Kezdjük A LÉNYEGGEL
2026. november 29. – december 5.
Memoriter
„Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.” Zsoltárok 5:4
I. RÉSZ Vasárnap, november 29.
Jézus példát adott az imával és a személyes áhítattal kapcsolatban. Meghatározott időpontban, azaz kora reggel tanulmányozta a Bibliát és imádkozott. Első dolga ébredés után az volt, hogy időt töltsön az Atyával. Visszavonult egy olyan helyre, ahol egyedül lehetett.
Mk 1:35 „Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék.”
Még fiatal korában kialakította ezt a szokást. „Szorgalmasan tanulmányozta a Bibliát, mert tudta, hogy tele van felbecsülhetetlen értékű tanításokkal. Hűségesen elvégezte otthoni feladatait, és a kora reggeli órák nem az ágyban találták, hanem egy elhagyatott helyen, ahol a Szentírást kutatta és mennyei Atyjával találkozott.” – Lift Him Up, 166. old.
Jézus nem használta az áhítattal töltött időt ürügyként arra, hogy ne segítsen a házban, vagy hogy elkéssen a munkából. Nagyon korán kiment találkozni az Atyával, és így tudott segíteni a reggeli teendőkben. Dávid megjövendölte, hogy Jézusnak szokása lesz minden reggel találkozni a mennyei Atyával.
Zsolt 5:4 „Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.”
Jézus szokásai az izraelitáknak adott pusztai tanítást követte.
1Kor 10:11 „Mindezek pedig példaképpen estek rajtok [az izraelitákon]; megírattak pedig a mi tanulságunkra, akikhez az időknek vége elérkezett.”
Ha ellátogattál volna a táborukba egy átlagos hétköznap reggelen, már kora reggel azt láttad volna, hogy a családok a sátruk előtt térdelnek és friss mannát szednek. Mivel nem fogyasztották mindig nyersen, több száz kisebb füstfelhőt láthattál volna a tábor fölé szállni, mivel megsütötték vagy megfőzték reggelire.
A napi mannára emlékezünk minden alkalommal, amikor a Miatyánkot imádkozva a következő szavakat mondjuk: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Ez az egyszerű kérés rengeteg információt tartalmaz. Azt sugallja, hogy imádkoznunk kell a reggeli előtt. A mindennapi kenyér mellett ez a kérés a mindennapi lelki táplálékot is feltételezi. Kora reggel kell összegyűjteni, mielőtt még elpárologna a napi teendők hevében.
A manna tanítása olyan fontos volt, hogy a pusztai vándorlás után, a nagy engesztelés napján is emlékeztették rá az izraelitákat.
2Móz 16:33 „Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára.”
A főpap minden évben bement egyszer a szentek szentjébe. A frigyládában tároltak egy aranyból készült edényt, amely egy napra elégséges mannát tartalmazott, valamint a tízparancsolatot és Áron rügyező faágát (lásd Zsid 9:4).
Jó lenne, ha gondosan megőriznénk és frissen tartanánk az emlékezetünkben azt a sok leckét, amit a mannán keresztül tanított Isten.
A lélek első levegővétele ébredés után történjen Jézus jelenlétéért. – The Signs of the Times, 1892. február 8.
II. RÉSZ Hétfő, november 30.
Az a legfontosabb dolog az életünkben, amire először gondolunk ébredés után. Ebből megtudhatjuk, ki vagy mi a mi Istenünk valójában. Egyedül az Úrnak köszönhetjük, hogy minden reggel felébredünk. Rá kellene elsőként gondolnunk, mivel a következő parancsot kaptuk:
2Móz 20:3 „Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.”
Jézus arra is adott tanítást, hogyan osszuk be az időnket.
Mt 6:33 „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.”
Először keresni valamit annyit tesz, mint elsőbbséget adni az adott dolognak. Amikor a napirendünkről van szó, az igazán fontos dolgoknak szenteljük elsőként a figyelmünket. Logikus tehát, hogy minden nap Isten országát és az Ő igazságát keressük először.
