A SZOMBAT ÉS A VÉG

Az ember méltósága teremtettségéből fakad. Mindenkinek külön fontosságot ad az, hogy Isten egyedi módon teremt. A szemében egyaránt hatalmas érték a születendő gyermek az anyaméhben, a négy végtag bénulásban szenvedő tizenéves, a Down-szindrómás fiatal, az Alzheimer-kóros nagymama, mindannyiunknak Ő az Atyánk, az Ő gyermekei vagyunk. „Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik… És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén” (ApCsel 17:24-26).
Közös az örökségünk, egy családhoz tartozunk, testvérek vagyunk, akiket ugyanaz az Isten formált és alakított. A teremtés adja az önértékelésünk valós alapját. Miután a gének és kromoszómák találkozása nyomán kialakult a személyiséged egyedi biológiai szerkezete, Isten félretette azt a mintát. Az egész világmindenségben nincs még egy olyan ember, mint te. Egyedi, különleges teremtmény vagy, akiben Isten óriási értéket lát, ezért a kozmoszt megalkotó Úr magára vette az emberi testet, és feláldozta önmagát érted meg a bűneidért.
 
Május 20. – Az egészség napja

EGW idézet:

Isten semmiféle nemzetiségi, faji  vagy  társadalmi  különbséget nem ismer el. Ő az egész emberiség Alkotója. Mindnyájan egy család vagyunk a teremtés által, valamint egyek vagyunk a megváltás jogán. Krisztus azért jött, hogy ledöntsön minden válaszfalat. Kitárta a templom minden ajtaját, hogy mindenki szabad utat találjon Istenhez. Szeretete olyan széles, olyan mély, olyan teljes, hogy mindent áthat. Kivonja Sátán vonzásköréből azokat a nyomorultakat, akiket a kísértő megtévesztett csalásaival. Isten trónjához emeli őket, ahhoz a trónhoz, amelyet ígéretének szivárványa övez.
Krisztusban nincs zsidó, sem görög, nincs rabszolga, sem szabad. Krisztus drága vére mindenkit eggyé kovácsol (Lásd Gal 3:28; Ef 2:13). A szenvedő emberiség kiáltását minden valláskülönbséget félretéve meg kell hallanunk. Ahol a valláskülönbség keserű érzéseket kelt, ott személyes szolgálattal sok jót tehetünk. A szeretettel végzett szolgálat eloszlatja az előítéletet, és lelkeket nyer meg Istennek.
Viseljük szívünkön mások fájdalmát, nehézségét, baját! Osztozzunk nagyok és kicsinyek, gazdagok és szegények örömében és gondjában!
„Ingyen vettétek – mondja Jézus –, ingyen adjátok!” (Mt 10:8) – Krisztus példázatai, 386. o.

Isten megmutatta mélységes szeretetét az embernek, mégis csak nagyon kevesen értékelik! Krisztus meghalt a golgotai kereszten, hogy a bűnösöket megváltsa a bűn rabságából, és Isten előtt elfogadható pozícióba helyezze őket. Gondoljatok arra a csodálatos szeretetre, amit tanúsított irántunk az Atya ezen áldozatvállalásával! A mi részünk pedig az, hogy a kívülállóknak is mutassuk be ezt a szeretetet. Kötelességünk elmondani a bűnösöknek mindazt, amit Krisztus értünk tett, és mivé válhatnak az Ő átformáló ereje által. – This Day With God, 269. o.
 

Pál apostol páratlanul szép és kedves szavakkal tárta Athén bölcsei elé, hogy mi volt Isten célja a teremtéssel, valamint a fajok és népek felosztásával. „Az Isten, aki teremtette a világot – mondta az apostol –,…az egész emberi nemzetséget is egy vérből teremtette, hogy lakjon a Föld egész felszínén, meghatározta elrendelt idejüket és lakóhelyük határait, hogy keressék az Istent, hátha kitapinthatják és megtalálhatják…” (Csel 17:24, 26–27)
Isten világossá tette, hogy akik akarnak, „a szövetség kötelékébe” (Ezék 20:37) léphetnek. A teremtéssel az volt a szándéka, hogy a Föld benépesüljön olyan lényekkel, akiknek a léte áldás lesz önmaguk és egymás számára, Teremtőjüknek pedig dicsőségére. Mindenki, aki akar, azonosulhat ezzel a szándékkal. Róluk szól, hogy „a nép, amelyet magamnak formáltam… hirdesse dicséretemet” (Ésa 43:21)! – Próféták és királyok, 500. o.
 

Amennyiben az ember nem lenne több sejtek pusztán találomra összerendeződött csoportjánál, csak a véletlen termékénél, egy fejlett afrikai majomnál, kevés jelentősége volna az életünknek. Létünk céltalan, csak a fennmaradásért folytatott harc lenne a nyolcmilliárd főre becsült emberiség csupán egy tagjaként, akik a Föld nevű bolygón az élettérért küzdenek egymással. Azonban a bibliai teremtéstörténet életcélt és erkölcsi tartást is ad nekünk. Isten teremtett bennünket, és majd számot kell adnunk neki a tetteinkről. Alkotónk felelőssé tesz bennünket. Abszolút értékeket állapított meg, amelyek az „erkölcsi relativizmus” korában is érvényesek.

