Halál a bűnbe süllyedt világban

Krisztus volt az az isteni Személy, aki által Isten létrehozta a világmindenséget, benne a földünket (Jn 1:1-3, 10; Kol 1:16; Zsid 1:2). Mivel az Atya Isten kimagasló tisztelettel övezte Őt és bejelentette, hogy együtt teremtik meg ezt a világot, „Lucifer irigy és féltékeny lett Jézus Krisztusra” (Ellen G. White: The Story of Redemption. 14. o.), szervezkedni kezdett ellene.

Sátán elhatározta a mennyből való kivettetése után, „hogy tönkreteszi Ádám és Éva boldogságát” a földön, és ezzel „szomorúságot okoz a mennyben… Ha bármilyen módon ráveheti őket [Ádámot és Évát] az engedetlenségre, akkor Isten bizonyára találna valami módot arra, hogy megbocsásson nekik, így ő és a bukott angyalok is részesülhetnének Isten kegyelmében” (i. m. 27. o.). Isten tisztában volt Sátán stratégiájával, ezért figyelmeztette Ádámot és Évát, hogy ne tegyék ki magukat kísértésnek (1Móz 2:16-17). Ez azt jelenti, hogy az embereknek már akkor is tiszteletben kellett tartaniuk világos korlátokat, amikor a föld még tökéletes, hiba nélküli volt.

Ezen a héten Ádám és Éva bűnbeeséséről fogunk gondolkodni és arról, hogyan hódította meg világunkat a bűn és a halál, illetve Isten miként plántálta el már az Édenben a reménység magját az emberekben.

Október 1–8. – A személyes odaszentelődés hete

EGW idézet:

Mikor az angyalok meghajoltak Jézus előtt, hogy elismerjék felsőbbségét, nagy tekintélyét és jogos uralmát, Lucifer is meghajolt velük, de szíve tele volt irigységgel és gyűlölettel. Isten bevette Jézust terveinek különleges tanácsába, de Lucifer nem ismerte tervét. Ő nem értette meg és nem is kapott engedélyt Isten szándékainak megismerésére. Krisztust azonban a menny legfőbb hatalomnak ismerte el, akinek hatalma és tekintélye ugyanaz, mint az Atyáé. Lucifer azt gondolta, hogy közkedveltségnek örvend  a  menny  angyalai  előtt.  Rendkívül  felmagasztalták őt, ami azonban nem indította fel Teremtője iránti hálára és dicséretre. Magának Istennek magasságára törekedett. Dicsőséget talált saját fenségében. Tudta, hogy az angyalok tisztelik. Egy különleges küldetést kellett végrehajtania. Közel volt a nagy Teremtőhöz, és az örökkévaló Istent körülvevő dicső fényesség szüntelenül ragyogó sugarai különösen reá áradtak. Arra gondolt, hogy milyen nagy  örömmel  engedelmeskedtek neki az angyalok. Ruhái nem ragyogóan szépek? Miért kell így tisztelni Krisztust önmaga felett? – A megváltás története, 14. o.

A kert közepén, közel az élet fájához állt a jó és gonosz tudásának fája. Isten ezt a fát arra szánta, hogy iránta való engedelmességük, hitük és szeretetük záloga legyen. Az Úr megparancsolta ősszüleinknek, hogy ne egyenek róla és ne érintsék, hogy meg ne haljanak. Megmondta, hogy egynek kivételével a kertnek minden fájáról bátran ehetnek, ha azonban arról a fáról esznek, bizonnyal meghalnak. Amikor az Úr Ádámot és Évát a szép kertbe helyezte, mindenük megvolt boldogságukhoz,  amit  csak kívántak.  Isten  azonban mindentudó bölcsességében úgy döntött, hogy kipróbálja hitüket, mielőtt örök biztonságot ad nekik. Mindketten  Isten  kegyében  voltak,  beszélgettek egymással. A gonoszt mégsem helyezte el elérhető közelségükből. Sátán  engedélyt  kapott,  hogy  megkísértse  őket.  Ha  kiállják  a  próbát, Isten és a mennyei angyalok kegyében részesülnek. – A megváltás története, 24. o.

Az Úr tökéletesnek teremtette meg a világot (1Móz 1:31). Ádám és Éva számára ismeretlen volt a halál. Ezért is figyelmeztette az első emberpárt Isten, amikor meglátogatta őket az Édenben: „A kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és a gonosz tudásának fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, bizony meghalsz” (1Móz 2:16-17, ÚRK).

Isten figyelmeztető szavai után valamikor Sátán a kígyó formáját magára öltve szintén az Édenbe ment. Éva figyelte, amint vidáman lakmározott a tiltott gyümölcsből, mégsem halt meg. „Sátán maga is evett a tiltott gyümölcsből” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 28. o.), de semmi baja nem lett.

Az emberi logika alapján a kígyó szavai meggyőzőbbnek tűnhettek, mint amit Isten mondott. Először is a természet világában addig semmi bizonyíték nem mutatott a bűn és a halál létezésére. Másodszor a kígyó éppen a tiltott gyümölcsöt ette, méghozzá nagy élvezettel. Tehát miért tartaná vissza magát Éva attól, hogy ő is ugyanazt tegye? Isten parancsa túlságosan korlátozónak és valójában értelmetlennek tűnhetett.

Sajnos a két, egymással ellentétben álló kijelentés között döntve Éva figyelmen kívül hagyott három alapelvet: 1) a lelki dolgok megítélésében nem mindig az emberi érvelés a legbiztonságosabb; 2) Isten Igéje tűnhet számunkra logikátlannak és értelmetlennek, ám az mindig igaz és megbízható; 3) bizonyos dolgok önmagukban nem rosszak vagy helytelenek, azonban Isten az engedelmesség próbakövévé tette azokat.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy nem egyszeri eset, amit Éva az Éden kertjében tapasztalt. Naponta, minden pillanatban döntenünk kell Isten Igéje (amit sokan nem tartanak népszerűnek) és a környezet megtévesztő kultúrája között. A döntéseink pedig örökre ható következményeket vonnak maguk után.