Az első adventisták, akik szorgalmasan készültek a Megváltó eljövetelére, megértették, mit jelent ez.
„Minden reggel annak tudatával nyitottuk ki szemünket, hogy legfőbb dolgunk megbizonyosodni, hogy életünk Isten szemében kifogástalan.” – Bizonyságtételek, 1. köt., 55. old.
Őszintén imádkoztak, gondosan tanulmányozták a Bibliát, és lelkiismeretesen megvallották bűneiket. Nekünk is erre van a legnagyobb szükségünk.
„Azoknak, akik ismerik az igazságot, az az első dolguk, hogy azzal a határozott céllal nyissák ki a Bibliát, hogy megfeleljenek az Igében támasztott követelményeknek, és arra alapozzák a hitüket, ami »meg van írva«.” – The Review and Herald, 1902. március 25.
Mi késztette az izraelitákat korán reggel arra, hogy mannát gyűjtsenek? Természetesen az éhség. Isten olyan lelki éhséget akar adni nekünk, ami minden reggel arra késztet, hogy lelki eledellel táplálkozzunk.
Mt 5:6 „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.”
Isten fizikai éhséget ad nekünk, hogy megelégedhessünk az általa biztosított jó ételekkel. Egy sikeres nap alapja a jó reggeli, amely biztosítja a munka elvégzéséhez szükséges energiát. A gyakorlat pedig, amit munka közben nyerünk, segít jó erőnlétben tartani magunkat.
Mindez a lelki életünkre nézve is érvényes. Reggeli áhítataink egész napra energiát biztosítanak számunkra. Miközben igyekszünk a lehető legjobban végezni teendőinket, szívünket Istenhez emeljük imában. Amikor lehetőségünk van másokkal is megosztani a reggeli bibliatanulmányozás során nyert gondolatokat, nemcsak a másik ember részesül áldásban, hanem a mi emlékezetünkbe is jobban beágyazódnak a tanultak, így sokkal tovább fogunk emlékezni rájuk. Az emlékezetünk ilyen módon való megerősítését gyakran meg kellene tennünk, mert segít odafigyelnünk arra, mit Isten mond.
2Pt 3:1, 2 „Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amellyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem; hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról.”
A bölcs keresztények tehát megtanulják Jézus és Dávid példáját követni. Megtanulnak korán kelni, hogy elég időt tudjanak tölteni Istennel imában és bibliatanulmányozásban. Éhesek az igazságra, és azt keresik először.
Csak azoknak adatik meg minden más, akik Isten országát keresik először.
És csak azok elégíttetnek meg, akik éheznek.
III. RÉSZ Kedd, december 1.
Isten azt akarja, hogy az imával és bibliatanulmányozással töltött időnk olyan erőteljes legyen, hogy megváltoztassa az életünket. De észrevetted-e már, hogy a reggeli áhítat nem jár minden alkalommal változással az életedben? Mi lehet a gond?
Először is, ha a bibliatanulmányozás és az ima pusztán egy mechanikus rituálé, akkor nem válhat hasznunkra.
„A Biblia ismételt átolvasása vagy versről versre történő magyarázása nem használ sem nekünk, sem azoknak, akik hallgatnak minket, ha a Biblia igazságait nem visszük bele személyes életünkbe.” – A nagy Orvos lábnyomán, 514. old.
Másodszor, Isten Igéje nem tud megváltoztatni minket, ha úgy olvassuk, mint egy mesekönyvet vagy egy történelemkönyvet. Teljes mértékben hajlandóknak kell lennünk engedelmeskedni a benne foglalt utasításoknak. Mielőtt fellapoznánk, el kell mondanunk az imát: „Ne az én akaratom, hanem a tied legyen meg!” (Lukács 22:42) Pálhoz hasonlóan kérdezzük meg mi is az Urat bibliaolvasás közben: „Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?” (ApCsel 9:6).
