SÁTÁN VÉGSŐ MEGTÉVESZTÉSEI

Ragyogó szeptemberi reggel volt Chicagóban. Amikor a nap felkelt a Michigan-tó felett, és az emberek a közlekedési dugókban araszoltak a Kennedy és az Eisenhower gyorsforgalmi utakon, a gyerekek pedig iskolába mentek, egy dermesztő történet kezdett kibontakozni, ami rémületet keltett a chicagóiak szívében. Sokan végzetesen megbetegedtek, voltak, akik meg is haltak néhány órával azután, hogy Tylenol kapszulát vettek be. A vizsgálat során kiderült, hogy mindegyik kapszulát káliumcianiddal (ciánkálival), halálos méreggel vonták be. Valaki megmérgezte a gyógyszereket, de a mai napig nem tudni, ki volt az.
A jelenések könyve arra figyelmeztet, hogy „a föld lakosai” halálos mérget fognak inni, „Babilon borát”. Vannak olyan hamis tanok és tanítások, amelyek végül csak halálhoz vezetnek. A világ azonban nem maradt ellenszer, e lelki méreggel szembeni védelem nélkül, ami a hármas angyali üzenet.
Az e heti tanulmányban nemcsak Babilon csalásait fogjuk tovább vizsgálni, hanem Jézus tervét is, amivel meg akar menteni bennünket azoktól és a haláltól, ami máskülönben elérne.

Június 3. – A kisöskerek szombatja

EGW idézet:

Közvetlen előttünk állnak a sorsdöntő küzdelem záró tusái, amikor az ellenfél mindenféle feltűnő tett, szemfényvesztő jel, hamis csoda és mindenféle gonosz csábítás segítségével igyekszik majd félremagyarázni Isten jellemét, hogy ha tudja, „tévedésbe ejtse még a választottakat is” (Mt 24:24). Ha volt valaha nép, melynek szüksége volt az égi világosság szüntelen növelésére, akkor ez az a nép, amelyet ebben a veszélyes időben hívott el Isten, hogy őrködjön szent törvénye felett, s tisztázza jellemét a világ előtt. Akikre ilyen szent megbízatás hárult, azoknak lelkieknek, emelkedetteknek, életrevalóknak kell lenniük az által az igazság által, melyről vallják, hogy hiszik. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 746. o.

Jézus mondotta: „A te Igéd igazság!” Ezért tehát meg kell ismernünk Isten Igéjét, tanulmányoznunk és alkalmaznunk kell azt az életünkben. A világ bűneit magára vevő Jézust tagadjuk meg, ha az igazság elfogadása után nem mutatjuk be a világnak azokat a megszentelő hatásokat, amelyeket az igazság gyakorol a jellemünkre. Ha nem leszünk jobb emberek, jobb szívűek, irgalmasabbak, jó magaviseletűek, kedvesebbek és szeretetteljesebbek, és ha nem tanúsítunk mások iránt olyan szeretetet, amely késztette Jézust is, hogy eljöjjön erre a világra kegyelemmel teljes küldetését teljesíteni, akkor nem vagyunk Jézus Krisztus tanúi az emberek előtt…
Krisztus a mi példaképünk, de ha nem Őrá tekintünk, ha nem csodáljuk jellemét, a gyakorlati életünk nem fogja jellemét tükrözni. Istennek nem tetszik, ha érzéketlenül, durván és meg nem értően bánunk embertársainkkal. Az önzésnek eme cselekedeteit el kell távolítanunk a jellemünkből, és magunkra kell vennünk Krisztus igáját. Csak így állhatunk meg együtt a mennyei angyalokkal… Úgy kell elmennünk a világba Jézust képviselni, ahogyan eljött az élet és dicsőség Fejedelme is képviselni az Atyát ezen a Földön. – That I May Know Him, 306. o.

Türelemmel fusd végig a kereszténység pályáját, emelkedj felül minden téged érő kísértésen, bármilyen erős is legyen. Állj ellent az ördögnek, és elfut tőled. Húzódj közel Istenhez, és ha igazán vágyakozol megtenni az első lépést, Ő kinyújtja kezét, hogy segítsen rajtad. Egyénileg rajtad múlik, hogy az igazság Napjának fényében vagy a tévelygés sötétségében jársz-e. Isten igazsága áldásul lesz számodra, ha engeded, hogy befolyása megtisztítsa és meglágyítsa lelkedet. – Isten fiai és leányai, 79. o.

Jézus  komolyan  figyelmeztetett  az  utolsó  napokkal  kapcsolatban: „Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is” (Mk 13:22). Kik a „választottak”? Másutt pedig ezt mondta: „És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig” (Mt 24:31). Eléggé félelmetes, hogy olyan nagy lesz a megtévesztés az utolsó napokban, ami még a választottakat is becsapással fenyegeti.
 

Istennek nyilván az utolsó napokban is lesznek hűségesei, mint ahogy voltak minden korszakban. Ez a megfogalmazás viszont mutatja, hogy milyen széles körű lesz Sátán csalása.

Gyakran mondják, hogy az emberek kövessék a saját lelkiismeretüket, döntsék el maguk, mi a helyes vagy helytelen, jó vagy rossz, majd pedig éljenek a döntésük értelmében. A Szentírás azonban figyelmeztet, hogy mindannyian bűnösök vagyunk (Jer 17:9; Róm 3:9-18), és ha csupán a saját érzéseinkre hagyatkozunk, előbb-utóbb garantáltan hibázunk, sőt rosszat is teszünk. Az idők során rengeteg gonoszságot követtek el olyan emberek, akik teljes egészében meg voltak győződve a saját ügyük helyességéről. Vagyis azt az utat járták, ami a szemükben helyesnek tűnt.
Tehát bele kell merülnünk Isten Igéjébe, és miközben elfogadjuk a Szentlélek vezetését, a Szentírásból megtanuljuk megkülönböztetni az igazságot a tévedéstől, a helyeset a helytelentől, a jót a rossztól. A saját elgondolásainkra vagy érzéseinkre hagyatkozva könnyű prédáivá válhatunk Sátán csalásainak.
 

