AZ ÖRÖKKÉVALÓ EVANGÉLIUM

„Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr” (5Móz 6:4)! Ez volt az ősi Izrael világos, azonosítható és erős hitvallása, amikor a környező politeista, pogány népek számtalan fa és kő „istent” imádtak.
Az évszázadok során a Sema (ez az imádság neve, a héber „halld” szó után) éneklése emlékeztette a zsidókat arra a lelki látásra, ami néppé fogta őket össze és erősítette elhatározásukat, hogy megőrizzék sajátosságukat, egyediségüket mint az egyetlen igaz Isten imádói.
Jelenések 14. fejezete a hetednapi adventisták Semája, ez a bennünket azonosító hitvallás, ami meghatározza, hogy kik vagyunk népként, ez írja le küldetésünket a világban. Röviden: Jel 14:6-12 szakasza vázolja fel egyedi prófétai küldetésünket, ez fűti az evangélium hirdetése iránti szenvedélyünket.
Az e heti tanulmánnyal kezdünk bele Jel 14:6-12 szakaszának részletes vizsgálatába, méghozzá a kegyelem szemüvegén át, miközben hallgatjuk, amint Isten a szívünkhöz szól.

Április 8–15. – A vallásszabadság hete
Április 15. – A vallásszabadság napja (adományok)
 

EGW idézet:

Isten műve minden időben egy és ugyanaz, ámbár vannak a fejlődésnek különböző fokozatai és hatalmának különböző  kinyilatkoztatásai, hogy megfeleljenek az emberek szükségleteinek az egymást követő korszakokban. Az első evangéliumi ígérettől a patriarkális és Izrael korszakain át a jelenkorig, Isten szándékai fokozatosan bontakoztak ki a megváltás tervében. A zsidó törvény által előírt szokásokban és szertartásokban kiábrázolt Krisztus ugyanaz, mint aki az evangéliumban feltárja magát előttünk. Azok a felhők elvonultak, amelyek beborították isteni formáját; a köd eloszlott és az árnyék eltűnt, így most a világ Megváltója önmagát kinyilatkoztatva áll előttünk. Az a Krisztus, aki a Sínai-hegyről jelentette ki a törvényt, és aki Mózesnek átadta a szertartási törvény előírásait, ugyanaz a Krisztus, mint aki elmondta a Hegyibeszédet.
Az Isten iránti szeretet alapelvei, amelyek a törvény és a próféták alapja, csak megismétlései azoknak, amiket Mózes útján mondott a héber népnek: „Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.” „Szeresd felebarátodat, mint magadat.” (5Móz 6:4–5; 3Móz 19:18) Mindkét rendelkezésben a tanító egy és ugyanazon Úr, a mi Urunk Jézus Krisztus. Isten követelései és uralkodásának alapelvei is ugyanazok. Minden őtőle ered, „akinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka” (Jak 1:17). – Pátriárkák és próféták, 373. o.

Krisztus eljön másodszor is, ezúttal üdvözítő hatalommal. Az embereket erre az eseményre felkészítőleg elküldte az első, második és harmadik angyal üzenetét. A három angyal az igazságnak azon elfogadóit képviselik, akik hatalommal hirdetik az örömhírt a világnak. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 978. o.
 

A hármas angyali üzenet a próbatétel üzenete. Az őszinte szív számára ellenszert képez a világ bűnei és gonoszsága ellen. Hatékonyságát nem csökkentheti sem a környezet, sem a nélkülözés, sem a közöny vagy az előítéletek, mert tökéletesen alkalmazkodik az emberi szükségletekhez.
A nagyon fontos evangéliumi üzenet hirdetése Krisztus tanítványainak a kötelessége. Egyesek egyféleképpen fognak munkálkodni, mások a mű más ágazataiban tevékenykednek aszerint, hogy mire hívta és hová vezette őket az Úr. Nem fogja mindenki ugyanazt a munkát végezni, mégis mindannyian egyesítik erőiket. Isten élő Igéjét kell hirdetni az egész világon. Az evangélium nagy erőkkel fog terjedni, amit Isten Lelkének megnyilvánulásai kísérnek. Munkásaink mennyei elhívottakként és élő hatalmakként fogják kinyilatkoztatni Isten tervét. A dicsőséges evangélium Igéjét a maga isteni értelmezésében kell hirdetni. Jóés együtt érző cselekedeteink révén is az evangélium elveit kell magyaráznunk erővel telten. – The Upward Look, 277. o.
 

A Biblia utolsó könyvéről, A jelenések könyvéről a legtöbb embernek nem Isten kegyelme jut az eszébe. Isten végidei üzenetét fontolgatva a gondolataik sokszor azonnal a félelmetes fenevadak, a misztikus szimbólumok és a furcsa képek felé terelődnek. A jelenések könyve ahány embert megerősít, annyit meg is rémít, ami azért szomorú, mert valójában ezt az iratot Isten kegyelme hatja át és teszi reménytelivé. Vagyis az ijesztő fenevadak és az üldözésre, az előttünk álló nehéz időkre vonatkozó figyelmeztetések között Isten bőven ad okot arra, hogy örüljünk szabadításának.

