VÉGZETES PILLANAT

Isten mindig is szólt a népéhez, közölte velük azt a fontos igazságot, amit éppen hallaniuk kellett. Az özönvízről szóló figyelmeztetéstől (1Móz 6:7) kezdve Jézus első adventjén (Dán 9:24-27), majd a vizsgálati ítéleten (Dán 7:9-10;  8:14) át a Krisztus visszatérését megelőző végső eseményekig (Jelenések 12-14. fejezet) – Isten mindezekről szólt. Az emberi történelem utolsó napjaira pedig külön üzenetet küldött a világnak és a népének, amit éppen a kor igényeinek megfelelően tervezett el. Felvázolja a képet, amint az ég közepén repülő három angyal viszi a sürgető, végidei üzenetet az egész világnak.
A három angyal üzenete Jézus végső kegyelmi felhívása, arra szólít bennünket, hogy ne a saját igazságunkban bízzunk, hanem a Jézuséban, ami megigazít, megszentel, majd pedig az idők végén megdicsőít bennünket.
Mindig Krisztust kell választanunk, meghajolva akarata előtt, engedelmeskedve neki. A mostani választásaink valóban hatással lesznek az előttünk álló, végső krízisben meghozandó döntéseinkre, tehát itt a felkészülés ideje!

EGW idézet:

Isten minden korszakban adott isteni kinyilatkoztatásokat emberi lényeknek, hogy így betölthessék céljukat. Fokozatosan feltárja az elme előtt a kegyelem tanítását. Az igazságot azon a módon osztja meg velünk, hogy szavakkal szemlélteti: „Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal.” Az, aki oda helyezi magát, ahol Isten megvilágosíthatja őt, előre halad a hajnal részleges sötétségétől a déli nap teljes ragyogásáig. Ahogy a nap kijön a szeretet és irgalom megnyilatkozásaként, ahogy a nap arany sugarai elárasztják az égboltot és megszépíti az erdőket és hegyeket, és az éjszaka sötétségét eloszlatva felébreszti a világot, Krisztus követőinek is úgy kell kimutatniuk szeretetteljes küldetésüket. – Isten fiai és leányai, 335. o.

Az angyalok az ég közepén repülve mutatkoznak a Bibliában, figyelmeztető üzenetet hirdetnek a világnak, és közvetlen kihatásuk van a földi történelem végső napjaiban élő emberekre. Az angyalok szavát senki nem hallja, mert azok Istennek a mennyei világgal összhangban munkálkodó népét jelképezik. Isten Lelke által világosságot nyert és az igazság által megszentelt férfiak és nők hirdetik a három, egymást követő üzenetet. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 387. o.

Napjainkban is elhívta Isten az egyházát, mint régen Izraelt, hogy világosságul szolgáljon. Az igazság hatalmas kardjával, az első, második és harmadik angyal üzenetével elválasztotta népét az egyházaktól és a világtól, hogy szent közelségbe vonja őket magához. Törvényének őrizőivé tette őket, és rájuk bízta a jelennek szóló próféciák nagy igazságait. Mint a régi Izraelre bízott törvények, ezek is szent megbízatást jelentenek, amelyeket közölnünk kell a világgal.
A Jelenések könyve 14. fejezetében szereplő angyal azokat jelképezi, akik elfogadják Isten üzenetének világosságát, s az Ő követeiként fújnak riadót az egész világon. Krisztus ezt mondta követőinek: „Ti a világ világossága vagytok.” (Mt 5:14) Mindenki számára, aki csak elfogadja Jézust, ez a Golgota keresztjének üzenete: „Íme az ember értéke. Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek!” (Mk 16:15) Semmi ne hátráltassa ezt a munkát! Ez korunk legfontosabb feladata. Az emberek iránti szeretet, amelyet Jézus megváltásunkért hozott áldozata nyilvánított ki, ösztönözni fogja minden követőjét. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 455. o.

Jelenések 14. fejezete Jézus utolsó kegyelmi üzenete a bűnbe süllyedt, lázadó világnak, ami nagyjából hatezer évre belemerült a vétekbe és a gonoszságba. Eljön majd a nap, amikor a Föld bolygón minden ember meghozza végső, visszafordíthatatlan döntését – vagy Jézus mellett, vagy ellene. Újból és újból visszhangzik az egész világon A jelenések könyvének üzenete Krisztus igazságáról, ami megvált bennünket a bűn kárhoztatásától, valamint a bűn szorításától az életünkben.

Mt 24:14 versében Jézus megígérte, hogy „az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon”. Ennek igazi teljesedését Krisztus végidei üzenetében, Jel 14:6 versében látjuk: ezt az üzenetet hirdette „minden nemzetségnek, törzsnek, nyelvnek és népnek” (ÚRK).
Jelenések 22. fejezetében Jézus háromszor is kijelenti, hogy hamar eljön (Jel 22:7, 12, 20). Visszatérésével kapcsolatban még hozzáteszi: „Aki gonosz, legyen gonosz ezután is, és aki bűntől szennyes, legyen szenynyes ezután is, de aki igaz, cselekedjék igazságot ezután is, és aki szent, legyen szent ezután is” (Jel 22:11, RÚF)! A jelenések könyve elvezet az események diadalmas csúcspontjáig, amikor minden egyes embernek döntenie kell Krisztus mellett, vagy ellen.
Természetesen mindennap, az úgynevezett „kis dolgokban” meghozott döntéseinkkel vagy Jézust választjuk, vagy ellene döntünk. Nem valószínű, hogy aki most folyamatosan rosszul dönt az életében, a végső, kritikus időben hirtelen majd Jézus oldalára áll, amikor az egész gonosz világ ereje ellene van. Ma és mindennap azt kell választanunk, hogy hűségesek leszünk Krisztushoz és a parancsolataihoz. „Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait” (11Jn 5:3). Amint Ellen G. White fogalmaz: „Jézus nem változtatja meg a jellemünket a visszajövetelekor. Az átformálódás munkáját most kell elvégezni. A mindennapjaink határozzák meg a sorsunkat” (Last Day Events. 295. o.).
 