EGW idézet:

Csak egyszer kerekedjen az ösztön és az érzelem a higgadt ítélőképesség fölé, a sebesség annyira felfokozódhat, hogy az még a legmegfelelőbb úton is átlépi a határt. Aki túl gyorsan közlekedik, kárát fogja látni. Talán nem sok idő kell ahhoz, hogy letérjen a helyes útról.
Egyszer sem szabad megtörténni, hogy az érzés az értelem fölé kerekedjen. Veszélyes túlzásba vinni azt, ami egyébként törvényszerű; ami pedig a törvény ellen való – minden bizonnyal hamis ösvényekre vezet. Lelkek romlását fogja okozni, ha nem munkálkodunk körültekintően, odaadóan és értelmesen, sziklaszilárdan állva minden elgondolás, alapelv és üzenet megvizsgálását illetően…
Sokan úgy gondolják, hogy egy érzelmi villanás vagy elragadottság a Szentlélek jelenlétének bizonyítéka. Az a veszély fenyegeti őket, hogy nem fogják megérteni az igaz kijelentéseket, és Krisztus következő szavai elvesztik számukra jelentőségüket: „Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” (Mt 28:20) Veszélyes felcserélni a Szentírást eredetiségre törekvő koholmányokkal és babonás képzelődésekkel. Mondjátok meg Isten népének, hogy járjanak szorosan Krisztussal, és ne akarjanak mindenáron valami olyat sorainkba hozni, amelyről az Ige nem beszél. – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., 17–18. o.

Jézus felemelte figyelmeztető hangját: „Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?” (Mt 7:15–16) „Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, akik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket: az ő szívüknek látását szólják, nem az Úr szájából valót.” (Jer 23:16) „Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek. Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, még a választottakat is. Ti pedig vigyázzatok; ímé előre megmondottam néktek mindent.” (Mk 13:21–23) – Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 341. o.

Isten nem engedi meg, hogy valaki önhatalmúlag megmásítsa rendelkezéseit. Izraelnek már Mózes által megparancsolta: „Ne cselekedjetek ott… mindenik azt, ami jónak látszik néki”, hanem „vigyázz és hallgasd meg mindezeket az igéket, amelyeket én parancsolok néked” (5Móz 12:8, 28). Ha az ember valamire elhatározza magát, nem azt kell néznie, hogy kellemes-e az rá nézve, hanem hogy az megfelel-e Isten akaratának. Mert „van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út”. (Péld 14:12)…
Sátán megtévesztő hatalmának legfényesebb bizonyítéka, ha pártfogoltjai közül sokan azzal áltatják magukat, hogy Isten szolgálatában állnak. Amikor Kóré, Dáthán és Abirám fellázadtak Mózes ellen, először azt hitték, hogy csak az emberi vezetővel ellenkeznek – olyan emberrel, mint ők maguk. Később már egyenesen isteni szolgálatot véltek gyakorolni… És ezt teszik mindazok, akik dacolva Isten akaratával, saját útjaikon járnak. – Pátriárkák és próféták, 634–635. o.
 

Az „ördögöknek lakhelye”, „ördögi lelkek” (Jel 16:14) vagy „varázslásod” (Jel 18:23, ÚRK) kifejezések mind démoni tevékenységet jelölnek. Nem csoda hát, hogy a figyelmeztetés szerint az utolsó napok két nagy csalása közül az egyik „a lélek halhatatlansága” lesz (lásd Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 503. o.).
Ez ma valóban szembetűnő. A lélek halhatatlanságát még a keresztény világban is fontos keresztény tanításnak tekintik. Sokan azt hiszik, hogy a megváltottak halálukkor a mennybe szállnak, akik pedig elvesznek, a pokolba kerülnek. Billy Graham, a híres evangelizátor halála után például hányszor hallottunk olyasmit, hogy „Billy Graham már biztonságban van a mennyben, Jézus szerető karjában.” Ezt hirdetik szószékekről, iskolákban és főként temetéseken.
 

A babiloni megtévesztés egyik oszlopa a halál téves értelmezése, aminek a középpontjában a lélek halhatatlanságának gondolata áll, és ez készíti elő a spiritizmus csaló befolyásának útját. Ha elhisszük, hogy a halottak valamilyen formában tovább élnek, sőt még kommunikálni is tudnak velünk, akkor vajon mi védhet meg bennünket Sátán számtalan csalásától? Ha hirtelen megjelenne előttünk valaki, akit meghalt anyánknak, gyermekünknek vagy szeretteink egyikének gondolnánk, és beszélne hozzánk, mennyire könnyen rászedhetnének az érzéseink? Ez megtörtént a múltban, történik most is és az utolsó napok közeledtével bizonyosan megtörténik még. Egyetlen védelmünk az, hogy szilárdan állunk a Biblia tanításában, ragaszkodunk a halálra vonatkozó bibliai tanításhoz, miszerint az nem más, mint alvás Jézus második adventjéig.

EGW idézet:

Sátán megparancsolta angyalainak, hogy különös gonddal és buzgalommal terjesszék azt a hazugságot, amellyel Évát a paradicsomban félrevezette: „Bizony, nem haltok meg.” Amikor az emberek ezt a csalást elfogadták, és már mindnyájan elhitték, hogy halhatatlanok, Sátán azt is elhiteti velük, hogy a bűnös örök gyötrelemben él tovább. Ez a hiedelem kellő módon előkészítette Sátán számára az utat, és lehetővé tette, hogy helyettesei dolgozhassanak, és a nép előtt úgy tüntessék fel Istent, mint bosszúvágyó zsarnokot, mivel a pokolba taszítja azokat, akik nem élnek tetszésére, és ott örök gyötrelmek által érezteti haragját; és mialatt kimondhatatlan kínokat szenvednek és gyötrődnek az örök tűzben, az Atya kielégülve tekint le rájuk. Sátán jól tudta, hogyha ezt a csalást elhiszik, igen sokan fogják gyűlölni Istent, ahelyett, hogy szeretnék és imádnák; és arra a meggyőződésre jutnak, miszerint az Isten Igéjében foglalt fenyegetések nem fognak szó szerint beteljesedni, mert hiszen ellentmondana Isten jóságának és szeretetteljes jellemének, hogy az általa teremtett lényeket örökkévaló, sohasem végződő gyötrelembe taszítsa. – Tapasztalatok és látomások, 218. o.