Jelenések 14. fejezetében az ég közepén repülő angyalok azt hirdetik, hogy „eljött az ő ítéletének órája” (Jel 14:7). Mivel Isten erkölcsi döntések meghozatalának képességével teremtett meg bennünket, felelősek vagyunk a választásainkért. Amennyiben csak öröklött tulajdonságok és a környezet termékei, sejtek véletlenszerű csoportosulásai volnánk, a tetteinket nagyrészt olyan erők határoznák meg, amelyeket mi nem irányíthatunk. Az ítélet ténye azonban arra utal, hogy van erkölcsi felelősségünk. A földi történelem kritikus idejében, az ítélet órájában Isten hív, hogy az örökkévalóság fényében hozzunk döntéseket. Az első angyal nyomatékosan felszólít: „Imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait” (Jel 14:7), amivel kiemeli: imádatunknak az képezi az alapját, hogy Isten teremtett bennünket. Ugyanakkor a szombatünneplésünkkel bemutatjuk, hogy hisszük: Jézus méltó az imádatunkra, mivel Ő a Teremtő. Ezzel tanúsítjuk, hogy az élet minden területén Isten által elrendelt elvnek ismerjük el a Tízparancsolatot. A törvény Isten kormányzatának alapja és jellemének bemutatása, ezért ez az ítélet zsinórmértéke. A szombat parancsolatai iránti hűségünkkel elismerjük kötelezettségünket az engedelmes életre.

EGW idézet:

Pál mondta: „Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.” Isten megmutatta igazságát az apostolnak, s így azokat bízta rá, akik a sötétségben vannak, hogy mutassa meg nekik is a világosságot. De sokan nem fogják fel, hogy felelősséggel tartoznak Istennek. Ha jó célra használod fel talentumaidat és képességeidet, Krisztusnak és angyalainak munkatársakat szerezhetsz. Nagyon sok lelket lehetne megmenteni, akik csillagokként ragyoghatnának a koronáinkban. De sokan elhanyagolják ezt a munkát. A világ vonzalmával Sátán igyekezett megláncolni őket és erkölcsi képességeiket, ami sikerült is neki. – Counsels on Stewardship, 212. o.

Függetlenül attól, hogy milyen kevés anyagi forrás áll valakinek a rendelkezésére, nem szabad elfelejtenie, hogy mindenét az Úrtól kapta. Számot kell  adnia  Isten  előtt az  erőért,  a  képességekért,  az  időért, a talentumokért, a lehetőségekért és az eszközökért. Itt egyéni munkáról van szó. Isten azért kínálja fel mindezt számunkra, hogy továbbadjuk, és így hozzá hasonlóvá válhassunk nagylelkűség és irgalmasság tekintetében. Aki megfeledkezik szent kötelességéről, és saját büszkeségét vagy önzését táplálva próbál félretenni vagy akár költekezni, még ha sikerül is bebiztosítania magát evilági nyereségekkel és gyönyörökkel, Isten szemében azonban lelki szegénynek, nyomorultnak, nyavalyásnak, vaknak és mezítelennek lesz nyilvánítva. – Counsels on Stewardship, 22. o.

Jézus Krisztus hatalmat nyert mennyei Atyánktól, hogy isteni kegyelmét és erejét az embernek adja, és lehetővé tegye számunkra a győzelmet az Ő neve által…
Jézus nem akarja, hogy azok, akiket ilyen nagy áron váltott meg, az ellenség kísértéseinek célpontjai legyenek. Nem akarja, hogy az ellenség legyőzzön bennünket és elvesszünk. Ő, aki a lángok között járt hű tanúival, és megfékezte az oroszlánokat, éppen úgy kész most is munkálkodni értünk, hogy megfékezze a gonoszt a mi természetünkben. Ma ott áll a kegyelem oltáránál, és bemutatja Isten előtt azok imáit, akik a segítségét kérik. Nem küldi el a bűnbánó, megtört szívű bűnöst. Azokat, akik Őhozzá fordulnak menedékért, a rágalmazó nyelvek vádjai és a viszályok fölé emeli. Sem ember, sem gonosz angyal nem vádolhatja Isten gyermekeit. Krisztus egyesíti őket az Ő isteni-emberi természetével. – Az én életem ma, 317. o.

A sátáni eszközökkel való viaskodásban vannak percek, melyek vagy Isten vagy a világ fejedelme oldalára döntik el a győzelmet. Ha a harc résztvevői nem teljesen éberek, lelkiismeretesek, figyelmesek, ha nem esedeznek bölcsességért vigyázva és imádkozva… az ellenfél ragadja el a győzelmet, amikor az Úr seregei legyőzhették volna… Isten hű őrállói ne adjanak előnyt a gonosznak…
Aki győzni akar, ragadja meg szilárdan Krisztust. Ne tekintsen viszsza, hanem mindenkor felfelé nézzen. Állj fel a Közbenjáró mellé, Őt ragadd meg. Ne adjunk teret a testnek, hogy kielégítse bűnös kívánságát. – A Te Igéd igazság, 6. köt., 1094. o.

Világunknak óriási szüksége van a teremtés megerősítő üzenetére, éppen ezért adta nekünk Isten a szombatot. Az 1800-as évek közepe táján, amikor az evolúció hipotézisének szele elérte az intellektuális világot, Isten a reménység meglepő üzenetét küldte. Ezt az üzenetet tanulmányozzuk Jel 14:6-7 verseiben.
Sátán mindenféle módon igyekezett eltorzítani a teremtés fogalmát, mert gyűlöli Jézust, és nem akarja, hogy megkapja a Teremtőként és Megváltóként Őt megillető tiszteletet. A szombat áll a középpontjában annak a nagy küzdelemnek, ami akörül folyik, hogy méltó-e Krisztus a Teremtőnek járó imádatra. Isten végidei üzenete az egész emberiséget szólítja, hogy térjenek vissza, imádják Krisztust, az ég és a föld Teremtőjét. Tiszteletünknek az képezi az alapját, hogy Ő teremtett meg bennünket.
 