EGW idézet:

Két út áll előtted – az önzés széles útja és az önfeláldozás keskeny útja. A széles útra magaddal viheted az önzést, a büszkeséget és a világ szeretetét, viszont akik a keskeny úton járnak, azoknak el kell hagyniuk minden terhet és minden megkörnyékező bűnt. Melyiket választod – az örök halálra vagy a dicsőséges halhatatlanságra vezető utat?
Sosem volt a történelemben ünnepélyesebb idő, mint a mai. Örök érdekeink forognak kockán, ezért fel kellene ébrednünk, és meg kellene értenünk, mennyire fontos elhívatásunk van, és milyen fontos döntést kell meghoznunk. Ne merészkedjünk kockára tenni az örök érdekeket a mulandó lehetőségek miatt. Komoly hozzáállásra van szükség. Mindaz, akik vagyunk, amit teszünk, és amely úton járni fogunk, felbecsülhetetlen értékkel bír, ezért nem engedhetjük meg magunknak a közönyt és a hanyagságot. – Our High Calling, 8. o.

Amikor Sátán próbálja eltávolítani lelkünk elől a korlátokat, és bűnre csábít, szoros kapcsolatban kell maradnunk Istennel élő hit által. Bíznunk kell az Ő erejében, hogy képessé tehet legyőznünk bármilyen akadályt. Meneküljünk a gonosztól, és keressük a feddhetetlenséget, alázatot, szelídséget és szentséget.
Eljött az ideje, hogy minden ember eldöntse, kinek az oldalán áll. Sátán ügynökei fognak dolgozni mindazok elméjében, akik megengedik neki ezt. De a mennyben is vannak ügynökök, akik arra várnak, hogy elhozhassák Isten dicsőségének ragyogó sugarait mindazokhoz, akik készek befogadni Őt.
Mi döntjük el, hogy azok közé soroltatunk, akik Krisztust követik, vagy Sátán szolgái leszünk. Naponta el kell döntenünk, hogy kinek szolgálunk. – Our High Calling, 15. o.
 

A jellem ilyen átalakulása, miként János életéből kiviláglik, mindenkor a Krisztussal való kapcsolat eredménye. Bármilyen fogyatékosságai legyenek valakinek, ha őszinte tanítványa Jézusnak, jellemét az isteni kegyelem hatalma átalakítja és megszenteli. Mialatt mintegy tükörben szemléli az Úr dicsőségét, átalakul dicsőségről dicsőségre, amíg hasonlóvá válik hozzá, akit imád…
Istent hitvallói csak úgy tisztelhetik, ha igyekeznek képére hasonulni, ha engedelmeskednek vezetésének. Akkor hirdethetik, mint az Üdvözítő tanúbizonyságai, hogy mit művelt érettük az isteni kegyelem.
Életünk megszentelődését úgy érhetjük el, ha kiéljük a szeretet alapelvét. „Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten is ő benne.” (1Jn 4:16) Aki szívébe fogadta Krisztust, a vallását tetteivel bizonyítja. Jelleme megtisztul, finomodik, nemesebbé és tökéletesebbé válik. A hittételek tisztasága kapcsolódik szent, igaz életmóddal; az isteni szabályok szent cselekedetekkel. – Az apostolok története, 559–560. o.

Jelenések 14. fejezetében vannak a meghatározó versei az Úr végidei üzenetének, amit a népével és a világgal közöl. Központi helyet foglal el Jézus visszatérése, ígéretének teljesedése, miszerint „meglátjátok majd az Emberfiát a Hatalmas jobbján ülni, amikor eljön az ég felhőiben” (Mk 14:62, ÚRK).

Jézus az evangéliumokban nyolcvankét alkalommal utalt önmagára az Emberfia kifejezéssel, ez volt az egyik kedvelt meghatározása, bensőséges módon azonosítva magát velünk. Ő a Megváltó, aki megért bennünket, tapasztalta a kísértéseinket, hozzánk hasonlóan Ő is átment megpróbáltatásokon. Ő az „Emberfia”, aki majd visszatér, hogy hazavigyen bennünket. Az értünk visszatérő Jézus ugyanaz, mint aki közöttünk élt. Azért válthat meg bennünket, mert közülünk valóvá lett, és noha rá is záporoztak Sátán kísértései, Ő legyőzte azokat.

3. Mit tudunk meg az alábbi bibliaversekből Jézusról, az Emberfiáról?
 

Figyeljük meg az alábbiak néhány elemét!
1)    Jézus, az Emberfia dicsőségben jön el az angyalaival. 2) Elválasztja a juhokat a kecskéktől (alapjában véve ez ítélet). 3) A nemzetek és az egész emberiség sorsa egyszer és mindenkorra eldől.
 

