A PRÓFÉTAI ÍRÁSOK MAGYARÁZÁSA

E HETI TANULMÁNYUNK: Máté 4:1-11; 5:17-48; Lukács 10:25-28; 24:25-27, 44-49; 1Korinthus 16:20

Jézus a keresztre feszítése és feltámadása után megjelent két levert tanítványának, akik egybehangzóan mondták: „Pedig mi azt reméltük, hogy ő fogja megváltani Izráelt” (Lk 24:21, ÚRK). A tanítványok várták, hogy majd a Messiás szabadítja meg Izraelt a római elnyomás alól. Ez a hamis váradalom és az abból következő csalódás az ótestamentumi próféciák elfogult, egyoldalú magyarázatából következett.
Krisztus eloszlatta a két tanítvány félreértését, amikor szélesebb perspektívából közelítve magyarázta nekik a Szentírást. Írásmagyarázata felnyitotta a szemüket, amitől „gerjedezett a szívük” (Lk 24:31-32). Később Jézus megjelent Jeruzsálemben a tanítványok nagyobb csoportja előtt, és „megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat” (Lk 24:45, ÚRK; lásd még 33., 36. és 44-49. vers).
Ezek a tapasztalatok is rávilágítanak a prófétai írások helyes megértésének pozitív hatásaira, a prófécia téves értelmezése azonban lelki katasztrófához vezet.

november 21. - Adománygyűjtés a Speranţa TV számára

A szentély tana volt az a kulcs, amely megadta az 1844-es csalódás nyitját. Egy kerek, összefüggő és harmonikus igazságrendszerre derített fényt. Ennek ismeretében világossá vált, hogy Isten irányította a nagy adventmozgalmat.
Akkor még az adventhívők is azt vallották, amit az egész keresztény világ: hogy a Föld vagy bizonyos része a szenthely. A szenthely megtisztítása alatt azt értették, hogy az utolsó nagy napon a Föld tűz által megtisztul, és ez a második adventkor következik be. Így jutottak el arra a következtetésre, hogy Krisztus 1844-ben visszatér a földre. De a megállapított idő elmúlt és az Úr nem jelent meg. A hívők tudták, hogy Isten nem tévedhet, tehát a próféciamagyarázatban lehet a hiba. De hol tévedtek? […]
Kutatásuk során egyetlen szentírási bizonyítékot sem találtak annak a közhiedelemnek az alátámasztására, hogy a Föld a szenthely; viszont megtalálták a Bibliában a szentély tanának, jellegének, helyének és szolgálatainak részletes magyarázatát.
Mindazok tehát, akik a prófétai ige fényét követték, felismerték, hogy a 2300 év végén – 1844-ben – Krisztus nem a Földre jött el, hanem belépett a mennyei szentek szentjébe, hogy befejezze az engesztelési munkát, amely előkészíti eljövetelét. – The Faith I Live By, 284. o.

És most a szentek szentjében újra „meglátták” Jézust, könyörülő Főpapjukat, aki nemsokára királyként és szabadítóként jelenik meg. A szenthelyről sugárzó fény megvilágította a múltat, a jelent és a jövőt. Tudták, hogy a gondviselő Isten tévedhetetlenül vezette őket. Habár az első tanítványokhoz hasonlóan ők sem értették azt az üzenetet, amit tolmácsoltak, de az üzenet minden vonatkozásban helyes volt. Hirdetésével betöltötték Isten szándékát, és amit az Úrért tettek, nem volt hiábavaló. Újjászületve „élő reménységre”, „kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek”.
Mind Dániel próféciája: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (8:14), mind pedig az első angyali üzenet: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget; mert eljött az Ő ítéletének órája”, a vizsgálati ítéletre és a szentek szentjében szolgáló Krisztusra, nem pedig a népe megváltására és a gonoszok elpusztítására megjelenő Krisztusra hívta fel a figyelmet. A krisztusvárók nem a profetikus időszakok kiszámításában tévedtek, hanem abban, hogy milyen esemény lesz a 2300 nap végén. E tévedés miatt csalódtak. De mindaz, amit a próféta megjövendölt, és mindaz, amit a Szentírás bizonysága alapján várhattak volna, megvalósult. Pontosan akkor, amikor reményeik meghiúsulása miatt siránkoztak, történt meg az üzenetben megjövendölt esemény, amelynek be kellett teljesednie, mielőtt az Úr eljön, hogy szolgáit megjutalmazza. – A nagy küzdelem, 423–424. o.

Igemagyarázatunkat nagyban befolyásolják saját feltételezéseink. Aki a Bibliát pusztán ősi dokumentumok gyűjteményének tekinti, nem képes meglátni a könyvei közötti egységet. Viszont tekintetbe véve azt az alapvető elvet, hogy „a teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” (2Tim 3:16), értékelni tudjuk a benne valóban meglévő egységet. Ekkor hagyjuk, hogy a Biblia önmagát magyarázza.

Aki Mt 5:17-48 szakaszát felületesen olvassa, talán arra gondolhat, hogy Jézus az Ótestamentum tanításai helyébe valami újat, a saját tanításait állította. Azonban alaposabban megnézve világossá válik, hogy valójában kibontotta az Ószövetség mély, lelki dimenzióit. Ebben az értelemben beteljesítette Jer 31:31-33 ígéretét, ami szerint az új szövetségben Isten törvénye az emberek szívébe és elméjébe lesz írva (vö. Zsid 8:8-10;10:16).
Van, amikor egy adott szakasz magyarázata ugyanabban a könyvben szerepel. Dániel 2. fejezetében például megtaláljuk Nabukodonozor király titokzatos álmát (Dán 2:31-35), amit magyarázat követ (Dán 2:36-45). Máté 13. fejezetében olvassuk a magvető példázatát (Mt 13:1-9), utána pedig ott a magyarázat is (Mt 13:18-23).
Néha az üzenet magyarázatát egy későbbi próféta adja meg. 2Krón 36:22-23 például megerősíti a hetven évről szóló próféciának a teljesedését, aminek jövendölését Jer 25:11-12 és 29:10 verseiben találjuk. Továbbá sok ószövetségi előkép Krisztusban teljesedett, és számos ószövetségi szakasz magyarázata az Újszövetségben van.
„Az Ószövetség számokban és jelképekben közölt evangélium, az Újszövetség pedig maga a valóság. Az egyik éppolyan fontos, mint a másik” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 2. köt. Budapest, 2000, Advent Kiadó, 100. o.). Az Újszövetség valóban az Ószövetség ihletett magyarázója.

