ISTEN PECSÉTJE ÉS A FENEVAD BÉLYEGE, 2. rész

A 15. században fenn, az észak-olasz Alpok Piemont völgyeiben éltek a valdensek, akik eltökélték, hogy hűek maradnak ahhoz, ahogyan a Bibliát megértették. Hevesen üldözték őket, amiért állhatatosan kitartottak Krisztus mellett. 1488-ban Loyse völgyében a római egyház a hitük miatt brutális kegyetlenséggel lemészároltatta a valdenseket. Az üldözés újabb hulláma a 17. században csapott fel, amikor a szavojai herceg egy nyolcezer fős sereget küldött a valdensek területére, hogy a helybéliek az otthonaikban szállásolják el a katonákat. A valdensek engedtek is a parancsnak. Ez a stratégia azonban csupán azt szolgálta, hogy a katonák könnyen hozzáférhessenek áldozataikhoz. 1655. április 24-én hajnali 4 órakor megadták a jelet, és kezdetét vette a vérengzés, négyezernél is többen haltak meg.
Sajnos a történelem gyakran megismétli önmagát. A „fenevad bélyegéről” szóló prófécia a korszakokon átívelő vallási üldözés gonosz láncolatának utolsó láncszemét vázolja fel. A múltbeli üldözésekhez hasonlóan ezzel is az a cél, hogy bizonyos hitelvi és istentiszteleti rendszert erőltessenek rá mindenkire. Azonban ahogy mindig, Istennek ekkor is lesz egy népe, amely nem adja meg magát.

Június 17. – A menekültek napja

EGW idézet:

1885. szeptember 26-án White testvérnő Baselből Torre Pellicebe, Olaszországba utazott… és három hétig maradt ott. Tízszer beszélt az emberekhez, és meglátogatta azokat a híres helyeket, hol felkutatták, elfogták, kínozták a valdenseket, akik üldözőik elől oda menekültek. Ezekről a tapasztalatairól így írt:
„Ha hangjukat hallhatnánk, milyen történetet beszélnének el a völgyeket koszorúzó hegyek Isten népének a hitéért elszenvedett kínjáról? Milyen történetet mondhatnának az angyalok látogatásáról, akik ezen keresztény menekülők előtt ismeretlenek maradtak? Az angyalok ismételten beszéltek emberekkel úgy, mint az emberek a barátaikkal szoktak, és biztonságba helyezték őket. Többször az angyalok bátorító szavai öntöttek lelket a szomorú hűségesekbe, és emelték lelkületüket a legmagasabb hegyek orma fölé, hitben megmutatva nekik a fehér ruhákat, a koronákat és a győzelmi pálmákat, melyeket a győztesek fognak hordani, amikor a fehér trón körül állnak.” – Életünk és munkánk, 290. o.

Valahányszor egy ember az Isten Bárányába vetett hit által felhagy a bűn szolgálatával, Sátán haragja fellángol. Ábel szent élete cáfolta Sátánnak azt az állítását, hogy az ember képtelen megtartani Isten törvényét. Amikor Kain a gonosz lélek befolyására rájött arra, hogy nem tudja Ábelt irányítani, annyira felbőszült, hogy megölte. Ha valaki Isten törvényének igazságosságos volta mellett lándzsát tör, bárhol legyen is az, ugyanez a lelkület jut kifejezésre. Mindig ez a lelkület állította fel és gyújtotta meg a máglyát Krisztus tanítványai alatt. Sátán és seregei azért szítanak halmozott kegyetlenkedéseket Jézus követői ellen, mert nem tudják őket hatalmuk előtt meghódoltatni. Ez a legyőzött ellenség dühe. Jézus minden mártírja győzőként halt meg. Ezt mondja a próféta: „ők legyőzték azt (ama régi kígyót, aki neveztetik ördögnek és Sátánnak) a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételüknek beszédéért; és az ő életüket nem kímélték mindhalálig” (Jel 12:11, 9). – Pátriárkák és próféták, 77. o.

A Föld lakói között – szétszórtan minden országban – ott vannak azok, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Mint az ég csillagai, amelyek csak éjszaka tűnnek elő, ezek a hűségesek akkor fognak felragyogni, amikor „sötétség borítja a Földet és éjszaka a népeket”… A legsötétebb hitehagyás órájában, amikor Sátán a legnagyobb erőfeszítéseket teszi azért, hogy halálbüntetés terhe mellett „mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal” (Jel 13:16) felvétesse a hamis nyugalomnap hűségjelét, akkor a Jézus Krisztushoz hűségesek, „feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei… fénylenek, mint csillagok e világon” (Fil 2:15). Minél sötétebb az éjszaka, annál fényesebben tündökölnek. – Maranatha, 196. o.
 

Amint az eddigiekben említettük, Jelenések 13. és 14. fejezetének fenevadjai az egész világra kiterjedő hamis istentiszteleti rendszert írnak le. És ez még nem minden!

A fenevad egy meghatározott ideig dominált a történelemben. A szimbolikus idői próféciákban egy prófétai nap egy valóságos évvel egyenlő. 4Móz 14:34 versében ezt olvassuk: „egy-egy napért egy-egy esztendő”. Ez bibliai elv, ami szerint egy nap egy évnek számít. Isten erről újabb kijelentést is adott: „Egy-egy napot egy-egy esztendőül számítottam néked” (Ez 4:6). Ez az elv folyamatosan pontosnak bizonyult a Biblia idői próféciáinak magyarázatánál, mint például Dán 9:24-27 szakaszában a hetven hét esetében. A Jel 13:5 versében említett negyvenkét hónapnyi idő – harminc napos hónapokkal számolva – ezerkétszázhatvan prófétai napra, vagyis valóságos évre jön ki. Az ősi kalendáriumokban rendszerint háromszázhatvan napos évek szerepeltek.
A 4. században Konstantin római császár az egész birodalom területén törvényesítette a kereszténységet. Amikor Kr. u. 330-ban a fővárosát áthelyezte Bizáncba, hogy egyesítse birodalma keleti és nyugati részét, Rómában hatalmi vákuum alakult ki, és a pápa töltötte be a keletkezett űrt. Nemcsak erős vallási vezető, hanem politikai hatalom is lett, akivel Európában számolni kellett. Kr. u. 538-ban a pogány Justinianus császár hivatalosan Róma püspökének adományozta a hit védelmezője szerepet. A középkori egyház befolyása erős volt Kr. u. 538 és 1798 között, ez idő alatt került sor a tanulmány bevezetőjében említett szörnyű üldözésre is. 1798-ban azonban Napóleon tábornoka, Berthier foglyul ejtette a pápát, pontosan beteljesítve ezzel a próféciát.
Berthier a seregével elfogta VI. Piusz pápát, és azon nyomban eltávolította a pápai trónról. A pápaságot ért csapás súlyos volt, de amint Jel 13:12 kijelenti, a halálos seb begyógyul, és a világ még sokkal többet fog hallani erről a hatalomról.
 

