Lázadás a tökéletes univerzumban

Számos gondolkodó próbált már magyarázatot találni a gonoszság eredetére. Némelyek úgy gondolják, hogy a rossz mindig is létezett, mivel szerintük a jó csak azzal ellentétben értékelhető igazán. Mások úgy vélik, hogy a tökéletesre teremtett világban valahogy kialakult a rossz. A görög mitológia szerint például a baj azzal kezdődött, amikor a kíváncsi Pandora kinyitott egy lepecsételt szelencét, amiből kiszabadult a világ minden gonoszsága (ez a mítosz azonban nem ad magyarázatot a dobozban rejtőző rossz eredetére).

Ezzel szemben a Biblia azt tanítja, hogy szerető Istenünk mindenható (1Krón 29:10-11) és tökéletes (Mt 5:48). Tehát amit csak tesz, annak tökéletesnek kell lennie (5Móz 32:4), beleértve a világ megteremtését is. Akkor mégis hogyan jelenhetett meg a gonoszság és a bűn a tökéletes világban? 1Mózes 3. fejezete szerint Ádám és Éva bűnesete hozta ide a bűnt, a gonoszságot és a halált. Ez a válasz azonban elvezet egy további kérdéshez. Már a bűneset előtt is létezett a gonoszság, a „kígyóban” mutatkozott meg, aki rászedte Évát (1Móz 3:1-5). Ebből következően vissza kell tekintenünk a bűneset előtti időre, hogy megtaláljuk a forrását és az eredetét a gonoszságnak, ami a jelenben is olyannyira uralja az életünket, sőt időnként kifejezetten nyomorúságossá teheti.

EGW idézet:

A világ ősi történelme, az ember teremtése és bukása felől a Biblia ismeretére vagyunk utalva. Távolítsuk el Isten szavát, és csak azt várhatjuk el, ami a tévedés befogadásának a következménye. Szükségünk van a föld eredetének hiteles történelmére, Lucifer bukásának s a bűn  világunkba  beengedésének  történelmére.  A  Biblia  nélkül a hamis elméletek megzavarnának minket. A babonaság és hazugság kényuralmának lennénk kiszolgáltatva. Ám kezünkben van a világ kezdetének hiteles története, nem kell emberi találgatásokkal és megbízhatatlan elméletekkel terhelni magunkat. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 742. o.

Amikor Sátán, a csaló a mennyben vétkezett, még a hűséges angyalok sem voltak tisztában jellemével. Isten nem pusztította el Sátánt azonnal. Ha elpusztította volna, a szent angyalok megkérdőjelezték volna Isten igazságosságát és szeretetét. Az Isten jóságával szembeni kétely olyan lett volna, mint a bűn és jaj keserű gyümölcsét termő rossz mag. Azért kímélte meg Sátánt, hogy a bűn szerzőjének jelleme teljesen lelepleződjön. Hosszú századok óta Isten mélységes fájdalommal szemléli azt a képet, amelyet a gonoszság működése nyújt, és meghozta végtelen áldozatát a Golgotán, mert nem akarta, hogy Sátán bárkit is megtévesszen. A konkolyt nem lehet a drága mag veszélyeztetése nélkül kiszakítani. Vajon mi ne legyünk olyan türelmesek embertársainkkal, mint a menny és föld Ura Sátánnal? – Krisztus példázatai, 72. o.

Amikor Sátán az embert rávette a bűnre, abban reménykedett, hogy Istennek a bűnnel szembeni irtózata örökre elválasztja a mennyet a földtől. Ellenben amikor megnyílt az ég és Isten szólt Fiához, akkor megkon dult a harang, amely Sátán pusztulását hirdette. A kísértő attól félt, hogy Isten attól kezdődően még jobban magához láncolja az embert, és erőt ad neki legyőzni a sátáni álnokságokat. Krisztus ezért jött le a mennyei udvarokból. Sátán jól ismerte a Megváltó magas mennyei pozícióját, és azt, hogy a szerető Atya Fia. Félelemmel töltötte el Sátánt az, hogy Jézus elhagyta a mennyet, és emberként jött le világunkba, ezért félteni kezdte biztonságát. Az elbukott ember érdekében hozott végtelen áldozat titkát egyszerűen képtelen volt megérteni… A világ legdrágább kincsei sem érték fel ezen áldozat értékét. Mivel Sátán a lázadása miatt elveszítette a mennyei dicsőséget és gazdagságot, elhatározta, hogy bosszút áll, és eléri, hogy minél több ember becsülje alá a mennyet, és szeresse inkább teljes szívéből a földi kincseket. – Confrontation, 29–30. o.

A természet világának jelenleg vegyes az üzenete, keveredik benne a jó és a rossz. A rózsabokron nyíló gyönyörű, illatos rózsák alatt szúrós, veszélyes tüskék is vannak. A színes tukán szépsége lenyűgöző, az azonban felkavar, hogy más madarak fészkét megtámadja, megeszi a kis fiókákat. Az emberek is lehetnek kedvesek az egyik pillanatban, de a következőben már rosszindulatúak, gyűlölködők, sőt kegyetlenek. Nem csoda, hogy a konkoly és a búza példázatában a szolgák megkérdezik a gazdától: „Uram, nemde tiszta magot vetettél a földbe? Honnan van azért benne konkoly” (Mt 13:27, ÚRK)? Erre a gazda így felel: „Valamelyik ellenségem cselekedte ezt” (Mt 13:28, ÚRK). Isten tökéletesnek teremtette meg a világmindenséget, amit aztán az ellenség a bűn titokzatos magjaival vetett be.

Legalább három alapvető dolog következik abból, hogy „az Isten szeretet” (1Jn 4:8, 16). A szeretet a természetéből adódóan nem létezhet önmagában, kifejezésre kell jutnia. (Miféle szeretet az, ami nem mutatkozik meg?) Isten szeretete megnyilvánul belső körben, az Istenség három személye között, kívül pedig a teremtményeivel való kapcsolatában. Másodszor, Isten minden tette a feltétel nélküli és változhatatlan szeretetének a kifejezése. Ebbe beletartozik teremtő és megváltó munkája, sőt még büntető ítéletei is. „Isten szeretete nem kevésbé fejeződött ki igazságosságában, mint irgalmasságában. Isten trónjának az igazságosság az alapja és szeretet a gyümölcse” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 671. o.). Harmadszor pedig, mivel az Isten szeretet és a szeretetét fejezi ki minden tette, nem eredhet tőle a jellemével éles ellentétben álló bűn.