A jelenések könyvének egésze Jézusról szól, ez az Ő üzenete népe számára, ami különösen a végidőben élő egyházára alkalmazható, a végidei reménység kegyelemmel átitatott irata. Úgy mutatja be Krisztust mint a megöletett Bárányt, áldást ígér azoknak, akik olvassák, megértik az abban kifejtett igazságokat, illetve azok szerint cselekszenek is.
Jel 1:5-6 verse szerint Jézus „szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől, és királyságává tett minket és az ő Istenének és Atyjának papjaivá” (ÚRK). Krisztusban bűnbocsánatot kapunk, kegyelme megbocsátja múltunkat, erőt ad nekünk a jelenben és reménységet biztosít a jövőre nézve. Vagyis Krisztusban megszabadulunk a bűn büntetésétől és hatalmából, majd egy nap, hamarosan a bűn jelenlététől is megmenekülünk. Ez a Biblia utolsó könyvének, A jelenések könyvének üzenete.
Az üzenet sürgető: először az a kép villan fel előttünk, amint egy angyal szélsebesen repül az ég közepén, és nála van „az örökkévaló evangélium”. Az evangélium? Üdvösség Krisztusba vetett hit által? Krisztus értünk vállalt, engesztelő halála által? Az örök élet ígérete, nem a saját tetteink, hanem Krisztusé által? Mindez ott van a hármas angyali üzenet elején?
Pontosan!
Nem csoda, hogy kegyelemmel teljes üzenetek ezek, reményt és ígéretet adnak nekünk, megtört, szenvedő embereknek!
 

EGW idézet:

A  hamis  tanok  megvitatása,  kényszerítése  véleménykülönbségeket eredményezett, és sokak tekintetét elvonta Jézusról, hitük megkezdőjéről és bevégzőjéről. A jelentéktelen pontok megvitatása, valamint az elmélkedés emberi képzelet szülte kellemes mesék felett, sok időt vett igénybe, amelyet az evangélium hirdetésére kellett volna fordítani. Tömegek, amelyeket az igazság meggyőzött és megtérített volna, nem hallhatták az üdvüzenetet. A kegyes élet gyorsan tovatűnt, mindinkább Sátán nyert hatalmat azok fölött, akik állították, hogy Krisztus követői. Az egyház történelmének válságos időpontjában történt János száműzetése. Az egyháznak sohasem volt nagyobb szüksége János tanítására, mint éppen most. Csaknem valamennyi munkatársa időközben az evangélium szolgálatában mártírhalált szenvedett. A többi híveket is erősen üldözték. Minden arra vallott, hogy már nincs messze az a nap, amelyen Krisztus gyülekezetének ellenségei fognak felette diadalmaskodni.
Az Úr keze azonban a háttérben is láthatatlanul működött. Isten gondviselése megengedte, hogy Jánost odavigyék, ahol Krisztus csodálatosan kinyilatkoztathatta önmagát előtte, és látomásokat adhatott az isteni igazságról a gyülekezetek megvilágosítására.

Az igazság ellenségei János számkivetése által remélték, hogy örökre elnémítják Isten hűséges tanúját; de éppen Pátmosz szigetén kapott ez a tanítvány olyan üzeneteket, amelyek hivatva voltak a gyülekezeteket erősíteni és bátorítani az idők végezetéig. – Az apostolok története, 580–581. o.

A Jelenések könyve Dániel könyvével együtt szintén komoly tanulást igényel. Minden istenfélő tanító fontolja meg, mennyire fontos megérteni és másoknak is bemutatni az örömhírt, hogy Megváltónk személyesen jött el szolgájához, Jánoshoz megismertetni vele „Jézus Krisztus kijelentését, amelyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, amiknek meg kell lenniük hamar” (Jel 1:1). Senkit sem szabad, hogy elcsüggesszen e könyv tanulmányozása közben a látszólag rejtélyes jelképek sokasága. „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja.” (Jak 1:5)
„Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, amelyek megírattak abban; mert az idő közel van.” (Jel 1:3)
Amikor a Bibliát igazán megszereti a tanuló, és ráébred arra, milyen hatalmas tér nyílik meg előtte, ahol értékes kincseket találhat, akkor vágyni fog arra, hogy minden alkalmat megragadjon Isten Igéje alaposabb megismerésére. – Nevelés, 191. o.

Az egyház történelme e Földön s az üdvözült egyház a mennyben a Kálvária keresztje köré csoportosul. Ez a tárgykör, ez az ének – Krisztus minden mindenekben – hangzik dicshimnuszokban tízezerszer tízezer és ezerszer ezer és a megváltottak megszámlálhatatlan seregeinek ajkáról az egeknek egein át. Mindannyian éneklik Mózesnek és a Báránynak énekét. Új ének, mert addig még sosem énekelték a mennyben. – Bizonyságtételek lelkészeknek, 433. o.

Figyeljük meg, mivel kezdődik Jel 14:6, a hármas angyali üzenet eleje: az „örökkévaló” evangéliummal. Amennyiben nem sikerül megértenünk az evangélium mélységét, nem fogjuk meglátni a hármas angyali üzenet lényegét. Nem foghatjuk fel egészen az Isten ítéletének órájáról szóló üzenetnek, vagy Babilon bukásának, vagy a fenevad bélyegének kérdéseit, ha nem látjuk tisztán az evangélium lényegét.