A szombat az Istenben való nyugalmunk örök szimbóluma, a Teremtő iránti hűségünk különleges jele (Ez 20:12, 20). Nem önkényes, törvényeskedő követelmény, hanem éppen azt mutatja be, hogy Istenben találunk igazi megnyugvást a cselekedetek általi megváltás elképzelésétől. A szombat Istenről szól, aki elérte számunkra azt, amit mi semmiképp sem biztosíthatnánk önmagunknak. A Szentírás hív, hogy minden szombaton találjunk nyugalmat Isten szeretetében és gondoskodásában. A szombat a nyugalom szimbóluma, nem a cselekedeteké, a kegyelemé, nem a legalizmusé, a bizonyosságé, nem a kárhoztatásé, az Istenre való hagyatkozásé, nem pedig az önmagunkra utaltságé. Minden szombaton Isten jóságának örülünk, dicsőítjük Őt a megváltásért, amit csak Krisztusban találhatunk.
A szombat kapocs az Éden múltbeli tökéletessége, valamint az eljövendő új ég és új föld dicsősége között (Ézs 65:17; Jel 21:1).
A nyugalomnap visszahív a gyökereinkhez, a családunk eredetéhez köt. Az idő kezdete óta folyamatos volt a szombatünneplés, ami a korszakokon át összekapcsol a teremtéssel. Segít emlékezni a nagyszerű igazságra, hogy Isten gyermekei vagyunk, és meghitt, szoros kapcsolatra hív vele.
 

EGW idézet:

Mivel Ő teremtett mindeneket, Ő a szombat szerzője is. Ő különítette el, mint a teremtés emlékünnepét. A szombat rá mutat tehát, Teremtőjére és Megszentelőjére. Azt hirdeti, hogy Ő az egyház feje, aki mindent alkotott mennyen és Földön, akiben fennállnak a dolgok, és akinek ereje által megbékélünk Istennel… A szombat Krisztus hatalmának a jele, amely szentté tesz minket. Mindenkink megadatik, akit Krisztus megszentel – szentté teszem őket. A szombat mindenkinek megadatik, mint az Ő megszentelő erejének jele, aki Krisztus által részesévé válik Isten Izraelének…
Mindazoknak, akik a szombatot Krisztus teremtő és megváltó hatalmának jeleként fogadják el, örömük lesz benne. Krisztust látják általa, Őbenne gyönyörködnek. A szombat rávilágít a teremtés művére, mint az Ő hatalmas, megváltó erejének bizonyítékára. Az elvesztett édeni békére emlékeztet, és az Üdvözítő által helyreállított békéről beszél. S a természetben minden az Ő hívását ismétli: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.” (Mt 11:28) – Jézus élete, 288–289. o.

Az első négy parancsolat célja az, hogy megmutassa az embereknek Isten iránti kötelességeiket. A negyedik parancsolat az összekötő kapocs Isten és az emberek között. A szombat elrendelése különösen az ember áldására és Isten dicsőítésére történt…
A szombat örök jel Isten és népe között. Ez a jel a szombat megtartóit megpecsételi, megkülönbözteti, mint az élő Isten, az ég és Föld Teremtője imádóit. A szombat jel Isten és az övéi között mindaddig, ameddig csak népe lesz a Földön, hogy szolgáljon neki. – A megváltás története, 141. o.

Az igazi szombatot kell ismét felmagasztalnunk méltó helyére Isten nyugalomnapjaként. Ézsaiás 58. fejezete írja le ezt a feladatot, mely Isten népére vár. Fel kell magasztalniuk és tiszteltté tenniük a törvényt. Fel kell építeniük a régi romokat, az emberöltők alapjait felrakniuk. Akik ezt végzik, azokról mondja Isten: „Megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetsz romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségesnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván. Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban, és én hordozlak a Föld magaslatain, és azt művelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj, mert az Úr szája szólt.” (Ésa 58:12–14) – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 6. köt., 352. o.
 

Az ördög nem is nagyon leplezett hamisítványt vezetett be, hogy megpróbálja lerombolni a teremtés sajátos, egyedi voltát. Így hangzik, amit még közülünk is elfogadnak néhányan: elsődlegesen Isten a Teremtő, de az életet hosszú korszakokon át hozta létre, az evolúció folyamata által. Ezzel a megközelítéssel igyekeznek összhangba hozni a „tudományos adatokat” a teremtési beszámolóval. Az állítás szerint a teremtés napjai hosszú, meghatározhatatlan időszakok voltak, és évmilliárdok óta létezik élet a földön.