EGW idézet:

Az angyalok figyelmeztették őket, hogy óvakodjanak Sátán cselfogásaitól, mert fáradhatatlanul igyekszik őket tőrbe ejteni. Ameddig engedelmeskednek Istennek, a gonosz nem tud ártani nekik, mert ha kell, Isten minden angyalát elküldi segítségükre. Ha rendíthetetlenül elutasítják Sátán első célozgatásait, olyan biztonságban lesznek, mint a mennyei követek. De ha egyszer engednek a kísértésnek, természetük annyira megromlik, hogy önmagukban nem képesek Sátánnak ellenállni. […] Az angyalok figyelmeztették Évát, hogy napi munkája végzése közben ne távozzon el férjétől. Vele kevésbé veszélyezteti a kísértés, mint amikor egyedül van. De belemerülve kellemes munkájába, Éva öntudatlanul elbarangolt mellőle. Amikor észrevette, hogy egyedül van, érzett valami veszélyt, de legyőzte félelmét; elég bölcsnek és erősnek gondolta magát ahhoz, hogy felismerje a bajt, és ellenálljon annak. – Pátriárkák és próféták, 53. o.

Éva kíváncsi lett. Ahelyett, hogy elmenekült volna, figyelmesen hallgatta a kígyót. Nem jutott eszébe, hogy az elbukott ellenség használja fel a kígyót közvetítőnek, médiumnak. Sátán beszélt, nem a kígyó. Évát félrevezette hízelgésével, és elhitette.  Ha  egy  parancsoló  egyéniséggel találkozott volna, akinek alakja hasonlított volna az angyalokéhoz, akkor résen lett volna. Az idegen hang hallatára férjéhez kellett volna szaladnia, hogy megtudakolja tőle, miért szólította meg őt valaki. Éva azonban vitába szállt a kígyóval. – A megváltás története, 33. o. Világos kijelentésünk van arról, hogy Sátán munkálkodik az engedetlenség fiaiban. Nemcsak bejárása van elméjükbe, hanem dolgozik tudatos és nem tudatos befolyásuk által, hogy másokat is ugyanabba az engedetlenségbe vonjon. Ha a gonosz angyaloknak ilyen hatalmuk van az engedetlen emberek felett, akkor milyen hatalmuk van a jó angyaloknak azok felett, akik engedelmességre igyekeznek? Amikor Jézus Krisztusba helyezzük bizalmunkat, és engedelmesség által az igazságra törekszünk, akkor Isten angyalai munkálkodnak a szívünkben, hogy igazságra segítsenek. […] A Sátán elleni küzdelemben minden ember megkaphatja azt a segítséget, amivel Krisztus rendelkezett. Nem szükséges  elbuknunk.  Több mint győztesek  lehetünk Ő  általa, aki  szeretett minket,  és életét  adta értünk. „Mert áron vétettetek meg…” (1Kor 6:20) Milyen áron! Isten Fia emberként ugyanazokkal az ellenállhatatlannak látszó kísértésekkel küzdött… Mindenki kísértetik, de a Biblia kijelenti, hogy nem kísértethetünk feljebb, mint azt elszenvedni tudnánk. Visszaverhetjük és legyőzhetjük a ravasz ellenséget. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 94–95. o.

1Mózes 3. fejezetében találjuk a kísértés pszichológiájának egyik legvilágosabb példáját. Isten figyelmeztette Ádámot és Évát, hogy ha esznek a tiltott gyümölcsből, biztosan meghalnak (1Móz 2:16-17). A kígyó alakját magára öltve Sátán több retorikai fogást is bevetett, hogy Évát megtévesztéssel bűnre csábítsa.

Az első, hogy általánosította Isten konkrét tiltását. „Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?” (1Móz 3:1) – kérdezte. Éva tiltakozva azzal érvelt, hogy a parancs csak arra a bizonyos fára vonatkozott, amiről ha esznek vagy csak megérintik azt, meghalnak.

Ezután ellentmondott Isten szavainak. Kategorikusan  kijelentette: „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4).

Végül pedig Sátán azzal vádolta meg Istent, hogy szándékosan elzárja Évától és a férjétől az alapvető tudást. „Hanem tudja Isten, hogy amelyik napon esztek abból, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” (1Móz 3:5, ÚRK).

Évát a kíváncsisága vezette Sátán megbabonázó térfelére, ott pedig arra  kényszerült,  hogy  döntsön:  hűséges  marad-e,  engedelmeskedve Isten korlátokat szabó parancsának, vagy enged Sátán megszédítő csábításának. Isten szavában kételkedve a saját érzékeire hagyatkozott – ez a személyes megfigyelés empirikus, tapasztalati módszere –, így választott a két, ellentétes kijelentés között. Először is látta, hogy a táplálkozás szempontjából „jó az a fa eledelre”. Másodszor, esztétikailag úgy találta, hogy „kedves a szemnek”. Harmadszor pedig, logikai elemzéssel arra jutott, hogy „kívánatos az a fa a bölcsességért” (1Móz 3:6). Tehát úgy gondolta, hogy jó oka van hallgatni a kígyó szavára és enni a tiltott fáról, és sajnos ezt meg is tette.

Némelyek azzal érvelnek, hogy jogunk van a tudás minden formájához, ameddig ragaszkodunk ahhoz, ami jó (lásd 1Thessz 5:21). Csakhogy Ádám és Éva tragikus édenkerti esete példázza, hogy lehet nagyon is ártalmas a tudás. Vannak olyan dolgok, amelyeket valóban jobb nem ismerni!