EGW idézet:

Róma, hogy teljessé tegye szentségtörő munkáját, Isten törvényéből kivéste a második parancsolatot, a faragott képek imádásának tilalmát, azért a tízedik parancsolatot kettéosztotta, hogy megőrizze számukat.
A pogányság iránti engedékenység lelkülete a menny tekintélyének további megvetése felé nyitotta meg az utat. Sátán lábbal taposta a negyedik parancsolatot, a szombatot is, és megkísérelte, hogy félretegye az ősi szombatot, azt a napot, amelyet Isten megáldott és megszentelt, hogy helyette azt az ünnepet magasztalja fel, amelyet a pogányok a „Nap isten” tiszteletre méltó napjaként ünnepeltek. Eleinte ezt a változtatást titokban akarták végrehajtani. Az első évszázadokban az igazi szombatot az egész kereszténység megtartotta. Féltve őrizték Isten tiszteletét. Hitték, hogy törvénye változhatatlan, azért buzgón megőrizték előírásainak szentségét. Sátán azonban nagy ravaszsággal munkálkodott eszközei által, hogy elérje célját. Azért, hogy az emberek figyelmét felhívják a vasárnapra, Krisztus feltámadásának emlékére rendelt ünneppé tették, és istentiszteleteket tartottak azon a napon. Mégis inkább pihenőnapnak nyilvánították, és a szombatot még mindig szentül megtartották. – A megváltás története, 328. o.

„Adaték néki [a leopárdhoz hasonló fenevadnak] hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig.” A próféta ezt is mondja: „Látám, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett.” Majd így szól: „Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni.” A negyvenkét hónap ugyanaz, mint Dániel 7. fejezetében „az ideig, időkig és fél időig”, azaz három és fél év vagy az 1260 nap – az az idő, amely alatt a pápai hatalom elnyomta Isten népét. Ez az időszak, ahogy az előző fejezetek ismertetik, i. sz. 538-ban, a pápaság főhatalomra jutásával kezdődött, és 1798-ban zárult. Ekkor a pápát a francia sereg fogságba ejtette. A pápaság megkapta halálos sebét. Teljesedett ez a jövendölés: „Ha valaki fogságba visz mást, ő is fogságba megy.” – A nagy küzdelem, 439. o.

Azonban világunkban az egyetlen dolog, amelyben bízhatunk: Isten szava. „Keressétek először Isten országát, és az Ő igazságát, és ezek mind megadatnak néktek.” (Mt 6:33) Földi életünkben sem válik javunkra, ha eltávolodunk mennyei Atyánk akaratától. Ha megismerjük szavának hatalmát, akkor nem fogjuk követni Sátán sugallatait, hogy élelmet szerezzünk, vagy életünket megmentsük. Csak ezt fogjuk kérdezni: Mit kíván Isten? Mit ígér? Ennek tudatában engedelmeskedünk akaratának és bízunk ígéreteiben.
A Sátánnal való küzdelem végső nagy összecsapásában azok, akik hűségesek Istenhez, minden földi ellátást nélkülözni fognak. Mivel nem hajlandók Isten törvényét áthágni, hogy engedelmeskedjenek a földi hatalmaknak, nem vehetnek és nem adhatnak. Végül halálra ítélik őket (lásd Jel 13:11–17). Ám az ígéret így szól az engedelmeseknek: „Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.” (Ésa 33:16) Ez az ígéret teljesedik Isten gyermekeinek életében. – Jézus élete, 121. o.
 

Pál apostol figyelmeztette a keresztény közösséget az Isten Igéjének igazságától való elszakadásra. Aggodalommal töltötte el, hogy a hitehagyás magvai már bekerültek az újszövetségi egyházba, amelyek majd a későbbi századokban, Krisztus második adventje előtt bontakoznak ki teljesen. Hamis evangélium jelenik meg az egyházban, elferdítve Isten Igéjét.
Sátán áll a hitehagyás mögött. Ő az igazi „bűn embere”, „aki ellene veti és fölébe emeli magát mindennek, amit istennek” (ÚRK) tartanak, és „maga ül be mint Isten az Isten templomába” (2Thessz 2:4). A „nagy csaló” azonban emberi eszközök által akarja végrehajtani  a  szándékait. Dániel és Jelenések azonosító jellemzői rámutatnak, hogy Dániel 7. fejezetében a kis szarv, Jelenések 13-14. fejezetében a fenevad, illetve 2Thesszalonika 2. fejezetében a „bűn embere” egy és ugyanaz.
Az Adventista Bibliakommentár így fogalmaz: „Dániel próféciájában a pogány Rómát követő káromló hatalmat ha összehasonlítjuk… Jánosnak a párduchoz hasonló fenevad szimbólumával… akkor sok hasonlóságot találunk a három leírás [a kis szarv, a fenevad és a bűn embere] között. Ez arra a következtetésre vezet, hogy Dániel, Pál és János ugyanarról a hatalomról… a pápaságról beszél” (The SDA Bible Commentary. 7. köt. 271. o.).

