JÉZUS GYŐZ, SÁTÁN VESZÍT

A Túlerőben: Hihetetlen történetek a történelem legmeglepőbb csatatér-zavarairól című könyvében Cormac O’Brien olyan hadseregek történeteiről számol be, amelyek győztek jelentős túlerővel szemben. Ír a karthágói Hannibál ötvenötezres seregéről, akik megverték a „legyőzhetetlen”, nyolcvanezer fős római hadat. Beszámol arról is, hogy Nagy Sándor görög serege vereséget mért a Perzsa Birodalomra.
Mi is élet-halál harcban állunk egy fortélyos ellenséggel. Szintén elképesztő túlerővel szembesülünk, hátrányos helyzetben küzdünk. A gonoszság erői legyőzhetetlennek tűnnek, látszólag biztos vereség előtt állunk, ami elkerülhetetlennek tűnik. Úgy néz ki, mintha elérhetetlen lenne a győzelem. Pusztán emberi szemszögből nézve az a látszat, hogy Sátán erői legyűrnek bennünket.
Azonban Istennek hála, még ha túlerővel állunk is szemben, noha az esélyek (emberileg szólva) nem nekünk kedveznek, ha Sátán támadásai mégoly gonoszok is, Jézus által végül győzni fogunk! A Biblia utolsó könyvének, A jelenések könyvének a témája, hogy Jézus győz, Sátán veszít. Ennek a küzdelemnek a lényegét Jelenések 12. fejezete vázolja fel, a héten ez a szakasz kerül vizsgálatunk fókuszába. Ez a tanulmány jól felkészít Jelenések 14. fejezetének és a hármas angyali üzenetnek a megértésére.

Április 1. – A könyvevangélisták szombatja
 

EGW idézet:

Az elbukott világ a legnagyobb csatamező, amelyet a mennyei világegyetem és a földi hatalmak valaha is megismertek. Az egész világ színpada a jó és gonosz, a Menny és pokol közötti nagy harc színtere. Minden egyes ember részt vesz ebben a küzdelemben. Senki nem állhat semleges oldalra. Az emberek vagy elfogadják vagy visszautasítják a világ Megváltóját. Mindenki tanúbizonyságot tesz Krisztus mellett vagy ellene. Jézus felszólítja a zászlaja alatt állókat, hogy hűséges katonáiként vegyenek részt mellette a harcban, hogy elnyerhessék az élet koronáját. Isten fiaivá és leányaivá fogadta őket. Krisztus nekik hagyta biztos ígéretét, hogy nagy lesz a jutalma a mennyek országában azoknak, akik megaláztatásának és szenvedéseinek részesei lesznek az igazságért…
Azok, akik Krisztus ereje által legyőzik Isten és ember nagy ellenségét, azokat Isten, a mennyei udvarokban, a soha el nem bukott angyalok fölé fogja helyezni. – Isten fiai és leányai, 242. o.

Életünk minden egyes lépése közelebb hozhat Jézushoz, mindinkább megtapasztaljuk szeretetét, és lépésről lépésre megközelíthetjük az örök béke dicső honát. Azért ne vessük el Istenbe vetett bizalmunkat, hanem legyen bizodalmunk erősebb, mint valaha! „Mindeddig megsegített minket az Úr” (1Sám 7:12), és megsegít bennünket ezután is mindvégig! Mint hatalmas emlékoszlopokra tekintsünk jótéteményeinek bizonyítékaira, melyeket az Úr velünk cselekedett, hogy megvigasztaljon és kimentsen a pusztító kezéből. Legyenek állandóan élénken emlékezetünkben a kegyelem megannyi tanújelei, melyekkel Isten bennünket elhalmozott; a könnyek, melyeket felszárított; a fájdalmak, miket lecsillapított; a veszedelmek, miket elhárított; a szükségletek, miket kielégített, és az áldások, melyeket reánk árasztott. Ezek erősítsenek zarándoklatunk hátralevő részén!
 

