget is kapcsoltak ehhez a nézethez, egyesek úgy gondolták, hogy akkor „követik a Bibliát”, ha a nyugalomnapot szombat napfelkeltétől vasárnap napfelkeltéig tartják. Ők voltak az „újszövetségi keresztények”. Ezt a nézetet azonban gyorsan elvetették, mert egy másik bibliavers egyértelműen kijelenti, hogy a szombat este kezdődik: 3Móz 23:32 „A hónap kilencedikének estvéjén, egyik estvétől a másik estvéig ünnepeljétek a ti ünnepeteket.” [angol fordításban „a ti szombatotokat” – ford. megj.] De mikor van este? Hogyan kell értelmezni ezt a szöveget? A nagy tiszteletnek örvendő Joseph Bates biztos volt benne, hogy az este 18 órakor kezdődik, és úgy gondolta, hogy a Biblia alátámasztja a véleményét.

Jn 11:9 „Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak?”
Mk 13:35 „Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel?”

Bates magyarázata egyszerű volt. Mivel Jézus azt mondta, hogy a nappal 12 órából áll, az éjszakának is 12 órából kell állnia. „Este” 18 órakor volt, ezt követte az éjfél, majd a reggel 6 óra, a kakasszó ideje, a déli 12 óra pedig a délelőtt végét jelentette. A sok világot látott tengerészkapitány megértette az időzónák okozta nehézségeket, ezért úgy gondolta, hogy a 18 órától kezdődő este világszerte egyesítené a hívőket.
Mivel megoszlottak a vélemények a témában, 1848. június 28-án, szombaton tartottak egy különleges imaórát. Míg a csoport imádkozott, E. L. H. Chamberlain testvér ismeretlen nyelven beszélt.
A jelenlévő James White eleinte nagyon szkeptikus volt, de kevésbé kételkedett, miután valaki értelmezte az elhangzottakat. Mire véget ért Chamberlain testvér eksztatikus élménye, James White is meggyőződött arról, hogy a 18 óra a megfelelő időpont a szombatkezdésre.
De vajon biztonságos módszer volt-e ez egy helyes tantétel meghatározására? A szombatünneplő adventisták többsége úgy gondolta, hogy igen. Még a derék Bates is ezt hitte. Két bibliai szöveghez kapcsolták, és úgy tűnt, hogy a Szentlélek is megerősítette a „nyelveken szólás” által. Ez volt az „újszövetségi kereszténység”. Ki akarta volna visszautasítani a Szentlelket?
De Isten népét, amely a csalódás révén megtanulta a gondos bibliatanulmányozás fontosságát, ismét próbára kellett tenni – meg kellett tanulniuk, hogy ne hagyatkozzanak eksztatikus élményekre és a kontextusból kiragadott, egymáshoz nem kapcsolódó bibliaszövegekre.
„De Istennek lesz egy népe a földön, amely minden tanítás normájának és minden reform alapjának a Bibliát és csakis a Bibliát tartja.” – A nagy küzdelem, 595. old.

A Biblia az igazság nagy bányája, amelyet úgy kellene tanulmányoznunk, ahogyan a rejtett kincseket keresik a bányászok. Semmilyen esetben sem lenne szabad elterelnünk figyelmünket az Igéről. – The Upward Look, 371. old.

Isten terve az volt, hogy a szombat igazságának minden aspektusa a Szentírásból vett, „Így szól az Úr” kijelentésen alapuljon, és ne felkavaró érzéseken, benyomásokon vagy bármely ember véleményén.

1Kor 4:6 „Annakfelette ami írva van, nem kell bölcselkedni.”