Rendkívül fontos észben tartani, hogy a bibliai prófécia olyan vallási rendszert mutat be, ami engedményeket tett Isten Igéje vonatkozásában, az evangéliumot emberi hagyományokkal cserélte fel és elsodródott a bibliai igazságtól. Ezek a próféciák Istentől származnak, aki felmérhetetlen szeretettel fel akar készíteni egy népet Jézus eljövetelére. Ugyanakkor a jövendölések feddést jelentenek az Isten Igéjétől eltávolodó, hitehagyó vallási szervezeteknek, amelyeknek azonban a tagjai nem feltétlenül távolodtak el Istentől (lásd Jel 18:4). Az üzenet egy milliókat megtévesztő rendszerről szól, a megtévesztetteket pedig nagyon szereti Krisztus, ezért nekünk is ehhez mérten kell bánnunk velük!
 

EGW idézet:

„Akkor sokan megbotránkoznak, elárulják egymást, és gyűlölik egymást.” (Mt 24:10) Amikor közeledik a vihar, sokan, akik hitet tettek a harmadik angyal üzenete mellett, de nem engedelmeskedtek az igazságnak, s ezért nem szentelődtek meg, elhagyják helyüket, és az ellenség soraiba lépnek. Mivel egyesülnek a világgal, azonosulnak szellemével, s szinte egészen magukévá teszik a világ szemléletét. És amikor a próba jön, csak a könnyű és népszerű utat tudják választani. Tehetséges, kellemes emberek, akik valamikor szívesen követték az igazságot, képességeiket megtévesztésre és félrevezetésre használják. Korábbi testvéreik legelkeseredettebb ellenségeivé válnak. Amikor a szombatünneplőknek a törvény előtt kell megvédeniük hitüket, ezek a hitehagyók Sátán legaktívabb eszközeiként fogják meghazudtolni és vádolni őket. Rágalmakkal és gyanúsítgatásokkal ellenük hangolják a hatalmasságokat. – Maranatha, 196. o.

Csak az igazság teljes fegyverzete képesíti az embert, hogy legyőzze a sötétség hatalmasságait. Sátán teljesen hatalmába kerítette az egyházakat, mint testületeket. Az egyházak az emberek cselekedeteivel és kijelentéseivel foglalkoznak ahelyett, hogy a Szentírás igazságainak kétélű kardjával hadakoznánk. A világ szelleme és szeretete ellenséges viszonyban van Istennel. Ha a Jézusban való igazság a maga egyszerűségében és tisztaságában szembekerül a világ lelkületével, azonnal felébreszti az üldözés szellemét. Igen sokan, akik keresztényeknek tartják magukat, még egyáltalában nem ismerték Istent. Az érzéki, természetes szív nem változott meg, és a testies érzület ellenségeskedésben áll Istennel. Mindnyájan hűséges szolgái Sátánnak, ámbár más nevet viselnek. – Tapasztalatok és látomások, 274. o.

Ne feledjük, hogy semmilyen körülmények között sem szabad kihívnunk az üldözést. Nem szabad kíméletlen és éles szavakat használnunk. Tartsátok ezeket távol minden cikktől, hagyjátok ki minden beszédből. Bízzátok Istenre, hogy Ő vágjon és feddjen. A véges ember rejtőzzön el, s lakozzon Jézus Krisztusban. Hagyjuk Krisztus lelkületét érvényesülni. Szóljunk elővigyázatosan, nehogy halálos ellenségünkké tegyük azokat, akik nem osztoznak hitünkben. Ne adjunk lehetőséget Sátánnak, hogy meggondolatlan szavainkat utunk elvágására használja.
Olyan szorongatás ideje következik, amilyen még nem volt soha, amióta nemzetek vannak. Kötelességünk kigyomlálni beszédünkből és fejtegetésünkből mindent, ami bosszú és kihívás ízű, vagy ami támadja az egyházakat és egyéneket, mert ez nem Krisztus eljárása és módszere. Mivel Isten igazságot ismerő népe nem tette meg kötelességét Isten szavának világossága szerint, szükséges, hogy óvatosabbak legyünk, nehogy megbántsuk a hitetleneket, mielőtt meghallanák hitünk okait a szombatra és vasárnapra vonatkozóan. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 9. köt., 244. o.
 

Felmérésekből kiderül, hogy általánosságban mennyire csekély a bizalom az intézmények és a hatóságok iránt. Milliók kérdezik, hogy „hol van valaki, aki erkölcsileg alkalmas a világ vezetésére?” A jelenések könyvének próféciái rámutatnak: a vallási/politikai egység támogatásával a fenevad hatalma lesz az, amiről azt vélik, hogy betölti ezt a szerepet.

Ebben a szakaszban János három fontos pontot említ meg. Először: a politikai erőknek „egy a szándékuk” (KAR), és „erejüket és hatalmukat a fenevadnak adják” (Jel 17:13, ÚRK). Másodszor: a hamisság konglomerációja (tömörülése) hadakozik Jézus, a Bárány ellen. Harmadszor: a föld utolsó háborújában Krisztus és a követői diadalmaskodnak. Nem a fenevad, hanem Jézus győz!
Gondolkodtál már azon, milyen stratégiát használhat az ördög, hogy egyesítse a nemzeteket? A történelem gyakran ismétli önmagát. A Római Birodalom összeomlásából fontos tanulságokat szűrhetünk le. Amikor az északról érkező germán törzsek végigdúlták Nyugat-Európát, Nagy Konstantin római császár a vallás felé fordult. Az egyházi tekintély az államhatalommal összefogva lett az az eszköz, amire Konstantinnak szüksége volt. A 4. században a vasárnap szentségének folyamatos erősítése tudatos politikai és vallási lépés volt, hogy a válság idején egységesítsék a birodalmat. A császár egységes birodalmat akart, a római egyház pedig azt akarta, hogy „megtérjenek”. Arthur Weigall, neves történész világosan fogalmaz: „Az egyház szent nappá tette a vasárnapot… leginkább azért, mert az volt a Nap heti ünnepe. Határozott keresztény irányelv volt a pogány ünnepek átvétele, hogy a hagyományok által vonzzák a népet, és az ünnepeknek keresztény jelentőséget adjanak” (The Paganism in Our Christianity. New York, 1928, Putnam’s Sons, 145. o.).
Nagy válság idején, amikor az egész világ retteg, fájdalmak között van, az emberek kétségbeesetten várják, hogy valaki stabilitást és védelmet hozzon. Így került a múltban hatalomra a zsarnokság, és nincs okunk feltételezni, hogy ez nem történhet meg újra. A prófécia szerint valami kiváltja majd a végső eseményeket. Ugyan nem tudjuk, hogyan bontakoznak majd ki ezek az események, de a világ már tanúja volt, milyen hatalmas változások következhetnek be, méghozzá gyorsan. Nem tudunk részleteket abból, ami majd történni fog, de készen kell állnunk, bármi is jöjjön.
 