Istennek valóban szüksége volt az univerzum megteremtésére? Mindenhatósága szempontjából azt mondhatjuk, hogy „Nem”. Ez szabad akaratával meghozott döntése volt. Szeretetteljes jellemének nézőpontjából elmondható: azért akarta megteremteni a világot, hogy kifejezze szeretetét. Bámulatos módon megalkotta az élet különböző formáit, az embert is, nemcsak azért, hogy képesek legyünk válaszolni a szeretetére, hanem képesek legyünk mi is a szeretetre, annak kifejezésére, nem csupán Isten, hanem mások iránt is (lásd még Mk 12:30-31).

Nézzünk szét a teremtett világban! Mi mindenben látjuk Isten szeretetének tükröződését még a bűn rontása ellenére is?

EGW idézet:

Isten minden teremtménye szeretetéről és hatalmáról tesz bizonyságot. Ő alkotta meg a világot, és mindent, ami abban van. Isten szereti a szépet, és az általa teremtett, számunkra megfelelő világot nem csak a kényelmünket szolgáló szükséges dolgokkal együtt adományozta nekünk, hanem megtöltötte az ég és a föld szépségeivel is. Ősszel a termőföldek gazdagságában gondoskodását láthatjuk, és a nap vidám ragyogása a mosolyát tárja elénk. Kezével alkotta a délceg szirteket és a magas hegyeket. A legmagasabb fák is a parancsára nőnek, és Ő terített bársonyos zöld szőnyeget a földre, amit kidíszített virágokkal és bokrokkal. Miért öltöztette élénkzöld színbe a földet és a fákat, és miért nem használt szomorkás barna színt? Vajon nem azért, hogy még kellemesebb legyen az emberi szem számára? Vajon nem kellene hálával teljen meg a szívünk, látva bölcsességének és szeretetének bizonyítékait az általa teremtett csodálatos természetben? – Lift Him Up, 67. o.

Az egész természet Isten művét hirdeti. Ádám és Éva számára az Édenkert tele volt az Alkotó ismeretével és mennyei tanításokkal. Figyelmes fülük a bölcsesség hangjához szokott. Ez a bölcsesség szólt szemeikhez és befogadó szívükhöz is, mivel a teremtett világ által Isten beszélt hozzájuk. Amint a szent pár áthágta a magasságos Isten törvényét, az isteni dicsőség eltávolodott a természettől. A bűn megrontotta a  természetet.  De  Isten  példabeszédei  nem  töröltettek  el,  hiszen,  ha helyesen kutatjuk és értelmezzük, a természet még ma is a Teremtőjéről tesz bizonyságot. (…) A természet szépsége önmaga is képes eltávolítani az emberi lelket a bűntől és a világ vonzalmaitól, hogy tisztasághoz, békességhez és Istenhez vezesse őt. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 186. o.

A szeretet, melyre Krisztus példát mutatott, semmihez sem fogható. Értékesebb, mint az arany, ezüst vagy drágakövek. Krisztus élő szeretetéért imádkoznunk kell, és azt keresnünk. A keresztény, akiben ez a szeretet él, minden emberi gyarlóság fölötti jellemmel bír. Mindenkinek szeretetre van szüksége. Azért van annyi keményszívű férfi és nő a világon, mert gyöngeségnek tartják az igazi barátságosságot. Ezért azt nem is ápolják, hanem inkább elfojtják. A természetük jobbik oldalát még gyermekkorukban megrontották és elfojtották. S ha csak az isteni fény sugarai meg nem olvasztják hidegségüket és keményszívű önzésüket, az ilyenek boldogságát örökre eltemették. Ha oly szeretetteljes szívet szeretnénk, mint földön jártakor Jézusé volt, s olyan megszentelődött szánakozást, amilyen az angyalok szívében él a bűnös halandók iránt, akkor ápoljuk a gyermekkor gyöngédségeit, melyek maguk jelentik az őszinte egyszerűséget és mesterkéletlenséget. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 606–607. o.

A művirágok lehetnek csodaszépek, de nem nőnek meg és nem virágoznak úgy, mint az igaziak. A robotokat előre beprogramozzák, hogy beszéljenek vagy sok feladatot elvégezzenek, de nem élnek és nincsenek érzelmeik. Valójában az élet és a szabad akarat nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy valaki képes legyen szeretetet adni, elfogadni és ápolni. Szerető Istenünk tehát megteremtette az angyalokat (köztük Lucifert), valamint az embereket. Szabad akaratot adott nekik, hogy meghozzák saját döntéseiket, amibe beletartozik akár a rossz útra térés lehetősége is. Más szóval Isten az egész világmindenséget tökéletes és harmonikus környezetté alkotta meg, hogy teremtményei szeretetben és bölcsességben növekedhessenek.