A bibliai beszámoló világos. „Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott” (Zsolt 33:9). „Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett” (Zsid 11:3). Mózes első könyvének 1. fejezete kijelenti, hogy Isten hat valóságos, huszonnégy órából álló nap alatt teremtette a világot, a hetedik napon pedig megnyugodott. 1Mózes 1-2. fejezetének nyelvi szerkezete más jelentést nem tesz lehetővé. Még a hatnapos teremtést el nem fogadó teológusok is elismerik, hogy az író szándékában a hat nap alatt történt teremtés tanítása állt.
Mózes első könyvében a napot jelentő héber szó a „jóm”. Amikor a Bibliában a „jóm” szóhoz egy sorszámnév kapcsolódik (harmadik nap, első nap stb.), az huszonnégy órára behatárolja az időszakot. Egyetlen olyan eset sem található a Bibliában, amikor a „jóm” szó és egy sorszám kapcsolata határozatlan időszakot jelölne, kivétel nélkül mindig huszonnégy órát jelent.
Továbbá ha Isten nem hat, valóságos nap alatt teremtette a világot, akkor milyen jelentősége lenne a szombatnak? Miért rendelte volna el? Abszolút értelmetlen lenne a hatnapos teremtés örök emlékének nevezni, ha eleve nem hatnapos volt a teremtés. A teremtés hosszú korszakainak elfogadásával a hetedik nap, a szombat szerepét vonnánk kétségbe, valamint a Szentírás hitelességével kapcsolatban is komoly kérdések merülhetnének fel.
A szombatot támadva Sátán Isten hatalmát vitatja. És mivel áshatná jobban alá a hatnapos teremtés emlékünnepét, mint a hat nap alatt történt teremtés tagadásával? Nem csoda hát, hogy annyian, még keresztények is mit sem törődnek a hetedik nappal, a szombattal. Sátán ezzel készíti elő a talajt végső csalásához.
 

EGW idézet:

Isten szólt, és szava létrehívta a természet világának műveit. Isten teremtett világa a javak és eszközök tárháza, melyet az Úr tetszése szerinti, azonnali igénybevételre készített magának.
Végtelen szeretet – mily mérhetetlen is ez! Isten azért teremtette a világot, hogy kiterjessze a mennyet. Értelmes lények népesebb családja volt a célja. Az egész menny mély és örömteli figyelemmel kísérte a világ és az ember teremtését. Az ember új és különálló lény lett. Az Úr a maga képmására teremtette őket, s az volt az Alkotó terve, hogy betöltsék a Földet… A bibliai történetírásban feljegyzett és megőrzött hat munkanap és a hetedik nyugalomnap heti körforgása az első hét nap jelentőségéből ered. – A Te Igéd igazság, 1. köt., 1081. o.

„Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök.” „Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.” (Zsolt 33:6,9) A Biblia nem ismeri el, hogy a Föld lassan, hosszú korszakok alatt alakult ki a káoszból. A teremtés minden egymást követő napjáról a szent feljegyzés kijelenti, hogy az estéből és reggelből állt, akárcsak minden utánuk következő nap. Minden nap végén beszámol a Teremtő munkájának eredményéről. Az első hét krónikája végén ez a kijelentés szerepel: „Ez az égnek és a Földnek eredete, amikor teremtettek” (1Móz 2:4). De itt szó sincs arról, hogy a teremtés napjai különböztek a valóságos napoktól. Isten minden nap egy-egy új részletét alkotta meg művének. – Pátriárkák és próféták, 112. o.

Sátán egyik eszköze, hogy elfogadtatja az emberekkel a hitetlenek meséit, s ezzel homályba burkolhatja Isten törvényét, amely önmagában világos, és Isten kormányzata elleni lázadásra késztethet embereket. Támadása különösen a negyedik parancsolat ellen irányul, mert az érthetően rámutat az élő Istenre, az ég és Föld Alkotójára. Állandóan akadnak olyanok, akik természetes okokkal magyarázzák a teremtés művét. Még vallásos keresztények is elfogadják a Szentírás világos tényeivel szembeni emberi okfejtést. Sokan ellenzik a próféciák tanulmányozását, különösen a Dániel és a Jelenések könyvét, mondván, azok oly homályosak, hogy nem tudjuk megérteni. De pontosan ezek az emberek készséggel elfogadják a geológusok mózesi feljegyzéssel ellentétes feltevéseit. De ha az isteni kinyilatkoztatást olyan nehéz megérteni, következetlen dolog elfogadni puszta feltevéseket azzal kapcsolatban, amit Isten nem nyilatkoztatott ki!
„A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig miénk és a mi fiainké mind örökké.” (5Móz 29:29) Hogy Isten miként valósította meg a teremtés művét, azt Ő soha nem nyilatkoztatja ki az embereknek; az emberi tudomány nem tudja kikutatni a Magasságos titkait. Teremtői hatalma éppoly megfoghatatlan, mint létezése. – Pátriárkák és próféták, 113. o.
 

Az évezredekkel ezelőtt a mennyben elindult nagy küzdelem Isten hatalma körül dúl, és ma is azt éri a támadás.

4. Foglaljuk össze Jel 14:7, 9 és 12 verseit, és fejezzük be az alábbi mondatokat!
 

Ezek a szakaszok világossá teszik, hogy az utolsó napokban a jó és a gonosz, Krisztus és a Sátán közötti konfliktus központi kérdése az imádat. A Teremtőt vagy a fenevadat imádjuk? Mivel a teremtés az egész hitünk alapja (hiszen minek lenne bármi értelme a hitünkben, ha nem Isten volna a Teremtő?), a teremtés örök, változhatatlan jele éppen a Mózes első könyvének teremtéstörténetébe ágyazott hetedik nap, a szombat (1Móz 2:1-3). Ez a legalapvetőbb tanítás legalapvetőbb szimbóluma, ennél már csak Isten maga még alapvetőbb.
Ebből következően a szombat tagadása a Teremtő Isten hatalmának az elbitorlását jelenti, méghozzá a lehető legmagasabb szinten. Sátán az egész mögé kerülve kísérli meg gyökerestől kitépni, amivel valóban Isten helyét próbálja elfoglalni (2Thessz 2:4).
Az utolsó napokban természetesen a Jézus iránti szeretetünk, a hozzá való hűségünk az igazi kérdés, és a Biblia szerint a szeretetünket a parancsolatok megtartásával fejezzük ki (1Jn 5:3; Jel 14:12). A parancsolatok közül pedig egyedül a szombat törvénye mutat rá arra, hogy Isten a Teremtő (lásd 2Móz 20:8-11). Nem is csoda, hogy az Urat és a fenevadat imádók között ez lesz az igazi választóvonal külső szimbóluma (Jel 14:11-12). Tekintettel arra, hogy minden máshoz képest mennyire alapvető a szombat jelentősége, nem is lehetne más a végső kérdés, mint a Teremtő Isten imádata.
 