EGW idézet:

Amint közeledünk a végső válsághoz,  rendkívül  fontos, hogy az Úr követői között összhang uralkodjon. A világ háborúkkal és ellenségeskedéssel van tele, mégis egyetlen vezető – a pápai hatalom – alatt egyesülnek majd a nemzetek, hogy Isten tanúi ellen fordulva a Teremtővel szálljanak szembe. Mi adja Babilon uralmának erejét? A protestantizmus, amely azt vallja, hogy a Bárány természete és lelkülete lakik benne, és a mennyel áll szövetségben, de valójában a sárkány hangján szól. Sötét hatalom mozgatja őt. Egy lesz a gondolatuk. Egyetemes szövetség jön létre, amely hatalmát és erejét a fenevadnak adja. Így nyilvánul meg ugyanaz az erőszakos elnyomó hatalom a vallásszabadság ellen – annak szabadsága ellen, hogy a lelkiismeretünk parancsa szerint imádjuk Istent – mint amilyet a pápaság tanúsított, amikor a múltban üldözte azokat, akik viszsza merték utasítani a római vallás szertartásait. – Maranatha, 187. o.

Ugyanaz a mesteri elme, amely az elmúlt korokban hadat viselt a hűségesek ellen, most is el akarja pusztítani azokat, akik félik Istent és engedelmeskednek törvényének. Sátán felháborodást szít majd az alázatos kisebbség ellen, akik lelkiismeretesen visszautasítják a népszerű szokásokat és hagyományokat. Befolyásos és tekintélyes emberek fognak össze, hogy megvetéssel árasszák el Isten népét… Mivel a Szentírás nem szól a bibliai szombat megtartói ellen, ezért elnyomó rendszabályokkal pótolják majd ezt a hiányt. – Maranatha, 198. o.

Igen komoly események zajlanak a természetben és a világban. Sátán a gonosz angyalaival és a gonosz emberekkel mindent meg fog tenni, hogy újra győzelmet arasson, és látszólag sikerrel is jár. Csakhogy ebben a küzdelemben az igazság és a fedhetetlenség fog győzedelmeskedni. – Manuscript 24, 1891

Az isteni türelem határának átlépése szörnyű következményekkel jár, mert Isten haragja olyan jelleggel és erővel tör majd ki, amelyet a Biblia kegyelemmel elegyítetlennek nevez, és amely hatására pusztává lesz az egész Föld. A nemzeti hitehagyás idején, amikor az ország vezetői Sátán irányelvét követve a bűn embere oldalán sorakoznak fel, a bűn mértéke be fog telni. A nemzeti hitehagyás a nemzeti romlás előjele lesz.
Isten a törésre helyezte népét, hogy megújítsák az ösvényeket, és felrakják az emberöltők alapjait. A mennyei lények, a hatalmas erejű angyalok engedelmesen várakoznak az Úr parancsára, hogy egyesítsék erejüket az emberi eszközökkel. Amikor a dolgok olyan messzire jutnak, hogy már csak isteni hatalom lesz képes a sátáni munka ellensúlyozására, Isten közbelép. Amikor népe a legnagyobb veszélyben lesz, és látszólag képtelen lesz megállni Sátán erejével szemben, Isten közbelép érettük. Az ember végső határai – Isten lehetőségei. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 372–373. o.
 

Az egyik csoport a fenevadat imádja, a másik megtartja Isten parancsolatait (köztük a negyediket is, azt, amelyiknek megváltoztatására törekedett a fenevad hatalma) és megvan náluk Jézus hite. Ez az ellentét. A tengerből és a szárazföldből feljövő fenevad által az ördög igyekszik aláásni Isten tekintélyét, az istentisztelet lényegét, nevezetesen a szombatot támadva. A fenevad bélyegét vagy a homlokra, vagy a kézre teszik. A homlok a gondolkodás szimbóluma, a lelkiismeret, az értelem és az ítélőképesség helye, a kéz pedig a cselekedeteket, tetteket szimbolizálja.
Közeleg a nap, és valószínűleg gyorsabban, mint gondolnánk, amikor a vallásszabadságunkat korlátozó törvényeket adnak ki. Aki lelkiismeretesen követi Isten Igéjét és megtartja az Úr valódi szombatját, azt az egység és a társadalom jóléte ellenségének bélyegzik. „A bibliai szombat tisztelőit a törvény és a rend ellenségeinek fogják nevezni, akik ledöntik a társadalom erkölcsi korlátait, felfordulást és erkölcsi romlást okoznak, és Isten csapásait hozzák a földre. Lelkiismereti aggályaikat megátalkodottságnak, konokságnak és a felsőbbség semmibevevésének bélyegzik. Állampolgári hűtlenséggel fogják vádolni őket” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 506–507. o.).