1Jn 4:7-16 szakaszában János apostol kiemeli: „az Isten szeretet”, és azzal mutatta be szeretetét, hogy a saját Fiát küldte el meghalni értünk. Ezért úgy adjunk hálát végtelen jóságáért, hogy szeretjük egymást. Az ilyen, Istentől eredő szeretet lesz a legmeggyőzőbb bizonyítéka annak, hogy Isten bennünk lakozik, mi pedig benne maradunk. Csak akkor van értelme a felhívásnak, ami Isten szeretetének tükrözésére szólít, ha olyan teremtményeknek szól, akik képesek választani a szeretet gyakorlása, kifejezése, valamint az önző élet között. A választás szabadságával azonban könnyen vissza lehet élni, erre a szomorú tényre példa Lucifer tragikus lázadása a mennyben. A szabad akarat fontosságát megértve is még mindig vannak, akik így tűnődnek: Ha Isten tudta, hogy Lucifer fel fog lázadni, akkor miért teremtette meg? Végső soron tehát nem Isten a felelős a bűn keletkezéséért, mivel Ő teremtette meg Lucifert? Nehéz ez a kérdés, mert sok tényezőn múlik, beleértve a „felelős” szó pontos jelentését is. A bűn eredete és természete olyan titok, amire senki nem képes teljes magyarázatot adni. Mindazonáltal Isten nem rendelte el a bűn létezését, csak megengedte, majd pedig a kereszten magára vette a bűn végső büntetését, aminek a következtében képes végleg megsemmisíteni azt. A gonoszsággal kapcsolatos fájdalmas tűnődéseink között soha nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a bűn és a gonoszság miatt maga Isten fizette a legnagyobb árat (lásd Mt 5:43-48; Róm 5:6-11), többet szenvedett emiatt, mint valaha bárki.

EGW idézet:

Mindenki szabadon megválaszthatja, hogy milyen hatalom uralkodjon rajta. Senki sem bukhat olyan mélyre, senki sem olyan gonosz, hogy ne találhatna szabadulást Krisztusban. A megszállott ember  ima  helyett csak Sátán szavait tudta kiejteni, de a szív kimondatlan kérése mégis meghallgatásra talált. Nincs olyan kiáltása a rászoruló léleknek, még ha nem is tudja szavakba önteni, mely észrevétlen maradna. Aki kész szövetségi kapcsolatra lépni a menny Istenével, azt nem hagyja Sátán hatalmában, sem saját természetének gyöngeségeiben. Hívja a Megváltó: „Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” (Ésa 27:5) A sötétség szellemei minden lélekért harcolnak, aki egyszer már uralmuk alatt állt, ám Isten angyalai győzedelmes erővel vívnak ugyanazért a lélekért. Az Úr így szól: „Elvétethetik-é a préda az erőstől és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai? […] Így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.” (Ésa 49:24–25) – Jézus élete, 258. o.

Amikor még szeretet nélkül valók, méltatlanok, gyűlöltek és gyűlölködők voltunk, mennyei Atyánk megkönyörült rajtunk. „De mikor a mi megtartó Istenünk jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent, nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket.” (Tit  3:4–5)  Ha  befogadjuk Isten szeretetét, jóságossá és gyöngéddé tesz minket, nemcsak a kedvünkre valók, hanem a leghibásabb, legtévelygőbb, legbűnösebb emberek iránt is. Azok Isten gyermekei, akik isteni természetének részesei. Nem földi rang, születés, nemzetiség vagy vallásos előjog bizonyítja, hogy Isten családjának tagjai vagyunk, hanem az egész emberiséget magába foglaló szeretet. Még a bűnösök is, akik nem zárkóztak el teljesen Isten Lelke elől, fogékonyak a szeretetre. Bár  gyűlölségre  gyűlölködéssel  felelhetnek, a szeretetet szeretettel viszonozzák. Egyedül Isten lelkülete viszonozza szeretettel a gyűlöletet. Szeretettel kell viseltetünk a hálátlanok iránt,  jót  tennünk  azokkal,  akiktől  semmi  viszonzást  nem  várunk.  Ez a mennyei Uralkodó pecsétje. A Magasságos gyermekei ezzel a biztos jellel igazolják küldetésüket. – Gondolatok a hegyibeszédről, 75. o.

Az emberi leleményesség, a helyes észjárás és az  alkotó  képesség mind Istentől jön. Minden embernek oda kellene szentelnie magát szolgálatára. Az Úr szolgáját bibliai elvek vezérlik. Mindenkor csak azt cselekszi, ami igazságos és helyes, és semmiképp sem tér el az Úr útjától. „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt 6:33) – The Upward Look, 74. o.

Ezékiel próféta könyvének nyelvezetére nagyrészt jellemző a végidei szimbolika. Sok esetben konkrét személyekkel, állatokkal és tárgyakkal, valamint helyi eseményekkel jelképez és ír le szélesebb körű, kozmikus és/vagy történelmi dolgokat. Ez 28:1-10 szakaszában az Úr úgy szólt Tírusz királyáról (Tírusz az ókorban virágzó, föníciai kikötőváros volt), mint egy gazdag, kevély uralkodóról, aki pusztán „ember”, de istennek mondta magát, sőt (az állítása szerint) az istenek trónján ült.

Majd pedig Ez 28:12-19 szakasza egy hasonlattal ennek a valós, történelmi személynek a képével írja le Lucifer kezdeti bukását a mennyben. Tehát Tírusz királya ember volt, aki „a tenger szívében” (Ez 28:2, 8, ÚRK) élt, itt pedig a „fölkent, oltalmazó” kérubot (Ez 28:14, ÚRK) jelképezi. Azt mondja róla az Ige, hogy „Édenben, Isten kertjében voltál… Isten szent hegyén” (Ez 28:13-14, ÚRK).

Az egész szakasz meghatározó kijelentését Ez 28:15 versében találjuk: „Feddhetetlen [az eredetiben ez a szó azt jelenti, hogy „tökéletes”, „hibátlan”, „romlatlan”] voltál útjaidon attól a naptól fogva, amelyen teremtettél, míg gonoszság nem lett található benned” (ÚRK). Lényeges: Lucifer tökéletességében megvolt a lehetőség a rosszra is, cselekedhet helytelenül is. Ez azért van így, mert Lucifer erkölcsi lényként rendelkezett szabad akarattal, ami szintén részét képezi a tökéletességnek. Tehát Isten tökéletesnek teremtette Lucifert, amibe beletartozik, hogy képes volt szabadon választani. Ám ezzel visszaélve ő helytelenül gyakorolta szabad akaratát, ezért romlottá vált, a valósnál nagyobb fontosságot tulajdonított önmagának. Többé már nem elégedett meg azzal, amilyennek Isten megteremtette és amivel megtisztelte, elveszítette Isten iránti háláját, nagyobb elismerésre vágyott annál, mint amit megérdemelt. Hogyan történhetett ez meg a tökéletes univerzumban élő, tökéletes angyallal? Amint már megállapítottuk, ez rejtély.