EGW idézet:

Krisztus szeretete nem korlátozódik az emberek egy bizonyos osztályára, csoportjára. Jézus az emberi nemzetség minden egyes gyermekével azonosítja magát. Azért, hogy tagjaivá lehessünk a mennyei családnak, Krisztus tagjává lett a földi családnak. Krisztus az embernek Fia, és így testvére Ádám minden egyes fiának és leányának. Követőinek nem szabad elkülönítettnek érezniük magukat a körülöttük lévő pusztuló világtól. Részei ők az emberiség nagy és népes családjának. A menny és a Föld Ura úgy tekint le rájuk, mint akik éppen úgy testvérei a bűnösöknek, mint a szenteknek. Krisztus szeretete egyaránt körülöleli az elesetteket, az eltévedteket és bűnösöket. A kedvesség minden tettét, amellyel egy elesett lelket felemelünk, irgalmasságunk minden cselekedetét Krisztus úgy fogadja el, mintha azt érette hajtottuk volna végre. – Jézus élete, 638. o.

Jézus ismét eljön, de nem úgy, mint egykoron Betlehemben, sem úgy, miként Jeruzsálembe bevonult, midőn a tanítványok ujjongva kiáltottak „hozsanná”-t neki; hanem eljön az Atyának dicsőségében az összes szent angyalokkal egyetemben, akik elkísérik földi útjára. A menny teljesen üres marad, mert az angyalok Mesterüket kísérik el, és a Földön az élő és várakozó szentek a menny felé, Jézus felé tekintenek, amiképpen a galileai férfiak tették, amint az Úr az Olajfák hegyéről a mennybe szállt. Ama napon csak a szentek kiáltanak fel ujjongva, akik igazán alázatosan és szelíden követték Krisztus példáját: „Íme, a mi Urunk, akit vártunk, s aki megszabadít minket!” S a szentek „egyetlen szempillantás alatt” a végső harsonaszóra elváltoznak – ama harsonának a szavára, amely a porban nyugvó szenteket új életre szólítja. Az Úr felruházza dicső halhatatlansággal szentjeit úgy, hogy örömmel kiáltanak fel: „Győzelem, győzelem a sír és halál felett!” Az elváltozott szentek most a szent angyalokkal együtt az Úr elé ragadtatnak a levegőbe, hogy soha többé el ne váljanak szeretett Uruktól. – Tapasztalatok és látomások, 110. o.

Isten úgy döntött, hogy aki emberi testben a szenvedések Fejedelme is volt, Ő legyen a világ ítélőbírája is. Aki lejött a mennyei udvarokból megváltani az embert az örök haláltól, akit földi ítélőszék vádolt meg, és akinek el kellett szenvednie a megalázó kereszthalált, csak Ő hozhat jutalmat vagy büntetést jelentő ítéletet. Aki itt e Földön hordozta a szenvedés és megaláztatás keresztjét, teljes jogot és jutalmat kapott, felemeltetett a trónra, és Őt az egész világegyetem a szentek Fejedelmeként ismerte el. Felvállalta az üdvözítés munkáját, és megmutatta az el nem bukott világoknak, hogy képes befejezni az elkezdett munkát. A végső büntetés vagy jutalom ama napján majd mind a szentek, mind pedig a bűnösök elismerik, hogy Ő a keresztre szegezett Megváltó, minden lény Bírája is. – In Heavenly Places, 359. o.
 

János kijelenti: „És láttam, íme, egy fehér felhő, és a felhőn ült valaki, az Emberfiához hasonló” (Jel 14:14, ÚRK). Lukács feljegyzi Jézus mennybemeneteléről, hogy a tanítványok az égre nézve álltak, amikor „szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt szemük elől” (ApCsel 1:9, ÚRK). Jézus az angyalok felhőjében emelkedett a mennybe, és szintén angyalok felhőjében tér majd vissza. Az angyalok így szóltak a csodálkozó tanítványokhoz: „Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, ugyanígy fog visszajönni, ahogyan felmenni láttátok őt a mennybe” (11. vers, ÚRK). Isteni igazság gyökerezik ebben a szakaszban, ami talán nem szembeötlő. „Ez a Jézus”, az „Emberfia”, aki Názáret poros utcáit rótta, szolgált a Jeruzsálem utcáin tolongó tömegnek, gyógyította a betegeket Izrael falvaiban, és prédikált Galilea füves domboldalain – Ő jön vissza. Ez a rész a Dániel 7. fejezetében szereplő ítélet fényében említi az Emberfiát.
 

Dán 7:9-10 verseiben a próféta figyeli a mennyei törvényszék elhelyezkedését, amint tízezerszer tízezer angyal gyűl a trónus köré. Kezdetét veszi az ítélkezés, és a világegyetem előtt feltárulnak a könyvek – az életünk mennyei feljegyzései. A 13-14. versekben az Emberfia lép az Öregkorú, az Atya elé, hogy átvegye örök országát. Az ítélet bemutatja az egész univerzum előtt, hogy az Atya, a Fiú és a Szentlélek minden lehetőt megtett az egész emberiség megmentése érdekében. Ez az ítélet nemcsak a szenteket igazolja, hanem Isten jellemét is Sátán hamis vádjaival szemben (lásd Jób 1-2. fejezet; Zsolt 51:3-6).