A római egyház azt állítja, hogy egyházi tekintélyének a „bélyege” a vasárnap. „A Katolikus Egyház természetesen jogcímet formál arra, hogy a változtatás az ő tette volt… Vallási kérdésekben ez a bélyege egyházi hatalmának és tekintélyének” (The American Catholic Quarterly Review. 1883 január).

A jelenések könyve megjövendöli, hogy a jövőbeli nemzetközi válság idején a világunk radikális politikai, társadalmi, vallási és erkölcsi átalakuláson megy át, amelynek során kényszerrel akarják kötelezni az embereket a vasárnapünneplésre. Ekkor lesz a vasárnap a „fenevad bélyege”. Azt tehát nem tudjuk, mindez hogyan bontakozik majd ki, mert a Szentírás csak széles ecsetvonásokkal vázolja fel a képet. A nagy küzdelem kicsúcsosodásában vagy a fenevad, vagy a Teremtő imádása, illetve a hetedik nap, a szombat fog központi szerepet játszani.
 

Voltak azonban a letűnt nemzedékek idején olyan vasárnapünneplő keresztények, akik azt hitték, hogy a bibliai szombatot tartják; és ma is vannak minden egyházban igaz keresztények – beleértve a Római Katolikus Egyházat is –, akik őszintén hiszik, hogy a vasárnap Isten szombatja. Isten elfogadja becsületességüket és szándékuk őszinteségét. De eljön az az idő, amikor a vasárnap megtartását törvény teszi kötelezővé, és a világ tisztán fogja látni, hogy melyik az igazi szombat. Ha valaki akkor szegi meg Isten törvényét, és olyan parancsnak engedelmeskedjen, amely csak Róma tekintélyének bélyegét viseli magán, ezzel a pápaságot Isten fölé helyezi. Rómának hódol, és annak a hatalomnak, amely  érvényt  akar  szerezni  az  általa  elrendelt  ünnepnek. A fenevadat és annak képét imádja.
Amikor az ember elveti azt az ünnepet, amelyet Isten a maga hatalma jelének nevez, és helyette a Róma által választott hatalmi jelvényt tartja tiszteletben – ezáltal elfogadja a Róma iránti hódolat jelét: „a fenevad bélyegét”. Ez azonban csak akkor lesz aktuális, amikor a kérdés világosan feltárul az emberek előtt, és választaniuk kell Isten törvénye és az emberi rendelések között. Aki ekkor is a törvényszegés mellett dönt, az felveszi „a fenevad bélyegét”. – A nagy küzdelem, 449. o.

Isten imádóinak különös ismertetőjele a negyedik  parancsolathoz való ragaszkodásuk lesz, mert ez teremtői hatalmának jele, valamint az  emberek  részéről  kifejezhető  tisztelet  és  hódolat  eszköze. A gonoszok megkülönböztető jele az a törekvésük lesz, hogy lerombolják a teremtés emlékünnepét és felmagasztalják Róma intézményét. A harc két táborra osztja a kereszténységet. Az egyikbe azok tartoznak, akik megtartják Isten parancsolatait és a Jézus hitét, a másikba pedig azok, akik imádják a fenevadat vagy annak képét, és felveszik annak bélyegét. Noha az állam és az egyház összefognak, hogy kicsinyeket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket arra kényszerítsenek, hogy vegyék magukra a fenevad bélyegét, ezt Isten népe nem fogja megtenni.
Pátmosz prófétája így szól: „És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, akik diadalmasok a fenevadon és az ő képén és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, akiknek kezében valának az Istennek hárfái” (Jel 15:2), akik Mózes és a Bárány énekét éneklik. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt.,
55. o.
 

Talán már most is történnek lépések az előttünk álló üldözés előkészítésére. 2012. június 6-án XVI. Benedek pápa sürgető felhívást intézett a római Szent Péter téren összegyűlt több mint tizenötezer emberhez. A vasárnap mindenképpen nyugalomnap legyen mindenki számára – mondta –, hogy így az emberek szabadon lehessenek együtt a családjukkal  és  Istennel.  „A  vasárnapot  védve  az  emberi  szabadságot  védjük.” Ez természetesen nem ugyanaz, mintha mindenkitől megkövetelné a bibliai szombat helyett a vasárnap megünneplését, azt azonban mutatja, hogy a vasárnap „nyugalomnapnak” nevezése határozottan valós kérdés. Előbb-utóbb kiadnak ilyen törvényeket, és akik lelkiismeretesen engedelmeskednek Isten Igéjének és az igazi szombatot tartják meg, azokat kikiáltják a társadalom ellenségeinek.
Ebben a válságos időben Isten hűséges népe az Úr kegyelme és ereje által szilárdan ragaszkodik meggyőződéséhez, hogy Istent követi. Nem hajolnak meg a nyomás alatt. Ők nem a fenevad bélyegét, hanem Isten pecsétjét fogják megkapni. A régi időkben pecséttel hitelesítették a hivatalos dokumentumokat. Nem lehet meglepő számunkra, hogy Isten pecsétje a törvényébe ágyazódik. Az ókori pecséteknek meghatározó, egyedi jellege volt. Ézsaiás próféta kijelenti: „Zárd le e bizonyságtételt, és pecsételd le e tanítást tanítványaimnak” (Ézs 8:16, ÚRK)!
 

A negyedik parancsolatban megtalálható a hiteles pecsét három eleme. Először is a pecsét tulajdonosának a neve: „az Úr a te Istened” (2Móz 20:10). Másodszor a pecsét tulajdonosának a jogcíme: az Úr, aki „teremtett” (2Móz 2:11), Ő a Teremtő. Harmadszor pedig az a terület, amire kiterjed a fennhatósága: „az ég, a föld, a tenger és minden, ami azokban van” (2Móz 20:11). Jel 7:1-3 verse szerint Isten pecsétje csak a homlokra kerül, ami az értelmet szimbolizálja. Jézus tiszteletben tartja a választási szabadságunkat. Kér, hogy engedjük Szentlelkének formálni a gondolatainkat, mert így senki nem tud eltántorítani az Isten Igéjébe vetett hitünk horgonyától (Ef 4:30). Azok tehát a hűségesek, „akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12). A parancsolatok között ott van a negyedik is, amit a fenevad meg akar változtatni.