„A bűn titokzatos és megmagyarázhatatlan. Nem volt ok a létezésére. Amikor az ember próbálja megmagyarázni, azzal mintha indokolná, ami pedig azt jelentené, hogy igazolná. A bűn a tökéletes univerzumban jelent meg, és ez semmivel nem indokolható” (Ellen G. White: The Truth About Angels. 30. o.).

EGW idézet:

A bűn eredetére lehetetlen olyan magyarázatot találni, ami  megindokolná létezését. De eleget tudhatunk mind a bűn eredetéről, mind végleges megszüntetéséről ahhoz, hogy világosan lássuk: Isten igazságosan és jóakarattal kezeli a bűnt. Semmit  sem  tanít  a  Szentírás  világosabban, mint azt, hogy Isten semmiképpen sem felelős a bűn létrejöttéért; hogy Ő nem vonta vissza önkényesen kegyelmét; hogy nem volt hiba kormányzatában, ami alkalmat adott volna a lázadásra. A bűn „betolakodó”, jelenlétét nem lehet megindokolni. A bűn titokzatos, érthetetlen; mentegetése egyenlő volna igazolásával. Ha mentséget lehetne találni rá, vagy okot létezésére, akkor megszűnne bűn lenni. A bűnre egyetlen meghatározás van, amelyet Isten Igéje ad: „a bűn pedig a törvénytelenség”; egy olyan elv testet öltése, mely harcban áll Isten kormányzatának alapjával: a szeretet nagyszerű törvényével. – A nagy küzdelem, 492. o.

A bűn az önzésből eredt. Lucifer, az oltalmazó kerub elsőbbségre törekedett a mennyben. Át akarta venni a hatalmat a mennyei lények fölött, hogy eltávolítsa őket a Teremtőtől, és elnyerje imádatukat… Így csapta be az angyalokat, és így csapta be az embert is. Rávette, hogy kételkedjen Isten szavában, és ne bízzon jóságában… Becsapta, hogy lázadjon fel Isten ellen, ami miatt aztán a világ a pusztulás sötétségébe süllyedt. A bűn egy tökéletes világegyetemben jelent meg… Megjelenése vagy terjedése sosem lett megindokolva, és nem is lehet magyarázatot találni rá egészen az ítéletnapig, amikor majd a könyvek megnyittatnak… Azon a napon mindenki előtt világossá válik, hogy a bűn megjelenése sosem volt indokolt. Akkor majd elhangzik a végső ítélet Sátán, angyalai és azon emberek fölött, akik áthágták Isten törvényeit. Amikor a lázadók, a nagy Lázadóval kezdődően az utolsó bűnösig, szembesülnek a kérdéssel, hogy miért hágták át Isten törvényét, akkor minden ajak néma marad. Senki sem fog tudni válaszolni. – That I May Know Him, 15. o.

Tárd ki szívedet szeretete előtt, és áradjon ez a szeretet másokra is. Ne felejtsd el, hogy mindenkinek vannak nehezen elviselhető próbái és nehezen leküzdhető kísértései. Talán tehetsz valamit e terhek könnyítésére. Fejezd ki háládat a kapott áldásokért, és méltányold, ha figyelmességet tapasztalsz. Legyen szíved állandóan tele Isten drága ígéreteivel, hogy ebből a kincstárból vigaszt és erőt nyújtó szavakat hozhass elő másoknak. Ez olyan légkörrel vesz téged körül, amely segít és felemel. Tűzd ki célul, hogy áldás leszel a körülötted levőknek, és módot fogsz találni családtagjaidnak és másoknak is a megsegítésére. – A nagy Orvos lábnyomán, 257. o.

A Szentírásban két fő, egymással vetekedő témát vagy motívumot láthatunk. Az egyik Salem, Sion hegye, Jeruzsálem, az Új Jeruzsálem, ami Isten országát, a másik pedig Bábel, Babilon, ami Sátán hamis birodalmát jelképezi. Isten több alkalommal is kihívta népét a pogány Babilonból, hogy az ígéret földjén szolgálják Őt. Ábrámot (aki később Ábrahám lett) arra kérte, hogy induljon el a káldeus Úr városából Kánaán földjére (1Móz 11:31–12:9). Fogságuk hosszú ideje után a zsidók Babilont elhagyva visszatértek Jeruzsálembe (Ezsdrás 2. fejezet). A Jelenések könyvében hangzik a felhívás Isten népének, hogy menjenek ki a végidei Babilonból (Jel 18:4), lakozzanak örökké az Úrral a Sion hegyén és az Új Jeruzsálemben (Jel 14:1; 21:1-3, 10 ).

A Bibliában Babilon városa az Istennel és országával éles ellentétben álló hatalmat jelenti, Babilon királya pedig (közvetlen utalásként Nabukodonozorra) a kevélység és az arrogancia szimbóluma lett. Isten kijelentette Nabukodonozor királynak, hogy Babilon csak az arany feje az egymást követő birodalmakat ábrázoló nagy szobornak (Dán 2:37-38). Az isteni kinyilatkoztatással szembeszállva a király azonban egy színarany szobrot készíttetett – azt jelképezendő, hogy birodalma örökké tart –, majd mindenkitől megkövetelte annak imádatát (Dániel 3. fejezet). Amint Tírusz királya (Ez 28:12-19), úgy Babilon királya is Lucifert szimbolizálja.

Ézs 14:3-11 szakasza a fennhéjázó, elnyomó babiloni király bukását ábrázolja, majd a 12-15. versekben a figyelem a történelemről a menny felé fordul, bemutatva, hogy kezdetben hasonlóan felfuvalkodott és arrogáns lelkület okozta Lucifer bukását. A szöveg magyarázata szerint Lucifer az egész mennyei sereg fölé akarta helyezni trónját, hogy hasonlóvá legyen „a Magasságoshoz” (Ézs 14:14). Ez egy új, ellenséges állapot kezdete lett, az önző és versengő Lucifer szembeszállt Isten önzetlen szeretetével és a harmonikus együttműködéssel. Az ellenség nem félt azzal vádolni Istent, amilyen valójában ő maga, és a hazugságait terjesztette az angyalok között. Ennyi tudható a gonoszság rejtélyes eredetéről az univerzumban.