Az evangélium lélegzetelállítóan jó hír: Krisztus meghalt a bűneinkért, feltámadt dicsőségben, szeretete, gondoskodása mindig körülvesz. Kiontott vérébe és feltámadásának erejébe vetett hit által megszabadulunk a bűn büntetésétől és hatalmából is. Pál apostol gondolatai elmerültek Krisztusban, Ő a középpontja tanításának és prédikálásának. A megfeszített Krisztus váltotta meg múltbeli vétkeinek kárhoztatásától, a feltámadott Krisztustól nyert erőt a jelenre, és a visszatérő Krisztus adott neki reményt a jövőre nézve.
Figyeljünk meg négy pontot a Római levél idézett szakaszaiban!
1)    Isten ingyen, kegyelemből igazít meg.
2)    A kegyelem Isten igazságának kinyilatkoztatása.
3)    Az igazul meg kegyelemből, aki hit által elfogadja Jézust.
4)    Isten már akkor bemutatta szeretetét irántunk, amikor még bűnösök voltunk.
Krisztus kegyelmét nem érdemeljük meg, nem vagyunk rá méltók, nem dolgozhatunk meg érte. Jézus olyan gyötrelmes, fájdalmas halált halt, amit az elveszett bűnösök tapasztalnak majd. Őt érte az Atya bűnnel szembeni haragjának vagy ítéletének teljessége. Isten azért fordult el tőle, hogy minket elfogadhasson. A minket megillető halált szenvedte el, hogy mi az Ő életét élhessük. Meglepő tehát, hogy az üdvösséget szükségképpen hit által nyerjük, a törvény cselekedetei nélkül? Ugyan mit adhatnánk hozzá akár a legjobb szándékból fakadó tetteinkkel, Szentlélekkel teljes cselekedeteinkkel ahhoz, amit Krisztus tett értünk a kereszten? Már az idők kezdete előtt készen állt Isten megváltási terve (Ef 1:4; 2Tim 1:9; Tit 1:2), ezért is nevezik „örökkévaló” evangéliumnak. Isten már a világ teremtése előtt tudta, hogy mi fog történni, ezért állította fel a megváltási tervet a válság kezelésére, még mielőtt az bekövetkezett.
 

EGW idézet:

„Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra” – mondta Jézus (Jn 18:37). Mivel a mennyei udvarokban és az égi Szenthelyen lakozott Istennel, az igazság minden eleme Őbenne találtatott. Istennel volt. Korlátozott elme nem értheti meg teljességében, amikor a missziós törekvések során bemutatják Jézust, a megfeszítettet. „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.” (Ésa 53:5) „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.” (2Kor 5:21) A bűneinkért keresztre szegezett Krisztus, a halálból feltámadt Krisztus, a mennybe Közbenjárónként felment Krisztus – az üdvösség azon tudományát képezi, amit el kell sajátítanunk, és másoknak is tovább kell adnunk. Ez legyen a missziómunkánk. Krisztus keresztjét tanítsátok újból és újból minden diáknak! Hány ember hiszi azt a kereszttel kapcsolatosan, amit valóban hinni kellene? Hányan tanulmányozzák és ismerik igazából a kereszt jelentőségét? Egyáltalán élhet-e a keresztény ebben a világban Krisztus keresztje nélkül? Emeljétek magasba a keresztet, és tegyétek azt az igazi nevelés
alapkövévé. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 22–23. o.

Isten bőséges kegyelmet biztosított annak érdekében, hogy a hívő lélek tiszta maradhasson a bűnöktől. Az egész menny rendelkezésünkre áll határtalan forrásaival. Merítenünk kell a megváltás kútjából! Krisztus a törvény vége az igazságra mindazok számára, akik hisznek. Önmagunkban bűnösök vagyunk, de Krisztusban igazak. Miután Isten nekünk tulajdonítja Krisztus igazságát, igaznak jelent ki minket, és úgy bánik velünk, mint igazakkal. Szeretett gyermekeiként tekint ránk. Krisztus munkálkodik a bűn hatalma ellen, és ahol a bűn növekszik, a kegyelem megsokasul. „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében.” (Róm 5:1–2) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., 394. o.

„Aki megtartott minket, és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, amely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte.” (2Tim 1:9)
A kegyelem célja és terve öröktől fogva létezik. A világ teremtése óta Isten eltökélt szándéka volt az isteni akarat teljesítésének képességével felruházott ember megteremtése. Azonban az ember hibái és annak minden következménye sem volt elrejtve Isten elől, de mindezek Őt nem akadályozták meg örök célja véghezvitelében. Tudta, hogy az Úr meg fogja alapozni örökkévaló trónját. Isten ismeri a kezdetet és a véget… A megváltás gondolata tehát nem utólagosan merült fel. A megváltás öröktől fogva létező cél volt, nem csupán parányi világunk, hanem minden, az Isten által teremtett világ áldására. – Isten csodálatos kegyelme, 129. o.

A hármas angyali üzenet a kegyelem története, ami a Megváltó felmérhetetlen szeretetéről szól. Jézus annyira szeret bennünket, hogy inkább vállalta a poklot, mint hogy bármelyikünket is hagyjon elveszni. Ez a határtalan, mérhetetlenül mély, felfoghatatlan, el nem múló, végtelen szeretet története.
Istent soha semmi nem éri meglepetésként, nincs kitéve az emberi döntések változó szeleinek. Amint már láttuk, nem valamiféle későn jött gondolat volt a terve, hogy megment bennünket a bűn uralma alól, miután a bűn felütötte rút fejét. Nem találta készületlenül a bűn borzalmas drámája.
 

Jel 14:6 versében „az örökkévaló evangélium” kifejezés vonatkozik a múltra, a jelenre és a jövőre is. Amikor Isten az erkölcsi döntések meghozatalának képességével teremtette meg az embert, számított rá, hogy dönthetnek rosszul is. Amennyiben a teremtményei rendelkeztek a választás lehetőségével, fel is lázadhattak szeretetteljes természete ellen. Ezt csak úgy lehetett volna elkerülni, ha robotokat alkot, akiket valamiféle kozmikus isteni parancs irányít és befolyásol. Isten alaptermészetével ellentétes a kikényszerített engedelmesség. A szeretet szabad választást igényel, és amint valaki megkapja a szabad döntés hatalmát, fennáll a rossz döntések meghozatalának lehetősége. A megváltási terv megfogalmazódott Isten elméjében már ősszüleink édeni lázadása előtt.
„Megváltásunk terve nem Ádám bukása után – mint utólagos megoldás – jött létre. A megváltás terve »ama titoknak kijelentése« volt, »mely örök időktől fogva el volt hallgatva« (Róm 16:25). A megváltás terve azokat az elveket tárta fel, amelyek Isten trónjának alappillérei voltak öröktől fogva” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 13–14. o.).
Az „örökkévaló evangélium” nemcsak a múltról és a jelenről szól, hanem ez az alapja a reményteli jövőnek, hiszen örökké Istennel élhetünk majd, aki sajgó szívvel várja, hogy örökre velünk legyen.
 