„Az értelmi képességeket, az akaratot, az érzelmeket Isten Igéjének irányítása alá kell rendelni.” – A nagy Orvos lábnyomán, 514. old.
Harmadszor, amikor a Bibliához közeledünk, teljes mértékben át kell adnunk a bűneinket és életünk irányítását az Úrnak. Például amikor úgy érezzük, hogy valaki megbántott minket, haragot tartunk, mert azt gondoljuk, hogy ez jó büntetés az illető számára. Nem akarjuk az Úrnak adni a haragot, mert nem érezzük úgy, hogy a másik eléggé megszenvedett azért, amit tett. De amíg nem adjuk át az akaratunkat Jézusnak, abban a hitben, hogy Ő majd igazságot tesz a megfelelő időben és módon, addig nem fogjuk hallani Isten hangját a Biblián keresztül, és az imáink sem fognak meghallgatásra találni.
Zsolt 66:18 „Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram.”
Negyedszer, ha olyan tevékenységekben veszünk részt, amelyek mesterséges izgalmat váltanak ki és függőséget okoznak (videójátékok, fiktív irodalom és filmek), akkor azok magukkal ragadják a figyelmünket, és csökkentik a lelki dolgok iránti éhségünket. Ezért int Pál óvva attól, hogy:
2Tim 3:4 „Inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői [legyünk].”
Ötödször, óvakodj a lustaságtól! Ne feledd, hogy keményen kell dolgoznod, ha bölcsességet szeretnél nyerni a Bibliából! A bányász is elszántan és kitartóan kutat a nemesfémek után.
Péld 2:4, 5 „Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt: akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.”
A szorgalmas tanulmányozás önmagában is erősíti szellemi képességeinket, a Bibliában található utasításoknak való engedelmesség pedig még a testi egészségünkhöz is hozzájárul.
„Ha elfogadjuk, hisszük és követjük, jellemünk átalakításának eszközévé lesz. Ez az a hatalmas ösztönző, kényszerítő erő, amely élénkíti testi, szellemi és lelki képességeinket, és helyes mederbe tereli az életet.” – A nagy Orvos lábnyomán, 458. old.
Íme, néhány ajánlat azok számára, akik Istennel és tartalmasan szeretnék eltölteni a reggeleiket:
1. Keress egy csendes helyet, ahol nyugodtan imádkozhatsz és olvashatsz. Bátran fejezd ki magad Isten előtt!
2. Kezd a Biblia egy olyan könyvével, amelyet részben értesz, például Jakab vagy János első levelével!
3. Jegyzetelj!
4. Adj elég időt magadnak! 5 perc nem elég. A legtöbb embernek 30 vagy 60 percre van szüksége.
Figyeld meg, hogyan változik meg az életed, ha valóban Istent teszed az első helyre!
Zsolt 34:9 „Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki ő benne bízik.”
Kívánsággal felindul, de hiába, a restnek lelke; a gyorsak lelke pedig megkövéredik. – Példabeszédek 13:4
MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK Kedd, december 1.
1. Fontold meg az „először” szót! Nevezd meg több különböző módját annak, hogy Isten igazságának keresése kerüljön az első helyre az életedben!
2. Azt olvassuk Mt 5:6-ban, hogy akik éheznek az igazságra, megelégíttetnek. De mi történik akkor, ha nem éhezel az igazságra? Ha nem akarsz olyan lenni, mint Jézus? Isten tudja, hogy nem tudjuk életre kelteni ezt a vágyat magunkban, ezért különböző eszközöket használ arra, hogy éhessé tegyen minket. Hogyan tette ezt meg Néró esetében? Az apostolok története, Néró ítélőszéke előtt fejezet
Milyen más módon szokta még felkelteni Isten az igazság iránti étvágyunkat? Zsolt 107:10-16
Ha van már akár egy kismértékű étvágyunk, hogyan segíthetjük elő a növekedését? Gondolatok a Hegyibeszédről, 19. old.