Miért olyan könnyű fennhéjázóvá válni, dicsekedni a pozícióval, az elért eredménnyel vagy mindkettővel? Hogyan védhet meg ettől a csapdától, ha nem feledkezünk meg a keresztről?

EGW idézet:

Lázadó munkáját a parancsnoksága alatt álló  angyalok  között  kezdte, arra  törekedve,  hogy  az  elégedetlenség  lelkületét  árassza  körükben. Olyannyira megtévesztő módon dolgozott, hogy sok angyalt meg tudott nyerni ügyének, mielőtt azok teljesen átlátták volna céljait. Még a hűséges angyalok sem tudták teljesen kiismerni jellemét, és munkája következményeit sem látták előre. Miután Sátán sikeresen megnyert ügyének sok angyalt, Isten elé járult, és azt mondta: az angyalok azt kívánják, hogy ő foglalja el Krisztus helyét. A gonosz munka mindaddig folytatódott, mígnem az elégedetlenség lelkülete valóságos lázadásba ment át. Háború tört ki, így Sátán – támogatóival együtt – kivettetett a mennyből. Sátán az elsőbbségért küzdött a mennyben, és elvesztette a harcot. Isten nem bízhatott rá többé dicsőséges és fennkölt feladatokat, s így ezek, valamint a mennyei vezetésben betöltött szerepköre, elvétettek tőle. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 222. o.

Büszkeség, önszeretet, önzés, gyűlölet, irigység és féltékenység elhomályosították a felfogóképességet. Az igazság, mely üdvösségre oktatna titeket, elvesztette a megragadó erejét, és nem irányítja a gondolataitokat. Ne hagyd, hogy a neheztelés rosszindulattá érlelődjön. Ne  engedd, hogy a seb elfertőződjön, és mérgezett szavakban törjön ki, melyek megmérgezik azok értelmét, akik hallanak az ügyről. Ne engedd, hogy továbbra is keserű gondolatok töltsenek el téged meg őt is. Menj el testvéredhez, s beszélj vele alázatosan és őszintén… Az egész menny szívén viseli a megbántott és a tévelygő közti párbeszédet. A szeretet olaja feloldja, elmulasztja a vétkek okozta fájdalmat… Isten Lelke szívet a szívhez köt, s a mennyben örömének zendül a létrejött egység fölött. – Értelem, jellem, egyéniség, 2. köt., 529. o.

Az a bűn, amely Péter bukását okozta, és a farizeust kizárta az Istennel való közösségből, ma is emberek ezreit rontja meg. Semmi sem sérti úgy mennyei Atyánkat, és semmi sem veszélyezteti annyira az ember lelki életét, mint a gőg és az önelégültség. A bűnök között ez a legreménytelenebb,  a  leggyógyíthatatlanabb. Péter bukása nem egy pillanat alatt, hanem fokozatosan történt. Nagyon magabiztos volt. Azt gondolta, hogy megmentett ember. Lépésről lépésre süllyedt, mígnem képes lett arra, hogy megtagadja Mesterét. – Krisztus példázatai, 154–155. o.

Hogyan terjedt át a lázadás a mennyből a földre? Mit tanít erről Jelenések 12. fejezete?

Lucifer bukása nem egy egyszerű nézetkülönbség miatt történt. Jelenések 12. fejezetéből megtudjuk, hogy hatalmas háború tört ki a mennyben. Az egyik oldalon Lucifer állt az angyalaival, a másikon Krisztus és az angyalai. Ez a szakasz úgy nevezi Lucifert, hogy „a nagy sárkány, az ősi kígyó, akit ördögnek és Sátánnak neveznek… a mi testvéreink vádolója” (Jel 12:9-10, ÚRK). Krisztusra úgy utal ez a rész, hogy Ő „Mihály” (Jel 12:7), aminek a jelentése: „kicsoda olyan, mint Isten?”

A „Mihály arkangyal” (Júd 9) hasonlat alapján bizonyos bibliamagyarázók úgy vélik, hogy Ő csak egy angyal. Azonban Dániel próféta könyvében minden fő látomás Krisztussal és országával éri el tetőpontját: a kéz érintése nélkül leszakadó kő (Dán 2:34, 45), az Emberfia (Dán 7:13), a sereg Fejedelme és a fejedelmek Fejedelme (Dán 8:11, 25), valamint Mihály, a nagy Fejedelem (Dán 12:1). Tehát az Úr Angyala nem más, mint maga az Úr (2Móz 3:1-6; ApCsel 7:30-33 stb.), és Mihály ugyanaz az isteni Személy, vagyis Krisztus.

A Jelenések könyve 12. fejezete általános képet ad a folyamatos küzdelemről, ami 1) a mennyben kezdődött, Lucifer, valamint az angyalok egyharmada lázadásával, 2) akkor tetőzött, amikor Krisztus sorsdöntő győzelmet aratott a kereszten, 3) de még mindig tart Isten végidei maradék népe ellen. Ellen G. White ezt a magyarázatot fűzi a küzdelem kezdetéhez: „A nagy irgalmú Isten sokáig tűrt Lucifernek. Engedetlenkedése kezdetén Lucifer még nem vesztette el kimagasló helyét, sőt még akkor sem, amikor hazugságait a hűséges angyaloknak mondogatni kezdte. Még sokáig a mennyben maradhatott. Isten újra és újra bocsánatot kínált neki azzal a feltétellel, hogy megbánja bűnét és engedelmeskedik” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 426. o.).

Nem tudjuk, milyen hosszan tartott a háború a mennyben. Függetlenül az intenzitásától és a kiterjedésétől, a legfontosabb eleme az volt, hogy Sátán és az angyalai „nem tudtak győzni, és többé nem volt helyük a mennyben” (Jel 12:8, ÚRK; lásd még Lk 10:18). A baj pedig az, hogy lejöttek ide, a földre.