EGW idézet:

Ádámot és Évát gyakran keresték fel  a  szent  angyalok,  és  kioktatták őket foglalatosságuk felől. Felvilágosították őket Sátán és angyalainak lázadásáról és bukásáról. Az angyalok figyelmeztették őket, hogy Sátán kísértéseitől óvakodjanak, munkájuk közben ne távozzanak el egymástól, mert így érintkezésbe kerülhetnek a bukott ellenséggel. Az angyalok intették őket, hogy szigorúan ragaszkodjanak Isten rendeleteihez, mert csak a legteljesebb engedelmesség adja biztonságukat. Akkor ennek a bukott ellenségnek nem lehet hatalma felettük. Sátán Évánál kezdte meg munkáját, amennyiben rábírta az engedetlenségre. Éva elsősorban azzal hibázott, hogy eltávozott férjétől; azután azzal, hogy a tiltott fa körül időzött; harmadszor pedig, hogy meghallgatta a kísértő szavait, s kételkedni merészelt Isten ezen kijelentésében: „Amely napon eszel abból, halálnak halálával halsz meg.” Úgy gondolta, hogy Isten talán mégsem azt gondolta, amit mondott, majd kinyújtotta kezét, vett a gyümölcsből és evett. A tiltott gyümölcs a szemnek tetsző és jóízű volt. Keserű féltékenységgel gondolta el, hogy Isten megvonta tőlük azt, ami valóban javukra lenne. – Tapasztalatok és látomások, 147. o.

Sátán azt mondta, hogy ha esznek a tiltott fa gyümölcséből, egy új és nemesebb ismeret birtokába jutnak, amivel eddig nem rendelkeztek. Ez volt az ő különös cselekedete, amellyel bukása óta arra bírta az embereket, hogy fürkésszék ki a Mindenható titkait, és ne legyenek megelégedve azzal, amit Isten kinyilatkoztatott, és ne engedelmeskedjenek annak, amit Ő megparancsolt. Isten parancsai iránti engedetlenségre akarta bírni őket, és elhitetni velük, hogy a teljes ismeret csodálatos területére léptek. Ez azonban puszta feltevés és nyomorult csalás volt. Nem  törekszenek  annak  megértésére,  amit  Isten  kinyilatkoztatott, és megvetik kifejezett parancsait. Istentől függetlenül igyekeznek a bölcsesség elnyerésére, és próbálják megérteni azt,  amit Isten úgy látott jónak, hogy visszatartson a halandóktól. Kérkednek előrehaladott eszméikkel, és elbűvöli őket saját hiábavaló bölcselkedésük, azonban éjszakai sötétségben tapogatóznak az igazi ismerettel kapcsolatban. Mindenkor tanulnak, de az igazság ismeretére sohasem jutnak el. – A megváltás története, 33. o.

Isten nem akarta, hogy ősszüleink megismerjék a bűntudatot. Amikor azonban elfogadták Sátán hamis bizonygatását, engedetlenség és parancsmegszegés tört be világunkba. Az Isten parancsa iránti engedetlenség és Sátán hazugságának elhívése megnyitotta a keservek zsilipjét a világra. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 562. o.

Ez a hazugság különös erővel megnyilvánul abban is, hogy széles körben elterjedt a lélek halhatatlanságának hite. Sok ókori vallás és filozófia alapját képezte ez a gondolat. Az ősi Egyiptomban ezért alakult ki a mumifikálás gyakorlata, ill. a temetkezési építkezés, például a piramisok.

Ez a teória lett a görög filozófia egyik alappillére. Például Platón Az állam című könyvében Szókratész megkérdezi Glaukonóntól: „Nem tudod, hogy a lelkünk halhatatlan, soha nem vész el?” Platón Phaidón című művében is hasonló módon érvel Szókratész, amikor azt mondja, hogy „a lélek halhatatlan, maradandó, valójában a Hadészban fog létezni.” E filozófiai elvek nagymértékben formálták a nyugati kultúrát, sőt az apostoli kor utáni kereszténységet is, ám az eredetük jóval korábbra mutat vissza: az Éden kertjében, magától Sátántól származnak.

Az édeni kísértés lényege az volt, hogy Sátán állította: „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4). Ezzel a nyomatékos kijelentéssel a saját szavát Istené fölé akarta helyezni.

A lélek természetes halhatatlanságának elmélete még a modern világban is fennmaradt. Könyvek, filmek, tévéprogramok folyamatosan erősítik azt a gondolatot, hogy amikor meghalunk, egyszerűen átmegyünk egy másik, tudatos állapotba. Sajnos sok keresztény szószékről is hirdetik ezt a tévedést. Még a tudomány is bekapcsolódott. Az Egyesült Államokban működik egy alapítvány, egy technológiát próbálnak kifejleszteni, aminek a segítségével – az állításuk szerint – kapcsolatba lehet lépni a halottakkal, akiket az anyagi léten túl élőknek hisznek. Elterjedt ez a tévedés, így egyáltalán nem lehet meglepő, hogy döntő szerepe lesz az emberiség történelmének végső eseményeiben.

EGW idézet:

Azzal, hogy engedtek Sátán sugallatainak, ősszüleink a nyomorúságok árját zúdították a világra. Kétes elveikkel befolyást gyakoroltak mindazokra, akikkel kapcsolatba léptek. Az Édenben keletkezett bűn a korszakok során elterjedt. Noha Ádám és Éva keserűséggel beszélték el gyermekeiknek a bűnbeesés szomorú történetét, már a családjukban is szakadás keletkezett. Kain úgy határozott, hogy Sátánnak szolgál, Ábel pedig az Istenért végzett szolgálat mellett döntött. Kain meggyilkolta a testvérét, Ábelt azért, mert nem volt hajlandó az ő példáját követni. – The Upward Look, 41. o.