3. Ez a rész a minőségi és életet átalakító áhítat öt akadályát vázolta fel. Melyik vonatkozik a leginkább rád ezek közül?
Mit tehetnél azért, hogy fejlődj ezen a területen?
További tanulmányozásra: Gondolatok a Hegyibeszédről, 18–21. old.; A nagy küzdelem, 94. old.
A hit fejezetei Szerda, december 2.
Szeretni egy terroristát
Biztos volt benne, hogy működni fog a terve. Néhány megfontoltan elhelyezett dinamitrúd darabokra robbantaná az egész épületet. Egy a hátsó ablak alatt, egy másik a déli oldalon, a párkány alatt és egy harmadik a bejárati ajtónál. Ez megtenné. De ha nem, még mindig ott a rakétavető.
„Magnum” Benavides gondosan megfigyelte legújabb robbantásra előkészített munkáját. Mivel hivatalos terrorista volt, sok megbízást kapott. Azokban az években sok pénzt kerestek azok a férfiak Közép-Amerikában, akik titkos szervezetek megbízatásait hajtották végre – ezek néha a kormány mellett, néha pedig ellene irányultak. A rádió, amelyet az égbe akart repíteni, a kormány propagandaállomása volt. De nem így kellett történnie. Magnumot „szerződéses” terroristaként ismerték. A rendőrség felvette a legkeresettebb bűnözők listájára. Figyelték. Amikor azon volt, hogy befejezze a munkáját, a rendőrség letartóztatta. A rendőrkapitányságon számos erőszakos bűncselekmény elkövetőjeként azonosították. Börtönbüntetése sok évig fog tartani, talán egész hátralévő életét ott kell töltenie. Ahogy a cellában ült, fejét a kezei között tartva, úgy érezte, véget ért az élete. Fogalma sem volt arról, mit tartogat számára az Úr. A hetek szörnyű hónapokká nyúltak, és Magnum mindent gyűlölt. Az életet, az embereket, Istent. A lehető leggonoszabbul bánt a cellatársaival. Arról is gondoskodott, hogy Isten tudja, mit gondol Róla: elégetett egy Bibliát a cellatársai szeme láttára. De amikor elérte a mélypontot, Isten lehajolt hozzá. Egyik nap hallott egy rádióműsort a szomszédos cellából. Az előadó minden hallgatót arra kért, írja meg az AVR-nak a kérdéseit és a megjegyzéseit. Magnum hirtelen felindulásból úgy döntött, hogy megírja nekik, mit gondol az életről és Istenről. Azután már azért hallgatta a rádiót, hogy lássa, megemlítik- e a levelét. Megemlítették. A bemondó nemcsak olvasott belőle, hanem arra biztatta a hallgatókat, hogy írjanak ennek a börtönben élő férfinak, akinek nagy szüksége van barátokra. Magnum meghatódott. Több száz levelet írtak neki olyan emberek, akiket érdekelt a sorsa. Közölték vele, hogy imádkoznak érte, és bátorították, hogy ne adja fel a reményt. Magnumnak könnyek csorogtak az arcán, és elhatározta, hogy új életet kezd. Később döbbenten fedezte fel, hogy az AVR rádióállomása, amelyet majdnem felrobbantott, most „a legjobb barátja”. A kormány ugyanis eladta a rádiófelszerelést az AVR-nek. Magnum a hetednapi adventista egyház tagja lett, és egy Bibliát tanulmányozó csoport vezetője a börtön kápolnájában. Nagy örömét leli az új feladatban, amit Istentől kapott, és amely abban áll, hogy más rabokat is a kereszt lábához vezet.