Amikor kiadatott a rendelet, hogy Babilon összes bölcsét meg kell ölni, mivel nem tudták sem megjelenteni, sem megmagyarázni a király álmát, Dániel az Úrhoz fordult. Nemcsak az álom magyarázatáért imádkozott, hanem kérte, hogy az Úr mutassa meg neki magát az álmot is. […]
Az udvari mágusok tele voltak félelemmel és rettegéssel. Azt hajtogatták, hogy a király lehetetlen dolgot kér tőlük, és olyan próbatétel elé állítja őket, amit még soha senkitől sem vártak el. A király haragra gerjedt, és úgy viselkedett, mint egy nagy hatalmú, de féktelen indulatokkal rendelkező úr. Elhatározta, hogy megöleti a bölcseket, és mivel Dánielt és a társait is a bölcsek közé sorolták, nekik is osztozniuk kellett ezek sorsában. […]
Dániel megjelent a király előtt, és időt kért, hogy az ügyet a világegyetem legfelsőbb bírája elé vihesse, amelynek a döntése ellen nincs fellebbezés. Amikor jóváhagyták a kérését, Dániel az ügyet ismertette a társaival is, akik csatlakoztak hozzá az igaz Isten imádatában. Alaposan átgondolták a dolgot, és térdre borulva könyörögtek, hogy Isten adjon nekik olyan bölcsességet és erőt, amely a javukat szolgálja ebben a szorult helyzetben… Alázatos szívvel tárták ügyüket a föld bírája elé. Ez volt minden, amit tehettek. […]

Dániel így imádkozott: „Néked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek én téged, hogy bölcsességet és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, amit kértünk tőled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk!” […]
Dániel telve volt Krisztus Lelkével, és azért könyörgött, hogy Babilon bölcseinek ne kelljen meghalniuk. Krisztus követői nem sátáni tulajdonságokkal rendelkeznek, nekik nem szerez örömöt az Isten által teremtett lények szomorúsága és gyötrelme. Mesterük lelkülete lakozik bennük, hiszen Ő mondta: „Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett vala.” […]
„Akkor Ariók sietve bevivé Dánielt a király elébe, és mondá: Találtam férfiút Júdának fogoly fiai között, aki a megfejtést megjelenti a királynak.” (…) Dániel alázatosan beismerte, hogy nem őbenne van a bölcsesség, hanem az egek Istenében, és hogy a látomás Isten szolgái javára jelentetett ki, valamint azért, hogy a király megtudja mindazt, amit tudni akart. – Christ Triumphant, 176. o.

Aki Ézs 65:20 versét kiragadja az összefüggéséből, azt feltételezheti, hogy az új égen és új földön is lesz halál és lesznek bűnösök. Ez a gondolat azonban ellentmond Ézsaiás ígéretének, ami szerint az igaz halottak feltámadnak (Ézs 26:19), és végül már nem lesz többé halál, sem szomorúság (Ézs 25:8; 65:19).
Ézs 65:20 nyelvezete nyilvánvalóan szimbolikus. Ugyan melyik gyermek/ifjú volna százéves? Viszont ha Ézs 65:17-20 szakaszát a történelmi hátterén értelmezzük, észrevesszük: a vers költői eszközökkel mutat rá arra, hogy milyen áldást nyerhet Izrael népe, de csak akkor, ha hűséges marad a szövetségi feltételekhez (vö. 5Mózes 28. fejezet). Máté 24. fejezetében Jézus a küszöbön álló eseményeket összekötötte későbbiekkel. Ézsaiás is éppen így tesz itt, rámutatva, hogy ami most megtörténhetne, az előjele lenne annak, ami az új földön megvalósul.
Ézsaiásnál az új teremtés nem teljesen a jövő dolga. Isten a csodálatos megváltás és megbocsátás által hirtelen belépett a jelenbe. A vers hirdeti, hogy Ő már akkor, Izrael jelenében legyőzi a halált. Ezt a gondolatot fejezi ki a hosszú élet ígérete és a gyermekhalandóság megszűnése (Ézs 65:20). Mindez csak előrevetítette azt, ami végül majd eljön.

Az újszövetségi kor görög kultúrájában a rokonok és közeli barátok üdvözlésének a csók is része volt. Róm 16:16, 1Kor 16:20, 2Kor 13:12 és 1Thessz 5:26 verseiben Pál arra tanítja a keresztény hívőket, hogy ilyen szeretetteljes módon köszöntsék egymást. A kontextusból leszűrhetjük magunknak azt a bibliai elvet, hogy a hívők meleg szeretettel köszöntsék egymást, éreztetve, hogy egyaránt Isten családjának tagjai. Bizonyos kultúrákban a csókkal való köszöntés nem illendő, ott a kézfogás, ölelés vagy meghajlás az, ami kulturálisan inkább elfogadott. A szeretetnyilvánítás helyenként kulturálisan bevett formájától függetlenül azonban Pál itt arra bátorít, hogy a gyülekezeti összejöveteleken éreztessük az emberekkel a szeretetet, az elfogadást.