A földön mi mindenben látjuk ennek a küzdelemnek a jeleit? Mi az egyetlen reményünk az ellenség legyőzésére?

EGW idézet:

Midőn Sátánt és angyalait kitaszították a mennyből, és Sátán tudatára ébredt, hogy annak tisztaságát és dicsőségét örökre elveszítette, megbánás vett rajta erőt, s újra vissza szeretett volna jutni a mennybe. Most már szívesen elfoglalta volna régi helyét vagy bármely helyet, amelyet számára kijelölnek. De nem, a mennyet nem volt szabad többé veszélyeztetni. Az egész menny romlásnak lett volna kitéve, ha Sátánt visszabocsátják; hisz benne volt a bűnnek eredete, magában hordta a lázadás magvát. Mind ő, mind követői keservesen sírtak s kérték Istent, hogy vegye vissza őket ismét kegyébe. Ámde bűnük – a gyűlölet, irigység és féltékenység bűne oly nagy volt, hogy többé Isten sem törölhette el. Meg kellett maradnia, hogy végül elvegye büntetését. Midőn Sátán teljesen meggyőződött arról, hogy többé nem nyerheti vissza Isten kegyét, gonoszsága és gyűlölete nyilvánvalóvá lett. Tanácskozott angyalaival, s tervet koholtak Isten uralma elleni küzdelemre. Amint Isten Ádámot és Évát a gyönyörű paradicsomkertbe helyezte, Sátán tervet kovácsolt kiirtásukra… Elhatározták tehát,  hogy  Sátán más alakot öltsön, s tanúsítson érdeklődést az ember iránt. Behízelgően kell támadnia Isten igazságosságát, kételyt kell ébresztenie, vajon Isten éppen azt gondolja-e, amit mond. Ezután az emberek tudásvágyát kell felébreszteni, s rábeszélni, hogy kutassák Isten kifürkészhetetlen terveit – ami Sátán vétke volt –, vizsgálják annak okát, amiért Isten a tudás fájának gyümölcsétől eltiltotta őket. – Tapasztalatok és látomások, 146. o.

Amikor a lélek aláveti magát Krisztusnak, új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás megy végbe, amelyet az ember maga sohasem képes véghezvinni. Természetfeletti munka ez, természetfeletti elemet visz az emberi természetbe. A Krisztusnak alárendelt lélek az Ő vára lesz, melyet megtart e lázadó világban. Szándéka az, hogy az övén kívül semmilyen hatalmat ne ismerjenek el. A mennyei közbenjárók által így birtokba vett lélek már bevehetetlen a Sátán ostromának. Ám, hacsak alá nem vetjük magunkat Krisztus irányításának, a gonosz fog uralkodni felettünk. Elkerülhetetlenül a világ feletti uralomért küzdő két nagyhatalom egyike vagy másika irányít bennünket. Nem szükségszerű, hogy szabad akaratból a sötétség országának szolgálatába álljunk, uralma alá kerüljünk. Csak éppen el kell mulasztanunk a szövetségkötést a világosság országával. Ha nem működünk együtt a mennyei közvetítőkkel, akkor Sátán veszi birtokba a szívet, s lakóhelyévé teszi. A gonosz elleni egyetlen védekezés az, ha hit által Krisztus lakozik a szívben, igazságban. Ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, sohasem állhatunk ellent  a  szentségtelen  hatásoknak – önszeretetnek, saját vágyaink kielégítésének, a bűnre való kísértésnek. Lemondhatunk számos rossz szokásról, egy időre elhagyhatjuk Sátán társaságát, de ha nincs élő kapcsolatunk Istennel, ha nem vetjük alá magunkat neki percről percre, akkor vereséget szenvedünk. – Jézus élete, 324. o.

Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, „Miért engedte meg Isten a bűnt?” c. fej.; A nagy küzdelem, „A bűn eredete” c. fej.

„Nem lehetett remény a megváltásra [Sátán és az angyalai esetében], hiszen tapasztalták és élvezték a menny kimondhatatlan dicsőségét, látták Isten rettenetes magasztosságát, és e káprázatos dicsőségben mégis fellázadtak ellene. Isten mindenek felett való hatalmának nem lehetett volna olyan új és csodálatos megnyilatkozása, ami annyira mély hatást gyakorolhatott volna rájuk, mint amit addig ne tapasztaltak volna. Képesek voltak fellázadni a felfoghatatlanul hatalmas dicsőség színe előtt, tehát semmiképpen nem kerülhettek volna még kedvezőbb helyzetbe, hogy kiállhassák a próbát. Nem létezhetett olyan erőtartalék, a végtelen dicsőségnek nem volt nagyobb magassága vagy mélysége, ami erőt vehetett volna az irigységből eredő kételyeiken és lázadó zúgolódásukon. Vétkességük és büntetésük szükségképpen egyenes arányban áll a mennyben élvezett hatalmas kiváltságaikkal” (Ellen G. White: Confrontation. 21. o.).
„Isten és Krisztus kezdettől tudtak Sátán hitehagyásáról és arról, hogy az ember is bűnbe esik a lázadó megtévesztő befolyása következtében. Nem Isten akarta a bűnt, de látta előre, hogy lesz, és gondoskodott ennek a rettenetes veszedelemnek a legyőzéséről. Oly nagy volt a világ iránti szeretete, hogy elkötelezte magát egyszülött Fia feláldozására, »hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen« (Jn 3:16)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 14. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: 1Sám 12–18; Ellen G. White: Az imádság, 5. fejezet

 