Ha szeretnél többet megtudni az Adventista Világrádióról (AVR), vagy arról, hogyan segíthetsz Isten Igéjének rádióadásokon keresztül történő terjesztésében, látogass el az awr.org oldalra, vagy hívd a következő telefonszámot: 1-301-680-6304.
Történelmi kapcsolat Csütörtök, december 3.
Erő a mennyből
Aki alázatos és buzgó imában kér segítséget az Úrtól, megkapja az erőt és a kegyelmet, amelyre szüksége van a kísértésekkel való küzdelemhez és a megpróbáltatásokban való kitartáshoz. Az Istenhez folyamodónak Krisztust kell tekintélyként bemutatnia, és az Ő érdemére kell hivatkoznia. Az Úr megígérte, hogy amennyiben teljesülnek ezek a feltételek, a mennyország nyitva áll a bűnbánó és alázatos lélek kiáltása előtt.
Jézus megtanította, hogy minden gyermekének imádkoznia kell, mert szükségben vannak, bűnösök és Tőle függnek, és mert az ellenség folyamatosan arra törekszik, hogy romlást okozzon az emberi lelkekben. Sátán és az angyalai folyamatosan azok nyomában vannak, akik szeretnék Isten akaratát cselekedni. Megkísértik őket, hogy boldogtalan legyen a földi életük, és elveszítsék az örök életet is, amelyet Jézus a vére árán vásárolt meg számukra. Sátán mindig arra törekszik, hogy rávegye az embereket a rosszra, akik másokat is az ellenség csapdájába vezessenek és romlást idézzenek elő a lelkekben, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyek nem tetszenek Krisztusnak. Sátán azáltal foszt meg minket a jelen élet örömeitől és az örök élettől, hogy arra kísért: engedjünk a kísértéseknek. Nagy szükségünk van az imára ahhoz, hogy legyen erőnk észrevenni a kísértéseket és ellenállni azoknak. Sátán minden erejével azon van, hogy megakadályozza az embereket abban, hogy imádkozzanak. Munkával vagy örömökkel tölti meg az életüket, vagy a romlottság olyan szintjére vezeti el őket, ahol már nem vágynak imádkozni. Jézus minden hozzá forduló számára elérhetővé tette a mennyet, aki hozzá fordul. Magához hívja a gyermekeket és a fiatalokat: „Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.” Jézus azt akarja, hogy a gyermekek és a fiatalok ugyanolyan bizalommal jöjjenek Hozzá, mint a szüleikhez. Ahogy a gyermek kenyeret kér az édesanyjától vagy az édesapjától, amikor éhes, szeretné, hogy mi is Hozzá forduljunk a szükségleteinkkel. Ha a bűneid elnehezítik a szíved, menj Istenhez, és kérd meg, hogy Krisztus érdemeiért bocsássa meg azokat. Minden őszinte imát meghallgatnak a mennyben, és válasz érkezik minden őszinte kegyelemért és erőért való könyörgésre. Jézus ismeri a gyermekek szükségleteit, és örömét leli az imáik meghallgatásában. A gyermekek forduljanak el a világtól és minden olyan dologtól, amely elvonná a gondolataikat Istenről. Hadd érezzék, hogy egyedül vannak az Úrral, hogy szeme egyenesen a szívükbe lát, és ismeri a vágyaikat. Hadd beszéljenek Vele! Alázatos hittel kérheted Isten ígéreteinek beteljesülését, és Krisztus érdemeinek és feddhetetlenségének köszönhetően akkor is bátran mehetsz a kegyelem trónja elé és segítséget találhatsz a szükség idején, ha úgy érzed, hogy nincs benned semmi, amivel kiérdemelhetnéd ezt a kegyelmet. Semmi sem teheti olyan erőssé a lelket, mint az, ha alázattal keresi Istent, elé tárva lelkét és teljes tehetetlenségét, kérve, hogy segítője és védelmezője legyen. Akkor sikeresen ellen tud majd állni a kísértéseknek. Kérd meg Istent, hogy tegye meg érted azokat a dolgokat, amelyeket te nem tudsz megtenni magadért. Mondj el mindent Jézusnak! Oszd meg vele a szíved titkait, mert szeme belelát a lelked legbelső rétegeibe, és nyitott könyvként olvas a gondolataidban. Amikor olyan dolgokat kérsz, amelyek szükségesek lelked jó állapotához, hidd, hogy megkapod azokat, és úgy lesz. Fogadd el teljes szíveddel az Úr ajándékait! Jézus azért halt meg, hogy részed lehessen az értékes mennyei dolgokban, és a mennyei angyalokkal együtt otthonra lelj Isten országában.