EGW idézet:

Az ég közepén repülő angyal által hirdetett üzenet ugyanaz az örökkévaló evangélium, amelyet Isten az Édenben kijelentett, amikor így szólt a kígyóhoz: „Ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.” (1Móz 3:15) Ez volt az első ígéret arról a Megváltóról, aki majd a harcmezőre áll, hogy megküzdjön Sátán erejével és legyőzze őt. Krisztus azért jött világunkba, hogy bemutassa Isten jellemét úgy, ahogyan azt a szent törvény bemutatja, hiszen a törvény Isten jellemének vetülete. Krisztus volt a törvény és az evangélium. Az örökkévaló üzenetet hirdető angyal Isten törvényét is hirdeti, mert a megváltás evangéliuma elvezeti az embereket a törvénynek való engedelmességre, amely által jellemük az isteni minta hasonlatosságára változik. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 106. o.

„Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg… hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.”
Isten Igéje az a fenséges dokumentum, amely által a megtéretlenek is megtérnek, mert meggyőződnek, hogy szükségük van a bűneiket megbocsátó Megváltóra.
A megváltási terv összekapcsolja a múltbeli szent világosságot a jelenvaló világossággal. A kettő egybefonódva alkotja a szeretet általi engedelmesség aranyfonalát. Amikor az ember elfogadja Krisztust hit által, és engedelmeskedik az Ő akaratának, Isten fiává vagy leányává válik. Az az erő, amivel csak a Megváltó rendelkezik, a megtérő lelket a királyi család tagjává, Isten örökösévé és Krisztus örököstársává teszi.
Szeretni Istent teljes szívből, részesülni Krisztus megaláztatásából és szenvedéseiből, többet jelent annál, amit sokan megérteni vélnek. Krisztus engesztelő áldozata az a központi igazság, amely köré csoportosul a nagy megváltási munkával kapcsolatos összes igazság. Az ember elméje maradjon szoros kapcsolatban Krisztussal. Ez az egység szenteli meg az értelmet, és ad neki tiszta, erőteljes gondolatokat. – Lift Him Up, 229. o.

Minden léleknek kiváltsága, hogy élő csatornaként továbbítsa a világnak Isten kegyelmének kincseit, Krisztus kimeríthetetlen gazdagságát. Jézus mindennél jobban vágyik olyan eszközökre, akik megismertetik a világgal Lelkét és jellemét. A világnak pedig mindennél nagyobb szüksége van arra, hogy emberek bemutassák a Megváltó szeretetét. Az egész menny olyan eszközökre vár, akik által az emberek örömét és áldását szolgáló szent olajat áraszthatja.
Krisztus mindent megtett azért, hogy egyháza a világ Világosságától fénylő, Immánuel dicsőségét hordozó, átalakult közösség legyen. Azt akarja, hogy minden keresztényt lelki légkör – világosságot és békességet árasztó légkör – vegyen körül. Vágyik arra, hogy életünkkel bizonyságot tegyünk a menny öröméről.
A menny szeretetének közvetítésével mutatjuk meg, hogy Isten Lelke bennünk lakik. A menny gazdagsága odaszentelt emberi eszközök által eljut másokhoz. – Krisztus példázatai, 419. o.
 

Az első angyal sürgető, végidei üzenete szerint az „örökkévaló evangéliumot” hirdetni kell minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek. Ez a misszió olyan hatalmas, nagyívű és olyannyira átfogó, hogy mindent felölel. A legnagyobb erőfeszítéseket igényli és teljes elköteleződést. Elvezet bennünket az önös érdekeinkbe való belefeledkezésből Krisztus szenvedélyes szolgálatához. Nálunk hatalmasabb az, ami inspirál, és a saját szűk gondolataink keretei közül hatalmasabb látáshoz vezet.

Paul David Tripp: A Quest for More: Living for Something Bigger Than You című könyvében minden ember pszichikai szükségletét taglalja, hogy valamilyen, önmagán túlmutató dolog része legyen. „Az emberek arra teremtettek, hogy részei legyenek a saját életüknél valami hatalmasabbnak. A bűn következtében az életünket leszűkítjük önmagunk korlátai közé. Krisztus azért árasztja ki kegyelmét, hogy kiszabadítson bennünket kicsiny, csak magunkra összpontosító birodalmunk klausztrofóbiás börtönéből, és így szabadon élhessünk Isten országának örök céljaiért és megelégítő örömeiért.”
Nincs annál ösztönzőbb, eredményesebb, kielégítőbb, mint ha részei lehetünk egy isteni mozgalomnak, amit a gondviselés emelt fel, hogy valami jóval nagyobb, hatalmasabb feladatot végezzen el annál, mint amit bármelyik ember önmagában véghezvihetne. A Jelenések 14. fejezetében található isteni parancs a legnagyobb megbízatás, amit az Úr az egyháznak adott. Komoly, fontos felkérés, hogy a menny legfőbb feladatának végzésére szánjuk az életünket: mutassuk be Isten végtelen szeretetét közvetlenül Jézus visszatérése előtt.
 