Az új idők spiritizmusa az ókori boszorkányság és bálványimádás formái – amelynek az alapja a halottakkal való kapcsolattartás – arra az első hazugságra épülnek, amellyel Sátán elámította Évát az Édenben: „Bizony nem haltok meg; hanem tudja az Isten, hogy amely napon ejéndetek abból, […] olyanok lesztek, mint az Isten.” (1Móz 3:4–5) Mindkettő ugyanazon a hazugságon alapszik, amely a hazugság atyjától származik. […] Az „ismerősök szellemei” nem a halottak lelkei voltak, hanem gonosz angyalok, Sátán hírnökei. Az ókori bálványimádásról – amely magába foglalta úgy a halottak imádását, mint a velük való bensőséges kapcsolatot – a Biblia kijelenti, hogy az nem más, mint a démonok imádása. […] Az új kor spiritizmusának ugyanez az alapja, és ezért valójában nem más, mint a démonok imádásának új köntösbe öltöztetése, amelyet Isten régen elítélt és megtiltott. […] Isten az ő szavában már megmutatta nekünk a jövendő nagy eseményeit – mindazt megmutatta, aminek ismerete lényeges számunkra –, és Isten megbízható jelzőtáblát adott, hogy el ne essünk a reánk váró veszedelmek között. Sátán szándéka, hogy elpusztítsa az emberek Istenbe vetett bizalmát; hogy elégedetlenekké tegye őket  életük körülményeivel; hogy rávegye őket azoknak az ismereteknek a keresésére, amelyeket Isten bölcsen eltakart előlük, és hogy megvessék azt, amit Isten kijelentett nekik szent szavában. – Pátriárkák és próféták, 685–686. o.

Akik  a  veszedelem  idején  élnek  majd,  azoknak  meg  kell  érteniük a Szentírás bizonyságtételét az ember természetére és a halottak állapotára vonatkozólag, mert a közeljövőben az ördögi lelkek sokakat szembesítenek megszemélyesített, szeretett, elhalt rokonaikkal vagy barátaikkal, és a legveszedelmesebb tévtanokat fogják kijelenteni. Ezek a látogatók utalnak leggyengébb rokonszenvünkre, és hamis állításaik igazolására csodákat művelnek. Fel kell készülnünk arra, hogy a Biblia igazságaival ellenálljunk nekik, hogy a „halottak semmit sem tudnak”, és hogy azok, akik megjelennek, ördögi lelkek. Sátán… lassanként készítette el az utat csalásának mesterműve számára a spiritizmus kifejlesztése által. Terve még nem érte el teljes kifejlődését, de eléri az idők végén, és a világot csalásainak árjába sodorja. Gyorsan a végzetes álbiztonság állapotába ringatja az emberiséget, amelyből csak Isten haragjának kitöltésekor ébrednek fel. – A megváltás története, 398. o.

Évát lenyűgözte a kígyó meggyőző beszéde, és nem látta előre, hogy milyen messze ható következményekhez vezet majd az út, amire rálépett. Önmagában még nem volt annyira jelentős az, hogy evett a tiltott gyümölcsből, mint amit ez a tette jelképezett. Engedetlenségének kinyilvánításával az Isten iránti hűségét törte meg, Sátán lett az új szövetségese. 1Mózes 3. fejezete írja le Ádám és Éva bukását és annak legtragikusabb következményeit. A teológiai szempont: mindkettőjükön eluralkodott a teofóbia (félelem Istentől), ezért rejtőztek el előle (1Móz 3:8). Pszichológiai és szociológiai szempontból úgy értékelhetjük, hogy szégyenükben egymást kezdték hibáztatni (1Móz 3:7, 9-13). Fizikai vonatkozás: verejtékezés, fájdalom, végül halál (1Móz 3:16-19). Ökológiai hatás: a természet világában megindult a romlás (1Móz 3:17-18).

Az Éden kertje többé már nem az a gyönyörű, kellemes hely volt, mint korábban. „Amikor Ádám és társa a lankadt virágokban és hulló falevelekben a pusztulás első jeleit látta, jobban gyászolt, mint ahogy most gyászolják az emberek a halottaikat. A törékeny, érzékeny virágok halála valóban okot adott a fájdalomra, de amikor a hatalmas fák elhullatták leveleiket, ez a kép élénken emlékeztette őket arra a rideg valóságra, hogy minden élő sorsa a halál” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 36. o.).

Ádám és Éva nem halt meg azonnal, vagyis nem ért azonnal véget az életük, de aznap megkapták halálos ítéletüket. Az Úr így szólt Ádámhoz: „Arcod verítékével egyed kenyeredet, mígnem visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te, és ismét porrá leszel” (1Móz 3:19, ÚRK). A bűneset valóban tragikus következményeket zúdított az egész emberiségre. „Azért ahogyan egy ember által jött be a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett” (Róm 5:12, ÚRK) – magyarázza Pál apostol.

Szomorú és fájdalmas, hogy ma mi éppen úgy szenvedjük az Édenben történtek következményeit, mint minden ember a korszakokon át. Hálásak lehetünk, hogy Jézus és a kereszt miatt reményünk van az örök életre egy olyan világban, ahol soha többé nem üti fel a fejét a bűn!

EGW idézet:

Az önmegtagadás leckéje volt az első erkölcsi tanítás, amit Ádám kapott. Énje megfékezésének gyeplőit a saját kezében tartotta, ezért az  ítélőképességtől, értelemtől és lelkiismerettől kellett volna hagynia magát vezettetni. […] Ádám és Éva a kert bármelyik fájáról szabadon ehetett, kivéve egyet. Csupán egy korlátozás állt előttük. A tiltott fa pontosan olyan szép és ízletes volt, mint a többi a kertben. Azért volt a jó és a gonosz tudásának fája, mert ha ettek róla – bár Isten megparancsolta, hogy „arról ne egyél” (1Móz 2:17) –, akkor megismerik a bűnt, és megtapasztalják az engedetlenséget. – That I May Know Him, 14. o.