Círusz seregének megjelenése Babilon falai előtt a zsidók számára fogságuk végének közeledtét jelezte. Círuszt születése előtt több mint egy évszázaddal az ihletett Ige név szerint említette. Isten Lelke leíratta azt is, hogy miként fogja Babilont észrevétlenül elfoglalni, és hogyan készíti a foglyok szabadulásának útját. Így hangzik az ige Ésaiás tolmácsolásában:
„Ezt mondja az Úr fölkentjének, Círusnak, akinek megfogtam a jobb kezét, népeket terítek le előtte, és királyok övét oldom meg, kitárulnak előtte az ajtók, nem maradnak zárva a kapuk: Én megyek előtted, a rögös utat elegyengetem, az ércajtókat betöröm, és a vaszárakat leverem. Neked adom a sötétség kincseit, az elrejtett drágaságokat, hogy megtudd: én vagyok az Úr, aki téged néven szólított, Izráel Istene.” (Ésa 45:1–3)
A hódító perzsa hadsereg váratlanul vonult be a babiloni főváros központjába a folyó medrén át, amelynek a vizét elvezették, és a belső kapukon keresztül, amelyeket gondatlan biztonságérzetből minden védelem nélkül nyitva hagytak. Mindez bőségesen bizonyította a zsidóknak az elnyomóik hirtelen bukásáról mondott ésaiási prófécia szó szerinti teljesedését. Ebben félreérthetetlen jelét kellett volna látniuk annak, hogy Isten a nemzetek ügyeit az ő érdeküknek megfelelően alakítja; mert a Babilon elfoglalásának és bukásának módját vázoló próféciával szoros összefüggésben íródtak a következő szavak:
„Én mondom Círust pásztoromnak, és ő minden kívánságomat teljesíti, amikor azt mondja: Építsék föl Jeruzsálemet, és rakják le a templom alapját!” „Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és nem ajándékért – mondja a Seregek Ura.” (Ésa 44:28; 45:13)
Nemcsak ezekre a próféciákra alapíthatták a foglyok közeli szabadulásuk reményét. Jeremiás írásaihoz is hozzájutottak, és ezek félreérthetetlenül kinyilatkoztatták, hogy mennyi időnek kell eltelnie, mielőtt a zsidók visszatérhetnek Babilonból Izráelbe. „De ha majd eltelik a hetven esztendő – jövendölte meg az Úr szolgája által –, megbüntetem Babilónia királyát és népét… és pusztává teszem örökre.” (Jer 25:12) Kegyelmet gyakorol Júda maradékával, válaszként buzgó imájukra.
„Megtaláltok engem – így szól az Úr –, jóra fordítom sorsotokat, összegyűjtlek benneteket minden nép közül és minden helyről, ahová szétszórtalak…” (Jer 29:14) – Próféták és királyok, 551–552. o.

Egy ismert prédikátor egyik anekdotája szerint egy férfi nehéz problémákkal küzdött, és szerette volna megtudni Isten akaratát. Kinyitotta hát a Bibliát és találomra rábökött Mt 27:5 versére, ami így hangzik: „Ő pedig… [Júdás] elment, és felakasztotta magát” (ÚRK). Megdöbbentette ez a vers, ezért újból próbálkozott, hátha felemelőbb üzenetet talál. Az ujja Lk 10:37 versén állt meg: „Jézus pedig így válaszolt: Menj el, és te is így cselekedj” (ÚRK)! Mindkét vers valóban szerepel a Szentírásban, de mindegyiket a maga összefüggésében kell érteni!
A bibliai üzenetek értelmét sokszor valóban azzal torzítják el, hogy az egyes szakaszokat kiragadják a környezetükből. A Szentírás ilyen megközelítésével nyitva áll az út mindenféle mesterséges magyarázathoz.

Vannak, akik teljesen őszintén magyarázzák félre a Biblia üzenetét, mert nincs meg a kellő ismeretük. Másoknak azonban éppen ez áll szándékában, mint ahogy a két, itt említett szentírási esetben Sátán is beszélt. Ilyen vagy olyan indítékkal, de a következmény mindig ártalmas.
Az Éden kertjében (1Móz 3:1-5; vö. Jel 12:9) Sátán szép, érdeklődő kígyó képében jelent meg Évának, és emberi nyelven szólt hozzá. Isten szavait kiforgatta eredeti összefüggésükből. Először általánosított, majd előrukkolt álnok, félrevezető magyarázatával.
Amikor a Szentlélek a pusztába vitte Jézust (Mt 4:1-11; Lk 4:1-13), „Sátán világosság angyalaként jelent meg a kísértés pusztájában, hogy becsapja Krisztust” (Ellen G. White cikke a The Advent Review and Sabbath Herald 1888. december 18-i számában). Helytelenül idézte Zsolt 91:11-12 verseit, azt az érzést keltve, hogy Isten azt is megmenti, aki tudatosan teszi ki magát veszélynek.
Az édeni és a pusztai megkísértés esetei is megerősítik a nagy küzdelem valóságát, ami Isten írott és szóban elhangzó szavának magyarázatára is kiterjed. Ez is arra figyelmeztet, hogy mennyire fontos a bibliai szakaszokat az összefüggésükben érteni.

Ésaiás próféta megjövendölte az utolsó idők szombatreformját. „Őrizzétek meg a jogosságot, és cselekedjetek igazságot – mondta –, mert közel van szabadításom, hogy eljöjjön, és igazságom, hogy megjelenjék: boldog ember, aki ezt cselekszi, és az ember fia, aki ahhoz ragaszkodik, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és megőrzi kezét, hogy semmi gonoszt ne tegyen.” (Ésa 56:1–2) […]
Ezek a szavak – ahogy a szövegösszefüggésből kitűnik – a keresztény korszakra vonatkoznak. „Így szól az Úr Isten, aki összegyűjti Izráel elszéledt fiait: még gyűjtök őhozzá, az ő egybegyűjtötteihez!” (Ésa 56:8) A próféta áldást mond azokra, akik tisztelik a szombatot, és előre jelzi, hogy az evangélium a pogányok között is gyümölcsöt terem. Tehát a negyedik parancsolat érvényes Krisztus kereszthalála, feltámadása és mennybemenetele után is, amikor szolgáinak minden nemzethez el kell vinniük az örömüzenetet. […]
A Teremtő megáldotta, megszentelte a szombatot, és megpihent ezen a napon. A bűntelen Ádám, az Éden szent lakója is megünnepelte a szombatot, még a bűneset után is, amikor száműzték boldog lakhelyéről. Minden pátriárka megtartotta ezt a napot, Ábeltől az igaz Noéig, Ábrahámtól Jákóbig. De az Egyiptomban raboskodó választott nép közül sokan elfelejtették Isten törvényét az elharapódzott bálványimádás közepette. Az Úr, amikor megszabadította Izráelt, félelmes fényességben kihirdette törvényét az összegyűlt sokaságnak, hogy tudják meg, mi az akarata; hogy örökre féljék Őt, és engedelmeskedjenek neki.
Ettől a naptól kezdve mindig voltak olyan emberek, akik ismerték Isten törvényét, és megtartották a negyedik parancsolatot, a szombat parancsát. „A bűn emberé”-nek sikerült ugyan Isten szent napját a sárba taposni, de még parancsuralmának idején is voltak hűséges emberek, akik rejtekhelyükön tiszteletben tartották a szombatot. A reformáció óta minden nemzedékben éltek olyanok, akik megünnepelték ezt a napot. Jóllehet sokszor gyalázat és üldözés közepette, de állandóan hangzott a bizonyságtevés Isten törvényének örökérvényűségéről és a teremtés szombatjához fűződő szent kötelességről. – A nagy küzdelem, 451, 453. o.