A spiritizmus szomorú következményei jórészének felelőssége korunk lelkészein nyugszik, mert lábbal tapossák az igazságot, és jobban kedvelik a kitalálásokat. A beszédet, melyet Sátán Évának mondott a lélek halhatatlanságáról – nem haltok meg – a szószékről ismétlik el, és az emberek tiszta bibliai igazságként fogadják. Ez a spiritizmus alapja. Isten Igéje sehol sem tanítja, hogy az ember lelke halhatatlan. Csakis Isten halhatatlan. „Aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott és nem is láthat, tisztelet neki, és örök hatalom! Ámen.” (1Tim 6:16)
Isten helyesen megértett és alkalmazott szava az egyetlen védőfal a spiritizmus ellen… Ez az elterjedt tanítás ezreket tett az egyetemes üdvözülés, hitetlenség és az istentagadás híveivé. Isten szava világos. Az igazság egyenes láncolata horgonynak bizonyul azoknak, akik készek befogadni, még ha fel is kell áldozniuk kedvenc meséiket. Ezekben a veszedelmes időkben megóvja őket e rémséges csalódástól. –    Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 1. köt., 344. o.

A természetes halhatatlanság tana előkészítette a legújabbkori spiritizmus útját… Itt van egy mód, amely által Sátán munkálkodik, hogy keresztülvigye céljait. A bukott angyalok, akik az ő parancsát cselekszik, megjelennek a szellemi világ követeiként. Miközben azt állítják, hogy az élőket kapcsolatba hozzák a halottakkal, Sátán gyakorolja megrontó hatalmát a lelkükön…
Sokan úgy igyekeznek megmagyarázni a szellemi megnyilvánulásokat, hogy teljesen a médiumok szemfényvesztésének tulajdonítják. Miközben igaz az, hogy a cselfogások és csalások eredményeit is gyakran valódi megnyilatkozásoknak állították be, a természetfeletti erő kifejezett megnyilatkozásai is megtörténhetnek. A titokzatos kopogtatások, amelyekkel a legújabbkori spiritizmus megkezdődött, nem emberi csalás vagy ravaszság következménye volt, hanem a gonosz angyalok közvetlen munkálkodása, akik így vezették be egyik legeredményesebb lélekromboló csalásukat. Sokan tőrbe esnek, mivel azt hiszik, hogy a spiritizmus csupán emberi ámítás. Amikor azonban szembe kerülnek azokkal a megnyilatkozásokkal, amelyeket csak természetfelettieknek tekinthetnek, akkor ezek a  jelenségek  megcsalják és arra bírják őket, hogy úgy vegyék, mint „Istennek nagy erejét”. – A megváltás története, 393–394. o.

A napimádat uralkodó volt Egyiptomban, Asszíriában, Perzsiában és Babilonban is. James G. Frazer: The Worship of Nature című könyvében a következő megfigyelést teszi: „Az ókori Babilonban emberemlékezet óta a napot imádták” (1. köt. 529. o.). Meglepőnek tűnhet, de a babiloni napimádat időnként hatással volt még Isten ószövetségi népének az istentiszteletére is.

Ezékiel próféta Dániel kortársa volt. A leírása szerint Isten népe közül némelyek Isten templomának hátat fordítva leborultak kelet felé, úgy imádták a napot. A nap Teremtője helyett a napot imádták.
Jelenések 17. fejezetében János olyan időkről ír, amikor Babilon elvei, köztük a napimádat is bekerül a keresztény egyházba a megalkuvás korában. Konstantin felszínes megtérése a 4. század elején nagy örömet váltott ki a Római Birodalomban. A császár erősen kötődött a napimádathoz. A neves történész, Edward Gibbon leírta: „A Napot birodalomszerte legyőzhetetlen vezetőként és Konstantin védelmezőjeként tisztelték” (The History of the Decline and Fall of the Roman Empire. 20. fej.). Kr. u. 321-ben adta ki Nagy Konstantin az első „vasárnap törvényt”, amelyben ez állt: „A Nap tiszteletre méltó napján az elöljárók és a városok lakói pihenjenek meg, minden műhelyt zárjanak be.” Ez a törvény nem tette kötelezővé a vasárnapünneplést minden alattvaló számára, de a Római Birodalom lakosságának gondolataiban valóban erősítette a vasárnapünneplést.
A következő évtizedekben császárok és pápák állami rendeletekkel és egyházi zsinatokon lépésről lépésre tették a vasárnapot egyetlen istentiszteleti nappá, a keresztények többsége ma is ezt fogadja el. Nyilvánvaló példa ez arra, hogy attól még nem lesz helyes valami, egy szokás, ha az emberek többsége elhiszi.
 

EGW idézet:

Sedékiás uralkodásának hatodik évében az Úr megmutatott Ezékielnek látomásban néhányat azokból az utálatosságokból, amelyeket Jeruzsálemben, az Úr házának kapuin belül, sőt még a belső udvarban is cselekedtek…Látta, hogy azok, akiknek lelki vezetőknek kellett volna lenniük a nép között, „Izráel háza vénei”, szám szerint hetvenen, tömjéneznek a bálványistenek előtt, amelyeket bevittek a templom udvarának szent területén levő rejtett csarnokokba… „Más nagy utálatosságokat” is kellett látnia a prófétának. A külső udvarból a belsőbe nyíló ajtónál „Tammúzt” sirató asszonyokat látott. „Az Úr háza belső udvará”-ban pedig „az Úr temploma bejáratánál, a csarnok és az oltár között mintegy huszonöt férfi volt, háttal az Úr temploma felé, arccal kelet felé fordulva, és kelet felé leborulva imádták a napot.” (Ez 8:13–16) – Próféták és királyok, 448. o.