EGW idézet:

Isten a zsidó népet tette a szent igazság megőrzőjévé. A farizeizmus azonban az egész világ legfelsőbbrendűnek látszó, legegyedülállóbb álkegyes embereivé formálta őket. Minden, ami a papokkal és a főemberekkel összefüggésben állt – a ruháik, a szokásaik, szertartásaik, a hagyományaik –, alkalmatlanná tette őket arra, hogy a világ világossága legyenek. Úgy tekintették magukat, a zsidó népet, mint magát a világot. Krisztus azonban azzal bízta meg tanítványait, hogy olyan hitet és istentiszteletet hirdessenek, amelynek nincs dolga a kasztokkal vagy az országokkal; olyan hitet, amely elfogadható minden nép, minden nemzet és az emberek minden osztálya számára…
Krisztus megbízta tanítványait, hogy végezzék azt a munkát, amit rájuk hagyott, és Jeruzsálemben kezdjék el tevékenységüket. Jeruzsálem volt a színtere az emberért történt legmélyebb megaláztatásának. Jeruzsálemben szenvedett, itt vetették el, és itt ítélték kereszthalálra. Júdea volt Krisztus szülőföldje. Itt öltötte magára az emberi alakot, itt járt és élt együtt az emberekkel, és csak néhányan ismerték fel, hogy a menny közeljött a Földhöz, mikor Jézus közöttük volt. Ezért a tanítványok munkálkodásának Jeruzsálemben kellett elkezdődnie. – Jézus élete, 819–820. o.

Mindazok, akik az evangélium üzenetét szívükbe fogadják, vágyakoznak hirdetésére. Krisztus iránti szeretetüknek, amely a mennyből ered, kifejezést kell adniuk. Azok, akik felöltözték Krisztust, elmondják tapasztalataikat. Elmondják, hogyan vezette éhező, szomjazó lelküket a Szentlélek lépésről lépésre, Isten és Jézus Krisztus ismeretére. Elmondják, mit eredményezett igekutatásuk, imádkozásuk, vívódásuk, és elismétlik Krisztus szavait: „Megbocsáttattak néked a te bűneid!” Nem természetes, ha valaki ezeket a dolgokat titokban tartja. Akiket betöltött Krisztus szeretete, nem hallgatják el őket.
Az Úrtól kapott szent igazság nagyságához mérten vágyakoznak arra, hogy mások is részesüljenek ugyanabban az áldásban. Miközben megismertetik másokkal Isten ajándékainak gazdag kincsestárát, Krisztus egyre többet ad nekik ezekből az ajándékokból. – Krisztus példázatai, 125. o.

Mielőtt Krisztus visszament a mennybe, utolsó földi szolgálataként azzal a küldetéssel bízta meg követeit, hogy igazságát vigyék el az egész világra. Utolsó szavaival próbálta a tanítványok elméjébe vésni, hogy rájuk lett bízva a világnak szóló mennyei üzenet.
Ha mi, akik a próbaidő végén élünk, felismerjük, hogy milyen lelkesedéssel dolgozott Krisztus az evangélium hirdetése érdekében, fáradhatatlanul kell dolgoznunk azért, hogy a veszendő lelkeknek felkínáljuk az élet kenyerét…
Csupán kevés idő áll a rendelkezésünkre, hogy felkészülhessünk az örökkévalóságra… Istentől nem azért kaptunk világosságot, hogy csak magunknak tartsuk meg. Összhangban kell dolgoznunk Krisztus minden tanítványával, hogy elvigyük az igazság világosságát az egész világra. – In Heavenly Places, 317. o.

Az első adventisták a Biblia figyelmes, komoly tanulmányozása közben egyre jobban megértették ezeknek az üzeneteknek a jelentőségét. Felfogták, hogy Istennek üzenete van pontosan ennek a nemzedéknek a számára, sürgető, végidei üzenet, amit minden nemzedéknek, törzsnek, nyelvnek és népnek hirdetni kell, így készítve fel a világot Krisztus viszszatérésére. Kezdettől fogva a hármas angyali üzenet volt az adventista misszió ösztönzője.
1874-ben küldte el a Generál Konferencia az első misszionáriust Európába. Ellen G. White azt írta John Andrewsról, hogy „ő a legképzettebb ember a soraink között.” Andrews legalább hét nyelven beszélt, kívülről tudta az egész Újszövetséget és az Ószövetség legnagyobb részét. Kiváló tudós, termékeny író, nagy hatású prédikátor és képzett teológus volt. Vajon miért kellett egy ilyen embert elküldeni oda, ahol csak kevés hívő volt? Miért kellett a „legképzettebb” embert elküldeni egy ismeretlen misszióterületre? És ő vajon miért akart odamenni? Néhány évvel korábban meghalt a felesége. Miért akarta hátrahagyni a családját és a barátait Amerikában, hogy két gyermekével elhajózzon egy idegen országba, mindent kockára téve Krisztus ügyéért?
Ennek csak egy oka van. Hitte, hogy Jézus hamarosan visszajön, és
a végidei igazság üzenetének el kell jutnia az egész földre.
Történelmünk során a legkiválóbb, legjobb embereink a világ végére is elutaztak, hogy hirdessék Isten végidei üzenetét: tanárok, egészségügyi dolgozók, lelkészek, földművesek, szerelők, ácsok és iparosok. Voltak közöttük egyházi alkalmazottak és mások, gyülekezetek tagjai, akik hittek Jézus közeli visszatérésében.
 

Az örökkévaló evangélium hirdetése földrajzi határvonalakon átível, egészen a föld legeldugottabb részeire is elér. Eljut minden nyelvű és kultúrájú emberhez, végül pedig a hatása érezhető az egész világon. Lelkesítő tudni, hogy az üzenetünk az ENSZ által számontartott kétszázharmincöt ország közül eddig eljutott több mint kétszáztízbe.