Öt mozgalmas év telt el a fejlődésben levő gyülekezett fölött. Az adventista szombatünneplők többsége 18 órakor kezdte és zárta a szombatot. Isten nyilvánvalóan megáldotta evangelizációs törekvéseiket, és ez tovább erősítette a hitüket. Úgy tűnt, senki sem aggódott amiatt, hogy Isten nem erősítette meg a gyakorlatot, és nem is fedte azt meg a prófétaság ajándékán keresztül. Az Úr hallgatását jóváhagyásnak tekintették.
1853-ban számos elégedetlen szombattartó összefogott. Egyedül a Hetednapi Adventista Egyház vezetősége iránti gyűlölet egyesítette őket. Felvették az Úr által Ellen White-nak tulajdonított címet, és „hírnököknek” nevezték magukat. Rövid ideig megjelentettek egy botrányos lapot Messenger of Truth néven. Egyetlen példány sem maradt fenn belőle. Valamen�nyi „hírnök” a homályba merült, és sokakat az elmebaj kerített hatalmába.
D. P. Hall, egy wisconsini lelkész tagja volt ennek az elégedetlen csoportnak. Úgy hitte, hogy a szombat napnyugtakor kezdődik. Amikor bírálta az egyházat amiatt, hogy 18 órakor kezdik a szombatot, James White arra kérte, hogy nyújtson be egy Biblián alapuló tanulmányt a Szemle számára. Hall írt is egy cikket, amelyben a naplementét jelölte ki a szombat kezdetének bibliai időpontjaként, ugyanakkor bírálta azokat, akik 18 órától kezdődően ünnepelték. Nem tudni, hogy Hall cikkét leadták-e valaha is a Szemlében, de a Messenger of Truth közzétette.
1855 folyamán egyre többen gondolták úgy, hogy a szombat napnyugtakor kezdődik. Az egyház egységét veszély fenyegette. Isten látta, hogy itt az ideje visszavezetni a gyülekezetet mindahhoz, ami „meg van írva”.
1855 augusztusában James White felkért egy fiatal férfit, J. N. Andrewst, hogy végezzen alapos bibliatanulmányozást, és derítse ki a szombatkezdés megfelelő időpontját. A fiatalember rögtön elkezdte tanulmányozni a kérdést. Minden szabad percét felhasználta, és három hónap múlva végzett a feladattal.
Andrews nem találta a Bibliát sem kétértelműnek, sem homályosnak, és írt egy tanulmányt, amely a bibliai tudomány és világosság mintája, és amelyben bemutatta, hogy az „este” a Bibliában napnyugtát jelent.
1855 novemberében Andrews átadta az általa írt tanulmányt James White-nak, akit az annyira lenyűgözött, hogy a következő szombaton felolvasta Battle Creekben a szombatiskolai alkalmon. Két héttel később megjelent a Szemlében. A gondos bibliatanulmányozás befejeztét követően Isten látomást adott Ellen White-nak, amely megerősítette ezt az igazságot, és ez minden további kétséget eloszlatott. Egy angyal azt mondta neki:
„Vegyétek Isten szavát, olvassátok, értsétek meg, és nem tévedhettek. Olvassátok figyelmesen, és megtaláljátok, mikor van este, mikor kezdődik.” – Bizonyságtételek, 1. köt., 116. old.

Bates tanulmányozta a bibliai bizonyítékokat, meghallgatta a Prófétaság Lelke megerősítő bizonyságtételét, és minden kétsége eloszlott. Élete hátralévő részében teljes mértékben támogatta a naplementét mint a szombat megkezdésének helyes időpontját.
A gyülekezet ismét egységes lett. Olyan világosan oldották meg a kérdést, hogy soha többé nem támadtak kétségek felőle az egyházban. Eltávolították a fanatikusok, különcök és a mellékvágányra tévedők egyik célpontját.