Konstantin császár még pogány korában kibocsátott egy rendeletet, amelyben megparancsolta a  vasárnap  általános  megtartását az egész Római Birodalomban. Áttérése után is a vasárnap makacs védője maradt, és pogány rendeletét ekkor az új hit érdekében megerősítette. E nap iránt tanúsított tisztelete azonban még nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a keresztényeket, hogy a valódi szombatot tekintsék az Úr napjának, azért újabb lépéseket kellett tenniük. A hamis szombatot egyenlő fokra kellett emelni az igazival. Néhány évvel Konstantin rendeletének kiadása után Róma püspöke a vasárnapot az „Úrnak napja” elnevezéssel ruházta fel. Így fokozatosan arra vezette az embereket, hogy bizonyos mértékben szentnek tekintsék. Az eredeti szombatot azonban még mindig megtartották. – A megváltás története, 329. o.

Az őscsaló… elhatározta, hogy zászlaja alá gyűjti a keresztény világot, és helyettese, a büszke főpap által gyakorolja hatalmát, aki Krisztus képviselőjének vallotta magát. Félig megtért pogányok, becsvágyó prelátusok és világszerető egyháztagok által hajtotta végre célját. Időnként nagy zsinatokat tartottak, amelyeken összegyűltek az egyházi méltóságok az egész világból. Az Isten által rendelt szombatot majdnem minden zsinaton egy kicsit lejjebb nyomták, míg a vasárnapot ennek megfelelően feljebb emelték. Végül e pogány ünnepet úgy tisztelték, mint isteni intézményt; a bibliai szombatot pedig zsidó maradványnak nyilvánították, és megtartóit átkozottaknak bélyegezték meg… A protestánsok most azt hangoztatják, hogy Krisztusnak vasárnap történt feltámadása keresztény szombattá tette a vasárnapot. De bizonyítékuk nincs a Szentírásból. Krisztus és az apostolok nem részesítették ilyen tiszteletben a vasárnapot. A vasárnap megünneplése, mint keresztény intézmény „a gonoszság titkában” találja eredetét, amely már Pál apostol idejében megkezdte munkáját. – A megváltás története, 329–330. o.
 

A második angyal üzenete így hangzik: „Leomlott, leomlott Babilon” (Jel 14:8). Jelenések 17. fejezetében a lelki Babilonként azonosított, bíborba és skarlátba öltözött asszony egy vörös fenevadon ül és körbeadja borospoharát, az egész világot megrészegíti a tévedéssel. Az egyház és az állam összefog, elterjed a hamisság. Ördögi lelkek megtévesztő csodákat tesznek. A világ beleveti magát a végső küzdelembe. Mindeközben Isten népét befeketítik, gúnyolják, elnyomják és üldözik, de Krisztusban maradva, a Szentlélek ereje által szilárdan kitartanak elköteleződésükben. Krisztus iránti hűségüket nem törhetik meg a pokol erői és a gonoszság hatalmai, biztonságban vannak az Úrban. „Isten a mi oltalmunk és erősségünk! Igen bizonyos segítség a nyomorúságban” (Zsolt 46:2) – elmondhatják ők is.
Isten az Igéhez való hűségre hívja a végidőben élő népet. „Szenteld meg őket a te igazságoddal: a te igéd igazság” (Jn 17:17) – imádkozta Jézus. Isten Igéjének igazsága, nem pedig az emberi vélemény vagy tradíció a sarkcsillag, ami a föld történelmének ebben a kritikus órájában vezet bennünket.
Dr. Edward T. Hiscox: Standard Manual for Baptist Churches című beszédében figyelemreméltó kijelentést tett. 1893-ban több száz baptista lelkészhez szólva elmagyarázta, hogyan fogadta el a kereszténység a vasárnapot.
„Milyen kár, hogy [a vasárnap] a pogányság bélyegével érkezik, a napisten nevére keresztelve, a pápai hitehagyás által elfogadottan és megszentelve, és ezt örökölte szent hagyatékként a protestantizmus” (Edward Hiscox beszéde a New York-i lelkészkonferencián, 1983. nov. 13.)!
 

Ezékiel 20. fejezete nyomatékosan kéri Izrael népét, hogy hagyjanak fel a pogány szokásokkal és a hamis istenek tiszteletével, és „Egyiptom bálványai” helyett imádják a Teremtőt. A három angyal üzenetében Isten hasonlóképpen arra hív, hogy „imádjátok a Teremtőt”, mert „leomlott Babilon”. Amint tudjuk, fontos szerepe lesz a végső eseményekben a szombatnak, a hűséges szombatünneplésnek.

EGW idézet:

Ünnepélyes kiváltság és szent bizalom idejében élünk. Ha Isten szolgái hűségesen megőrzik a rájuk bízottakat, nagy jutalmuk lesz, amikor a Mester így szól: „Adj számot sáfárságodról.” (Lk 16:2) A komoly erőfeszítések, az önzetlen munka, a türelmes, kitartó fáradozások gazdagon lesznek megjutalmazva. Jézus az ilyen szolgáknak mondja majd, hogy ezentúl nem szolgáinak, hanem barátainak nevezi őket (lásd Jn 15:15). Az Úr a munkát nem a nagysága szerint ítéli meg, hanem a hűség szerint, amellyel végezték. Nem az elért eredményeket mérlegeli, hanem az indítékokat, amelyek minket a munkára ösztönöztek. A jóságot és hűséget többre értékeli, mint bármi mást. – Az evangélium szolgái, 267. o.