– The Youth’s Instructor, 1892. július 7.
Az a vágyam, hogy minél többet lássunk meg azokból a lehetőségekből, amelyeket megvalósíthatunk keresztény életünk során. Úgy kell járnunk, ahogyan Krisztus tette, különben a Szentírás nem írná le olyan pontosan Krisztus követőinek útját: „Azért, amiképpen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, akképpen járjatok Ő benne.”
Ahhoz, hogy elnyerjük Isten Jézus Krisztusban való elhívását, a Megváltóval kell kezdenünk a napot. A lélek első levegővétele ébredés után történjen Jézus jelenlétéért. „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” – mondta Jézus. Szükségünk van Rá minden órában – a világosságára, az életére, a Lelkére. Minden reggel imádkoznunk kell azért, hogy ahogyan a nap megvilágítja a tájat és fénnyel tölti be a világot, az Igazság Napja is világítson be az elménk és a szívünk kamráiba, és tegyen minket világossággá az Úrban. Egy percig sem nélkülözhetjük Őt. Az ellenség tudja, mikor döntünk úgy, hogy kilépünk az Úr jelenlétéből, és készen áll arra, hogy megtöltse az elménket gonosz javaslataival, és ne tudjunk állhatatosak maradni. De az Úr vágya az, hogy minden percben Benne maradjunk, és teljesek legyünk azáltal, hogy elfogadnak minket a Szeretett Fiú áldozatáért. Isten úgy tervezte, hogy mindannyian tökéletesek legyünk Benne, és képviseljük a világ előtt makulátlan jellemét. Azt akarja, hogy megszabaduljunk a bűntől, ne okozzunk csalódást a mennyben élő intelligens lényeknek, és ne okozzunk szomorúságot a Megváltónak. Nem akarja, hogy keresztényeknek valljuk magunkat, de mégse éljünk a kegyelemmel, amely tökéletesekké tud tenni minket, el tudja venni hiányosságainkat, hogy kifogástalanok legyünk előtte szeretetben és szentségben…
Ő az, aki végtelen áldozatot hozott értünk, az örökre szóló megváltás lehetőségét kínálja fel nekünk. Ha meglátnánk Benne mindazt, amit nekünk jelent, örömmel adnánk át Neki a szívünket, szeretnénk Őt és engedelmeskednénk Neki! Adjuk át Neki a szívünket még most!
– The Signs of the Times, 1892. február 8.
Kérd meg Istent, hogy tegye meg érted azokat a dolgokat, amelyeket te nem tudsz megtenni magadért! Mondj el mindent Jézusnak!
1. Miért fontos, hogy imádkozzunk?
2. Miért csábít minket Sátán arra, hogy rosszat tegyünk? Nevezz meg több okot erre!
3. Miért akar Sátán megakadályozni abban, hogy imádkozzunk?
Hogyan éri ezt el?
4. Melyik a leghatékonyabb eszköz a lélek megerősítésére, hogy ellene tudjon állni a kísértéseknek?
5. Mit kell kérnünk Istentől, amikor imádkozunk?
Mit tegyünk azután, hogy kértünk valamit?
6. Hogyan kezdjük el a napunkat?
7. Meddig tudunk kitartani Isten jelenléte nélkül?
8. Mi teszi könnyebbé számunkra azt, hogy szeressük Jézust és engedelmeskedjünk Neki?
A teremtés alapjai Péntek, december 4.