Ádám  és  Éva  leírhatatlanul  szomorúan  és  megaláztatva  hagyta  el a csodálatos kertet, amelyben boldogan éltek, mígnem semmibe vették Isten parancsát. Minden megváltozott. A hangulat már nem volt biztonságos, mint a bűnbeesés előtt. Isten bőr ruhákba öltöztette, hogy megvédje őket a hidegtől vagy a hőségtől. Az egész menny sírt Ádám és Éva bűnbeesése miatt, amivel magukra és az egész emberiségre haragították Istent. Megszakadt a közvetlen kapcsolatuk a Teremtővel, és reménytelenségbe süllyedtek. Isten törvényét nem lehetett megváltoztatni az emberi szükségleteknek megfelelően, mivel az isteni rendelet nem veszített sem erejéből, sem elvárásaiból. Isten Fia azonban megszánta az elbukott embert. Tudta, hogy az Atya törvénye épp olyan változhatatlan, mint Ő maga. A törvénytaposó ember számára csak egy szabadulási módot látott. Önmagát kínálta fel az Atyának áldozatként az emberért, magára véve a bűnt és a büntetést, hogy halálával lefizethesse az ember megváltásának árát… Az Atya az Ő drága Fiáért egy ideig elhalasztotta a halálbüntetést, és az elbukott emberiséget Krisztusra bízta. – Spiritual Gifts, 3. köt., 46. o.

Isten törvényének az áthágása nyomorúságot és halált okozott. Az engedetlenség miatt az ember erői megromlottak, és szeretete helyét önzés vette át. Természete annyira meggyengült, hogy már nem  volt képes ellenállni a gonosz hatalmának, ezért a kísértő  úgy  látta,  hogy eljött az ideje, hogy az isteni teremtés tervével szembeszállva nyomorúságot és pusztulást hozzon a földre. Az ember törvényhozót választott magának, aki saját rabigáját vetette ki rá. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 33. o.

1Mózes 3. fejezete írja le azt a rettenetes tragédiát, ami a bűneset után szakadt a világra. Minden megváltozott. Ádám és Éva látta a különbséget az addigi világ és aközött, amivé lett. Kétségbeesésük és csüggedésük idején azonban Isten biztosította őket a jelenre nézve, és reményt adott nekik a jövőre. Először is a messiási remény kifejezésével átkot mondott a kígyóra: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: ő a fejedre tapos, te pedig a sarkát mardosod” (1Móz 3:15, ÚRK) – jelentette ki az Úr. Az „ellenségeskedés” (’eybáh) szó nemcsak a jó és a rossz közötti, hosszan tartó küzdelemre utal, hanem a bűnnel szembeni ellenérzésre is, amit Isten kegyelme plántált az ember gondolataiba. Természetünkből adódóan teljes mértékben bűnössé (Ef 2:1, 5) váltunk, „a bűn szolgái” (Róm 6:20) lettünk. Azonban ellenségeskedést kelt bennünk Sátánnal szemben Krisztus kegyelme, amit minden ember szívébe elültet. Ez az „ellenségeskedés”, az Édenből származó isteni ajándék teszi lehetővé, hogy elfogadjuk az üdvözítő kegyelmet. A megtérést kiváltó kegyelem és a megújító erő nélkül az emberiség a mindig parancsolni kész Sátán, a kígyó fogságában maradna. A következőkben az Úr egy állatáldozattal szemléltette a messiási ígéretet (lásd 1Móz 3:21). „Amikor Isten konkrét utasításai szerint Ádám bűnért való áldozatot mutatott be, az számára a lehető legfájdalmasabb szertartás volt. Kezét fel kellett emelnie, hogy kioltson egy életet, amit csak Isten adhat, így kellett áldozatot adnia a bűnért. Ekkor látott halált először. Amint vérző, haláltusában vergődő áldozatára nézett, hit által előre kellett tekintenie Isten Fiára, aki helyettes halált hal az emberért, az Ő előképe volt ez az áldozat” (Ellen G. White: The Story of Redemption. 50. o.).

Ádám és Éva abban a tudatban hagyta el az Éden kertjét, hogy végül majd meg fognak halni (1Móz 3:19, 22-24). Azonban nem mezítelenül és nem is a maguk gyártotta fügefalevél leplekben (1Móz 3:7) távoztak. Isten „bőr ruhákat” készített nekik, még fel is öltöztette őket (1Móz 3:21), igazsága palástjának szimbólumaként (lásd Zak 3:1-5; Lk 15:22). Tehát Isten már akkor, kezdettől, az Édentől fogva kinyilatkoztatta az evangéliumot az emberiségnek.

EGW idézet:

Fájdalom töltötte be a mennyet, amint tudatára jöttek, hogy az ember elveszett, és a világ, amit  Isten  teremtett,  halandókkal  lesz  tele,  kiknek fájdalom, nyomor, betegség és  halál  lesz  sorsuk,  és  hogy  a  bűnösök számára nincs mentség. Ádám egész családjának meg kell halnia. Ezután  láttam  a  szeretetteljes  Jézust  fájdalmas  aggodalom  kifejezésé- vel az arcán. Láttam csakhamar, amint az Atyát övező sugárzó fényhez közeledett. Kísérő angyalom így szólt: „Bensőséges megbeszélést folytat Atyjával”… Midőn… visszatért az Atyától… engedélyt kapott, hogy saját életét mutassa be engesztelő áldozatul az emberiségért, bűnüket hordja, és elszenvedje a halálos ítéletet. Így nyitott utat, melyen át az emberiség a múltban elkövetett bűneiért, az Ő vérének érdemeiért bűnbocsánatot nyerhet, és engedelmessége által újra visszatérhet abba a kertbe, ahonnan kiűzetett. Akkor majd újra közeledhetnek az élet fájához, és ehetnek annak halhatatlanságot adó gyümölcséből, amelyhez minden jogukat elveszítették. – Tapasztalatok és látomások, 149. o.