Krisztus hű képviselőjének nem kell szégyellnie az igazság zászlaját. Ne szűnjön hirdetni az igazságot, bármilyen népszerűtlen legyen is az. Mindenhová vigye el az üdvösség jó hírét alkalmas vagy alkalmatlan időben is. Isten misszionáriusai arra hívattak, hogy szálljanak szembe a veszélyekkel, a nélkülözéssel, a gúnyolódással az igazságért, de épp a veszélyek, nehézségek és megvetés közepette kell magasba emelniük a zászlót. A harmadik angyal nem suttogva vagy tétován hirdeti az üzenetet. Hangos szóval kiált, miközben gyorsan áthalad az égboltozaton. Mindez azt mutatja, hogy Isten szolgáinak komolysággal és gyorsan kell végezniük a munkát. Az igazság megfélemlíthetetlen tanúiként kell megállniuk. Elmennek a világba, hogy hirdessék az irgalom utolsó üzenetét, s teszik ezt szégyenkezés nélkül, felemelt fejjel hirdetve a feddhetetlenség Napjának világosságát, hangot adva azon örömüknek, hogy közeleg az üdvösségük. – Reflecting Christ, 347. o.

Isten világában minden ember az Úr kormányzatának törvényei alatt áll. A szombatot Isten a Tízparancsolat közepébe helyezte, és az engedelmesség ismérvévé tette. Általa fogalmat alkothatunk hatalmáról, amint műveiben és szavában megnyilatkozott… Sokan állítják azt, hogy megszentelődtek, miközben figyelmen kívül hagyják Isten szent nyugalomnapját egy hamis ünnepnap kedvéért. De Isten kijelenti, hogy azokat szenteli meg, akik parancsai iránti engedelmességgel tisztelik Őt. Nem  valódi  megszentelődés az, amit azok igényelnek maguknak, akik állandó törvényszegésben élnek. A vallásos világot Sátán csalja meg, aki ellensége Istennek és embernek. Az emberek sokféle dolgot találtak ki. Vettek egy közönséges napot, melyet Isten egyáltalán nem szentelt meg, és szent előjogokkal ruházták fel. Szent napnak jelentették ki, de ez nem ad neki valódi szentséget. Nem becsülik és nem tisztelik Istent, mert emberi intézményeket fogadtak el, és keresztény nyugalomnapként mutattak be a világnak egy olyan napot, amelynek megünneplése nem az „így szól az Úr” tekintélyén alapszik. – Maranatha, 238. o.

A vörös fenevadon ülő, bíborba és skarlátba öltözött asszony körbeadta borospoharát, és a világ megrészegedett Babilon hamis tanításaitól. Ellen G. White „Babilon boráról” szólva a következő, egyértelmű megállapítást tette: „Mi ez a bor? Babilon hamis tanításai. Hamis szombatot adott a világnak a negyedik parancsolat szombatja helyett, valamint megismételte azt a hazugságot, amit először Sátán mondott Évának az Édenben – a lélek természetes halhatatlanságát” (Ellen G. White cikke, Review and Herald. 1892. dec. 6.). Ezek a tévtanítások milliókat vezettek félre. Ezért küldi Isten a még mindig a tévedésben ragadt népének az utolsó, végidei felszólítást.

Amint már láttuk (de érdemes megismételni), Isten népe közül sokan olyan vallási szervezetekben vannak, amelyek engedményeket tettek a bibliai tanítások tekintetében. Nem értik a Szentírás minden igazságát. Isten szeretetből fakadó felhívása nem köntörfalaz: „Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból” (Jel 18:4).

A bűn Isten törvényének  áthágása. A  törvény  betartásának egyetlen módja az élő Krisztus hatalmában való hit által lehetséges. Gyenge, gyarló, hibázó emberek vagyunk. Amikor hittel elfogadjuk Krisztust, kegyelme engesztelést szerez a múltunkra, és erőt ad a jelenre. „Általa kegyelmet és apostolságot kaptunk… engedelmességre” (Róm 1:5, ÚRK). Úgy szól a mennyei felhívás Isten népének azokban az egyházakban, amelyek nem tisztelik Isten törvényeit, nem engedelmeskednek azoknak, hogy hit által lépjenek ki. A szombatünneplő gyülekezetekbe tartozó adventistákat pedig Isten arra szólítja, hogy forduljanak el minden énközpontú, emberi próbálkozásától, ne úgy törekedjenek az engedelmességre, hanem hit által éljenek istenfélő életet Krisztus kegyelméből, ami megszabadít bennünket a bűntől, a bűn kárhoztatásától és uralmától. Amint Izraelnek Isten törvénye iránti hűsége (5Móz 4:6) erős bizonyság lett volna a világ előtt, a mi hűségünk tanúsága is erős lehet, kivezethet embereket Babilonból.

EGW idézet:

Amikor Jézus megkezdte nyilvános szolgálatát, megtisztította a templomot világi romlottságaitól. Szolgálatának utolsó tettei között még egyszer megtisztította a templomot. Ennek megfelelően a világ figyelmeztetésének végső munkájában szintén két nevezetes felhívás történik az egyházakhoz. A második angyal üzenete és az égben hallható hang: „Fussatok ki belőle én népem…, mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.” (Jel 18:4–5) Ahogy Isten kihívta Izraelt Egyiptomból, hogy megtarthassák a szombatot, úgy hívja ki népét most is Babilonból, hogy ne a fenevadat és annak képét imádják. A bűn embere, aki meg akarta változtatni az időket és a törvényt, Isten fölé magasztalta magát a hamis szombat világunkba való bevezetésével. A keresztény világ befogadta a pápaságnak eme szülöttét. Bölcsőben ringatta és táplálgatta azt, s az emlékünnep elvételével és a hamis szombat felállításával szembeszegült Istennel. –  Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 3. köt., 405–406. o.