EGW idézet:

Isten azt igényli, hogy az emberek a pogány istenek helyett csak Őt tiszteljék és imádják. Isten ezt az igényét arra alapítja, hogy Ő a Teremtő, és minden lény neki köszönheti létét. Így tárja ezt elénk a Biblia. Jeremiás próféta ezt mondja: „De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király… Az istenek, akik az eget és Földet nem alkották, el fognak veszni e Földről és az ég alól! Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcsességével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével.” (…) A szombat teremtő hatalmának az emlékeként úgy mutat Istenre, mint a mennynek és a Földnek Alkotójára. Ezért a szombat állandó bizonysága Isten létezésének, és emlékeztetője nagyságának, bölcsességének és szeretetének. – Pátriárkák és próféták, 336. o.

Ez az egyetlen parancsolat az egész Tízparancsolatban, amely elmondja, hogy kicsoda Isten.
Megkülönbözteti Istent minden más  istentől.  Azt  mondja,  hogy az eget és Földet teremtő Isten, aki a fákat, a virágokat és az embert alkotta. Ő az Isten, akit gyermekeid elé állíts. Csak mutass a virágokra, és mondd el nekik, hogy Isten alkotta ezeket, és a hetedik napon megpihent minden munkájától… A hetedik nap az Isten által adott emlékezés napja.
Azzal, hogy Istenre, mint a menny és Föld teremtőjére mutat, megkülönbözteti Őt a hamis istenektől. Mindazok, akik a hetedik napot ünneplik, e tettükkel bizonyítják, hogy Jahve tisztelői. Így tehát a szombat az ember Isten iránti hűségének a bizonyítéka, amíg csak a Földön él azért, hogy Őt szolgálja. – Isten fiai és leányai, 59. o.

A szombathoz hasonlóan a hét is a teremtéskor keletkezett; a bibliai történelem pedig megőrizte azt és átörökítette nekünk. Az első hét, amelyet Isten mért ki, az egymást követő hetek mércéje az idők végéig. Minden más héthez hasonlóan ez a hét is hét valóságos napból állt. Isten hat napot fordított a teremtés munkájára, a hetedik napon pedig megpihent, azután megáldotta ezt a napot, és az ember pihenőnapjaként elkülönítette…
Miután megparancsolta, hogy „megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt”, és megszabta, mit kell a hat nap alatt tenni, és mit nem a hetediken, saját példáját idézve kijelentette, miért kell így viszonyulni a héthez: „Mert hat napon teremté az Úr az eget és a Földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.” (2Móz 20:8–11) Az indokot akkor látjuk szépnek és súlyosnak, ha megértjük, hogy a teremtés napjai valóságos napok voltak. Minden hét hat napját az ember munkára kapta, mert Isten az első hétnek ugyanezt a szakaszát a teremtés munkájára használta. A hetedik napon az embernek tartózkodnia kell a munkától a Teremtő pihenésének emlékére. – Pátriárkák és próféták, 111. o.
 

A szombat menedék a fárasztó világban. Minden héten magunk mögött hagyva a világi gondokat, belépünk Isten üdülőközpontjába, ami a szombat. A neves zsidó író, Abraham Heschel a szombatot Isten palotájának nevezi az időben. Isten mennyei palotája minden hetedik napon leereszkedik a mennyből a földre, hogy huszonnégy órára Isten behívjon bennünket jelenlétének dicsőségébe, amikor meghitt közösségben lehetünk vele.
Heschel a szombat komolyságáról, szépségéről szóló könyvében e szavakkal ír a nyugalomnap jelentőségéről: „A szombat a Paradicsom metaforája, Isten jelenlétének bizonysága. Imáinkban várjuk a messiási korszakot, ami egy szombat lesz. Minden szombat arra készít fel bennünket. Amennyiben az ember nem tanulja meg, hogyan élvezze most örömmel a szombat ízét… nem fogja tudni az örökkévalóság ízét sem élvezni az eljövendő világban.”
A teremtéskor Jézus külön lakhelyet készített számunkra, ahol menedéket találhatunk, ahol biztonságban lehetünk. A munkája elkészült. Amikor megpihenünk szombaton, megnyugszunk szerető gondoskodásában, várjuk az örök nyugalmat, ami hamarosan elérkezik az új égen és új földön.
 

A földet kezdetben megteremtő Isten fogja végezni az újjáteremtést is, és a szombat továbbra is örök jele marad annak, hogy Ő a Teremtő (lásd Ézs 66:22-23). A zsidók a héber olam haba, az „eljövendő világ” szimbólumát, előízét látták a szombatban.
Az ég közepén repülő három angyal üzenete arra hív bennünket, hogy imádjuk a Teremtőt. Ezzel ad választ a menny a 21. század sok elkeseredett, reménytelen emberének. A Teremtőre mutat, aki kezdetben létrehozta a világot, a Megváltóra, aki majd mindent újjá tesz az ítélet és minden bűn eltörlése után. „Aki a trónon ült, ezt mondta: Íme, mindent újjá teszek. Így szólt: Írd meg, mert ezek a beszédek megbízhatók és igazak” (Jel 21:5, ÚRK).
 