Téves tanítások vagy Krisztustól idegen szokások fenntartásához egyesek összefüggésükből kiragadott igehelyeket hangoztatnak; talán csak egyetlen versnek a felét idézve próbálják igazolni nézetüket, pedig a kihagyott rész pontosan az ellenkező értelmezést bizonyítaná. A kígyó ravaszságával bújnak az összefüggésükből kiragadott, érzéki vágyaik szerint alkalmazott kijelentések mögé. Sokan tehát készakarva kiforgatják Isten szavát. Mások pedig – élénk fantáziájú emberek – a Szentírás képeit és szimbólumait tetszésük szerint magyarázzák, és a Biblia tanításaiként adják elő saját szeszélyes ötleteiket, nem sokat adva arra, hogy a Szentírás önmagát magyarázza.
Ha az ember imádkozó, alázatos és tanítható lelkület nélkül kezdi kutatni a Szentírást, a legvilágosabb és legegyszerűbb szakaszok valódi értelmét éppúgy kiforgatja, mint a legnehezebbekét… Azok, akik imádkozó szívvel kutatják Isten szavát, könnyen megértik. Minden igaz, őszinte lélek előtt kitárulkozik az igazság világossága. „Világosság támad fel az igazra” (Zsolt 97:11). Egyetlen egyház sem jut előre a szentség útján, ha tagjai nem kutatják buzgón, elrejtett kincsként az igazságot. – Maranatha, 132. o. (május 4.)

Fontos, hogy minden keresztény megértse a Bibliát, ami elég világos ahhoz, hogy bárki megismerhesse belőle a megváltás útját. Ugyanakkor annyira összetett is, hogy a legélesebb elme számára is folyamatos kihívást jelent. A Szentírás az üdvözítő ismeret kincseinek kimeríthetetlen tárháza.

A szöveg jelentésének megértéséhez először is tisztában kell lennünk a szavak értelmével. Azután vegyük fontolóra, amennyire csak tudjuk, hogyan fordulnak elő az adott szövegkörnyezetben és az általános bibliai összefüggésben, valamint térjünk ki a történelmi/kulturális háttérre is. A következtetésünknek pedig teljes összhangban kell állnia a Szentírás szélesebb tanításaival is. Hasonlítsuk össze a párhuzamos igei szakaszokat, amint az gyakori a négy evangéliumban, mert ez tovább gazdagíthatja megértésünket!

A Szentírás hűséges magyarázójának egyik legfontosabb jellemzője az alaposság és az alázat kombinációja. Ne feledjük, egyikünk sem birtokolja az igazságot, most mindannyian „tükör által homályosan látunk” (1Kor 13:13).
Mindig törekednünk kell arra, hogy keressük „az egészséges tanítást” (2Tim 4:3, ÚRK; vö. 1-5. vers). Fontos elv, hogy arra összpontosítsunk, amit értünk, arra építkezzünk, ami világos! Idővel ez segít majd, hogy megértsük azt is, ami most talán még homályos számunkra. Az örökkévalóságon innen mindig lesznek kérdések, amelyekre nem tudjuk a választ.

A könyvek Könyve tiszteletteljes figyelmet követel tőlünk. Nem szabad beérnünk felületes ismeretekkel, hanem törekednünk kell az igazság szavainak teljes megértésére, és szomjasan kell innunk a szent kijelentések szavait. Nem használ az, ha naponta elolvasunk egy bizonyos számú fejezetet, vagy kívülről megtanulunk egy meghatározott számú szöveget anélkül, hogy gondosan átgondolnánk a szent szöveg értelmét. … A Szentírás egyes részei valóban túl egyszerűek ahhoz, hogy félreérthetők legyenek, de vannak mások, amelyeknek az értelme nem a felszínen van, hogy már első látásra megérthető lenne. Írást az Írással kell összevetni; gondos kutatásra és türelmes elmélkedésre van szükség. Az ilyesfajta tanulmányozás bőségesen elnyeri jutalmát. Ahogyan a bányász felfedezi a föld felszíne alatt mélyen rejlő nemesfémet, úgy az is, aki kitartóan kutatja Isten Igéjét, mint elrejtett kincset, a legnagyobb értékű igazságokat fogja megtalálni, amelyek rejtve maradnak a hanyag kereső szemei elől.
Semmilyen erőfeszítést sem szabad sajnálni a helyes tanulmányozási szokás kialakítására. Ha az elme elkalandozik, tereljétek vissza! Ha a szellemi és erkölcsi ízlést megrontotta a szépirodalom túlzó és izgató történeteivel…, akkor harcot kell vívnotok önmagatokkal, hogy legyőzzétek ezt a káros szokást… Hitetlenség vesz körül bennünket. Úgy tűnik, maga a légkör is telítve van a hitetlenséggel. Csak folyamatos erőfeszítéssel tudunk ellenállni a hatalmának… Fiatalok és idősek, kérlek titeket: tegyétek Isten Igéjét a kézikönyvetekké! Abban fogjátok megtalálni a jellem igaz zsinórmértékét. […]
A kinyilatkoztatásból mindenütt a mennyei igazság, a béke és az öröm felüdítő forrásai áradnak. Minden kereső számára elérhető közelségben vannak. Az ihletett szavak, ha megőrizzük őket a szívünkben, és elmélkedünk róluk, olyanok lesznek, mint az élet vize folyójából áradó patakok. Üdvözítőnk azért imádkozott, hogy a tanítványok elméje táruljon ki az Írások megértésére. És valahányszor szívből jövő imádsággal tanulmányozzuk a Bibliát, a Szentlélek közel van, hogy kijelentse nekünk az olvasott szavak értelmét. – Our High Calling, 205. o.

Az apostol ezt mondja: „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jócselekedetre felkészített.” (2Tim 3:16) A Biblia saját magát magyarázza. Egyik fejezet olyan kulcs lesz, amely másik fejezeteket nyit meg és ily módon tárul világosság az Ige rejtett értelmére. Azonos témával foglalkozó különböző szövegek összevetésével, jelentőségük minden oldalról történő megvizsgálásával az Írások értelme nyilvánvaló válik. […]
Az Úr, a világegyetem Teremtője, végtelen árat fizetett azért, hogy az evangéliumot átadhassa a világnak. – A keresztény nevelés alapjai, 187–188. o.