Akik elnyerték Krisztust, azoknak meg kell mutatniuk otthon, milyen kegyelmes volt hozzájuk. „Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az ő nevében hisznek.” (Jn 1:12) Krisztusban tudatos hatalom hatja át az igaz hívőt, és ez láthatóvá teszi befolyását egész otthonában. Ez kedvezően hat az otthonban mindannyiuk jellemének tökéletesedésére.
A rendezett keresztény otthon hatalmas érv a keresztény vallás valósága mellett – olyan érv, amelyet a hitetlen nem tud megcáfolni. Mindenki láthatja, hogy a családban jó légkör munkálkodik – mely befolyásolja a gyermekeket –, és hogy Ábrahám Istene velük van. Ha a hitvalló keresztények otthona helyes vallásos példát mutat, akkor hatalmas befolyást áraszt a jóra. Ők valóban a „világ világossága” lennének. – Boldog otthon, 36. o.

Az isteni természet részesei összhangban élnek az igazság normájával, Isten nagy mércéjével: a szent törvénnyel. Ez az a norma, amelylyel Isten az emberek cselekedeteit megméri, és jellemüket az ítéletben fémjelzi… Sátán azt állította, hogy az ember képtelen engedelmeskedni Isten parancsolatainak. Az igaz, hogy saját erőnkből nem tudunk engedelmeskedni. Krisztus azonban eljött emberi alakban, és tökéletes engedelmességével bebizonyította, hogy az emberi az istenivel egyesülve a törvény minden egyes előírásának engedelmeskedni tud.
„Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek.” (Jn 1:12) Ez a hatalom nem az emberé. Ez Isten hatalma. Amikor valaki befogadja Krisztust, erőt kap ahhoz, hogy Krisztus életét élje. – Krisztus példázatai, 314. o.
 

Bizonyságtételek lelkészeknek, „A küzdelem, a harc fokozódik” című alfejezet; Szemelvények Ellen G. White írásaiból, 2. köt., „A dicsőséges feltámadás reggele” című alfejezet.

„A jelenések könyvében »a nagy Babilon« különleges értelemben jelöli az idők végén a hitehagyóvá lett egyesült egyházakat… Az ihletett író »a nagy Babilon« névvel utal a pápaság, a hitehagyóvá lett protestantizmus és a spiritizmus nagy, hármas vallási egységére… A »Babilon« kifejezés inkább a szervezetekre és vezetőikre utal, mint a tagjaira. Az utóbbit a »sok víz« jelöli (Jel 17:1, 15)” (The SDA Bible Commentary. 7. köt. 851–852. o.).
„E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – fogja Sátán az embereket csalásának foglyaivá tenni. Míg az előbbi a spiritizmus alapját rakja le, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013. Advent Kiadó, 503–504. o.).
Az Ótestamentum korában a babiloni vallásban fontos szerepe volt a holtak lelkének, a babiloniak erősen hittek a lélek halhatatlanságának tanában, szerintük a halállal a lélek a lelki világba lépett. A Szentírás tanításától azonban idegen a halhatatlan lélek fogalma. A The Jewish Encyclopedia egyértelműen azonosítja e hamis elképzelés eredetét: „Azt a hitet, miszerint a test halála után a lélek tovább élne… sehol nem tanítja a Szentírás… A lélek halhatatlanságának elképzelése a görög gondolkodással való kapcsolat révén került a zsidósághoz, elsősorban fő képviselője, Platón filozófiája által, akit orfikus és eleusziszi misztériumok vezettek erre, és ezekhez furcsamód még babiloni és egyiptomi nézetek is keveredtek” (Kaufmann Kohler: The Jewish Encyclopedia. „Immortality of the Soul”, 1906.).

Naponkénti tanulmányozásra: Zsolt 15–21; Ellen G. White: Az imádság, 22. fej., folytatás „A csodálatos gyógyulás érdekében mondott ima fanatizmushoz vezethet” bekezdésig

Jelenések 14:8 verse bejelenti a lelki Babilon bukását. Ahogy a múlt héten tanultuk, Babilon üldözte és elnyomta Isten ószövetségi népét, ezért megfelelő jelképe a tévelygés városának, a hitehagyás központjának, az igazság ellenségének. Az előző leckében megvizsgáltuk az erényes, Jézus napba öltözött asszony által szemléltetett igaz egyháza, és a parázna asszony – Babilon – közötti különbségeket. Láthattuk, hogy a hamis vallási rendszer emberektől, vallási vezetőktől kölcsönzi a tekintélyét, és nem Isten Igéjéből meríti hatalmát. Babilon az államtól kapja az erőt, nem Krisztustól. Számos hamis vallás szokásaival összhangban Babilon a bálványokat az istenség képviselőiként használja.
Ezen a héten Babilon két legfontosabb hazugságát fogjuk tanulmányozni: a lélek halhatatlanságának tanát, valamint a napimádat gyakorlatát. A századok folyamán a pogány vallások hívei Egyiptomban, Aszszíriában, Babilonban, Médo-Perzsiában, Görögországban és Rómában hittek a lélek halhatatlanságában. Ez a tan időszámításunk első századaiban hatolt be a keresztény egyházba, s vele együtt beszivárgott a bálványok imádatának gyakorlata is. A bálványimádást keresztény színben tűntették fel, magukat a bálványokat pedig szentekként tisztelték. Babilon második hazugsága a napimádat volt, amely szintén korán behatolt a keresztény egyházba. E mögött a változás mögött nyilvánvalóan az egyházvezetők azon szándéka állt, hogy megpróbálják könnyebben elfogadtatni a pogányokkal a kereszténységet. A vasárnap állítólagos szentsége és a lélek halhatatlansága Sátán két nagy végidei csalása. Ezen a héten Isten Igéjének fényében vizsgáljuk meg ezeket a hamis tanokat.

 
Amikor János apostol az I. század vége felé megírta a Jelenések könyvét, az ókori Babilon már rég romokban hevert. A médó-perzsák Kr. e. 539-ben hódították meg, több mint 600 évvel a Jelenések keletkezése előtt. Ézsaiás próféta megjövendölte Babilon sorsát: „Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott” (Ézs 13:20). A századok folyamán végig igaznak bizonyult ez a prófécia. A görög Nagy Sándor 10.000 embert rendelt Babilonba, hogy eltakarítsák a romokat és újjáépítsék a várost.