EGW idézet:

A teremtéskor az Atya és a Fiú megnyugodott teremtő munkája után. Mikor „elvégezteték az ég a Föld és azoknak minden serege” (1Móz 2:1). A Teremtő és az összes mennyei lények ujjongtak a dicsőséges jelenet szemlélése közben. „Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok és Istennek minden fiai vigadozának.” (Jób 38:7) Most Jézus pihent meg a megváltás munkájától; bár a Földön szomorkodtak azok, akik szerették Őt. A mennyben azonban mégis örvendeztek. A mennyei lények szemei dicsőségesnek látták a jövő ígéretét. A helyreállított teremtés, a megváltott emberi nemzetség, amely soha nem bukhat el többé, mert legyőzte a bűnt – Isten és az angyalok, így látták azokat az eredményeket, amelyek Krisztus elvégzett munkájából áradtak és áradnak ki. Ezzel a jelenettel örökre összekapcsolódott az a nap, amelyen Jézus megnyugodott… Hasonlóképpen azon a napon, amelyen „újjá teremtetnek mindenek, amikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva” (Csel 3:21).

A teremtés szombatja – az a nap, amelyen Jézus József sírjában pihent – lesz a békének és az örömnek a napja. A menny és a Föld magasztalásban, dicséretmondásban egyesül, miközben a megmentett népek
„szombatról szombatra” (Ésa 66:23) örvendező imádatban hajolnak majd meg Isten és a Bárány előtt. – Jézus élete, 769–770. o.

Egész héten tartsuk szem előtt a Teremtőnk által megszentelt szombatot, hogy ezt a napot az Úr szolgálatára szenteljük.
Tegyük a szombatot a hét legkedvesebb, legáldottabb napjává! A szülők foglalkozzanak a gyermekeikkel, olvassák fel nekik a legvonzóbb bibliai történeteket. Tanítsuk meg gyermekeinket a szombat iránti tiszteletre, hogy Isten parancsolata szerint tartsák meg ezt a napot. A szombatot gyönyörűségessé tehetjük, ha figyelünk Teremtőnk szavára. Felkelthetjük iránta gyermekeink érdeklődését jó olvasmányok által, és az üdvösségükről beszélgetve. – Az én életem ma, 287. o.

Isten szent pihenőnapja az emberért rendeltetett, az irgalmasság cselekedetei tökéletes összhangban vannak ezzel a szándékkal. Isten nem kívánja, hogy teremtményei akár csak egy órát is szenvedjenek olyan fájdalom miatt, amit szombaton vagy bármely más napon enyhíteni lehet.
Mégis Isten magasabb követelményeket állít szombaton, mint más napokon. Népe felhagy szokásos tevékenységével, és imádkozással, elmélkedéssel tölti az időt. Nagyobb kegyet kérhetnek tőle szombaton, mint a többi napon. Isten különös figyelmét igénylik. Áldásának legjaváért könyörögnek. Isten nem várja meg a szombat elmúltát e kérések teljesítésével. A menny munkája sohasem szűnik meg, és az embernek sem kell megpihennie a jó cselekedetek munkálásában. A szombat nem a haszontalan semmittevés idejéül rendeltetett. A törvény megtiltja a világi munkát az Úr pihenőnapján; a megélhetés érdekében végzett mindennapi tevékenységet szüneteltetni kell, a világi örömökért vagy haszonért való munka sem törvényes e napon – de ahogyan Isten megszűnt teremtő munkájától, megpihent szombaton és megáldotta azt, úgy kell az embernek is elhagynia napi elfoglaltságát, és az egészséges pihenésnek, az imádásnak és a szent cselekedeteknek szentelnie e szent órákat. – Jézus élete, 207. o.
 

„Az az ok adott… Isten imádatára, hogy Ő a Teremtő. A mennyei liturgiában az égi teremtmények igen tömören fejezték ki ezt a gondolatot: »mert te teremtettél mindent« (Jel 4:11). A földön a lehető legjobban ki kell emelni Isten teremtői mivoltát, ezért mondja az angyal: »imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait« (Jel 14:7). Helyes az a jelzés, miszerint az angyal a negyedik parancsolat nyelvezetével igazolja az Isten imádására szólító felhívást (2Móz 20:11)…
A Tízparancsolatban a szombat parancsa a pecsét, amely Teremtőként azonosítja Istent; ez támasztja alá, hogy mely területre terjed ki az uralma – mindarra, amit megteremtett; rámutat, hogy joga van az uralomra – mivel mindent Ő teremtett meg. A sárkánynak, ahhoz, hogy sikert érjen el, valahogy félre kell tolnia ezt az emlékünnepet” (Ángel Manuel Rodriguez: The Closing of the Cosmic Conflict: Role of the Three Angels’ Messages. 40–41. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 1–7; Ellen G. White: Az imádság, 22. fej., „A betegekért mondott ima túlságosan fontos ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk” bekezdésig
 