A Biblia tanulmányozásakor két fő célra összpontosítsunk: a személyes lelki fejlődésünkre és arra, hogy másokat is üdvözítő kapcsolatra vezessünk Jézussal. Krisztus meghatározása szerint az az igaz hívő, akit a Szentlélek elvezet „minden igazságra” (Jn 16:13), aki „minden igével [él], amely Istennek szájából származik” (Mt 4:4), és „mindazt” tanítja az embereknek, amit Ő parancsolt nekünk (Mt 28:20).

Igen, mindig is Krisztus volt „az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6), és az is marad. Prédikációi erősen gyökereznek a Szentírásban. Egy példa:
„Miután Jánost tömlöcbe vetették, Jézus Galileába ment, és hirdette az Isten evangéliumát. Ezt mondta: Betelt az idő, elközelített az Isten országa” (Mk 1:14-15, ÚRK). Az „idő” egyértelműen Dán 9:24-27 szakaszára mutat. A hegyi beszédben (Máté 5-7. fejezet) 2Móz 20:13-14 verseit (Mt 5:21,27), Lukács 4. fejezetében pedig Ézs 61:1-2 szakaszát idézte. Jézus prédikációi kifejezetten biblikusak.
Egy másik példa: Az apostolok cselekedetei 8. fejezetéből megtudjuk, hogy az etióp kincstárnok „Jeruzsálemben járt az Istent imádni” (ApCsel 8:27, RÚF). Ez azt jelenti, hogy ismerte a zsidó vallást és legalább valamennyire a szertartásokat is. Volt egy példánya Ézsaiás próféta könyvéből, amit hazafelé tartva kíváncsian olvasott, de nem értette a próféciát Istennek a bűnt magára vevő Szolgájáról, ezért vágyott arra, hogy valaki elmagyarázza neki.
Ebből az esetből leszűrhetünk néhány fontos tanulságot. Először is, a szentírási szakaszok egyszerű olvasásával nem mindig jut az ember mélyebb megértésre. Másodszor pedig, a Szentírást kutatva tanulhatunk egymástól, sőt tanulnunk is kell! Harmadszor: személyes kötelességünk, hogy másoknak is beszéljünk a megalapozott bibliai üzenetekről.
Fülöpnek az Ézsaiás próféta könyvére és más ószövetségi szakaszokra vonatkozó magyarázata nyomán a kincstárnok meg akart keresztelkedni (ApCsel 8:35-39; vö. Zsolt 51:14). A mi írásmagyarázatunkat is ugyanennek a célnak kell vezetnie (Jn 17:17).

Amikor a Bibliát igazán megszereti a tanuló, és ráébred arra, milyen hatalmas tér nyílik meg előtte, ahol értékes kincseket találhat, akkor vágyni fog arra, hogy minden alkalmat megragadjon Isten Igéjének alaposabb megismerésére. A tanulmányozás idejét nem fogja egy bizonyos helyre és időpontra korlátozni. Ez a folyamatos tanulás pedig a legjobb módja annak, hogy az Írások iránti szeretetünk még tovább mélyüljön. A tanuló tartsa mindig magánál a Bibliáját, és amikor csak alkalma adódik, olvasson el egy igeverset belőle és gondolkodjon rajta! Amikor az utcán sétál, a pályaudvaron várakozik vagy valakit vár, használja ki az időt és kutasson újabb kincsek után az Ige tárházában!
Lelkünk legjobb motiváló erői a hit, a remény és a szeretet, és a Biblia tanulmányozása – ha helyes mederben tartjuk – ezeket erősíti. A Biblia irodalmi értéke – a jelképrendszerek és kifejezések gazdagsága – csak a keret, hiszen valódi tartalma a szentség szépségében rejlik. Azoknak az embereknek a leírásaiból, akik Istennel jártak, a Mindenható dicsőségének sugarait foghatjuk fel. Benne, aki mindenestől fogva kívánatos, azt a személyt láthatjuk, akit szemlélve a Föld és az ég minden szépsége csak halovány árnyék. „…én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (Jn 12:32) Amikor a Biblia tanulmányozása közben a Megváltót szemléljük, lelkünkben feltámad a hit, az imádat és a szeretet rejtélyes hatalma. Krisztus arcát szemlélve olyanná változunk át, mint akit csodálunk. Elmondhatjuk Pál apostollal együtt: „Kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt… Hogy megismerjem Őt és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet.” (Fil 3:8–10)
A mennyei öröm és békesség forrásait feltöri lelkünkben az ihletett Ige, és hatalmas folyóvá lesznek, így befolyásunkkal felüdíthetünk mindenkit, akivel csak kapcsolatba kerülünk. Legyenek a mai fiatalok is olyanok, akik Bibliával a kezükben nőnek fel, befogadják annak életadó energiáját, és áldások folyóit áraszthatják szerte a világba, olyan befolyást, amelynek gyógyító és vigasztaló hatását aligha foghatjuk fel. Élő vizek forrásai ezek, amelyek örök életre törnek fel. – Nevelés, 191–192. o.

A Szentlélek eljő reátok, „Elmélkedjünk Isten Igéje felett” című fejezet (115. o.)

Az alábbiakban van néhány irányelv ezeknek az iratoknak a helyes megértésére és alkalmazására vonatkozóan. Először is, kezdjük imával, valamint pozitív hozzáállással, nyitottan, nem kétkedve! A hozzáállásunk olyan, mint egy lencse, ami bizonyos színt ad mindannak, amit hallunk, olvasunk és látunk. Szükségünk van rá, hogy a Szentlélek vezesse a gondolatainkat. „Ha saját nézeteid igazolásáért kutatod a Szentírást, soha nem jutsz el az igazsághoz. Kutasd azért, hogy megtudd, mit mond az Úr” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 71. o.)! Igaz ez az ő írásai esetében is. Másodszor, vegyük figyelembe az adott szakasz szövegkörnyezetét! Gyakran megesik, hogy emberek Ellen G. White írásainak egy, az eredeti történelmi kontextusából vagy a szövegkörnyezetéből kiragadott mondatára, bekezdésére alapozzák a nézeteiket. Ellen G. White azt írta, hogy figyelembe kell venni az időt és a helyet (lásd Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 52. o.).