EGW idézet:

Miközben a tanítványok fölfelé tekintettek, hogy láthassák a menny felé szálló Urukat, ameddig csak lehet, angyalok ujjongó serege fogadta Jézus Krisztust. Ők kísérték fölfelé, és diadalmasan énekelték: „E Földnek országai mind énekeljetek Istenhez, zengjetek dicséretet az Úrnak! Aki kezdettől fogva az egek egein ül… Tegyetek tisztességet Istennek, akinek dicsősége az Izráelen és az ő hatalma a felhőkben van.” (Zsolt 68:33–36) Mialatt a tanítványok még mindig a menny felé tekintettek, „ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában, kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit álltok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok felmenni a mennybe” (Csel 1:10–11).
Jézus Krisztus visszajövetelének ígéretét a tanítványoknak mindenkor élénken emlékezetükben kellett tartani. Jézust látták felszállni a mennybe, és Ő ismét el fog jönni, hogy magához vegye mindazokat, akik itt a szolgálatára szentelték magukat. – Az apostolok története, 32–33. o.

Krisztus megalázta magát, hogy az emberiség élére álljon, szembe nézzen a kísértésekkel, és elviselje a megpróbáltatásokat, melyekkel az embereknek kell szembenézniük és elviselniük. Meg kellett tudja, mit kénytelen eltűrni az ember a bukott ellenségtől, hogy a kísértésbe esőknek támasza lehessen.
Krisztus a bíránk. Nem az Atya, nem az angyalok bírálnak el minket, hanem aki emberi testet öltött, s tökéletes életet élt a Földön. Csak Ő lehet a bíránk. Testvéreim, ezt ne felejtsétek el. Lelkészeink, ti se felejtsétek. Atyák és anyák, emlékezzetek erre. Krisztus ember lett, hogy bíránk lehessen. Senkit se bíztak meg, hogy mások bírája legyen. Csak annyit tehettek, hogy magatokat neveljétek, fegyelmezzétek, Krisztus nevében kérlek, fogadjátok meg utasításait. Sose üljetek a bírói székbe. Napról-napra ezt az üzenetet hangoztatták előttem: „Szálljatok le a bíró székéből. Szálljatok le alázatosan.” – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 185. o.

És Isten „hatalmat ada néki az ítélet-tételre is, mivelhogy embernek fia” (Jn 5:27). Mivel mindenestől megízlelte az emberi szenvedést és kísértéseket, megérti az emberi gyengeségeket és bűnöket, mert érdekünkben győzelmesen ellenállt Sátán kísértéseinek, s igazságosan, szelíden bánik a lelkekkel, akiknek megmentéséért tulajdon vére folyt – emiatt az Emberfia hivatott az ítélet végrehajtására.
Azonban Krisztus küldetése nem az ítélet, hanem a megváltás volt.
„Nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.” (Jn 3:17) A Magas Tanács előtt Jézus kijelentette: „Aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” (Jn 5:24) – Jézus élete, 210. o.
 

János úgy írja le az Emberfiát, mint akinek „a fején aranykorona és kezében éles sarló volt” (Jel 14:14, ÚRK). A „korona” görögül sztephanosz, ez a győztes koronája. Amikor egy sportoló megnyert egy fontos versenyt, sztephanoszt, a dicsőség, a győzelem koronáját kapta.
Egykor Jézus fejére töviskoronát nyomtak, a megszégyenítés és gúny szimbólumaként. Akkor az emberek megvetették és elutasították, meggyalázták, nevetségessé tették, leköpték, megverték, megkorbácsolták, most azonban már a dicsőség koronáját viselve készül visszatérni mint királyok Királya és uraknak Ura.
 

Az angyal Isten színe elől, a templom dicsőségéből érkezik, akinek Isten azt mondta: „Itt az idő, megérett az aratnivaló.” A templomból Jézushoz repül, és nagy hangon bejelenti, hogy „Itt az idő, az aratnivaló beért. Menj a gyermekeidért, hozd őket haza!”
Az Újszövetségben Jézus gyakorta hozott példákat a földművelés köréből. Többször használta az érett aratnivaló szimbólumát annak bemutatására, hogy az evangélium magva felnövekszik az emberek életében.
„A mag kicsírázása a lelki élet kezdetét ábrázolja; a növény növekedése pedig a keresztény növekedés csodálatosan szép példája. Fejlődés nélkül nincs élet. A növény vagy fejlődik, vagy meghal. A keresztény életben való fejlődés éppoly csendes, észrevétlen, de állandó, mint a növény növekedése. Életünk tökéletes lehet a fejlődés minden szakaszában, és ha Isten szándéka valóra válik bennünk, akkor állandóan előrehaladunk. A megszentelődés az egész élet munkája. Ahogyan lehetőségeink tágulnak, gazdagodunk tapasztalatokban is, és ismeretünk növekszik” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 39. o.).
Az aranyló gabona érlelődése jelképezi a szeretettől vezérelt, kegyelem általi átformálódást, amikor a hívő engedelmesen él Krisztus nevének dicsőségére. Szíve egy a Jézuséval, mindazt akarja, amit Ő is.
 

EGW idézet:

„És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe, és alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen. Mert magától terem a föld először füvet, azután kalászt, azután teljes búzát a kalászban. Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.” A gazda, aki „sarlót ereszt… mert az aratás elérkezett”, nem lehet más, mint Krisztus. Ő az utolsó nagy napon betakarítja a föld termését. A magvető azokat jelképezi, akik Krisztus követségében szolgálnak. A magról pedig azt olvassuk, hogy „kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképpen”. Ez utóbbi nem vonatkozik Isten Fiára. Krisztus nem alszik el, hanem éjjel és nappal figyeli, őrzi a reá bízottakat. Nem ismeretlen előtte, hogy miként fejlődik a mag. – Krisztus példázatai, 62. o.