Krisztus istenségének teljességében és szeplőtlen emberi természetének minden dicsőségében adta magát teljes és önkéntes áldozatul. Aki hozzá jön, úgy kell elfogadnia Jézust, mint egyedülit, aki lefizette a bűn zsoldját. Ahogy mindannyian meghalnak Ádámban, úgy kell mindenkinek feltámadnia Krisztusban, hiszen az igazak feltámadnak majd a halhatatlanságra, a törvénytaposók pedig azért, hogy elszenvedjék a törvény büntetését, a halált. […] Sokan állítják, hogy ők nem vétkeznek, mivel szentek, ám mindezt csupán a gonosz sugallja nekik. Mindenkor fennáll a bűnbeesés veszélye. Krisztus is figyelmeztetett, hogy legyünk éberek és imádkozzunk, hogy ne essünk kísértésbe. Ha tudatában vagyunk gyengeségünknek, nem fogunk magunkban bízni, és nem kezeljük közönnyel a veszélyt, hanem erőnk Forrását fogjuk mindenkor keresni. Jézus a mi igazságunk. Bűnbánó, megtérő  lelkülettel,  gyengeségünk  érzésével  kell  elé  járulnunk, és naponta meg kell tanulnunk felhasználni Krisztus vérének érdemeit, hogy a Mester kezében hasznos edényekké válhassunk.  Ha  ekképpen függ az életünk Istentől, akkor nem fogunk harcolni az igazság ellen, hanem erőt nyerünk ahhoz, hogy az igazság oldalán maradhassunk. Ragaszkodjunk a Biblia tanításaihoz, ne kövessük a világi szokásokat és hagyományokat, és ne az emberi szóra és cselekedetekre hallgassunk. – This Day With God, 148. o.

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, „Kísértés és bukás”, „A megváltás terve” c. fejezetek; Nevelés, „A jó és gonosz tudása” c. fejezet.

Az utóbbi években vizsgálják az úgynevezett „halálközeli élményeket”. Emberek „meghalnak”, vagyis leáll a szívük és a lélegzésük, azonban később felélednek, majd fantasztikus történeteket mesélnek arról, hogy lebegtek a lét más formáiban és találkoztak egy fényes lénnyel. Némelyek rég meghalt rokonaikat is látni vélték. Sokan, még keresztények is, ha nincsenek tisztában az igazsággal a halállal kapcsolatban, elhiszik, hogy ezek a történetek bizonyítják a lélek halhatatlanságát. Azonban (és ez legyen a legvilágosabb figyelmeztetés: valami nem stimmel) a legtöbben, akik ezt tapasztalták, állítják, hogy a halálközeli élmény során vigasztaló szavakat mondott nekik az a lelki természetű lény, akivel találkoztak, beszélt a szeretetről, a békéről és a jóságról, de a Krisztusban nyerhető megváltásról, a bűnről és az ítéletről semmit nem hallottak tőle. Amikor állítólag megízlelték a keresztény túlvilágot, vajon ezzel együtt nem kellett volna legalább egy keveset kapniuk a legalapvetőbb keresztény tanításokból? E tapasztalatok üzenete leginkább a New Age dogmára hasonlít, ez magyarázhatja, hogy sok esetben ezek az emberek utána kevésbé hajlanak a kereszténység felé, mint mielőtt „meghaltak”. Továbbá miért nem kapott semmiféle keresztény teológiai üzenetet egyetlen keresztény sem, akinek meggyőződése, hogy halálközeli élménye a keresztény mennyország előíze volt, viszont erős dózis érte a New Age érzelgősségéből? A válasz az, hogy ugyanaz csapta be őket, mint aki Évát is megtévesztette az Édenben, méghozzá ugyanezzel a hazugsággal (lásd a 11. tanulmányt).

Naponkénti tanulmányozásra: 1Sám 19-25; Ellen G. White: Az imádság, 6. fejezet (a „Kérjetek hittel, és kapni fogtok” bekezdésig)

Isten tökéletes világot teremtett, amelyből hiányzott a bűn, a gonoszság, az erőszak, a bizonytalanság, a betegség és a halál. Ő az élet Istene, az élet Forrása, az Életadó. Óriási különbség van az 1Móz 1–2. fejezeteiben bemutatott világ (amelyben mindennek értelme van, minden szép, harmonikus, vidám és világos színekben pompázik) és a Teremtés könyve többi részében feltárulkozó világ között (ahol a jót hirtelen megtámadja a bűn vihara, következésképpen minden elromlik, a kapcsolatok megszakadnak). A színek elsötétednek, a zene disszonánssá válik. A rendkívüli növekedési lehetőségek kárt szenvednek.
Az irgalmas Isten azonban megkeresi az embert, és a bűn ellenére reménységet és megoldást hoz a bűn és a halál problémájára. Nincsen olyan filozófiai vagy vallásos rendszer, amely megoldással szolgálhatna a halálra, amely helyreállíthatná a halál nélküli életet ebben a világban. Ezt egyedül Isten viheti véghez az élő Isten kegyelemmel teljes cselekedetei által. Semmi és senki nem hasonlít Teremtőnkhöz és Megváltónkhoz. Ő teljes alkotása felett az egyedüli szuverén Úr.
A lázadás és az engedetlenség a mennyben kezdődött, de átterjedt a földre is, amikor Ádám és Éva bűnt követett el, és kezdetét vette a jó és a gonosz közötti küzdelem. Isten nem hagyta az emberiséget a bűnében, hanem háborút vívott a sötétség erőivel és vezetőjével, Sátánnal. Isten ellenségeskedést szerzett a gonosz és az ember között, hogy az embereket ne varázsolja el a bűn, és ne essenek a törvénytelenség csapdájába, hanem képesek legyenek „nem”-et mondani, miközben Istenhez fordulnak bölcsességért és erőért. A Teremtő megoldást ajánlott fel a bűn problémájára azáltal, hogy elküldte a megígért Magot (1Móz 3:15), Jézus Krisztust, az emberiség Megmentőjét (Jn 3:16; 5:24; Csel 4:12). A bűn nemcsak bonyodalmakat hozott magával, hanem végül halált is. Jézus azonban legyőzte a halált tökéletes, szeretetteljes, áldozatkész, önzetlen és engedelmes élete által (Róm 6:23).