EGW idézet:

Nagy munka lett ránk bízva: hirdetnünk kell a harmadik angyal üzenetét minden nemzetnek, minden nyelvnek és minden népnek. De csak kevés misszionáriusunk van. Az országból és külföldről is egyre több misszionáriust igényelnek az emberek. Fiatalok és felnőttek egyaránt az Úr szolgálatába állhatnak, és egyesült erővel tehetnek eleget a szükségleteknek… Ha testünket és elménket az Úr szolgálatába állítjuk, ha engedelmeskednünk törvényeinek, akkor Ő megszentelt erkölcsi erőt ad azon munka végzésére, amit felvállaltunk. – Counsels to Parents, Teachers and Students, 209. o.

Isten felszólítja egyháza minden tagját, hogy lépjen az Ő szolgálatába. Ha az igazságot nem élik és nem osztják meg másokkal, elveszíti életadó, gyógyító erejét. Mindenkinek meg kell tanulnia dolgozni, és a terhek hordozóiként kell megállnia az őrhelyén. Az egyházhoz csatlakozó minden személynek egy újabb munkássá kell válnia, hogy hozzájárulhasson a nagy megváltási terv véghezviteléhez. Az egyház egységes egészként dolgozzon tökéletes összhangban, hogy élő és tevékeny missziós erőt képezhessen…
Mennyei törvényszerűség, miszerint amikor kapunk, akkor tovább kell adnunk másoknak is. A keresztény ember mások áldására kell éljen, és akkor ő maga is áldásban részesül. „A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül.” (Péld 11:25) Ez nem csak egy közönséges ígéret, hanem Isten uralmának törvénye, amely által szüntelen bő áldásainak áradatát kínálja fel, hogy azok visszatérhessenek az Áldásadóhoz. Ezen kötelesség betöltése a keresztény miszszió erejét képezi. – In Heavenly Places, 317. o.

Tanúim lesztek (Csel 1:8) – Jézusnak ezek a szavai nem veszítettek erejükből. Üdvözítőnk hűséges tanúkat keres a vallási formaságok napjaiban – azonban még Krisztus hitvalló követei közül is milyen kevesen vannak készen, hogy Mesterükről hűséges, személyes bizonyságot tegyenek! Sokan elbeszélik, hogy az elmúlt generációk jó és nagy emberei mit tettek, kockáztattak, szenvedtek és örültek. Ékesszólóan vázolják az evangélium erejét, amely másokat képesített, hogy nagy szomorúságban is boldogok legyenek, és a legádázabb kísértésekben is helytálljanak. Azonban míg más keresztényeket olyan komolyan mutatnak be Jézus tanúiként, nekik nincs saját, friss, időszerű tapasztalatuk, amelyet elmondhatnának.
Krisztus prédikátorai, mit mondhattok magatokról? Milyen lelki harcokat éltetek át, amelyek javatokra, mások üdvére és Isten dicsőségére szolgáltak? Ti, akik állítjátok, hogy közlitek a világgal az utolsó kegyelmi üzenetet, milyen tapasztalatokat szereztetek az igazság ismeretében, és milyen hatással volt az a szívetekre? Tanúskodik-e jellemetek Jézusról? Tudtok-e beszélni a krisztusi igazság finomító, nemesítő, megszentelő befolyásáról? Mit láttok és éreztek Krisztus erejéből?…
Krisztusba, mint személyes Üdvözítőbe vetett hit nélkül lehetetlen, hogy hitetek a kétkedő világban érezhetővé váljon. Ha bűnösöket akartok a sebesen rohanó árból menteni, lábatok nem állhat süppedő talajon. – Az evangélium szolgái, 273–274. o.
 

Gondoljuk még tovább a szerdai tanulmányból azt, hogy nekünk van szükségünk bekapcsolódni valamibe, ami hatalmasabb nálunk, túlmutat csekély, rövid, gyakran bűnös, romlott és kiábrándító életünkön (ugyan ki az, akire nem vonatkozik ezekből valami?)! Érthető is ez a vágy. Fizikai szempontból jelentéktelen húskötegek vagyunk, hordozzuk a mindössze pár font súlyú, szénalapú szerves anyagból való agyunkat, ami az összetételében közelebb áll egy adag sültcsirkéhez, mint a számítógép merevlemezéhez.
Vajon milyen jelentősége lehet e kis, egymástól független húskötegeknek a végtelen világban? Csupán magunknak élni, amikor körülöttünk és rajtunk túl annyi minden létezik, az olyan, mintha az ember egész életére egy magánzárkába lenne becsukva egy nagyvárosban, aminek a lüktetése érezhető a falakon át is. Mégis milyen hatalmasabb, káprázatosabb és jelentősebb következményekkel járó célért élhetnénk, mint az örök élet ígéretének hirdetéséért, amit Jézusban kapunk?
„Isten szolgái szent lelkesedéstől fénylő arccal sietnek egyik helyről a másikra, hogy hirdessék a menny üzenetét. Az egész földön ezernyi hangon szól majd a figyelmeztetés, csodálatos dolgok fognak történni. Betegek meggyógyulnak, és a hívők munkáját jelek és csodák kísérik. Sátán is dolgozik, de hamis csodákkal. Még tüzet is hoz alá az égből az emberek szeme láttára (Jel 13:13). A föld lakóinak el kell dönteniük, ki mellé állnak” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 524. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Jób 8–14; Ellen G. White: Az imádság, 19. fej., „Az igazi imádság nem függ a helytől, az időtől vagy a körülményektől” bekezdéstől a fejezet végéig
 