A fiatal John Andrews, a kulcsfontosságú, szombatról szóló tanulmány szerzője arról tett bizonyságot, hogy mit tud véghez vinni Isten a teljesen elkötelezett fiatalokon keresztül. Andrews tulajdonképpen annak az ifjúsági seregnek a tagja volt, amely az egész világban hirdette Krisztus közeli visszatérésének üzenetét.
Andrews iskolai oktatása abbamaradt tizenegy éves korában. A néhány iskolában töltött év alatt megtanult írni és olvasni, és ezt követően minden szabad percét a tanulásnak szentelte – még az alvástól is megfosztotta magát.
Isten Andrewst tette az adventista tudomány atyjává. Isten Igéjének tanulmányozására való összpontosítása csodálatos példa számunkra. 54 éves korára, amikor meghalt, emlékezetébe véste a teljes Újszövetséget és az Ószövetség nagy részét.
Fiatal tizenévesként szüleivel együtt részt vett a Jézus második eljövetelét övező összejöveteleken. Az erőszakos ellenállás ellenére a család elfogadta Krisztus visszajövetelének üzenetét. Johnnak szembe kellett néznie a dühös tömeggel ahhoz, hogy eljusson a találkozókra, és számíthatott rá, hogy verést kap. A csalódást követően elolvasta a Preble által írt, szombatról szóló értekezést, alaposan áttanulmányozta a biblikus érveket, és szombattartó lett.
Az 1844. október 22-i csalódás nehéz időket hozott az adventista hívők számára. A tanítás mindenféle szele fújt, és a fanatizmus hervasztó hatása megtizedelte a hívők sorait. Az egykor virágzó nyájat megtépázták és szétszórták. De Isten nem hagyta, hogy elhervadjon az igazság. Az említett tapasztalatokon keresztül felkészített egy erős fiatalokból álló csapatot, akiket azzal bízott meg, hogy adják át utolsó figyelmeztető üzenetét a világnak.
1849-re szétoszlott az adventista csoport John Andrews szülővárosában, a Maine állambeli Párizsban. Két fiatal, James és Ellen White odautazott, hogy újraélesszék Isten munkáját.
Ez fordulópontot jelentett. Az egykor lelkes hívek akkor már egy éve nem találkoztak. Mialatt a White testvérek bibliatanulmányozásra és imára vezették őket, Isten Lelkének ereje „ahhoz hasonlóan áradt az emberekre, mint pünkösd napján”. A fanatizmus által megtévesztett emberek közül többen is újra képesek lettek szabadon gondolkozni. A szülők megvallották bűneiket gyermekeiknek, a gyermekek pedig bevallották hibáikat szüleiknek. Látták, mennyire eltávolodtak Isten tervétől csüggedtségük, fanatikus elképzeléseik és szeretethiányuk miatt.
A húszéves John Andrews is jelen volt az eseményen, és „mély beleérzéssel kiáltott fel: »Ezer tévedést cserélnék el egyetlen igazságra!«” Ellen White a következő megjegyzést tette vele kapcsolatban:
„Az Úr kiválasztotta Andrews testvért, hogy alkalmassá tegye a jövőbeli szolgálatra, és olyan tapasztalatban részesítette, amely nagy értéket jelent majd számára munkája során.” – Life Sketches, 127. old.

Andrews szorgalmasan imádkozott és tanulmányozta a Bibliát, és rövid időn belül cikkei jelentek meg a James White által kiadott Szemlében. Sokféle témáról írt. Egyik munkája egy bibliai fejtegetés volt arról, hogy a Jelenések 13. fejezetében említett kétszarvú fenevad az Egyesült Államokat jelképezi. Egy másik cikkben, amelynek A dohányzás az Úr ellen elkövetett bűn a címe, felhívta néhány dohányzó szombattartó figyelmét az egészségügyi gyakorlatok bibliai normáira, összekapcsolva azokat az erkölcsi törvénnyel.
James White logikusan átgondolta a helyzetet. A szegény testvérek egy részének nem volt pénzük az egyház által kiadott lapra, dohányra viszont rendszeresen költöttek. James utalt arra, hogy ez nem valami szép dolog, és természetesen igaza volt.
Andrews tanulmányozta a Biblia tizedre vonatkozó utasításait, és be is mutatta azokat az egyháznak.
A Szentírás ismeretének és az engedelmesség iránti elkötelezettségének köszönhette a bölcsességét, amelyben nekünk is részünk lehet.

5Móz 4:5, 6 „Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, amint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, amelybe bementek, hogy bírjátok azt. Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcsességetek és értelmetek a népek előtt, akik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!”