Válságos időben mire vágynak mindennél jobban az emberek? Mit keresnek mindannyian, amikor beüt a baj? A bizonytalan, kilátástalan helyzetben az oltalom az, ami a legfontosabb az ember számára. Gondoljunk csak az orkánokra vagy egyéb természeti katasztrófákra: egy olyan biztonságos helyet szeretnénk, ahol mi és szeretteink átvészelhetjük a megpróbáltatásokat. A biztonság utáni vágy háborúk, utcai zavargások alkalmával is felerősödik az emberben.
Kaotikus, bizonytalan világunkban a szombat a béke oázisa, mely Teremtőnkre irányítja a figyelmünket, és biztosít afelől, hogy az Ő jelenlétében védelmet élvezünk, biztonságban vagyunk. A szombat menedékhely, szentély az idő síkján, mely hétről hétre alászáll a mennyből a földre. Összekapcsol minket hittestvéreinkkel Krisztusban. Egyenlőkké tesz Isten előtt. Közösen, együtt imádva Istent szombaton, újból és újból elismerjük, hogy az Isten alkotta emberiség csodálatos „szövetének” szálai vagyunk, aki „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette” (ApCsel 17:26).
E heti tanulmányunk során elmélyedünk a szombat jelentésének elemzésében, megvizsgáljuk, hogy milyen szerepet tölt be személyes életünkben, és látni fogjuk, hogy a szombat jelentésének helyes megértése hogyan befolyásolja magatartásunkat, választásainkat, cselekedeteinket. Tanulni fogunk továbbá arról is, hogy az utolsó időben lesz egy válságos időszak, amikor Sátán – utolsó nagy próbálkozásaként – támadni fogja a szombatot, amely teremtő tekintélyének örök jelképeként Isten törvényének középpontjában áll.

A teremtés, a szombat és az ítélet figyelemre méltó módon kapcsolódik egymáshoz egy isteni mintában. A teremtés Krisztusról tanúskodik, aki minden ember Teremtője. Következésképpen minden ember eredete közös. Amikor Pál apostol görög bölcselkedőkkel beszélgetett, ezt a nyomós érvet használta: „Az Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami abban van […], az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén” (ApCsel 17: 24, 26). Pál érve az athéni filozófusok számára, mai nyelven ekképpen hangzana: a Biblia

Istene az egész emberiség mindenható Teremtője, ennélfogva mindanynyian ugyanahhoz az emberi családhoz tartozunk. A teremtés e fogalmának megértése eredményeként kölcsönösen tiszteljük egymást, jósággal, együttérzéssel és kedvesen viszonyuljunk egymáshoz. Szombati imádatunk Istenbe mint Teremtőbe vetett hitünk gyakorlati kifejeződése, mellyel arról is bizonyságot teszünk, hogy értékeljük az emberi életet: szent az, mert értékes ajándék Teremtőnktől. Szombati imádatunkkal ezt az örök igazságot juttatjuk kifejezésre. E heti tanulmányunk az ítélet távlatából közelíti meg a szombat kérdését.

Az ítélet, a törvény és a választás szabadsága
A tény, hogy van ítélet, magában hordozza azt az igazságot, miszerint az emberek erkölcsi választásokra képes lények. Ha mindössze fejlődés eredményei lennénk, nem lett volna valós alapja szabad akaratunknak. Ha mindent örökölt hajlamaink vagy a környezetünk határozna meg, nem lennénk képesek gyakorolni szabad akaratunkat.
William Provine, a Cornell Egyetem történeti biológia professzora elismerte, hogy az evolúció és a szabad akarat egymással összeférhetetlen fogalmak. Egy 1998. február 12-én tartott előadásában hangzott el e rendkívüli kijelentése: „A természetes evolúciónak világos következményei vannak, melyeket Charles Darwin is tökéletesen megértett, […] beleértve azt is, hogy az evolúcióban nem létezhet emberi szabad akarat. […] A szabad akarat szörnyű, rossz társadalmi mítosz” (William Provine, idézet az „Evolution: Free Will and Punishment and Meaning in Life” c. előadásból, 1998. febr. 12 [https:www.discovery.org/a/9581/]).
A szabad akarat semmi esetre sem „rossz társadalmi mítosz”, hanem elidegeníthetetlen ajándék Isten részéről minden ember számára. Ha félretesszük a szabad akaratot, többé nem lesz mód arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között. Ha van ítélet, lennie kell törvénynek is, mely az ítélet alapjául szolgál.
Jakab apostol örök igazságot fogalmaz meg, amikor ezt írja: „Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös” (Jak 2:10). Milyen törvényről beszél itt Jakab? A 11. és 12. vers egyértelművé teszi: „Mert aki ezt mondotta: Ne paráználkodjál!, ezt is mondotta: Ne ölj! És ha nem paráználkodsz, de ölsz, törvényszegővé lettél. Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni.”