Egyedül Isten fakasztja a bimbót, érleli a virágot gyümölccsé. Az Ő ereje által terem a föld… A növények és virágok nem saját erejükből vagy szorgalmukból, hanem azon adományok elfogadása által növekednek, melyeket Isten életük fenntartására ajándékozott. Amilyen kevéssé növelheti a gyermek saját akaratából vagy erejéből csak egy ujjnyival is termetét, éppoly kevéssé biztosíthatjuk szellemi, lelki fejlődésünket. A kisgyermek éppúgy, mint a növény, csak a szükséges életerő, a levegő, a napfény és táplálék által növekedik. A természet ezen adományai éppoly áldásos hatással vannak a növényés állatvilágra, mint Krisztus azokra, akik benne bíznak. Számukra Ő az „örök világosság” (Ésa 60:19); a „nap és pajzs” (Zsolt 84:12)…
Isten az Ő Fiának felbecsülhetetlen adományozása által körülvette a Földet kegyelmi légkörével, amely olyan valóságos, mint az a légkör, mely a Földet övezi. Mindazok, kik ezt az életadó levegőt választják, Krisztus Jézusban érett férfiakká és nőkké növekednek.
Valamint a virágok a nap felé fordulnak, hogy mindent megvilágító sugarai szépségüket és arányosságukat tökéletesbítsék, hasonlóképpen kell nekünk is az igazság Napja felé fordulni, hogy ránk ragyogjon a mennyei fény, és jellemünk hasonlóbbá legyen Krisztushoz. – Jézushoz vezető út, 67–68. o.

Elménknek meg kell értenie a kegyesség egyszerűségét. Minden másnál jobban kellene vágynunk arra, hogy Urunk, Jézus Krisztus uralkodjon lelkünk templomában, mert lehetetlen, hogy ahol Ő lakik, ott ne jelenjenek meg a jócselekedetek gyümölcsei… Isten azt akarja, hogy mindannyian segítsétek munkáját. Ha átadjátok magatokat neki, akkor megtanít benneteket, és általatok fog munkálkodni, hogy képesek legyetek másoknak is átadni a tanultakat. Akkor majd elmondhatjátok ti is: „Ó, Uram, a te jóvoltod felmagasztalt engem!” – Manuscript 91, 1901. o.

Jelenések 14. fejezetében két aratás van. Az aranyló gabona aratása az igazakat jelképezi, míg a véres szőlő a gonoszokat, azokat, akik elvesznek. Mindkét aratnivaló teljesen megérett, minden elvetett mag egészen kifejlődött.

„Egy másik angyal is jött az oltártól, akinek hatalma volt a tűzön” (Jel 14:18, ÚRK). Ez az angyal parancsolja Isten végítéletének tüzét. Az aratnivaló beérett. A bűn mértéke betelt. A lázadás túlment Isten kegyelmének határán. Mielőtt minden véget érne, a gonoszság és a bűn a tetőfokára hág. A szerető Isten mindent megtett értünk, amit csak tehetett, beleértve azt is, hogy feláldozta önmagát a kereszten, áldozatul a bűneinkért. „Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne” (2Kor 5:21; lásd még Gal 3:13).
Mi többet tehetett volna Isten annál, mint ami a kereszten történt? A kegyelem nem tehet többet azok megváltásáért, akik ismételten visszautasították a Szentlelket.
Ez Jelenések 14. fejezetének sürgető prófétai üzenete. Minden magra aratás vár. A gabona beérett, mint ahogy a szőlő is. Isten népében az egész univerzum előtt megmutatkozik Isten kegyelmének, könyörületének, irgalmának és szeretetének képe. A gonosz gyermekei kapzsiságot, bűnös kívánságokat, féltékenységet és gyűlöletet mutatnak. Az egyik csoporton Jézus jelleme látszik, a másikon pedig Sátáné.
A világmindenség Isten népében az igazság megnyilvánulását látja, úgy, ahogyan annak talán egyetlen más nemzedék sem volt tanúja. Szemben azzal, ahogyan Krisztus igazsága megnyilatkozik népében, az univerzum látni fogja az Isten elleni lázadás következményeit is a maguk teljességében. Emberek és angyalok előtt kendőzetlenül megmutatkozik a rossz, a gonoszság, a bűn, a törvénytelenség. Az egész világ előtt nyilvánvalóvá válik a jó és a rossz, a helyes és a helytelen, az engedelmesség és az engedetlenség közötti ellentét.
 

EGW idézet:

Isten makulátlanul tiszta Fia a kereszten függött. Testét korbácsütésekkel szaggatták össze. Azokat a kezeket, amelyeket olyan gyakran áldásra nyújtott ki, fagerendákhoz szegezték. Azokat a lábakat, amelyek fáradhatatlanok voltak a szeretet szolgálatainak végzésében nagy szeggel verték át és szegezték a kereszthez. A királyi fejet össze-vissza szurkálták a töviskorona tövisei. A reszkető ajkak jajkiáltásra formálódtak. Krisztus mindezeket eltűrte – a vércseppeket, amelyek lehullottak fejéről és lefolytak kezeiről, lábairól; a haláltusát, amely eltorzította testének alakját; és a kifejezhetetlen lelki kínszenvedést, amit akkor érzett, mikor Atyja elrejtette előle orcáját. Ezek pedig mind azt mondják az emberi nemzetség minden egyes gyermekének: éretted történt, hogy Isten Fia hozzájárult a bűn ezen terhének az elhordozásához. Éretted döntötte meg a halál uralmát, és tárta fel ismét előtted a paradicsom kapuit az, aki lecsendesítette a tenger vad hullámait és járt a tajtékos hullámokon; aki megremegtette az ördögöket és száműzte a betegségeket; aki megnyitotta a vakok szemeit, és életre keltette a halottakat, és aki áldozatként adta oda magát a kereszten, mert szeretett téged. Krisztus, a bűnök elhordozója eltűrte az isteni igazság haragját, és éretted maga lett bűnné…
A szörnyű sötétség közepette Istentől  nyilvánvalóan elhagyatva, Krisztus az emberi jaj poharát fenékig kiürítette. Azokban a félelmetes órákban arra a neki korábban adott ígéretre támaszkodott, hogy az Atya elfogadja Őt. Krisztus megismerkedett mennyei Atyja jellemével; igazságszolgáltatását, irgalmát és nagy szeretetét is megértette. Hittel megnyugodott Istenben, mert az iránta való engedelmesség mindig örömöt okozott neki. Mikor alázatos hódolattal és engedelmességgel rábízta magát Istenre, akkor lassanként eltűnt szívéből az az érzés, hogy az Atya elhagyta Őt. Jézus Krisztus hit által győzött. – Jézus élete, 755–756. o.
 

Az aratáskor betakarított termés az elvetett mag újratermelődése. Minden mag a maga fajtája szerint hoz termést. Így van ez dédelgetett jellemvonásainkkal is. Az önzés, önmagunk szeretete, a túlzott önérzet, az önző vágyaink kielégítése mind-mind újratermeli önmagát, aminek vége az összetört élet és a romlás. „Mert aki vet az Ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.” (Gal 6:8) A szeretet, a részvét és a jóság áldott gyümölcsöt teremnek, ami romolhatatlan.
Az aratásban a mag megsokszorozódik. Egyetlen elvetett mag, amit újabb és újabb magvetés követ, végül egy egész gabonatáblát beborít aranyló kévékkel. Ennyire messze terjed egyetlen élet, sőt akár egyetlen cselekedet jótékony hatása is! – Nevelés, 109. o.

Ezekről az igazságokról – amelyeket a Jelenések 14. fejezetében található „örökkévaló evangélium” rejt – lehet felismerni Krisztus egyházát az advent idején. A hármas üzenet gyümölcse ez: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt, akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!” Ez az üzenet az utolsó. Az Úr eljövetele előtt nem lesz több. Meghirdetése után látja a próféta az Emberfiát, aki eljön dicsőségben, hogy betakarítsa a föld termését. – A nagy küzdelem, 453. o.
 

Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 1. köt., „Együttműködésre váró angyalok” című alfejezet.

„Mind szellemi, mind lelki életünk törvénye, hogy szemlélés által átalakulunk. Gondolatvilágunk fokozatosan alkalmazkodik ahhoz a témához, amellyel foglalkozunk. Hasonlóvá leszünk ahhoz, amit szeretünk és tisztelünk. Az ember nem juthat magasabbra azoknál a normáknál, amelyeket a tisztaságról, jóságról és igazságról elfogadott. Ha valaki önmagát tartja a legnagyszerűbb ideálnak, soha nem jut magasabbra, inkább egyre mélyebbre süllyed. Csak a kegyelmes Isten képes az embert megszentelni. Ha az ember magára marad, útja szükségszerűen lefelé viszi” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 476. o.).
A jellemünk és a személyiségünk lassan, észrevehetetlenül változik, ami eleinte fel sem tűnik, méghozzá azoknak a magoknak az alapján, amelyeket az elménkbe plántálunk. Aki jó magokat vet, az jó gyümölcsöt terem, aki pedig e világ gonosz magvait ülteti el, annak jellemében e világ gyümölcsei teremnek meg. Az Isten, valamint a lelki értékek és prioritások iránti közömbösséget vetve az ember a közöny gyümölcsét aratja le a lelki életében – apátiát, lelki értelemben vett önteltséget és frusztráltságot. Ezért választanak igen veszélyes utat azok, akik így gondolkodnak: Tudom, egy nap majd bekövetkezik az utolsó üldözés, „a fenevad bélyege” és a többi, majd akkor összekapom magam. Isten most, ebben a percben hív bennünket, hogy adjuk neki az életünket. Minél inkább halogatja az ember a választ a Szentlélek késztetésére, annál keményebben és keményebben ellenáll a lelke Isten hívásának, annál könnyebben hiszi el a gonosz hazugságait és válik a prédájává.

Naponkénti tanulmányozásra: Jób 1–7; Ellen G. White: Az imádság, 19. fej., folytatás „Az igazi imádság nem függ a helytől, az időtől vagy a körülményektől” bekezdésig
 