Sátán, a pusztítás és a halál szerzője
Nem Isten, hanem a kígyó volt az, aki beültette az emberek szívébe az Istennel szembeni bizalmatlanságot, miatta sorsunk része a halál. Ádám engedetlensége folytán „a halál minden emberre elhatott” (Róm 5:12).
 
Következésképpen a halál beépült az életünkbe ebben a bűnös világban. Bölcs Salamon mondta: „Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak nem tudnak semmit” (Préd 9:7). A halál betolakodott az életünkbe, az ellenségünk (1Kor 15:26).
Volt idő, amikor a halál nem létezett. Ennek az állapotnak a megfogalmazására Mózes a Teremtés könyve 2:5–6 szakaszában rövid, de jelentőségteljes kifejezést használ: „még nem vala”. Volt idő, amikor még nem volt tövis, még nem voltak fájdalmas cselekedetek, fáradalmas mezei munkák, és eső sem volt. Ezek a bibliaszövegek képezik az átmenetet 1Móz 3 fejezetére, amelyben a dolgok drámai módon megváltoznak. A halál az Istentől való eltávolodás és az önálló, független élet választásának következménye: „Mert por vagy te és ismét porrá leszel” (1Móz 3:19).
Isten különleges módon figyelmeztette az első emberpárt az Igével szembeni engedetlenség következményeire, a tragédiára, a pusztulásra, a halálra. „De a jó és a gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél, mert amely napon ejéndel arról, bizony meghalsz” (1Móz 2:17). Sátán ellentmondott Istennek: „Bizony nem haltok meg” (1Móz 3:4). Megjegyzendő, hogy a kígyó pontosan tudta, mit mondott Isten Ádámnak az Éden-kertben, és ugyanazokkal a szavakkal cáfolja a bűn elkövetésének következményét: „Bizony nem haltok meg!”
A bibliai szerző felkészíti az olvasót: ősszüleinknek Sátánnal volt dolguk, nem valamely kétéltűvel, hiszen a kígyó beszélt velük, és nyíltan ellenszegült Istennek. Az Úr a „bizony” (Károli) határozószót használja, akárcsak Sátán is utána. Az ördög ezt követően két megtévesztő hazugsággal támasztotta alá a kijelentését: „megnyilatkoznak a ti szemeitek” – azaz új távlatok nyílnak meg előttetek, bölcsek lesztek –, illetve „olyanok lesztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói” – más szóval képesek lesztek eldönteni, hogy mi jó és mi rossz (1Móz 3:5). Sátán, az intrikák mestere a szabadság és a nyereség feltételeként mutatta be az engedetlenséget.
Azáltal, hogy ettek a tiltott gyümölcsből, Ádámnak és Évának valóban megnyíltak a szemei (1Móz 3:7). Csakhogy nem úgy, ahogy számítottak rá. Rájöttek, hogy elvesztették, amivel azelőtt rendelkeztek: tisztaságuk és ártatlanságuk eltűnt, majd tudatosult bennük mezítelenségük, amely több volt fizikai meztelenségnél. (1) Ugyan azelőtt is meztelenek voltak, viszont nem szégyenkeztek emiatt (1Móz 2:25), továbbá (2) amikor Isten eljött hozzájuk és megkérdezte tőlük, hogy hol vannak (1Móz 3:9), Ádám azt felelte, hogy elrejtőztek, mivel mezítelenségük miatt szé-
 