Egyik íráshelyet a másikkal kell egybevetnünk. A gondos kutatás és imával teljes elmélkedés a legfőbb feltételek. Az ilyen tanulmányozás gazdagon megjutalmaz.

4. Miért fontos, hogy mi magunk is alaposan megértsük a Szentírást? 1Pet 3:15; Zsolt 119:46; Mt 10:18-20

További tanulmányozásra: A nagy küzdelem, A Szentírás védőbástya fejezet

Daniel* egy összetartó muszlim családban nőtt fel Teheránban, Irán fővárosában. Mint a legtöbb buzgó muszlim fiatalt, őt is érdekelték a lelki dolgok. A világról alkotott elképzelése azonban a szüleitől és a tanáraitól kapott szigorú muszlim tanításokra korlátozódott. Ennek ellenére többet szeretett volna tudni.

Daniel vágyott arra, hogy többet értsen meg a világból, és gyakran keresett családja rádióján külföldi rádióállomásokat, például a BBC-t. A rádió volt az egyetlen ablaka a külvilágra, amely egy napon nemcsak egy teljesen új horizontot nyitott meg a számára, hanem – ami ennél is fontosabb – egy jobb világ megismerésére vezette el Jézus Krisztusban. Az AVR elnöke, Dowell Chow találkozott Daniellel, és hallotta a csodálatos történetét. „Egyik nap a BBC frekvenciáit kerestem. Egy ideig nem találtam, aztán az AVR Reménység hangja műsorára bukkantam, amelyet fárszi [perzsa vagy iráni] nyelven sugároztak.” Daniel először meglepődött, amikor az előadó a Bibliáról beszélt. Hallott a könyvről, és mindig is el szerette volna olvasni. Gyorsan feljegyezte az előadó által megadott címet, azzal a szándékkal, hogy egyszer majd írni fog nekik. „Egyik nap sétáltam az utcán Teheránban, és egy utcai árus kiállított néhány könyvet eladásra. Megálltam, hogy megnézzem az áruját, és megpillantottam egy kis könyvet: az Újszövetség volt!” Azonnal megvásárolta a könyvet, és közben igyekezett leplezni óriási lelkesedését és izgatottságát. Annyira felkeltette az érdeklődését, hogy már az utcán olvasni kezdte, és teljesen elmerült az olvasásban. Semmi más nem számított. Olyan gazdag kincset talált, hogy a lehető legtöbbet meg akarta ismerni belőle még azelőtt, hogy hazaért volna. Danielnek volt egy kis széfje a szobájában, ebben tartotta az értékes dolgait. Beletette az Újszövetséget is, hogy a családja ne találja meg. Nem merte megmutatni a könyvet az édesanyjának, mert félt, hogy elveszíteni a szeretteit, és veszélybe sodorná a saját életét. Nagy küzdelem vette kezdetét a szívében. Miután írt a rádiónak, azt az utasítást kapta, hogy látogasson el a helyi adventista gyülekezetbe Teheránban, ahol a lelkész segíteni fog neki a Biblia tanulmányozásában. Ez is komoly kérdés volt: míg a külföldiek szabadon gyakorolhatták a hitüket, imádkozhattak és templomba járhattak, az irániak számára ez tilos volt. Tovább rontott a helyzeten, hogy amikor Daniel először jelent meg a gyülekezetben, nem fogadták szívesen. Bizonyos országokban – ilyen a Daniel országa is – az emberek bizalmatlanok egymással szemben. Bár Daniel indítékai tiszták voltak, a gyülekezet nem volt biztos abban, hogy valóban az igazság egyszerű keresője. Azt gondolták, hogy kém vagy talán jelent a hatóságoknak. Ez nem volt olyan ritka eset, mint gondolná az ember. Dowell Chow magyarázta: „Emlékszem, hogy jártam néhány országban, ahol a helyi lelkész félrehívott, és arra utasított, hogy nagyon vigyázzak, kivel beszélek és mit mondok, beleértve a gyülekezeti véneket is. Mondanom sem kell, hogy megdöbbentem. Amikor megkérdeztem, miért van ez így, a lelkész elmagyarázta, hogy fennáll annak a gyanúja, hogy besúgók vannak a gyülekezeti tagok között, és jobb elkerülni a felesleges problémákat.” Hála az Úrnak, Danielnek nem vette el a kedvét a hideg fogadtatás. Éhezte és szomjúhozta Isten Igéjét, ezért elhatározta, hogy megtalálja a módját a Biblia további tanulmányozásának. 