Nem véletlen: kanadai lúd
Lehetetlen, hogy ne ismerje fel az ember a fekete-fehér kanadai ludat, amely a legnagyobb a ludak között. Felnőttként elérheti a 20 kilogrammot is, jellegzetes fehér arcfoltjai vannak, amelyek kiemelik a feje fekete részét, a lába úszóhártyás.
A kanadai ludak magukra hívják a figyelmet repülés közben, vagy amikor épp mocsaras területeken gázolnak át, vagy a repülőtér mellé épített fészkeik felé haladva. Könnyen alkalmazkodnak az emberekhez, a repülőgép viszont nem alkalmazkodik hozzájuk. Talán emlékszel arra az esetre, amikor a kanadai ludak egy csoportja szembetalálta magát egy repülőgéppel New York fölött. De az Isten vezette a pilótát, aki a Hudson folyó fölé irányította a gépet, és egyetlen ember sem veszett oda. A kanadai ludak korábban raknak tojást, mint a legtöbb madár, és ez az év eleji időzítés nem véletlen. Így a fiókák akkor kelnek ki, amikor a vízi növényekből, füvekből, gyökerekből és fiatal hajtásokból álló növény alapú táplálék teljes pompájában nő. A párzást követően a hím nagy szerepet vállal: egész életében vigyáz a párjára és születendő utódaikra. A nősténynek is komoly feladata van, hiszen fészket kell építenie, öt-hét tojást kell leraknia, és körülbelül egy hónap alatt kell kiköltenie őket. Amikor a kis ludak kikelnek, az egyik szülő a legközelebbi víztócsához vezeti őket. A másik a csoport hátul haladó tagjairól gondoskodik. A kanadai lúd az egyik leginkább családorientált vízimadár. Mindkét szülő agresszíven sziszeg, ha veszély fenyegeti a családjukat. Mire kéthetesek lesznek, a kis ludak ügyetlen, bolyhos-szürke madarakká cseperednek, szinte folyamatosan esznek a súlygyarapodás, valamint tollaik növesztése és erejük növekedése érdekében – így készülnek fel első déli vándorlásukra. A nyár folyamán a ludak rendszerint vedlenek, lecserélve megviselt, repülésre szolgáló tollaikat. A vedlés időpontja nem véletlen. Mire a kis ludak elérik a kilenc hetet, teljesen kifejlődik az első repülésre szükséges tollkészletük, és ettől pontosan úgy néznek ki, mint a szüleik, akiknek addigra visszanőnek a tollaik. Ekkor a család készen áll az időnként napi 900 km-es repülésre V alakban. A vándorlás során úgy repülnek, hogy a légáramlatokat az előnyükre tudják felhasználni, és ezáltal jelzik az embereknek az évszakok változását. Kevesen tudják, milyen fejlett kommunikációs rendszerük van ezeknek a madaraknak. A kutatók szerint tizenhárom különböző hangot használnak az egymás közötti beszélgetésre. Már akkor elkezdenek beszélgetni, amikor a kis ludak még a tojásban vannak – talán azokban az utolsó napokban, amikor a kis lúd elkezd utat törni magának azzal a csőre végén elhelyezkedő eszközzel, amit erre a célra kapott a Teremtőtől. Ki tudja? Talán kifejezik izgatottságukat, hogy hamarosan szabadok lehetnek, de arról nem is álmodnak, hogy életük legelső, tojáson kívüli napjaiban elviszik őket a szüleik úszni! Olyan sok kaland vár rájuk! Ránk, emberekre is. Mi is izgatottak lehetünk és beszélhetünk arról a sok csodálatos meglepetésről, amelyeket mennyei Atyánk és Teremtőnk ígért nekünk. Nem feledkezett meg rólunk, gondol ránk!