gyellték magukat. Nem testi értelemben voltak meztelenek, hiszen fügefalevelekkel kötötték körül magukat (1Móz 3:7): erkölcsi szempontból voltak fedetlenek, mert életükben először bűntudatuk volt.
Sátán második ígérete is hazugság volt. Ádám és Éva nem vált olyanná mint Isten, ismerve a jót és a rosszat, hiszen Isten nem tapasztalatból ismeri a gonoszt, Ő sosem vétkezett. Ádám és Éva azonban elveszítette annak képességét, hogy egyértelműen különbséget tegyen a jó és a gonosz között. 1Móz 3:22 versének szó szerinti fordítása ezt az igazságot fejezi ki: „Íme az ember olyanná lett, mint mi közülünk egy, jót és gonoszt [egyértelműen] tudván” (további részletekért lásd Jiří Moskala: „»You Will Be Like God Knowing Good and Evil«: Discernment of Truth and Lies”, Journal of Adventist Mission Studies, 12. köt., 2. szám, 2016, 10–18. o.). Ádám és Éva tehát nemcsak az erkölcsi integritásukat veszítették el, hanem azon képességüket is, hogy megítéljék, mi a jó és mi a rossz. Attól kezdve szükségük volt Isten kinyilatkoztatására a jó és a rossz megkülönböztetéséhez. Isten lelki erejére – egy rajtuk kívül álló hatalomra – kellett alapozniuk, hogy a jót cselekedhessék.
A bűn következményei
A bűn átok, és szörnyű következményei vannak. Olyan, akár egy hógörgeteg. Látszólag egy kis semmiséggel kezdődik, majd mindent tönkretesz, ami szép, értékes és értelme van, és az életet is teljesen elpusztítja. Csak idő kérdése, hogy ez a romboló erő a napnál is fényesebb legyen. Ahol téves a gondolkodás, ott magától értetődően téves lesz a magatartás is. A bűn romba dönti az összes fontos kapcsolattípust, csak boldogtalanságot, szenvedést, elválást és bonyodalmakat okoz. Istennel való kapcsolatunknak – létezésünk függőleges dimenziójának – a megszakadása vízszintes síkon több törést is okoz. Egy Istennek mondott „nem”-nek számos bűnös következménye van:
1.    Az Istennel való viszonyunkban bekövetkezett törés saját személyünkkel is működésképtelenné teszi a kapcsolatunkat. Ádám és Éva természete a bűn következményeként megromlott. Együtt kellett élniük a bűntudattal és a szégyenérzettel, ugyanakkor a lezüllés és a legyőzöttség érzetével.
2.    A bűn/engedetlenség miatt az első emberpár félni kezdett Istentől, ahelyett hogy továbbra is a Teremtő társaságának örvendett volna (1Móz 3:10).
3.    A bűn/engedetlenség arra késztette Ádámot és Évát, hogy kölcsönösen egymást vádolják a bukás miatt, következésképpen megromlott a kettejük közötti viszony (1Móz 3:12; 4:5–8). A bűn miatt elidegenedtek egymástól.
4.    A bűn/engedetlenség következtében az emberi családnak szembe kellett néznie a halállal, mivel Ádám és Éva kapcsolata az Életadóval megromlott (1Móz 3:19).
5.    A bűn/engedetlenség miatt a gyermekszülés és nevelés fájdalmas tapasztalat lett (1Móz 3:16).
6.    A bűnnek/engedetlenségnek köszönhetően a házasság az elsőbbségért való küzdelem színterévé vált, ahelyett hogy megmaradt volna egyenlő jogú heteroszexuális társak szeretetteljes, gondoskodó, bensőséges kapcsolatának (1Móz 3:16).
7.    A bűn/engedetlenség miatt a munka nehézzé, fájdalmassá vált, a létfenntartással együtt járt a fáradtság és a vesződség (1Móz 3:18).
8.    Ádám és Éva bűne/engedetlensége megrontotta bennük a jó érzékét, és képtelenek voltak többé megkülönböztetni a jót a rossztól (1Móz 3:5, 22).
9.    A bűn/engedetlenség miatt megromlott az első emberpár kapcsolata a természettel. Attól kezdődően a föld tövist és tüskét is termett (1Móz 3:18; 6:11).
10.    A bűn/engedetlenség erőszakot, fájdalmat, gyűlöletet szült, felütötte a fejét a többnejűség gyakorlata (l. 1Móz 4–19). A bűn természetéről további érdekes részleteket Jiří Moskala „Origin of Sin and Salvation According to Genesis 3: A Theology of Sin” c tanulmányában olvashatunk: Salvation – Contours of Adventist Soteriology, Martin F. Hanna szerk. (Andrews University Press, 2018, 119–143. o.). A Teremtés könyve 3. fejezete a bűn és az üdvösség természetének alapértelmezése. Ebben a részben már benne van a teljes evangélium, az Ádám és Éva számára a Golgotáról forrásló, megérdemelhetetlen kegyelem (Jel 13:8).
Az Isten által felajánlott megoldás
A kétségbeesett helyzet ellenére van reménység! A sötétség, a kétségbeesés és az ítélet közepette Isten biztosítja az emberek számára a jövőt, annak dacára, hogy Ádám és Éva nem érdemelte meg, hogy tovább éljen.
Mindenekelőtt Isten Ádám és Éva megkeresésére indul: „Hol vagy?” (1Móz 3:9). A kérdéssel több célja van az Úrnak: (1) párbeszédre hívja az embert; (2) felajánlja a menny kegyelmét (Isten elveszett és elrejtőzött gyermekeit kiáltja, hogy a helyzetükre felajánlja rendkívül költséges megoldását); (3) segítséget nyújt nekik, hogy tudatosuljon bennük: vétkeztek Isten ellen, ezért viselkednek így (rejtőzködnek Előle, ahelyett hogy vágynának a társaságára); (4) teszteli őket, vizsgálati ítéletet végez felettük, mivel felelősek Előtte, a Teremtőjük és Bírájuk előtt a tetteikért.
Másodsorban, Isten valóságos ruházatot bocsát rendelkezésükre (1Móz 3:21). Mivel az első emberpár mezítelensége  több volt fizikai fedetlenségnél, analógia által arra következtethetünk, hogy az Isten által készített ruha több mint ruházati kellék. Isten maga által készített bőrruhát ad nekik: igazsága, feddhetetlensége ruháját adja rájuk (1Kor 1:30; 2Kor 5:21). A bűn problémájának megoldása a Messiás (Ef 1:4; 1Pt 1:20). A megbocsátást és a megváltást Isten kegyelem teljes áldozata biztosítja, amit annak az állatnak a halála képvisel, amelynek bőre Ádám és Éva mezítelenségét takarja el.
Harmadsorban, Isten ellenségeskedést teremt a jó és a rossz erői között, hogy ezáltal meggyűlöljük a bűnt (1Móz 3:15).
Negyedsorban, Isten megígéri, hogy elküldi a Magot, mely győzni fog ellenségünk, Sátán felett. A fejezet középpontjában Isten kígyónak tett kijelentése áll. A Messiás lesz az emberiség Megváltója és Megmentője, önkéntes és győzedelmes halála pedig végül megsemmisíti Sátánt és mindenkit, aki vele társul. A Messiás diadalmaskodni fog, és mindenkinek felajánlja a győzelmet, aki egyesül Vele (Róm 8:1–4). Általa biztosított a végső diadal (Jel 12:7–12; 19:6–7, 15–21; Júd 24–25).

Alkalmazás
1. A halál valósága elkerülhetetlen, szeretteink elvesztése az elbukott világ szükségszerű tartozéka. Hogyan ébreszthetünk reménységet a csüggedtek, kétségbeesettek szívében?
2. Beszélgessetek a csoportban arról, hogy a bűn miért tűnik inkább nyereségnek mint veszteségnek! Mi az a bűn természetében, ami annyira csalóka? Magyarázzátok meg a válaszotokat!
3. Mindannyian halálra vagyunk ítélve bűneink miatt (Róm 3:23; 6:23). Jézus kereszthalála hogyan győzte le a második halált, hogy mi örökké élhessünk?