*Álnév. 

Ha szeretnél többet megtudni az Adventista Világrádióról (AVR), vagy arról, hogyan segíthetsz Isten Igéjének rádióadásokon keresztül történő terjesztésében, látogass el az awr.org oldalra, vagy hívd a következő telefonszámot: 1-301-680-6304.

Isten minden szükségeset biztosított ahhoz, hogy minden lélek megmenekülhessen, de ha megtagadjuk az örök élet ajándékát, amelyet végtelen áron vásároltak számunkra, akkor eljön az idő, amikor Isten is megtagad minket a jelenlététől, akár gazdagok, akár szegények, magasak vagy alacsonyak, tanultak vagy tanulatlanok lennénk. Isten haragjának nagy napját az örökkévaló igazságosság elvei fogják uralni. Nem az általunk elkövetett forrongó bűnök miatt fognak vádat emelni ellenünk, hanem a szeretet Istene által ránk szabott jó és nemes kötelességek elhanyagolása miatt. Isten elvárja, hogy minden emberi ügynök fejlessze a menny biztosította kegyelem valamennyi eszközét, és egyre hatékonyabbá váljék az Úr munkájában. Minden szükségeset elkövettek már azért, hogy a keresztény vallásossága, tisztasága és szeretete folyamatosan növekedjen, talentumai megkétszereződjenek, képességei fejlődjenek a Mesterének végzett szolgálat során. Ennek ellenére sokan azok közül, akik azt vallják, hogy hisznek Jézusban, nem teszik nyilvánvalóvá azt növekedés által, amely az igazság életre és jellemre gyakorolt megszentelő erejéről tanúskodik. Amikor először fogadjuk be Jézust a szívünkbe, olyanok vagyunk a hitben, mint az újszülöttek, de nem maradhatunk csecsemők a tapasztalat terén. Növekednünk kell a kegyelemben és Jézus Krisztus ismeretében. El kell érnünk a férfiak és nők termetének teljes mértékét. Előre kell haladnunk, új és gazdag tapasztalatokat kell szereznünk hit által. Növekednünk kell a bizalomban és a szeretetben azáltal, hogy egyre jobban megismerjük Istent és Jézus Krisztust, akit elküldött. A fejlődésünkhöz biztosított nagyszerű lehetőségekre való tekintettel Isten el is várja tőlünk a növekedést. Egyesek azonban azért nem válnak hatékonyabbakká, mert nem használják fel az erőt, amelyet előzőleg már megkaptak az Úrtól. A rájuk bízott talentumuk megfelelő felhasználásával tapintatra és bölcsességre tehetnének szert, és ezáltal növekedhetne a hatékonyságuk. A haszontalan szolga visszaadta Urának a rá bízott talentumot, de az Úr követelte az okát annak, hogy miért nem használta fel, hiszen meghatározott célra kapta. A talentumokról szóló példázatban kétféle emberkategóriával találkozunk. Az egyiket a szorgalmas szolga, a másikat a gonosz és lusta szolga képviseli. Mindkettejükre rábízták az Úr pénzét. Az egyik elszántan dolgozni kezdett, és kereste a lehetőségeket, hogy a rábízott ajándékot úgy használja fel, hogy az mások áldására és javára váljon. A szorgalmas szolga nemcsak azért él, hogy örömet szerezzen magának, hogy kielégítse saját önző vágyait, hogy szórakozóhelyeken mulasson, testi vágyainak kielégítését keresve, mintha ez lenne életének célja, hanem józanul gondolkodik, és tudatában van annak, hogy élete rövid. Így gondolkodik: „Csak rövid ideig dolgozhatok, és még ha a tőlem telhető legtöbbet is teszem meg, az továbbra is kevés azért, aki meghalt értem. A legtöbbet kell kihoznom az értékes időmből! Észre kell vennem, ha lehetőségem nyílik a bűnből az igazságra vezetni egy bolyongó lélek lépteit, amennyiben komoly, imádságos erőfeszítést teszek annak