Ebben az igei szakaszban Jakab úgy utal a Tízparancsolatra – Isten végidei ítéletének alapjára –, mint a szabadság törvényére. Ellen White idevonatkozó magyarázata nagy segítségül szolgál ezeknek a bibliaverseknek a megértésében: „Az emberi szabadság egyetlen feltétel alapján lehetséges: egynek kell lenni Krisztussal. »Az igazság szabadokká tesz titeket« (Jn 8:32), és Krisztus az igazság. A bűn csak úgy arathat diadalt, ha az értelem elgyengül, a lélek szabadsága megszűnik. Ha alávetjük magunkat Istennek, ez az én helyreállítását eredményezi – igazi emberi dicsőséget és méltóságot. Az isteni törvény, melynek alávetjük magunkat, »a szabadság törvénye« (Jak 2:12)” (Jézus élete, 466. o.).
Amikor átadjuk életünket Krisztusnak, megtapasztaljuk az igazi szabadságot, és gyönyörűség lesz engedelmeskedni Istennek. A szombati imádat Isten törvényének központját képezi, Krisztus iránti odaadásunk szimbóluma. Kegyelme által engedelmeskedünk parancsolatainak, de nem azért, hogy üdvözüljünk. Az Ő kegyelmének köszönhetően üdvözülünk, és szeretnénk tetszeni Krisztusnak mindenben, amit cselekszünk.
Isten sosem kényszerít minket, tiszteletben tartja akaratunkat. Lucifert sem kényszerítette a mennyben, hogy Őt szolgálja, ahogy Ádámot és Évát sem az Éden-kertben. „A megváltás művében nincs kényszer. Nem alkalmaznak külső erőszakot. Isten Lelkének befolyása alatt az ember szabadon megválaszthatja, kinek szolgál. A változásban, amely beáll, mihelyt a lélek alárendeli magát Krisztusnak, a legmagasabb szintű szabadság rejlik. A bűn kiűzése magának a léleknek a műve. Igaz, magunknak nincs erőnk, hogy kitörjünk Sátán bűvköréből, de ha vágyunk a bűntől való szabadulásra, s nagy szükségünkben rajtunk kívül álló és a miénket meghaladó erőért kiáltunk, lelki képességeinket a Szentlélek isteni energiája hatja át, s ezek így engedelmeskednek az akarat parancsának, és teljesítik Isten akaratát” (Jézus élete, 466. o.).
Az ördög utolsó nagy csalása az lesz, hogy megpróbálja meggyőzni Isten népét, hogy őt szolgálja. Korlátozni fogja a lehetőségeiket – nem fognak tudni vásárolni és eladni, gúnyolódás és rágalmazás tárgyai lesznek, üldözni fogják, bebörtönzik és halálra ítélik őket –, minden eszközzel megpróbál nyomást gyakorolni rájuk, hogy alávesse őket akaratának. Jelenések 14:7 verse a Teremtő imádatára hív, a 9. vers pedig figyelmeztet a fenevad imádatára vonatkozóan. A jó és a rossz közötti utolsó nagy összecsapás tétje az imádat lesz.
Hasonló konfliktus robbant ki akkor is, amikor Dániel és barátai rabok voltak Babilonban. Dura mezején Nabukodonozor király egy hatalmas aranyszobrot állíttatott fel, és megparancsolta minden alattvalójának, hogy hajtson térdet és imádja ezt a bálványt. Rendeletet is kiadott, amely szerint halálbüntetés jár annak, aki nem imádja az aranyszobrot. Nagy próba előtt álltak a zsidó ifjak, a Tízparancsolat második törvénye ugyanis tiltja a faragott képek készítését és imádását. Dániel és barátai azonban teljesen Istenre bízták magukat. Hűségük és bizalmuk következtében az égő tüzeskemencébe vetették őket, de Isten megvédte híveit: Jézus Krisztus, az ember Fia belépett melléjük a lángok közé, és isteni oltalommal vette őket körül.
A történelem utolsó napjaiban a világ próba elé lesz állítva a negyedik parancsolatot tekintve: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt” (2Móz 20:8). A szombat megtartására szólító parancsot egy hamis imádati nap tiszteletére szólító paranccsal helyettesítik. Istennek akkor is lesz egy hűséges népe, amelyről a Jelenések 14:12 versében ezt olvassuk: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” Isten maradéka, utolsó napokban élő hűségesei végig kitartanak Krisztus mellett. Kegyelme és ereje által megtartják parancsolatait.
Engedelmesek lesznek, mert „a Jézus hite” betölti szívüket és életük minden vonatkozását. Ugyanolyan hittel fognak rendelkezni, mint a kereszt próbáját kiálló Jézus. Teljesen megbíznak a mennyei Atyában. Ez a bizalmi kapcsolat köztük és Isten között végig vezetni fogja őket a föld utolsó küzdelmében. E heti tanulmányunk központi gondolata: Teremtőnk, aki megalkotott minket, az utolsó ütközetben is vigyázni fog ránk. Azáltal, hogy megtartjuk a szombatot, kifejezzük bizalmunkat Jézusban, a Teremtőnkben, Megváltónkban, Közbenjárónkban és újra eljövendő Királyunkban. Ez Isten felhívása mindenikünk számára az utolsó ítélet fényében. Törvénye iránti engedelmességünk hitünk gyümölcse.

Elmélkedésre
John Oxenham volt William Arthur Dunkerley írói álneve. Oxenham főként novellákat, verseket és énekszövegeket írt. „Az utak” című verse jól összefoglalja e heti tanulmányunk mondanivalóját: „Minden ember számára háromféle út nyílik meg. A nagy lelkek a magasba törő úton indulnak el, a kis lelkek a mélybe ereszkedő úton haladnak. Középütt, a ködben, közeledő és távolodó utakon, emberek jönnek és mennek. Minden ember maga dönti el, hogy a lelke melyik utat választja.”

A Jelenések könyve felhívást intéz hozzánk: válasszuk az örök életet! A világ utolsó háborújában senki sem maradhat semleges. Próbákkal nézünk majd szembe, amelyekről Oxenham oly ékesen írt: „Minden ember maga dönti el, hogy a lelke melyik utat választja.”
Kérd meg csoportod tagjait, hogy az előttük álló héten gondolkodjanak az alábbi kérdéseken:
A gyönyörűség napja számomra a szombat, vagy pedig törvényeskedő követelmény?
Legnagyobb örömömet lelem az Úr akaratának teljesítésében? Miért igen, vagy miért nem?
Vannak-e olyan dolgok az életemben, amelyekről még nem mondtam le
Krisztusért? Ha igen, melyek ezek? Hogyan hagyhatom el ezeket?
A kereszt bensőséges lelki tapasztalatra hív, ami több mint szellemi felemelkedés az igazság szintjére. A menny utolsó ítéletének fényében a Teremtő felszólít bennünket, hogy teljesen megbízzunk benne a föld történelmének ezen utolsó óráiban.