Sokan vannak, még a vasárnap kötelezővé tételének mozgalmában részt vevők között is, akik nem látják előre, mi is lesz e törekvés következménye. Nem döbbentek rá, hogy a vallásszabadság ellen küzdenek. Sokan soha meg nem értették a Biblia szombatjának kívánalmait, sem a vasárnap intézményének hamis alapzatát. A vallásos törvényhozást sürgető bármelyik mozgalom valójában engedmény a pápaságnak, amely pedig annyi század óta szívósan küzd a lelkiismeret szabadsága ellen.
A vasárnapünneplés mint keresztény intézmény a „gonoszság titkának” (2Thessz 2:6) köszönheti létrejöttét. A vasárnap kötelezővé tétele azoknak az elveknek a tényleges elismerése lesz, amelyek a pápaság sarokkövei. Amikor nemzetünk elárulja kormányzata elveit, mert elfogadja a vasárnap törvényét, akkor a protestantizmus kezet fog a pápasággal. Nem lesz ez más, mint új élet lehelése abba az önkényuralomba, amely régóta mohón lesi az alkalmat, hogy tettleges elnyomást zúdítson ránk. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 711. o.

Az utolsó napok küzdelmeiben Isten népével szemben  összefognak az összes romlott hatalmak, amelyek elpártoltak Isten törvényétől. Ebben a harcban a negyedik parancsolat szombatja lesz a fő kérdés, mivel a törvény szerzője a szombat parancsában nevezi magát az ég és a Föld Teremtőjének…
Az Egyesült Államok protestánsai elsőként nyújtanak kezet a szakadékon át a spiritizmusnak; és átnyúlnak a mélység felett is, hogy a római hatalommal kezet fogjanak. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismereti jogok sárba tiprásában. – Maranatha, 187. O.

Isten követői elpecsételtetnek a homlokukon – ez a pecsét vagy jel nem látható, de kifejezi értelmi és lelki megállapodottságukat az igazságban: nem lehet megingatni őket. Amint Isten népét elpecsételik, és felkészültek a rostálásra, a rostálás be is fog következni. Valójában már el is kezdődött. Isten büntetései már elérték a Földet, hogy tudhassuk, mi következik…
A tanítás mindenféle szele fúj majd, s ránk akarják erőszakolni a fenevad bélyegét. Akik általában meghajoltak a világ követelményei előtt, és a világi szokásokhoz szabták magukat, azok könnyebben behódolnak majd a földi hatalmaknak, minthogy kitegyék magukat a gúnynak, sértegetésnek, a börtönnel és halállal fenyegetésnek. Küzdelem dúl majd Isten és az emberek parancsai között, s ekkor választják el a gyülekezetekben az aranyat a salaktól. Akkor világosan meg lehet különböztetni a valódi istenfélelmet a látszattól és a hamisítványtól. Sok ragyogásáért nagyra tartott csillag fog kihunyni a sötétben. Polyvafelhőket hord majd a szél még onnan is, ahol mi csak tiszta búzát látunk. Mindazok, akik magukra öltik ugyan a szenthely díszeit, de nem öltöznek Krisztus igazságos tetteibe, szégyenteljes mezítelenségükben mutatkoznak majd meg. – Maranatha, 200. o.

Tapasztalatok és látomások, „Az állat jele” című fejezet.

„Amikor a protestantizmus a szakadék fölött átnyúlva megragadja a római hatalom kezét, amikor a mélység fölött kezet ráz a spiritizmussal, amikor e hármas egység hatása alatt országunk [az Amerikai Egyesült Államok] mint protestáns és republikánus kormányzat az alkotmányának minden egyes pontját megtagadja és intézkedéseivel a pápai hamisságot és megtévesztést hirdeti, akkor tudhatjuk, hogy eljött Sátán csodatetteinek ideje és közel a vég” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 5. köt. 451. o.).

„Hajlamosak voltunk szemet hunyni afölött, hogy a vasárnap az ellenkező erők istentiszteleti napja… A jelenések könyvének történeti menetében. A vasárnap különösen fontos szimbólum, rámutat a sárkány hihetetlen ravaszságára és agyafúrtságára… Isten törvényének ez… a megváltoztatása egyetlen egyszerű tettel kifejezésre juttatja a sárkány Istennel szembeni gyűlöletének lényegét a kozmikus küzdelemben. Az egyszerűsége felettébb megtévesztő. A sárkány Isten helyét próbálta meg elbitorolni a kozmoszban, önmagát tüntetve fel az istentisztelet igazi alanyaként. Úgy érvelt, hogy Isten törvénye nem igazságos, meg kell változtatni. A Tízparancsolat összekötő részénél változtatta meg a törvényt, ott, ami Istent az imádatra egyedül méltó Teremtőként és Megváltóként azonosítja [2Móz 20:8-11; 5Mózes 5. fejezet, Jel 4:11; 5:9, 13-14]. A törvény megváltoztatásában nemcsak az ördögnek az Úr akaratával (a törvénynyel) szembeni gyűlölete nyilvánul meg, hanem ezzel megkísérli elfoglalni Isten helyét is, önmagát állítva be az imádat tárgyának… A törvény megváltoztatásának egyetemessé tétele biztosítaná számára a győzelmet” (Ángel Manuel Rodriguez: The Closing of the Cosmic Conflict: Role of the Three Angels’ Messages. 53–54. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 29–35; Ellen G. White: Az imádság, 23. fej., „A bűnvallás pontos legyen, nevezze nevén a bűnt!” bekezdésig
 