érdekében, hogy ennek nyomán ő is az általam szeretett Mesterre fordítsa a rá bízott talentumokat. Egyetlen lélek sem vádolhat engem majd az ítéletkor azok közül, akikkel kapcsolatba kerülök, hogy hanyag vagy közömbös voltam az üdvössége iránt.” Az ilyen munkás számára Isten angyalai utakat nyitnak, lehetőségeket kínálnak és együttműködnek az emberi ügynökkel, hogy igyekezete ne legyen hiábavaló. Aki hűséges és alapos a számára kicsinek tűnő feladatok elvégzése során, olyan képzésben részesül a hűség területén, amely alkalmassá teszi arra, hogy később bizalmi tisztségeket töltsön be.
A másik személy, akit szintén az ügynökeként szeretett volna felhasználni az Úr, éppoly kedvező helyzetben volt, mint testvére, de mennyivel másabb eredménye lett az életének! Az ilyen ember nem tekint az Úr engedelmes szolgájaként magára, aki a megfelelő időben és isteni befolyásra cselekszik. Nem tanulmányozza a Bibliát azért, hogy megmutassa, alkalmas az Úr szolgálatára és nem kell szégyenkeznie, hanem elhanyagolja a bölcsesség és a kegyelem keresését, pedig ha nem tenné, akkor felismerne minden kísértést, bármilyen álcába is lenne bújtatva, és ellene tudna állni annak. Nem gondolja helyénvalónak önmaga számára, hogy bűnbánó életet éljen, hogy gyakorolja a hitet, engedelmeskedjen és szent legyen a magatartásban. Nem tudatosul benne, hogy az Istenhez hűséges élet olyan jellemet eredményezne számára, amely Krisztus kegyelme által alkalmassá tenné a mennyországra. Jézus gazdagon osztogatja ezt az ajándékot mindazoknak, akik Neki dolgoznak. A rest szolga elhanyagolja Isten kegyelmének minden értékes rendelkezését, és bűnös a menny előtt. Egy olyan személy számára, aki kevés ismerettel rendelkezik Istennel és Jézussal kapcsolatban, lehetetlen, hogy helyesen képviselje az Urat, megvívja a keresztény harcot, és győzelmet arasson a közömbösség és a hanyagság kísértése felett. Nincs célja, és nem éri el azt, amit megvalósíthatna a talentumaival. Amikor megmérik majd a szentély mérlegén, a következő ítélet fog megszületni: „Megméretett és könnyűnek találtatott.” Felelősségre vonható mindazért, amit egy igaz keresztény megtehetett volna a rábízott talentumaival. De mivel nem ismerte fel a felelősségét, elpazarolta az idejét, szabadnapjait saját kedvtelésére szánta, és ahelyett, hogy erejét a legnemesebb célok megvalósítására fordította volna, megosztva társaival az evangéliumot, nem képviselte a Mester érdekeit, és nem fénylettek jó cselekedetei a világban. Az igazság, amely nem jut megszentelődésre az ember életében, halálra vezet. Hogyan vonhatta ki magát az Úr adta kötelességei alól, hogyan vállalkozhatott arra, hogy a saját akaratát kövesse, mintha azért kapta volna az életét, hogy úgy pazarolja el, mintha csak egy hosszú vakáció lenne? Isten nagy szeretetének figyelmen kívül hagyása és a Megváltó bölcs tervének elutasítása választotta el őt mennyei Atyjától, mert amikor Isten nem tud felhasználni egy lelket az ügynökeként, aki hozzájárulna mások megmeneküléséhez és dicsőséget hozna az Ő nevére, akkor haszontalan szolgának nevezi az illetőt. Az ilyen ember befolyása nem vezet Krisztushoz.
Fiatal barátaim, milyen irányt választottatok? A gonosz és rest szolgák közé tartoztok, vagy azok közé, akiket meghívnak az Úr örömébe, mert Krisztus kegyelme által igazak és hűségesek?
– The Youth’s Instructor, 1893. június 8.