Isten a szeretet. E szeretet jegyében teremtette meg a világegyetemet harmóniában, békében és örömben. Az univerzum terét lényekkel népesítette be, akiket azért alkotott, hogy gyarapodjanak a boldogságban, szolgálatban és szeretetben. Ezt a tökéletes rendet azonban megzavarta a mennyben egy a Teremtővel szembeni értelmetlen lázadás. Mi több, a Teremtő magas mércéit egy zsarnok követeléseiként értelmezték. A szeretet törvényét a szabadság korlátozásaként magyarázták. Az eredmény: háború tört ki a mennyben (Jel 12:7).
Ami az elején hihetetlennek tűnt, tragikus valósággá vált. A bölcs és szépséges teremtés, az „oltalmazó kérub” (Ez 28:14; a héberben kerub mimsakh hasokek), Lucifer, „a fényes csillag, hajnal fia” (Ézs 14:12; a héberben helel ben sakhar) fellázadt az örök, szent és jó Teremtő ellen, és igazolhatatlan vádakkal támadta, hogy önmagát magasztalja. Lucifer énközpontúsága, bája, hazugságai és hitegetései megosztották az angyalokat, tönkretéve a menny tökéletes békéjét.
Végtelen bölcsességében Isten tiszteletben tartotta Lucifer választását: megadta a lehetőséget az értelmes lényeknek, hogy megértsék az első látszatra talán vonzónak tűnő gonosz romboló természetét. Végső soron egy teremtett lény támadt Teremtőjére, és megjelent a káosz. Akinek védelmeznie kellett volna Isten kormányzási módszerét és az ennek alapul szolgáló törvényt, oly ravasz módon döntötte meg a tisztelet és a szeretet elveit, hogy angyalokat ingatott meg az Isten iránti hűségükben. Isten elfogadta egyéni választásukat, amivel bebizonyította: tiszteletben tartja a személyes szabadságot, viszont az élet tönkretételét, az élet értékeinek és a jóság elveinek lerombolását nem nézheti tétlenül.

A gonosz eredetének titka
A gonosz eredetét nagy titok övezi. Egyrészt a „törvényszegés titkos bűne” dolgozik (2Thess 2:7), másrészt pedig „a kegyességnek eme titka” (1Tim 3:16) megoldást nyújt a gonosz okozta problémára. Lucifer büszkeségét legyőzte az emberi testet öltött Úr Jézus Krisztus alázata (Fil 2:6–). Erkölcsi erejének és önzetlen szeretetének köszönhetően Jézus diadalmaskodott Sátán felett, habár fizikailag gyengélkedett.
 
A gonosz irracionális dolog, és teljes káosz jellemzi, következésképpen lehetetlen logikus magyarázatot találni a létezésére. Nincs, ami megmagyarázná, indokolttá tenné a létezését. Ézsaiás könyve 14. fejezete bemutatja Sátán bukásának körülményeit (nem az okát), éspedig a büszkeséget, míg Ezékiel egyszerűen kijelenti, hogy az oltalmazó kérub tökéletes volt, „feddhetetlen attól a naptól fogva, melyen teremtetett, míg gonoszság nem találtaték benne” (Ez 28:15). Sátán eltávolodott Istentől, megszakította vele a kapcsolatát, következésképpen az élet egyedüli Forrásáról kapcsolta le magát, ami halálhoz vezet. Az összes teremtett lény – beleértve a Földön élő embert és a menny angyalait is – Istentől való teljes függőségre lett teremtve. Meg kell őrizni a szeretet kapcsolatát Istennel, szüntelenül a jelenlétében kell élni, csak így zárható ki az engedetlenség és lázadás kockázata, illetve biztosítható az áldásokban gazdag élet. Isten és jellemének ismerete, jóságának értékelése és a hálatelt magatartás a követendő út.
Semmi oka nem volt a szeretet által kormányzott tökéletes világegyetemben kirobbant lázadásnak. Nem létezett olyan hiba a teremtett világban, ami szükségessé tett volna valamely kiigazítást Isten kormányzási módszerén. Beszélhetünk a körülményekről, hogy mikor és mi történt, de sohasem leszünk képesek megindokolni a lázadást, mivelhogy nem létezett ilyen indok. Isten megengedte a rosszat, mivel nem robotokat vagy automata gépezeteket alkotott, hanem a szabad döntés lehetőségével rendelkező lényeket, akik szabadon dönthették el, kit szeretnek.

Nincsen jó-rossz dualizmus
Meggyőződésünk, hogy világegyetemünket nem két egymással szemben álló isten vezeti: egyik részről az élő Isten, a jó Istene, másik részről pedig Lucifer, a gonosz istene. Ez a dualizmus távol áll a Biblia kinyilatkoztatásától, összeegyeztethetetlen a tanításával. A Szentírás tanúsítja: Isten egy rendkívül dicsőített, bölcs lényt teremtett („Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcsességgel, tökéletes szépségben” [Ez 28:12]), aki később fellázadt ellene. Lucifer tehát, Isten feddhetetlen teremtménye Sátánná változott. János apostol a következő szavakkal jellemzi őt:
„A nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak” (Jel 12:9). Meglepő és sokkoló gondolat! Pont az a lény lázadt fel a szerető Isten ellen, aki mindvégig a jelenlétében volt, a mennyei Édenben és szentélyben. Saját Alkotójával szembeni cselekedetei irreálisaknak tűnnek: a teremtett merészkedett szembeszállni Királyával és Vezérével.
 
Titkos dolog történt ekkor. A tökéletesnek teremtett, tehetséges lény, aki Krisztus után a legmagasabb pozíciót foglalta el, szembefordult Teremtőjével. Ezékiel írta róla: „Feddhetetlen valál útjaidban attól a naptól kezdve, melyen teremtettél, míg gonoszság nem találtaték benned” (Ez 28:15). Micsoda ellentmondás! Az oltalmazó kérub ahelyett, hogy Isten rendjének őrizője lett volna, megtámadta a Törvényét. Ne felejtsük el, hogy a Bibliában Ezékiel 1. és 10. fejezetében olvashatunk kérubokról (a négy „lelkes állat” kérub, lásd Ez 10:15), és ők szoros kapcsolatban vannak Istennel, elkísérik Őt a Jeruzsálemi templom belsejében és azon kívül is (Ez 10:4–5; 11:22–23). A találkozás sátorában az oltalmazó kérub a szenthelyen volt, a Tízparancsolatot őrző frigyláda fedele fölött (2Móz 25:18–22). A kérubok a rend és Isten Törvénye megőrzésének jelképei voltak. Lucifer azonban tévesen használta fel kiváltságos helyzetét: Isten tekintélye ellen fordult.