E heti tanulmányunkban elkezdjük részletesen elemezni a Jelenések 14:6–12 verseiben leírt hármas angyali üzenetet. A teljes Szentírásban az angyalok Isten hírnökeiként vannak bemutatva. A Jelenések könyvében az ég közepén repülő angyalok isteni eredetű üzenetet képviselnek, amely nagy gyorsasággal elterjed a föld minden részére. Ezeket az üzeneteket természetesen Isten népének kell hirdetnie az utolsó napokban. Jézus eljövetele előtt az örök evangélium üzenete az ítélet kontextusában sebesen terjed az egész bolygón. Miért örök ez az evangélium? Miért kap lehetősséget ezen a világon minden emberi lény, hogy válaszoljon az evangélium felszólítására? A történelem utolsó napjaiban élő minden személy üdvössége miért függ attól, hogy milyen választ ad ezekre az üzenetekre? E heti tanulmányunk megválaszolja ezeket a kérdéseket, és magyarázatot ad az „örök evangélium” kifejezés értelmére is.
E heti tanulmányunk másik szerepe jobban megértetni velünk Krisztusnak az Ő élő egyháza érdekében végzett küldetését a történelem utolsó napjaiban. Az ég közepén az örök evangéliummal repülő angyal ezt a végidőre vonatkozó igazságot „minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek” hirdeti (Jel 14:6). Az üzenet terjedelmes. Felszólít, hogy ajánljuk fel Isten országának a legértékesebb javainkat. Megkér, hogy működjünk együtt Krisztussal az emberekhez intézett utolsó felhívás terjesztésében, és élvezzen elsőbbséget életünkben Isten küldetése az elveszett emberiség megváltásáért.

Isten jóváhagyása személyes pecsétjét teszi az Ő népére, hogy különválassza az igazságot a hamisságtól. Az ókori Izrael napjaiban, miközben a körülötte élő pogány népek több istent imádtak, Izraelnek világos, megkülönböztetett, erős hitvallása volt, amelyet 5Mózes 6:4 versében olvashatunk („Semá Jiszráel”, azaz „Halld, Izráel!”).
Az izraelita családok naponta kétszer, reggel és este elismételték ezt az imádságot: Halld, Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” (5Móz 6:4). A száműzetés évszázadai alatt ennek a kijelentésnek a kimondása emlékeztette a zsidókat arra a lelki szemléletre és útra, amely népként egységben tartotta őket. Eme imádság eléneklése erőt adott nekik szilárdan megállni a próbákban, és ellenállni a kísértéseknek, amelyek megpróbál-
ták rávenni őket hitvallásuk megtagadására.
Valószínűleg 5Móz 6:4 verse volt az első mondat, amit egy zsidó gyermek az ókori Izraelben megtanult. A zsidó édesanyák állandóan tanítgatták gyermekeiket a Semá éneklésére lefekvés előtt.
A hit eme azonosító elemének erejét nagyon jól szemlélteti egy a második világháború befejezte után történt eset. Néhány rabbi sorra meglátogatta a keresztény árvaházakat, zsidó gyermekek után kutatva. A háború alatt sok zsidó szülő Európában keresztény árvaházba küldte gyermekét, hogy ily módon megmentse őket a náciktól. Ezek a szülők abban reménykedtek,  hogy  a  háború  után  ők  vagy  a  rokonaik  megtalálják a gyermekeiket, és kiveszik őket az árvaházakból.
A háború után az árvaházakat működtető papok és apácák többsége nem akarta megengedni ezeknek a zsidó gyermekeknek, hogy visszatérjenek a családjaikhoz, ezért a felkutató rabbiknak azt mondták, hogy nincsenek az állományukban zsidó gyermekek. Egy látogatás alkalmával az egyik rabbi megkérte az intézményt vezető papot, hogy engedje meg, hogy este, lefekvés előtt visszajöjjön. A pap nehezen ugyan, de beleegyezett. Amikor a rabbi visszatért, belépett a gyermekek hálótermébe, és miközben az ágyak között sétált, a Semá szavait énekelte. A gyermekek egymás után elkezdtek sírni, és az édesanyjukat szólították, majd elismételték az ima szavait. A papokat teljesen meglepte ez a fordulat. Nem tudták kitörölni a gyermekek emlékeit az édesanyjukról, aki lefekvéskor a Semá szavait dúdolta nekik. Az árvaház pap vezetője nem tehetett mást: el kellett ismernie, hogy „tévedett”. Izrael eme elveszett gyermekei így „hazatérhettek népükhöz” és a Tórához. „Az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!” Ezek a szavak zsidó azonosságukat igazolták. Örökre be voltak vésődve elméjükbe, tudatukba.