Meghalt, mielőtt a terve megvalósulhatott volna. Halálát követően felhagytak az újjáépítési tervek kivitelezésével.
Egyértelmű tehát, hogy a Jelenések könyvében említett Babilon nem lehet az időszámításunk előtti Babilon városa. Az Adventista Bibliakommentár megmagyarázza a lelki Babilon azonosságát: „Babilon – úgy a valós, mint a misztikus – mindig is az igaz Isten és az Ő népe hagyományos ellenségeként volt ismert. A név az összes hitehagyott vallásos szervezetet és vezetőit jelképezi, az ókortól a világ végezetéig. […] A Babilon bukásáról szóló prófécia a protestantizmusnak az evangélium egyszerűségétől és tisztaságától való eltávolodásában teljesedik ki” (7. köt., 830. o.).
Ez a kijelentés további fontos kérdéseket vet fel. Melyek voltak az ótestamentumi Babilon legfontosabb jellegzetességei? Szokásai, praktikái közül átvett valamennyit a Katolikus Egyház néhány századdal Krisztus mennybemenetele után?
Láthattuk a múlt heti leckében, hogy a bálványok imádatának gyakorlata beszivárgott a keresztény egyházba. Ezen a héten, amint már említettük a bevezetőben, két nagy tévtant vizsgálunk meg, amely a középkorban megrontotta a Katolikus Egyházat: a lélek halhatatlanságának és a vasárnap szentségének tanát. Ellen G. White az alábbi kijelentésében összekapcsolja ezt a két tévtant: „E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – fogja Sátán az embereket csalásainak foglyává tenni. Míg az előbbi a spiritizmus alapját rakja le, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Egyesült Államok protestánsai elsőként fognak a szakadékon át kezet nyújtani a spiritizmusnak; és átnyúlnak a mélység felett is, hogy a római hatalommal kezet fogjanak. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sárba tiprásában” (A nagy küzdelem, 588. o.).
A spiritizmus A Jelenések könyvében láthatjuk, hogy a spiritizmus egyike Sátán utolsó megtévesztéseinek, amellyel megpróbálja egyesíteni a világot az Isten és népe elleni utolsó nagy küzdelemben. Jelenések 16:14 versében olvassuk: „Mert ördögi lelkek azok, akik jeleket tesznek; akik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.” Jelenések 19:20 verse mindezt kiegészíti: akik felvették magukra a fenevad bélyegét, azokat Sátán félrevezette ezekkel a csodákkal és megtévesztő jelekkel. Jelenések
13. fejezete igazolja, hogy az ördög „elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt” (Jel 13:14).

Jelenések 18:2 verse szerint Babilon „ördögöknek lakhelyévé lett, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé”. A spiritizmus álarca mögött Sátán a „hazugságnak minden hatalmával” és „minden csalárdsággal” fog dolgozni, hogy vesztükbe vezesse az embereket (2Thess 2:9–10). Végső csalásainak egyike lesz a halottak gonosz angyalok általi megszemélyesítése, valamint a bibliai igazságok eltorzítása, beleértve a szombat igazságát is.
Ellen G. White megrázó képet fest azokról, akik elfogadják a lélek halhatatlanságának hazugságát: „Az a dogma, hogy az ember a halálban is megőrzi öntudatát, különösen pedig az a hiedelem, hogy a halott lelke visszatér szolgálni az élőknek, készítette el a modern spiritizmus útját. Ha a halottak Isten és a szent angyalok társaságába kerülnek, és sokkal többet tudnak, mint korábban, miért ne térnének vissza a földre, hogy eligazítsák és oktassák az élőket? […] Sátán az emberek elé tudja idézni meghalt barátaik hasonmását. Bámulatos pontossággal utánozza az ismerős tekintetet, a jól ismert szavakat, a hanghordozást. A hamisítvány tökéletes. Sok ember, akit megvigasztal az a tudat, hogy szeretteik a menny boldogságát élvezik, a veszély gyanúja nélkül »hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira« hallgat” (A nagy küzdelem, 551–552. o.).
Ha a bibliai igazság ismeretével dicsekszünk, és meggyőződésünk, hogy nem vagyunk veszélyben az ilyen egyértelmű csalásokkal szemben, jobban tennénk, ha alaposabban átgondolnánk. A modern spiritizmus továbbterjed annál, hogy gonosz angyalok elhunyt szeretteinket megszemélyesítik. (A Bibliában hívő adventistákat aligha fogja megtéveszteni az ágyuk mellett éjjel kedves nagybácsijuk képében megjelenő Belzebub, aki új „világosságot” nyert a szombat tanával kapcsolatban.) A modern spiritizmus sokkal kifinomultabb, de annál rombolóbb módszerekkel támad.
Egyik elve, amely már az Éden-kertben kibontakozott, a kígyó azon végzetes hazugsága, hogy az emberek olyanok lesznek, mint Isten, ha áthágják a parancsolatait. Ezt a veszélyes elvet a posztmodernizmus „újracsomagolta”, és a „Tégy úgy, ahogy az érzéseid diktálják!” csábító felhívással megpróbálja rávenni az embereket Isten törvényének elutasítására. Ez az elbűvölő szofizmus alárendeli Isten megváltoztathatatlan jellemét és szuverenitását az emberi hatóságok és a kultúra szeszélyeinek. Az emberi hatóságoknak alávetve Isten törvénye erőtlennek, hatástalannak van feltűntetve, mint aminek nincs többé kötelező jellege az emberiség számára. Az eredmény: Isten Igéjét és tekintélyét a modern társadalom és kultúra semmibe veszi.