Egyetlen lélek sem vádolhat engem majd az ítéletkor azok közül, akikkel kapcsolatba kerülök, hogy hanyag vagy közömbös voltam az üdvössége iránt.

Nem véletlen, de néha úgy tűnik, mintha a bozótszajkó megszurkálná a füles amerikai szarvast, amikor a nagy állat fején és nyakán ugrál. Igazából parazitákat keres a szarvasokon, azok pedig ezt tudva mozdulatlanul állnak, sőt még a füleiket és felemelik, hogy gyönyörű kék tollas barátaik hatékonyabban tudjanak segíteni nekik. A pinyon fenyők között élő bozótszajkó olyan hegyes csőrrel rendelkezik, amely tökéletesen alkalmas a fenyőtoboz pikkelyei között történő kutakodásra. Ennek segítségével szerzi meg az egyébként elérhetetlen magokat. A csőre végén egy kampó található, amely tökéletes eszköz a makk összezúzására és felnyitására – nem véletlenül. A makk fáradhatatlan gyűjtése és elrejtése révén a bozótszajkó hozzájárul a felelősségteljes természetvédelemhez. Először is, bámulatos, hogy képes előre megtervezni családja szükségleteinek kielégítését. Emlékszik rá, hogy melyik évben hol rakott le szó szerint több ezer makkot azon a 25-30 hektáros területen, amelyet egy bozótszajkó-család a saját területeként tart számon. Másodszor, sokkal több makkot rejt el, mint amennyire a családjának szüksége lenne a túléléshez. Az üreges rejtekhelyeken található, használaton kívüli makk végül kicsírázik és erdővé lesz. Harmadszor, a mennyei Programozó a bozótszajkó elméjébe oltotta, hogy a makkot magas helyeken raktározza el. A makk kerek formájának köszönhetően nyilván lefelé gurul, amikor leesik a tölgyfáról, ám a bozótszajkónak és más makk-kedvelő lényeknek köszönhetően a dombok teljes felületén is fák nőnek. De a bozótszajkó nem egy tökéletes madár. Valójában hírhedt tolvaj. Megfigyelték, hogy az a bozótszajkó, amely sohasem fosztotta ki valamely más bozótszajkó raktárát, nem figyel a többi madárra, amikor elrejti a makkokat. Viszont egy olyan szajkó, amely maga is lopott már, másképp jár el. Ha észreveszi, hogy a többi szajkó figyeli, miközben elrejti a kincsét, kiássa a frissen elrejtett makkokat, és egy másik helyre hordja őket. Egy másik egyedi és pozitívabb tény a fiókák bozótszajkó- családban betöltött szerepe. A fiatal szajkók, amelyeket már nem kell etetni vagy tanítani, monogám szüleik közelében maradnak egy-két évig, hogy segítsenek nekik a következő generáció felnevelésében. Amikor az új fiókák kikelnek, az előző évben születettek gondoskodó és védelmi üzemmódba kapcsolnak. Őrködnek és riadót fújnak veszély esetén, vagy épp szembeszállnak az ellenséggel. Ráadásul segítenek a frissen kikelt fiókák számára szükséges táplálék biztosításában. Egy családi projektről van szó, és az „együttműködő családok” nagyobb sikernek örvendhetnek a gyönyörű és rendkívül szelíd madarak nevelésében. A fiatal bozótszajkókat úgy programozták, hogy együttműködjenek a szüleikkel. Nekünk tudatosan kell választanunk ezt a hozzáállást. Ránk is igaz lehet az „együttműködő család” kifejezés, amennyiben készek vagyunk segíteni szükségben élő embertársainkon. Olyankor részesülünk ebben az áldásban, amikor megengedjük, hogy Isten Szentlelke bennünk éljen. Minden ilyen alkalom során egyesül a földi és a mennyi család.