Az összefüggéseknek a figyelmen kívül hagyása, ami sajnálatos, egyes gyülekezeti tagok számára a bajok szakadatlan sorát okozta, sőt okozza továbbra is. Harmadszor, összpontosítsunk az alapelvekre! Milyen fő pontot (vagy pontokat) hangsúlyoz Ellen
G. White az adott szakaszban? 1894-ben például Battle Creek-i gyülekezeti tagoknak írva helytelenítette a kerékpárvásárlást (lásd Testimonies for the Church. 8. köt. 50–53. o.). Itt az Istentől kapott forrásokkal, konkrétan a pénzzel való helyes sáfárkodásra kívánt bátorítani (a kerékpárok akkor rendkívül sokba kerültek). Negyedszer, tanulmányozzunk mindent, amit Ellen G. White egy adott témában írt! A homályosabb megállapításokat az adott témára vonatkozó általános tanításának összefüggésében vizsgáljuk! Ellen G. White még életében panaszolta, hogy helytelenül alkalmazzák írásait: „Sok, állítólag White testvérnőtől származó üzenet célja White testvérnő félremagyarázása. Olyan dolgok igazolására használják kijelentéseit, melyek nincsenek összhangban gondolkodásával és véleményével” (Szemelvények Ellen G. White írásaiból. 1. köt. Budapest, 1999, Advent Kiadó, 41. o.). Végezetül pedig, győződjünk meg róla, hogy valóban Ellen G. White tette azt a kijelentést! Számos állítást tévesen tulajdonítanak neki. Úgy lehetünk biztosak abban, hogy az olvasottak valóban tőle származnak, ha keressük a forrás megjelölését. Amikor már tudjuk, hol található az idézet, akkor a helyes elvek mentén tanulmányozhatjuk. Ellen G. White prófétai írásaiban csodálatos ajándékot kaptunk. Különösen fontos, hogy helyesen olvassuk ezeket, amelyek milliók áldására válhatnak és válnak is! Tragikus, ha félreértik és félremagyarázzák.

További – angol nyelvű – információ: https://whiteestate.org/absg/8

A pénteki tanulmányhoz kapcsolódó kiegészítő kérdések a Biblia mindennapi tanulmányozására ösztönöznek. Javasoljuk, hogy a szombatiskola elején vagy végén beszéljétek meg ezeket, lehetőleg röviden. Ebben a negyedévben a kérdések a Biblia és a Nevelés című könyv Viață și Sănătate Kiadó által 2021-ben és 2026-ban publikált, átdolgozott, nyomtatott kiadása alapján készültek.

Zsoltár 93

Zsoltár 94

Zsoltár 95

Zsoltár 96

Zsoltár 97

Zsoltár 98

Zsoltár 99;

Ellen G. White, Nevelés,

12. fejezet Más példázatok

13. fejezet Az értelem és a lélek kultúrája

Általános áttekintés

A Biblia és Ellen White írásainak értelmezése során különleges figyelmet kell fordítanunk a kontextusra, a szándékra és a Szentlélek vezető munkájára. A Lukács 24:27 versében szereplő „magyaráz” (görögül diermēneuō) ige jelentése: „(el)magyaráz”, „értelmez”, „kifejt”; Jézus is ezt tette, amikor az Emmausba vezető úton a Szentírást magyarázta a tanítványoknak. Ez a jelentés rávilágít arra, mennyire fontos Isten üzeneteinek helyes megértése és továbbadása, illetve saját feltételezéseink kizárása ebből a folyamatból. Ami Ellen White írásainak értelmezését illeti: mondatait történelmi és irodalmi kontextusukban vizsgáljuk, ugyanakkor győződjünk meg arról, hogy kijelentései összhangban vannak azzal a bibliai alappal, amelyet ő maga is hirdetett. Tanulmányunk természetes módon vezet át a Szentírás értelmezésének alapelveitől Ellen White írásainak értelmezéséhez.