Az előttünk levő küzdelemben újabb, nem sejtett akadályokra számíthatunk; azonban akár a múltra, akár pedig az eljövendőre tekintünk, bátran mondhatjuk: „Mindeddig megsegített minket az Úr” (1Sám 7:12), „és életeden át tartson erőd!” (5Móz 33:25) A ránk várakozó megpróbáltatások nem fogják erőnket felülmúlni. Dolgozzunk ott, ahol alkalom kínálkozik abban a biztos tudatban, hogy a megpróbáltatások arányában kapunk erőt. – Jézushoz vezető út, 125. o.

Megváltásunk vezére megedzi népét a rájuk váró küzdelemre. Hányszor történt, hogy Sátán minden erejét Krisztus követői ellen vetette be, s ők farkasszemet néztek a halállal. De hittel mondott őszinte imájuk Isten seregeinek vezérét hozta el a csatamezőre, megfordította az ütközet menetét, és megszabadította az elnyomottat.
Most kell szorosra fűznünk kapcsolatunkat Istennel, hogy elrejthessen, amikor kitölti haragja hevét az emberek fiaira. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 137. o.
 

Jelenések 12. fejezete drámai epizódok sorát mutatja be, a jó és a gonosz közötti ősrégi konfliktus pillanatképeit, azét, ami a mennyben kezdődött, de itt a földön ér majd véget. Ezek az epizódok visszavezetnek az idő folyamán, attól kezdve, hogy Sátán fellázadt a mennyben, egészen az utolsó időkben Isten népe ellen irányított dühödt támadásaiig.

Mennyen és földön egyaránt Isten kormányzásának alapelve a választás szabadsága. Ő nem robotokat teremtett – sem a mennyben, sem a földön. Emberként erkölcsi döntéseket hozhatunk, mivel Isten a saját képére teremtett bennünket.
A választás hatalma szorosan kapcsolódik a szeretet képességéhez. Elvéve a választás erejét, a szeretet képességét tesszük tönkre, mert szeretetet nem lehet kikényszeríteni vagy erőltetni, a szabad akarat kifejezése. Minden mennyei angyal választás előtt állt: vagy viszonozza Isten szeretetét, vagy önző, arrogáns, gőgös módon hátat fordít neki. Tehát az angyalok választása a mennyben örökre szólt, A jelenések könyve pedig elénk tárja, hogy a végső földi küzdelemben mindannyiunknak szintén örök döntéseket kell meghoznunk.
A nagy küzdelemben nem létezik semlegesség (lásd Lk 11:23), így az utolsó földi háborúban sem lesz. Minden angyal vagy Jézus, vagy Sátán oldalát választotta, hasonlóképpen az idők végén minden ember eljut oda, hogy meg kell hoznia utolsó, megváltoztathatatlan döntését. Kinek a szövetségébe lépünk, kit imádunk, kinek engedelmeskedünk? Mindig ez a kérdés állt az emberiség előtt, és így lesz ez a föld történelmét lezáró küzdelemben is – csak még drámaibb módon. A lélegzetelállítóan jó hír viszont az, hogy Jelenések 12. fejezete bemutatja Krisztus harci diadalát. Ezért nekünk mindössze azt kell tennünk, hogy az Ő oldalát, a győztes oldalt választjuk. Nagyszerű, hogy dönthetünk, melyik oldalra állunk egy olyan küzdelemben, amiről már eleve tudjuk, ki fogja megnyerni!
 

EGW idézet:

Mint elfedező angyalt, Lucifert dicső ragyogás vette körül. Ennek ellenére az Isten által teremtett és hatalommal felruházott angyal Isten szeretett volna lenni. Az Isten kormányzatát illető gáncsoló bíráskodás gondolatait sugallva kivívta angyaltársai egy részének egyetértését. Ezt a gonosz magot a legcsábítóbb módon hintette el. S miután sokak értelmében kikelt és gyökeret eresztett, összegyűjtötte az elgondolásokat, melyeket pedig ő maga hintett el, s mint mások Isten kormánya elleni gondolatait tárta az angyalok legmagasabb rendje elé. Így lángeszű mesterkedéseivel lázadást szított. – A Te Igéd igazság, 4. köt., 1143. o.