A Jelenések könyve az ellentétek könyve. E kontrasztok mindenike örök következményekkel járó választások elé állít. Vagy a sárkányt imádjuk, vagy a Bárányt. Vagy a fenevad pecsétje lesz rajtunk, vagy az Isten pecsétje. Vagy a bíborba és skarlátba öltözött asszony – Sátán hamis mozgalma – ravasz hitegetésének esünk áldozatául, vagy a fehérbe öltözött asszonnyal – Isten igaz egyházával – járunk együtt. Vagy a lelki Babilon szemfényvesztő tanításait fogadjuk el, vagy pedig azt az igazságot, amely az Új Jeruzsálemből fakad.
Ezen a héten a Jelenések 14:14–20 szakaszában leírt két aratásról fogunk tanulni: az Úr magtárába begyűjtött aranyló búza, valamint az Isten haragjának borsajtójába vetett szőlőgerezdek szüreteléséről. A Bibliában Isten az aratás szimbólumát használja kegyelme emberekért végzett munkája befejezésének leírásához. Amikor ez a munka kiteljesedik, és az evangéliumot minden népnek és nemzetnek hirdetik, „akkor jön el a vég” (Mt 24:14). Márk evangélista ezt így fogalmazza meg: „Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett” (Mk 4:29). Jézus még kiegészíti mindezt: „Az aratás pedig a világ vége” (Mt 13:39). Jézus visszajövetele előtt minden emberi lénynek ezen a bolygón észszerű lehetősége lesz válaszolni Isten szeretetére, elfogadni kegyelmét és az Ő igazságában járni. Ezen a héten tehát történelmünk utolsó aratásáról fogunk tanulni, és felfedezzük, hogyan lehetünk az aranyló búza betakarításának része, nem pedig a véres szőlőgerezdeké.

 
Jelenések 14:14–20 szakasza a hármas angyali üzenet (Jel 14:6–12) „minden nemzetségnek és ágazatnak és nyelvnek és népnek” hangos szóval történő hirdetése eredményét írja le.
Jézus második eljövetele csak azután következik be, hogy ezek az üzenetek hirdetve voltak a föld minden népe és nemzete számára. Ezek az üzenetek készítik fel a világot a Megváltó eljövetelére, tehát lényegesek az örök élet szempontjából. Elfogadásuk felér az örök élettel, elutasításuk pedig a második halálhoz vezet, amely állandó és visszafordíthatatlan megsemmisülés.
Jelenések 14:14 versében ezt írja János: „És látám, és íme vala egy fehér felhő; és a felhőn üle valaki, hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló.” A Szentírásban a felhő Isten jelenlétét jelképezi. Mózes második könyvében olvassuk: „Az Úr megy vala előttük nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton” (2Móz 13:21). Meg van írva, hogy amikor Mózes a Sínai hegynél átvette a Tízparancsolatot, „felhő borítá a hegyet” (2Móz 24:15). Isten dicsősége alászállt a Sínai hegyre, „és felhő borítá azt hat napon át” (16. vers). Amikor a pusztában épített szentélyt átadták az Úrnak, Isten jelenléte felhőként nyilatkozott meg a szent sátor bejáratánál. Amikor a főpap belépett a szentek szentjébe, Isten jelenléte a frigyláda fedele feletti felhő formájában vált láthatóvá (3Móz 16:2).
Az ítélet magasztos jelenetében (Dán 7:9–14) Dániel próféta éjszakai
„látásokban” látja, amint „az égnek felhőiben mint valami emberfia jöve, és méne az öreg korúhoz” (7:13), azaz az Atyához. Mennybemenetelekor Jézus egy felhőben emelkedett fel a földről (ApCsel 1:9), és felhőkkel fog majd vissza is jönni, dicsőségben, hogy magához vegye az igazakat (Jel 1:7).
Jézus előszeretettel az „ember Fia” névvel utal önmagára, több mint nyolcvanszor a négy evangéliumban. Lenyűgözve figyeljük meg, hogy (Jézuson kívül) senki sem használja ezt a szószerkezetet önmagára vonatkozóan. „Egy velünk”, teljesen azonosul emberi mivoltunkkal. Nagyon közel van hozzánk, Ő a mi Üdvözítőnk. Megérti gyöngeségeinket, átélte próbáinkat, ismeri bánatunkat. Ahogy azt a Zsidókhoz írt levél is oly ékesen kifejezi: „Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt” (Zsid 2:14).
Az ember Fia a dicsőség felhőjén jön vissza, hogy hazavigyen bennünket. Ugyanaz a Jézus Galilea poros útjait járta; betegeket gyógyított, bélpoklosokat tisztított meg, vakok szemét nyitotta meg, siketeknek adta meg a hallás képességét. Az ördöngösöket kiszabadította Sátán és légiónyi angyalai hatalma alól; megbocsátott a latroknak, tolvajoknak, álszent farizeusoknak és ingatag tanítványoknak. Az a Krisztus, aki egyszer lejött a földre, lejön másodszor is. János is Jézus kedvenc önmegnevezését használja, hogy ezáltal is biztosítson minket: akik megváltattak a kereszt által és elfogadták az Ő kegyelmét, azok az Ő erejének köszönhetően boldogan tekintenek ama nagy napon az ég felé, és megtapasztalják Jézus ígéretének teljesedését: „És szólnak ama napon: Íme Istenünk, akit mi vártunk, és aki megtart minket; ez az Úr, akit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!” (Ézs 25:9).