A tanulság? Sátánt nem érdekli, hogyan csap be minket a spiritizmus hazug eszközeivel. Számára mindegy, hogy egy elhunyt rokon által bemutatott „új világosság” kihívó módszerével, vagy pedig az ihletés vagy Isten Igéjének tekintélye ellen irányuló kifinomult támadással vezet félre. Vegyük magunkhoz „Isten minden fegyverét” (Ef 6:10–18), és imádkozzunk bölcsességért, hogy fáradhatatlan ellenségünk legkifinomultabb csalásait is észrevegyük.
A bibliai igazság elleni támadás
Ez a szempont közvetlenül Sátán második nagy megtévesztésére irányítja figyelmünket, amelyet Isten utolsó időben élő népe ellen vet be: a szombat nincs többé érvényben, mivel Isten törvénye sem kötelező többé. Ez az utolsó tévtanítás az ókorban gyökerezik, a nap imádatát több ókori kultúrában gyakorolták. A babiloni főisten Bel-Marduk volt. A korabeli leírások szerint arany trónon ült, arany asztal mellett; ő volt a jogosság, a fény, az igazság és a királyi tekintély napistene. A Britannica Enciklopédia hosszú szócikkben ír arról, hogy a napistennek mekkora befolyása volt az ókori civilizációkra. „Az antik kor emberei azt hitték, hogy „a nap a világosság és az élet adományozója az egész világegyetem számára; mindent látó szemével, amelyet sosem huny le, szigorúan garantálja az igazságosságot; továbbá figyelembe véve a fény és a művelődés vagy felvilágosodás közötti egyetemes kapcsolatot, a nap a bölcsesség forrása. […] Ezek a tulajdonságok – a szuverenitás, a jó cselekvésének, az igazságosság és a bölcsesség biztosításának hatalma, – lényegesek minden élenjáró vallásos csoport számára, és ebben a kontextusban egy nagyon fejlett napideológiát fedezünk fel. A királyok a nap erejével irányították az országot, magukról pedig azt tartották, hogy a nap leszármazottjai. A napistenek – a napot megtestesítő istenségek – szuverén és mindent látó istenek. A nap ezen istenek legfontosabb lényegi tulajdonsága, vagy magával a főistennel azonosul” („Sun Worship: Religion”, Encyclopedia Britannica).
A babilóniaiak a többi pogány népek mellett nagy tisztelettel imádták a napkirályt, Bel-Mardukot. Az idők végi lelki Babilon vallásos rendszere figyelmen kívül hagyja Isten törvényét, ahogy az ókorban is tette. Időszámításunk első századaiban a Római Egyház kompromisszumot kötött, hogy kultúrájukon keresztül lépéseket tehessen a környező pogány népek felé. Egyrészt külön kellett válniuk a zsidóktól, másrészt pedig el kellett juttatniuk az evangéliumot a pogányokhoz. Ennek érdekében az egyház és az állam vezetői egyesítették befolyásukat és hatalmukat, hogy a vasárnapot előbb polgári nyugalomnapként, később pedig istentiszteleti napként vezessék be. A középkor századaiban, Babilon támogatásával, ez az egyház-állam mint valláspolitikai szövetség emberi tanításokkal helyettesítette Isten Igéjét. A bálványok imádata átvette Jézus közvetlen imádatának helyét, a halottak állapotára vonatkozó bibliai igazság helyét pedig a lélek halhatatlanságának tévtana vette át. Az Úr szombatját – a hét hetedik napját – felváltotta a vasárnap, a hét első napja. Úgy tűnt, hogy a tévelygés és a hamisság győzni fog. A Szentírás utolsó könyve, a Jelenések könyve azonban megjövendölte, hogy Isten támaszt egy maradékot az utolsó napokban, amely a feltámadt Krisztus kegyelme és ereje által kegyes életet él, és hirdeti a világnak Isten utolsó figyelmeztető üzenetét.

 
Elmélkedésre
E heti tanulmányunk során lehetőségünk nyílt komolyan elgondolkodnunk saját lelki tapasztalatunkon. Ha az ördög felhasználja a spiritizmust, hogy milliókat vezessen félre olyanok közül, akik inkább jelekben és csodákban hisznek, mint Isten Igéjében, fennáll-e a veszélye annak, hogy minket is becsapjon, ha lelki tapasztalatunk érzelmeken és érzéseken alapszik? Mire vágyunk jobban: jelekre és csodákra, vagy pedig Isten Szavának igazságaira? Kérd meg csoportod tagjait, hogy elmélkedjenek az alábbi kérdéseken: Milyen szerepet játszanak az érzelmeid a vallásos tapasztalatodban? Mit teszel, ha az érzéseid által sugallt út nem egyezik az Isten Igéje által mutatott úttal? Megbízhatóak a sejtéseid, amikor a helyes utat keresed? Magyarázd meg a válaszodat! Mit tennél, ha megjelenne előtted egy elhunyt szeretted? Mi az egyetlen védekezési mód a spiritizmus csalása ellen, mely megpróbálja aláaknázni Isten Igéjét?
A szombat ünneplésének vasárnapra történő áthelyezése az Isten Igéjétől való eltávolodást bizonyítja. Sátán gyakran kifinomult csalásokkal dolgozik, ravasz stratéga. Lehet, hogy a kompromisszumok veszélyes területén tartózkodunk? Ha igen, melyek lennének azok a kompromisszumok? Szerinted melyek a legnagyobb kihívások a megalkuvások tekintetében, amelyekkel egyházunknak szembe kell néznie napjainkban?
Beszéljétek meg a következő idézetet! „Sátán csodákat tesz, hogy félrevezesse az embereket, és hatalmának felsőbbrendűségével dicsekszik. Az egyház úgy tűnhet, hogy elesik, de nem fog. Talpon marad, miközben Sion bűnösei megrostáltatnak – a konkolyt elkülönítik az értékes búzától. Nehéz próba ez, de megkerülhetetlen. Csak azok maradnak meg az igaz és hűséges hívők között, akik győztek a Bárány vére és bizonyságtételük szava által” (Ellen G. White magyarázata. Adventista Bibliakommentár, 7. köt., 911. o.). Az idézet mely elemei vonják magukra a figyelmedet? Miért?