A Biblia egységes egész. A nagy küzdelem témája vörös szálként végigfut a lapjain, összefűzve egymással az elbeszélő részeket és az igazságokat. Krisztus munkája, engesztelő áldozata, főpapi szolgálata és viszszajövetele képezi a Szentírás fő témáit. A nagy küzdelem a Jelenések könyvében éri el a tetőfokát. E heti tanulmányunk, amelynek címe „Isten pecsétje és a fenevad bélyege” (2. rész), folytatja a tengerből feljövő fenevad azonosítását, bemutatja a föld történelmének utolsó eseményeit, és olyan gyakorlati elveket oszt meg velünk, amelyek segítenek felkészülni Jézus második eljövetelére.
Az időpróféciák egyik legfontosabb értelmezési elve a nap-év megfelelés. Vegyük át újra: Dániel és Jelenések időpróféciáiban egy profetikus nap egy szó szerinti évnek felel meg. E heti tanulmányunkban újra áttekintjük a bibliai és történelmi bizonyítékokat, amelyek alátámasztják ezt az elvet. A jövendölés-értelmezés másik fontos pillére a dánieli és a Jelenések könyvében bemutatott próféciák közötti összefüggések. Látni fogjuk, hogy a Jelenések 13. fejezetében említett tengerből feljövő fenevad, a Dániel 7. részében bemutatott szimbolikus lények keveréke: oroszlán, medve, párduc és a sárkányhoz hasonlító állat, továbbá tíz szarv meg egy kis szarv, mely a pogány Római Birodalomból támad, és a tíz szarv által jelképezett hatalmak felett uralkodik.
A kis szarv hatalma Dániel 7. fejezetében, a „törvénytaposó” 2Thess 2. részében, valamint Jelenések 13 tengerből feljövő fenevada ugyanazt az elnyomó hatalmat képviseli, amely a középkorban üldözte Isten népét: a pápaságot. E heti tanulmányunkban felfedezzük, hogy a tengerből feljövő fenevad Jelenések 13. fejezetében hogyan helyezkedik szembe Isten egyházával, majd üldözi az utolsó napokban mindazokat, „akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét”.

Jelenések 12. fejezete feltárja előttünk, hogy Sátán üldözni fogja Isten egyházát a középkorban. Krisztus hűséges követői 1260 napig kényszerültek a pusztában bujdosni (Jel 12:6). Ahogy Jelenések 12:14 versében olvassuk, „adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig és az időknek feléig.” Dániel 7:25 verse megmagyarázza, hogy a római katolikus államegyház „véli, hogy megváltoztatja az időket és a törvényt, és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.” Jelenések 13:5 verse alapján a római katolikus államegyháznak „hatalom adatik, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig.” Ez a három periódus – az 1260 nap, az idő, idők és fél idő, valamint a negyvenkét hónap – ugyanazt az időintervallumot írja le, és összesen hétszer jelenik meg a Dániel és a Jelenések könyvében.
Az Adventista Bibliakutató Intézet által kiadott egyik cikkében Gerhard Pfandl a következő észrevételt fogalmazza meg: „Egészen a XIX. századig a Dániel és a Jelenések könyve kutatóinak többsége a történeti módszert alkalmazta a próféciák értelmezéséhez. A történeti módszer egyik tartópillére a nap-év elv, amely kimondja, hogy az apokaliptikus időpróféciákban egy nap egy évet jelképez. A XIX. században ezt a módszert fokozatosan felváltotta a preterista és a futurista értelmezési rendszer, mindkettő tagadva a nap-év elv használhatóságát. A preteristák a jövendölések zömét a múltba – a Római Birodalom megjelenése előtti korba – helyezik, a futuristák pedig a jövőbe, pontosabban a titkos elragadtatás és a második eljövetel közötti kor utolsó hét évére” (Gerhard Pfandl: „In Defense of the Year-day Principle”. Journal of the Adventist Theological Society 23, 1. szám [2012], 3. o.).