Az aratás fogalma
Mit jelent az, hogy „megérett az aratnivaló” (Károlinál „megszáradt”, a ford. megj.)? Mit akart mondani az angyal ezzel a kijelentéssel: „Indítsd a sarlódat és arass; mert a földnek aratni valója megszáradt” (Jel 14:15)? A mezőgazdászok megvárják, amíg a termés beérik, és csak azután aratnak. Jézus, a mennyei Arató is vár; mindaddig nem jön el, míg az aratnivaló teljesen meg nem érik. Jelenések 22:11–12 versei másképpen írják le az aratást: „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is. És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz.” Isten végidőre szóló üzenetének hirdetése örök következményekkel járó döntések elé állítja az embereket. A Szentlélek dolgozik a szívükben. Választásuk – elfogadni vagy visszautasítani Isten szeretetét, kegyelmét és igazságát – örök sorsukat határozza meg.
Amikor az összes feltétel teljesedik, az aratnivaló megérett az aratásra. Abban az időben csak két embercsoport lesz a földön: egyfelől akik fenntartások nélkül, teljesen átadták magukat Krisztusnak, és semmi sem ingathatja meg Iránta való hűségüket, másfelől pedig akik kompromiszszumokba süllyedve nem törődtek a tisztességükkel, és eladták magukat az ördögnek. Abban a pillanatban a teljes világegyetem meglátja Krisztus megváltottakban megnyilatkozó jellemét, ahogy a Sátán jellemét is a kárhozatra ítéltekben.
Az ebben a negyedévben tanulmányozott üzenet célja a nagy aratást előkészíteni Isten országa számára. Az aratás Márk evangéliuma 4. fejezetében leírt elvére vonatkozóan Ellen G. White a következőket írta:
„»Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.« Krisztus sóvárogva várja, hogy képmása megmutatkozzék egyházában. Krisztus akkor jön el népéért, ha majd az Ő jellemét tökéletesen tükrözni fogja. Nemcsak az a kiváltsága minden kereszténynek, hogy várja, hanem hogy siettesse is a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelét. (Lásd 2Pt 3:12) Ha mindazok, akik Krisztus nevét vallják, gyümölcsöt teremnének dicsőségére, gyorsan befejeződne az evangélium magvetése az egész világon; az utolsó termés is hamar beérne, és Krisztus eljönne, hogy begyűjtse a drága gabonát” (Krisztus példázatai, 69. o.).
Íme a rendkívül jó hír! Jézus befejezi, amit elkezdett népe tagjainak életében. Ő a mi hitünk fejedelme és bevégzője (Zsid 12:1–2). Ahogy Pál apostol írta a Filippibeliekhez címzett levelében: „Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig” (Fil 1:6). A kegyelem nagyobb, mint a bűn, mert „ahol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővelkedik” (Róm 5:20).
Nehéz lehet megérteni, hogyan fogja megvalósítani Jézus a végső aratást bűntől szennyes életünkben, de tudnunk kell, hogy mindez kegyelem és hit által valósul meg. Krisztus kegyelme és hit által nekünk tulajdonított feddhetetlensége révén üdvözülünk, miközben elfogadjuk életünket megszentelő erejét, és naponta növekszünk lelkileg a Vele való járásunk során.

 
Elmélkedésre
E heti tanulmányunk világossá teszi számunkra, hogy Jézus véghezviszi ebben a világban elkezdett munkáját. „És az Isten országának ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” (Mt 24:14). A „bizonyságul” szó különlegesen fontos ebben a szövegben. Egy tanú eskü alatt tesz vallomást. Az általa nyújtott bizonyítékok szavai igaz voltát erősítik meg. Ilyen értelemben az evangélium utolsó hirdetése több lesz, mint az evangélium igazságának szóbeli hirdetése: élő bizonyságtevés lesz, amely Krisztus követőinek élete által nyilvánul meg. Szívüket megváltoztatta az isteni közbelépés, az igazság, amely „minden nemzetségnek és ágazatnak, nyelvnek és népnek” hirdettetik (Jel 14:6). Ez a bizonyságtevés a következő reakciókat fogja kiváltani: vagy elfogadják, vagy elutasítják Krisztust. Válaszuk a végső aratáshoz vezet.
Íme, a jó hír: a történelem nem ismétli önmagát a végtelenségig. Nem egy végtelen kör az idő síkján. Az egész történelem egy csúcspont felé halad: a föld végső aratása és Urunk, Jézus Krisztus visszatérése felé. A világ nagy válságának utolsó óráiban senki sem maradhat semleges. A férfiak és nők vagy megmenekülnek Isten kegyelme által – ők azok, akiknek szívét átalakította Isten igazsága, betöltekeztek a Szentlélekkel, és tanúi voltak Isten neve dicsőségének –, vagy megszenteletlen életük önzésének rabjai maradnak, akik felett démonok uralkodnak. Komoly időket élünk, és választásainknak örök következményei vannak, ezért fel kell tennünk magunknak az alábbi kérdéseket, amelyek megváltoztathatják az életünket.

Tanácsok a tanítónak
Olvasd fel hangosan a kérdéseket! Kérd meg a csoportod tagjait, hogy gondolatban elmélkedjenek a kérdéseken, miközben felolvasod őket, ezért hagyj egy kis szünetet a kérdések között!
Van-e valami az életedben, ami megakadályoz abban, hogy teljesen odaszenteld magad Jézusnak a történelem ezen utolsó óráiban? Ha igen, mi lenne az?
Olvasd el Zsidók 12:15 versét! Minden gyökérből gyümölcs sarjad, jó vagy rossz gyümölcs. Van-e a szívedben keserűségnek, féltékenységnek, haragnak, ellenséges érzületnek, kívánságnak vagy önzésnek gyökere?
Záró ima
Miközben az óra befejezésére készülsz, kérd meg a csoportod tagjait, hogy elmélkedjenek a saját életükön, és kérjék Istentől, hogy kegyelme által adjon nekik győzelmet minden olyan dolog felett, ami megakadályozhatja a felkészülésüket Jézus visszajövetelére. Mielőtt imádkoznál, valaki a csoportból olvassa fel 2Korinthus 5:17 versét: „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, íme újjá lett minden.”