Magyarázat

1.    A Biblia helyes megértése helyes értelmezési elveken alapszik.
Az alábbi 10 elv segít megértenünk, hogyan kell értelmezni a Szentírást, és hogyan hallhatjuk meg Isten hangját az Ő Igéjében (az alábbi 10 elvet Richard M. Davidson azonosította „Interpreting Scripture: A Hermeneutical »Decalogue«” című cikkében [Journal of the Adventist Theological Society, 4. évf., 2. sz., 1993, 95–114. o.]).
I.    Egyedül a Biblia: A Biblia a legfőbb tekintély minden hitbeli és gyakorlati kérdésben (2Tim 3:16). Minden tanítást és meggyőződést öszsze kell vetni a Szentírással, amely a hagyomány, az emberi értelem és a tapasztalat felett áll. Bár létezik a próféciákon és a természeten keresztül megnyilvánuló általános kinyilatkoztatás, a Szentírás a végső mérce számunkra: segít elkerülnünk az elkülönülő (izolacionista) értelmezéseket és a különböző hitvallásoktól való túlzott függést.
II.    A teljes Írás: A Szentírás egészének – nem egy-egy kiválasztott szakasznak – kell megalapoznia a hitünket. Téves értelmezések akkor kelnek szárnyra, amikor bibliaverseket ragadnak ki a kontextusukból – Sátán is szándékosan értelmezte félre a Szentírást az Úr Jézus megkísértésekor (Mt 4:6). A hívőknek szem előtt kell tartaniuk a bibliai összképet, hogy elkerüljék a szöveg jelentésének torzítását.
III.    A Szentírás analógiája (harmóniája): A Szentírás egységes és önmagával összhangban álló kinyilatkoztatás, ezért saját értelmezésének mércéje; más szóval: a Biblia önmaga magyarázója (Ézs 8:20). Az olvasóknak engedniük kell, hogy a Szentírás korrigálja előítéleteiket, és az egyes szövegrészeket folyamatosan a Biblia egészének üzenetével összhangban értelmezzék.
IV.    Lelki megkülönböztető képesség: A Szentírás megértéséhez a Szentlélek vezetésére van szükség (1Kor 2:11-14). Az imalelkületben végzett tanulmányozás alázatra késztet, és nyitottá tesz az isteni megvilágosodás iránt. Imádkozz a Szentlélek vezetéséért minden alkalommal, amikor a Bibliát tanulmányozod és a tanításain elmélkedsz!
V.    Az eredeti szöveg és a fordítás: Mivel a fordítások egyfajta értelmezést is magukban hordoznak, a bibliai szövegek eredeti nyelven történő tanulmányozása, valamint több fordítás összehasonlító elemzése gazdagíthatja az értelmezésünket. Az alapos tanulmányozáshoz az eredeti bibliai nyelveket szorosan követő, szó szerinti fordítások a legalkalmasabbak.
VI.    Történelmi háttér: Minden szövegrészletnek megvan a maga történelmi és kulturális háttere. Ha megértjük azokat a körülményeket, amelyek között a szerző és az üzenet címzettjei éltek, elmélyült, gazdagabb lesz a szövegről alkotott értelmezésünk. Amikor egy bibliai könyvet tanulmányozunk, meg kell próbálnunk tisztán látni a következő történelmi szempontokat illetően: a szerző személyére, valamint a címzettekre vonatkozó információk; a szöveg keletkezésének ideje; a könyvben tárgyalt helyzetek; a kulturális, politikai és földrajzi környezet. A bibliai kommentárok és enciklopédiák mindegyik területen segítségünkre lehetnek.
VII.    Irodalmi kontextus: Az irodalmi műfaj felismerése, valamint annak megértése, hogy egy-egy szövegrészlet milyen helyet foglal el közvetlen és tágabb összefüggéseiben, segít megértenünk pontos jelentését. Az irodalmi kontextust az a szövegkörnyezet alkotja, amely a vizsgált szakaszt megelőzi és követi. „Egy mondat kontextusa az a bekezdés, amelyhez tartozik; egy bekezdés kontextusa az azt megelőző és követő paragrafus; egy fejezet kontextusa pedig a környező fejezetek. A teljes könyv a vizsgált szövegrészlet legátfogóbb és legirányadóbb kontextusát képezi” (William W. Klein és mások: Introduction to Biblical Interpretation, 2017, 294. o.).
VIII.    Nyelvtani (szintaktikai és morfológiai) elemzés: A szavaknak a szerkezet, a mondatba szerveződés és a jelentés kontextusában történő vizsgálata olyan árnyalatokat tár fel, amelyek elengedhetetlenek a helyes értelmezéshez. A nyelvtani elemzés és a szavak tanulmányozása nagy segítség egy-egy bibliai szakasz megértésében.
IX.    Teológiai elemzés: A szövegmagyarázóknak meg kell vizsgálniuk, hogy egy-egy szakasz mit árul el Istenről, és hogyan illeszkedik az átfogóbb teológiai témákhoz. A teológiai elemzés magában foglalja a szóban forgó szakasz értelmezését annak a Szentírás-résznek a tágabb irodalmi összefüggésében, amelyben található, majd teszi ezt a 66 könyvből álló teljes bibliai kánon fényében is. A szövegmagyarázónak azt is meg kell vizsgálnia, hogy a szakasz hogyan viszonyul Krisztushoz, és mit tanít róla.
X.    Gyakorlati alkalmazás: Alkalmazd a szövegértelmezés elveit a mindennapi életben, és ismerd fel azokat az örök igazságokat, amelyek hitünket és magatartásunkat irányítják!
További tanulmányozásra (angol nyelven): Richard M. Davidson: „Biblical Interpretation”, Handbook of Seventh-day Adventist Theology, szerk. Raoul Dederen, 2000, 58–104. o.; John C. Peckham: God With Us: An Introduction to Adventist Theology, 2023, 331–342. o.
2.    Ellen G. White írásainak megértéséhez is helyes értelmezési elvek szükségesek
Beszéljétek át a következő 8 ajánlást vagy alapelvet Ellen White írásainak helyes értelmezése érdekében (a 8 alapelv Michael W. Campbell és Jud S. Lake „The Pocket Ellen G. White Dictionary” c. könyvéből származik [2018, 21–30. o.]).
(1)    Tanulmányozzuk a Bibliát! Ellen White sosem állította, hogy könyvei helyettesítenék a Szentírást; ellenkezőleg, a Bibliát tartotta Isten kinyilatkoztatása legfőbb forrásának. Saját írásairól azt nyilatkozta, hogy a bibliai elvek ihletett alkalmazásai, hasonlóképpen a bibliai prófétákhoz, akik az Írásokat értelmezték hallgatóik számára. Az olvasóknak mindig a Biblia tanulmányozását kell előtérbe helyezniük, és csak ezután következhetnek Ellen White írásai, amelyeket a Szentírás fényében kell olvasniuk.
(2)    Vegyük figyelembe az adott témával kapcsolatban rendelkezésre álló összes információt! Ahhoz, hogy megértsük Ellen White álláspontját egy bizonyos témával kapcsolatban, kijelentéseit nem elszigetelt részletekként, hanem összességükben, összefüggésükben kell vizsgálnunk. Az Ellen G. White Estate weboldala (https://egwwritings. org; https://egwwritings.org/allCollection/hu) lehetőséget biztosít Ellen White írásainak olvasására, elemzésére. A kontextus azonban az értelmezés lényeges aspektusa. A helytelen értelmezések elkerülése érdekében a kijelentéseket irodalmi kontextusukban kell olvasnunk.
(3)    Irodalmi kontextusukban elemezzük Ellen White kijelentéseit! A White-szövegek jelentése a hozzájuk kapcsolódó paragrafusok, fejezetek és könyvek elemzése nyomán értelmezhető helyesen. Prófétanőnk kijelentéseinek kontextusból való kiemelése torzíthatja az üzenetet, amelyet közvetíteni kívánt. Ezt a problémát ő maga is gyakran felvetette. Figyelmeztetett, hogy ne emeljünk ki mondatokat a szövegkörnyezetükből azzal a szándékkal, hogy általuk személyes véleményeket támasszunk alá. Minden esetben tanításai teljes kontextusát figyelembe kell vennünk! „Ellen White gondolatmenete – mint bármely rendszerben gondolkodó szépíróé – egymással összefüggő fogalmak, gondolatok sorozata, melyeket úgy rendezett el, hogy egy bizonyos koncepciót közvetítsen általuk. Ez a közlésmód logikai folyamatok leképzése, amelyekben egyik gondolatból értelemszerűen következik egy másik. Úgy kommunikált, ahogy a legtöbb ember: gondolatfüzérek segítségével, amelyekben a kijelentések logikai rendet követve kapcsolódnak egymáshoz. Minden mondata, gondolata a kontextusban szereplő, szemléletmódjának gerincét alkotó többi gondolat fényében értelmezendő” (Jud Lake: Ellen White Under Fire: Identifying the Mistakes of Her Critics, Pacific Press, Nampa, ID, 2010, 182. o.).
(4)    Történelmi kontextusukban elemezzük Ellen White kijelentéseit! A White-írásokat a XIX. század történelmi keretei között kell értelmezni, a jelentős politikai, társadalmi és vallási mozgalmakat is beleértve. Az olyan kontextuális tényezők, mint a háborúk, a társadalmi reformok és az egyház kialakulásának folyamata, mind hatással voltak üzeneteire. A hetednapi adventista történelem meghatározó eseményei, helyszínei, körülményei szintén fontos szerepet játszottak tanácsaiban. Ő maga is arra buzdította olvasóit, hogy szövegei elemzésekor vegyék figyelembe a történelmi kontextust. Számos életrajzi és történelmi forrás segít a megfelelő kontextusba helyezni munkásságát, lásd például George R. Knight „Lumea lui Ellen White” c. könyvét (Viață și Sănătate Kiadó, 2015), valamint az Ellen G. White Enciklopédia vonatkozó cikkeit.
(5)    Azonosítsuk az alapelveket! Elengedhetetlen megkülönböztetni az egyetemes elveket az adott korszakra jellemző alkalmazásoktól.
A szombati munkavégzéstől való tartózkodás elve például továbbra is érvényben van, maga a gyakorlat azonban eltérő lehet napjainkban. Az Ellen White írásaiban szereplő örök érvényű elvek azonosítása lehetővé teszi azok releváns alkalmazását korunk kontextusban.
(6)    Kerüljük a szélsőséges értelmezéseket! Ellen White írásai a kiegyensúlyozottságot hangsúlyozzák, történelmünk során azonban volt rá példa, hogy egyesek túlzó módon alkalmazták a tanácsait. A tojásfogyasztás korlátozására vonatkozó ajánlása például a korabeli egészségügyi aggodalmak miatt bírt relevanciával, egyesek azonban ezt általános tilalomként értelmezték. Ellen White többször is figyelmeztetett a merev, legalista értelmezések veszélyére, hangsúlyozva, hogy ezek a szélsőségek eltorzítják az üzenetét, és félrevezető képet festenek az igazságról.
(7)    Az ihletés nem tollbamondás! Ellen White nem állította, hogy minden leírt szavát Isten mondta volna neki tollba; ellenben hangsúlyozta, hogy az ihletés az emberi kifejezésmódon keresztül hat, hasonlóan ahhoz, ahogyan a bibliai szerzők is saját szavaikkal közvetítették az isteni igazságokat. Az ihletésről alkotott merev felfogás gyakran téves értelmezésekhez vezet, akár azáltal, hogy írásait az abszolút és változhatatlan tekintély rangjára emelik, akár azáltal, hogy az eltéréseket üzenetei hiteltelenítésére használják fel.
(8)    Őrizzük meg a lelki szemléletmódot! Ellen White írásainak értelmezéséhez imádságra, alázatosságra és nyitott elmére van szükség. George R. Knight azt tanácsolja az olvasóknak, hogy kérjék a Szentlélek vezetését, és ne hagyják, hogy személyes előítéleteik befolyásolják az értelmezésüket. Maga Ellen White is felhívta a figyelmet a szkeptikus hozzáállásra, mondván, hogy a kételkedni akarók mindig találnak okot a hitetlenkedésre. Írásait nem mások megítélésének eszközeként kell használni, hanem személyes útmutatóként a lelki növekedéshez.
E nyolc alapelv követése lehetővé teszi, hogy az olvasók megfelelő világosság birtokában kiegyensúlyozottan közelítsenek Ellen White írásaihoz, és azok üzenetét a Szentírással, valamint a szóban forgó szövegek történeti és irodalmi kontextusával összhangban értelmezzék.
További tanulmányozásra (román nyelven): George R. Knight: Cum să o citim pe Ellen White, Viață și Sănătate Kiadó, 2015; George R. Knight: Lumea lui Ellen White, Viață și Sănătate Kiadó, 2015.
További tanulmányozásra: Denis Fortin és Jerry Moon (szerk.): The Ellen G. White Encyclopedia, 2. kiadás, 2013.
 