Lucifer cselekvése
Ez 28:15 verse kijelenti, hogy az oltalmazó kérubban „gonoszság találtatott”, vagy „igazságtalanság” (NTR-fordítás), ami a héber ’avelah („igazságtalanság”, „helytelenség”) szó fordítása. A tökéletes lény, akinek feladata volt Isten Törvényének védelme, amely a menny igazgatását biztosította, megvádolta Istent, hogy gonosz és igazságtalan. A héberben a „kereskedés” értelmű szó (Ez 28:16) a rekulah, és a rakal szóból ered, amelynek jelentése „ide-oda, egyiktől a másikig járni” kereskedés vagy pletykálkodás céljából. A kontextus egyértelművé teszi, hogy itt nem lehet szó kereskedésről, mivel ez lenne az egyedüli hely a Bibliában, ahol a kereskedésnek negatív jelentéstöltete lenne, aminek semmi értelme nincs. Következésképpen a kifejezés inkább arra utal, hogy az oltalmazó kérub ide-oda járt és rágalmazta, igazságtalanul vádolta Istent, pletykálkodva, hazugságokat terjesztve róla. Lucifer elvetette a bizalmatlanság és hitetlenség magvait, és sokakat rávett arra, hogy ne higgyenek és ne kövessék többé a szeretet Istenét. Ézsaiás a büszkeségben látja Lucifer vétkének okát. Annyira kevély volt, hogy egyenlő akart lenni Istennel, az Ő trónján akart ülni, isteni rangra kívánta emelni magát (Ézs 14:13). Minő arrogancia!
Ézsaiás próféta múlt időben írja le Lucifer bukását (Ézs 14:12). Ezékiel azt írja, hogy „levettetett Isten hegyéről”, és Isten „elvesztette” őt (Ez 28:16), majd felfedi előttünk, hogy mi történt Lucifer szívében, éspedig azt, hogy miként vétkezett elméjében a büszkeség dédelgetése miatt.
 
Figyeljük meg az öt nagy, első személyben tett kijelentés természetét:
(1) „Az égbe megyek fel, (2) az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet,
(3) és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. (4) Felibök hágok a magas felhőknek, (5) és hasonló leszek a Magasságoshoz” (Ézs 14:13–14). Ezt az önfelmagasztalást Lucifer szívében Ezékiel 28:17 verse is igazolja: „Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcsességedet fényességedben.” Végül, ez után az öndicsőítés után, teljes megsemmisülése jövő időben van bemutatva: „Pedig a sírba fogsz alászállni, a sírgödör mélységébe” (Ézs 14:15 – BTF-fordítás). Ezékiel próféta egyetért azzal, hogy az Úr meg fogja semmisíteni Lucifert, aki időközben ellenségeskedővé, Sátánná változott. Elpusztítása annyira bizonyos, hogy ennek kifejezésére Ezékiel prófétikus módban befejezett igeidőt használ (Károli befejezett múlt időt): „Tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged, és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, akik reád néznek. […] Rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel” (Ez 28:18–19).

Egyedül az Istentől való függőség vezet győzelemre
Ne felejtsük el: Sátánt nem lehetett érvekkel vagy erővel legyőzni, felette csakis egy nála „gyengébb” diadalmaskodhatott. Ez a testet öltés oka. A Jelenések könyvében a sárkányt és a különböző fenevadakat a Bárány győzte le, amelyhez foghatóval addig a természet világában senki sem  találkozott.  Krisztus  szeretetének  és  igazságának  erkölcsi  ereje meggyőzte a világot, és Sátán és hatalma felett is diadalt aratott. Jézus, aki törékeny emberként jött erre a világra, tisztasága és az Atya iránti teljes engedelmessége folytán legyőzte Sátánt. Önzetlen, bűntelen élete, értünk vállalt szenvedése és győzedelmes kereszthalála elítélte és megsemmisítette Sátánt. Most már csak idő kérdése, amíg Isten kivégzi őt, és a nagy küzdelem véget ér.

Alkalmazás
1 A gonosz eredete. A szerető és gondoskodó Isten miért engedte meg a gonosz megjelenését? Isten a felelős a gonosz meglétéért? Magyarázd meg a válaszodat! Végtelen bölcsességében az Úr miért döntött úgy, hogy nem semmisíti meg Lucifert rögtön azután, hogy a gonosz gondolatok megszülettek a szívében? Miért nem semmisítette meg Lucifert már akkor, amikor titokban az isteni vezetés ellen megtette az első lépést, megakadályozva ezáltal a lázadás kiterjedését?
 
Ami a mennyben történt. Hogyan mutathatnád be másképpen Lucifer büszkeségét és cselekedeteit? Ki szenvedett a legjobban ebben a lázadás következtében kialakult állapotban? Felléphetett volna másképpen Isten Sátánnal szemben, hogy tartós megoldást nyújtson a gonosz létezésére? Érvekkel támaszd alá a válaszodat! Hogyan győzte le Isten Sátánt?
A büszkeség legyőzése. Lucifer története ünnepélyes figyelmeztetés számunkra, hogy ne kövessük el ugyanazt a hibát, ne tanúsítsunk az övéhez hasonló magatartást. Ha a kevélység annyira megtévesztő, hogyan lehetünk elég éberek ahhoz, hogy ne essünk a halálos csapdájába, és ne engedjük magunkat félrevezetni feltételezett dicsőségétől és sikerétől? Magyarázd meg, hogy az irigység, az önzés és a büszkeség hogyan jár kéz a kézben fontos kapcsolatok tönkretételében!
A magatartás megváltozása. Hogyan segíthetsz az arrogáns – önmagukat felmagasztaló, önző, kizárólag a saját érdekeiket követő – embereknek megalázkodniuk? Hogyan lehetnél békítő tényező egy feszült, irigykedéstől, félreértésektől és vádaskodástól terhelt környezetben?