A három angyali üzenet: azonosságunk legfontosabb eleme
A Jelenések hármas angyali üzenete a hetednapi adventisták számára a Semával egyenértékű, ez az az elem, amely egyesít minket. Ez a mi megkülönböztető hitnyilatkozatunk, meghatározza, hogy kik vagyunk, és ismerteti a világgal a küldetésünket.
Egyedi profetikus azonosságunk leírása Jelenések 14:6–12 verseiben található, ebből az igeszakaszból merítünk erőt és lelkesedést az evangélium világszéles hirdetéséhez. Ellen G. White ugyanezt a gondolatot a következőképpen fejezi ki: „Isten különleges értelemben őrállókul és világosság hordozóiul helyezte a világba a hetedik napi adventistákat. Rájuk bízta a pusztuló világnak szóló utolsó figyelmeztetést. Isten Szavából rájuk ragyog a csodálatos világosság. Rájuk bízta a legünnepélyesebb, legfontosabb feladatot, az első, második és harmadik angyal üzenetének hirdetését. Nincs más, ami ilyen nagy fontossággal bírna. Nem engedhetik meg, hogy más kösse le a figyelmüket” (Bizonyságtételek, 9. köt., 19. o.).
Ezek az üzenetek örök és egyetemes érvényűek, és azonnali cselekvésre sürgetnek. Középpontjukban az örökkévaló evangélium áll. Mi az evangélium? A Krisztus életéről, haláláról, feltámadásáról, főpapi szolgálatáról és közeli visszatéréséről szóló jó hír. Jézus megszabadít a bűntől, és erőt ad a győzelemhez. Megérteni az evangéliumot azt jelenti, hogy megérteni Isten halhatatlan, felfoghatatlan, kiapadhatatlan szeretetét irántunk. Az evangélium Isten szívében kezdődik. Mielőtt mi keresnénk Őt, Ő már megkeresett minket. Mielőtt egyetlen lépést tettünk volna felé, Ő már magához vonzott szeretete erejével. János apostol tanúsítja ezt az igazságot felejthetetlen kijelentésével: „Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte az Ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért” (1Jn 4:10). Kiegészítésképpen Pál apostol hozzáteszi: „Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt” (Róm 5:8).
Az evangéliumban Isten Krisztus által kezdeményezi a megmentésünket. Krisztus azt a tökéletes életet élte, amit nekünk kellett volna élnünk, meghalt azzal a halállal, amellyel nekünk kellene meghalnunk, szeretete és a Szentlélek által magához vonzott minket, kegyelme és ereje megváltoztatja életünket. A kereszt által megszüntette a bűn uralmát felettünk. Ha elfogadjuk Isten kegyelmét és áldozatát, és hiszünk az örök élet ígéretében, fiai és leányai leszünk.
Az örök evangélium a hármas angyali üzenet középpontjában áll. Ezen utolsó napokra vonatkozó üzenetek mind Jézusról szólnak, és arra buzdítanak, hogy hagyjuk el az emberi büszkeséget és önigazultságot, és teljes bizalmunk legyen Jézusban az üdvösségünket illetően. Hit által elvezetnek Jézus igazságának elfogadásához, igazságtalan magatartásunknak az Ő feddhetetlenségével való helyettesítéséhez. Krisztus tökéletes élete a mienk lehet, ha keresztre feszített Megváltónkként elfogadjuk Őt. Az evangélium Jézushoz hív úgy, ahogy vagyunk, és válaszként Jézus szeretetére, vágyódni fogunk mennyei életet élni. Isten kegyelme elfedezi múltunkat, de többet is tesz ennél: dinamikus elvként dolgozik életünkben, és erőt ad engedelmesnek lenni. Pál apostol Róm 1:5 versében világosan ír erről: „Aki által vettük a kegyelmet és az apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között, az ő nevéért.” Isten kegyelme „arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon” (Tit 2:12). Ebben áll az evangélium kimondhatatlanul jó híre.
Isten kegyelme üdvözít, szeretete elbűvöl, ereje megváltoztat – válaszunk erre nem lehet más, mint hogy másoknak is elmondjuk, mit tett értünk Krisztus. Keresztény bizonyságtevésünk Isten szeretetével csordultig telt szívünk kiáradása. Amikor az evangélium behatol bűntől megkeményített és bemocskolt szívünkbe, vágyunk másoknak is beszélni az Ő kegyelme történetéről. Az örök evangélium megértése bizonyságtevésünk alapja. Jelenések 14:6 versének üzenetét, amelyet a világ minden pontján hirdetünk, mindenikünk megtapasztalta már személyes életében.
E heti tanulmányunk központi gondolata az evangélium megértése, tapasztalatként való megélése és hirdetése Jézus közeli eljövetelének kontextusában.

 
Személyes elmélkedésre
Az e heti lecke tanulmányozásakor megtörténhet, hogy a csoport tagjai közül többükben is kérdések fogalmazódjanak meg a saját üdvösségüket illetően. Lehet, hogy nem biztosak abban, hogy a bűneik meg vannak bocsátva. Talán nagy fájdalomban volt részük az életben, és azt kérdezik, hogy hol volt Isten, amikor a halál völgyén mentek keresztül. Esetleg rejtett szenvedéllyel küzdenek, vagy rossz magaviseleti tulajdonságokkal, amelyeket nem tudnak legyőzni.
Ne feledd: az evangélium mindenkié, így hát nekik is szól. Ugyanaz a Krisztus, aki meghalt másokért, értük is életét áldozta. Ő minden gyermekét szereti. Kegyelme és ereje mindenkire kiterjed.
Kérd meg csoportod egyik tagját, hogy hangosan olvassa fel az alábbi Ellen White-idézetet: „Oly bűnös, tehetetlen és alárendelt állapotban, amilyenben éppen most vagyunk, jöjjünk Jézushoz! Mint tehetetlen, bűnös emberek jelenhetünk meg előtte, és bűnbánóan lábaihoz borulhatunk. Szeretetének karjaival átölel, sebeinket bekötözi és minden tisztátlanságunktól megtisztít, mert ebben gyönyörködik” (Jézushoz vezető út, 52. o.).
Ebben rejlik az evangélium szépsége. Ne féljünk! Jézus nem tartja a kezében a büntetés ostorát, hogy ítéletével lesújtson ránk. Kitárja karjait, hogy átöleljen szeretetével, megbocsásson, erőt adjon és fontos tanúiként elküldjön ezekben az utolsó napokban bizonyságot tenni dicsőséges kegyelméről.
Kérd meg csoportod tagjait, hogy elmélkedjenek az alábbi kérdéseken
a szombatiskolai óra végén és az előttük álló héten!
Biztos vagyok az üdvösségemben most, ebben a pillanatban? Ha igen, miért? Ha nem, mi akadályoz meg abban, hogy elhiggyem: Jézus csak arra vár, hogy bekötözze a sebeimet és szeretetének karjaival átöleljen?
Tanúként mit tettem azért, hogy ezen a héten bizonyságot tegyek másoknak Isten megbocsátásáról, irgalmáról és szeretetéről? Milyen más úton hirdethetem a közelemben élő embereknek az Isten kegyelméről szóló üzenetet?