Alkalmazás

1.    Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy minden meggyőződésünk és gyakorlati megnyilvánulásunk a Szentíráson alapul, és nem a hagyományon, az észszerűségen vagy a személyes tapasztalaton? Tudnál példát mondani olyan elterjedt meggyőződésre, mely inkább a hagyományon, mint a bibliai tanításon alapszik?
2.    Amikor a „teljes Írásra” támaszkodunk, hogyan védhetjük meg magunkat a kontextusból kiemelt szakaszok félreértelmezésének és helytelen alkalmazásának gyakorlatától?
3.    Hogyan segíti egy adott szakasz megértését, ha azt Krisztus és a Szentírás teljes kánonának világosságában vizsgáljuk? Tudnál példát mondani olyan ószövetségi passzusra, amely új értelmet nyer, ha azt az Úr Jézus életének és munkájának prizmáján keresztül vizsgáljuk?
4.    Miért fontos, hogy egy adott témával kapcsolatban Ellen White összes kijelentését tanulmányozzuk, ahelyett hogy kontextusukból kiemelt idézetekre támaszkodnánk?
5.    Hogyan segíti Ellen White élete történelmi kontextusának ismerete üzenetei helyes megértését? Tudsz olyan kijelentést említeni tőle, amely a XIX. század történelmi-kulturális hátterének ismeretében érthetőbbé válik?
Ellen White figyelmeztetett arra, hogy tanácsait félreértelmezhetik és szélsőséges módon alkalmazhatják. Tapasztaltátok-e, hogy írásainak helytelen értelmezése felesleges korlátozásokhoz vezetett? Hogyan tudunk kiegyensúlyozott módon – mindvégig Krisztust szem előtt tartva – viszonyulni Ellen White műveihez?