Értelemszerűen adja magát a következtetés, hogy mivel a Dániel könyve 7., 8., 9. és 12. fejezeteiben megjelenő képek a Jelenések 12. és 13. részeiben vázolt képekhez hasonlóan szimbolikus természetűek, az itt megjelölt időintervallumok is jelképesen értendők. Ha az említett esetek mindenikében a nap-év elvet alkalmazzuk, a megjövendölt események kivétel nélkül a meghatározott időben, pontosan beteljesednek.
Pfandl cikke is ezt az érvet hangsúlyozza: „A kontextusnak megfelelően az »idő, idők és fél idő« (Dán 7:25; 12:7; Jel 12:14), a »negyvenkét hónap« (Jel 11:2; 13:5) és az »ezerkétszázhatvan nap« (Jel 11:3; 12:6) kifejezések ugyanarra az időszakra vonatkoznak, a »három év és hat hónap« magától értetődő, legtermészetesebbnek hangzó kifejezés azonban sehol sem tűnik fel. »A Szentlélek látszólag minden lehetőséget kimerít az időintervallum kifejezésére, egyedül azt a változatot nem használja, amelyet a megszokott közlésben a legnagyobb gyakorisággal használtak volna, s amely a Szentírásban egyéb alkalmakkor rendszeresen alkalmazott jelölési módszer az időszakok meghatározására. Ez a tényállás nagy jelentőségű, ha elfogadjuk a nap-év elvet«” (Thomas R. Birks: First Elements of Sacred Prophecy. London, William E. Painter, 1843, 352. o. – Gerhard Pfandl: „In Defense of the Year-day Principle”. Journal of the Adventist Theological Society 23, 1. szám [2012], 8. o.).
A Dániel és a Jelenések könyvében az ezerkétszázhatvan nap, illetve az idő, idők és fél idő ezerkétszázhatvan évet jelent. Az Adventista Bibliakommentárban ezt olvassuk erről: „A kis szarv profetikus időszaka Kr. u. 538-ban kezdődött, amikor az osztrogótok felhagytak Róma ostromlásával, és Róma püspöke, felszabadulva az ariánus ellenőrzés alól, szabadon gyakorolta előjogait Jusztiniánusz császár 533-as dekrétuma alapján, s ezután növelhette a »Szent Szék« tekintélyét (lásd a 8. vershez írt magyarázatot!). Pontosan 1260 év múlva, 1798-ban, Napóleon seregeinek látványos olaszországi győzelmei nyomán a pápa élete a forradalmi francia kormány irgalmától függött, amely figyelmeztette is Róma püspökét, hogy a katolikus vallás mindig is a köztársaság ellensége lesz.
»A lényeges cél a Római Egyház központjának elpusztítása, és ennek a célnak a megvalósítása önre vár, Berthier tábornok úr, amennyiben ezt ön is megvalósíthatónak tartja.« Válaszként ezen utasításokra, valamint Napóleon parancsára, Berthier tábornok francia seregével berontott Rómába, foglyul ejtette a pápát, magával vitte Franciaországba, ahol száműzetésben meghalt” (4. köt., 834. o.).
Jelenések próféciái megjövendölik, hogy a pápaságnak okozott halálos seb, amelyet Napóleon seregei ejtettek, begyógyul, és a pápaság ismét nemzetközi uralomra emelkedik (Jel 13:3). Ez a felemelkedés vezeti be a fenevad bélyege és az Isten pecsétje közötti utolsó válságot. Ahhoz, hogy jobban megértsük ennek a konfliktusnak a természetét, előbb meg kell fejtenünk Isten pecsétjének jelentését. Pontosabban mi ez a pecsét?
A pecsét ismert volt az ókori világban. Arra használták, hogy iratok hitelességét tanúsítsák vele. Továbbá a tulajdonosi jogviszonyt is kifejezte. Leginkább viaszba vagy frissen gyúrt agyagba nyomták. Az összes parancsolat közül a szombat parancsolata az egyedüli, amely Isten pecsétjének minősül. Tartalmazza a Törvényadó nevét, titulusát és tulajdonát. A. P. Gerhard Damsteegt megjegyzi: „A szombat parancsolata ilyen értelemben tekinthető egyfajta pecsétnek, mivel »az egyetlen a tíz parancsolat közül, amelyben megtalálható mind a Törvényalkotó neve, mind pedig annak címe. Az egyetlen parancsolat, mely rámutat arra, hogy kinek a tekintélyéből született meg a törvény. Tartalmazza Isten pecsétjét, amelyet törvényére tett, hitelessége és kötelező érvényűsége bizonyítékaként« (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 307. o.). A szombat segít megérteni a tíz parancsolat egyedi jelentőségét. »A szombat az élő Isten pecsétjeként került be a Tízparancsolatba, rámutatva a Törvényadó személyére, feltárva ezáltal a tulajdonjogát.« Ilyen értelemben a szombat az Isten és az Ő népe közötti kapcsolatnak a jele, »a nép Isten iránti hűségének próbája« (Sign of the Times, 1886. május 13.).
A hetednapi adventisták küldetése »Isten törvényének a jellem próbájaként és az élő Isten pecsétjeként való bemutatása« (Bizonyságtételek, 2. köt., 468. o.)” (Damsteegt: „The Seal of God”. Adventists Affirm, 8. köt., 3. szám, 1994 vége, 37–38. o.).
Isten pecsétje, ahogyan az a szombat megtartásában megnyilvánul, Isten életünk feletti hatalma elismerésének jele. Ezt Ellen G. White is hangsúlyozza: „Amint Isten gyermekei megkapják a homlokukra az Ő pecsétjét – ami nem látható jel lesz, hanem az igazságban való értelmi és lelki megerősödés –, és megingathatatlanná teszi, felkészíti őket az üldözésre, elkezdődik a megpróbáltatás ideje. Tulajdonképpen már el is kezdődött!” (Adventista Bibliakommentár, 4. köt., 1161. o.).
A Szentlélek pecsétel el és készít fel minket az előttünk álló válságos időszakra. Jól tennénk, ha nem feledkeznénk meg Pál apostol feddéséről: „Meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szentlelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára” (Ef 4:30).

 
Elmélkedésre
Annak ellenére, hogy Isten pecsétje és a fenevad bélyege teljesen ellentétben áll egymással, egy dolog közös bennük: egyiket sem kapja meg azonnal az ember. Isten pecsétjének elfogadása akkor történhet meg, ha az ember elméje naponta Jézus képmásához igazodik. Ellen G. White írta A nagy küzdelem c. könyvében: „Van egy törvény, amely az emberi értelemre és a lelkiségre egyaránt érvényes: »szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk«. Az elme fokozatosan alkalmazkodik azokhoz a témákhoz, amelyekkel táplálják” (555. o.).
Jézusra tekintve és elménket az Ő Szavának tanításaival táplálva, hozzá hasonlókká válunk. A jellemváltozáshoz időre van szükség. A mély, tartós kapcsolatok kialakulása időt igényel. Amikor Krisztus életéről elmélkedünk, a Szentlélek dolgozik az életünkben, hogy „elpecsételje” bennünk Isten országának elveit, és felkészülhessünk az utolsó nagy próbára, amely a szombat parancsolata körül bontakozik ki.
Isten pecsétjét tehát nem azonnal kapja meg az ember, és a fenevad bélyegével sincs másként. A mindennapos megalkuvások, a dédelgetett bűnök, a szív mélyén rejtegetett bálványok vagy a nem keresztény magatartás mind a fenevad bélyegének elfogadásához vezet. Ha nem győzünk ma a könnyebb próbákban, minden bizonnyal elbukunk majd a holnapi, nehezebb próbatételek során. Ahogy az idős, adventista prédikátor, Luther Warren mondta: „Az egyetlen mód felkészülni Jézus visszajövetelére már most elkezdeni a felkészülést, és mindvégig készen várni az Üdvözítőt.”
Kérd meg csoportod tagjait, hogy gondolkodjanak el Luther Warren kijelentésén. Bátorítsd őket, hogy imádkozzanak ezen a héten, és kérjék Istent, mutassa meg nekik, melyek azok a dolgok, amelyek megakadályozzák őket a második eljövetelre való felkészülésükben.