Mindenki szabadon megválaszthatja, hogy milyen hatalom uralkodjon rajta. Senki sem bukhat olyan mélyre, senki sem olyan gonosz, hogy ne találhatna szabadulást Krisztusban. A megszállott ember ima helyett csak Sátán szavait tudta kiejteni, a szív kimondatlan kérése mégis meghallgatásra talált. Nincs olyan kiáltása a rászoruló léleknek, még ha nem is tudja szavakba önteni, mely észrevétlen maradna. Aki kész szövetségi kapcsolatra lépni a menny Istenével, azt Ő nem hagyja Sátán  hatalmában,  sem  saját  természetének  gyöngeségeiben.  Hívja a Megváltó: „Fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!” (Ésa 27:5) A sötétség szellemei minden lélekért harcolnak, aki egyszer már uralmuk alatt állt, ám Isten angyalai győzedelmes erővel vívnak ugyanazért a lélekért. Az Úr így szól: „Elvétethetik-é a préda az erőstől és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai?… Így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.” (Ésa 49:24–25) – Jézus élete, 258. o.

„Aki velem nem gyűjt, tékozol.” Aki Krisztus oldalán áll, fenntartva vele való egységét, Őt ültetve trónra  szívében,  és  engedelmeskedik parancsainak is, az biztonságban van a gonosz csapdáitól. Aki Krisztussal egyesül, az az Ő isteni vonásait gyűjti magának. Amellett erőt, hatékonyságot és hatalmat ad az Úrnak a lelkek Krisztusnak való megnyerése által. Mikor Krisztus veszi át a szív erődjeit, az ember eggyé válik vele. A Megváltóval való együttműködés által Isten eszközévé lesz. Akkor, ha jön az ellenfél meghódítani, azt tapasztalja, hogy az Úr erősebbé tette őt az erősnél. – A Te Igéd igazság, 5. köt., 1092. o.
 

Sátán kezdettől fogva (lásd Jel 12:4-5) igyekezett elpusztítani Krisztust, de minden próbálkozása kudarccal végződött. Jézus születésekor például egy angyal figyelmeztette Heródes gonosz terveire Józsefet és Máriát, akik ezért Egyiptomba menekültek. Jézus a pusztában Sátán leghevesebb kísértéseit hárította el azzal, hogy „Meg van írva”. Isten Igéjében talált védelmet. Kereszthalálával bemutatta hatalmas szeretetét, és megszabadított bennünket a bűn kárhoztató büntetésétől. Feltámadása révén pedig mint élő Főpapunk kiszabadítja életünket a bűn hatalmából.

Olvassuk el Zsolt 2:7-9, Ef 5:25-27 és Jel 12:4-6, 9 verseit, majd határozzuk meg az alábbi szimbólumok jelentését:

A vessző a Bibliában az uralom, az uralkodás szimbóluma. A vasveszsző megtörhetetlen, erős, legyőzhetetlen uralmat jelképez. Jézus találkozott minden olyan kísértéssel, amivel mi szembesülünk, de mindig győzött. Az ördög legyőzött ellenség, Krisztus diadalt aratott felette életében, halálával és feltámadásával. Legyőzte az ördögöt a Golgota keresztjén, ezért mi is győztesek lehetünk. Krisztus tökéletes diadalt aratott Sátán felett, de a közöttük dúló nagy küzdelem még nem ért véget.
Amikor azonban hit által elfogadjuk azt, amit Krisztus értünk tett, Isten eltörli bűnünk adósságát, megbocsátja vétkeinket. Tökéletesként állhatunk az Úr előtt, mint akiket befedez Krisztus igazságának palástja, ahogy Pál írja: „És találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján” (Fil 3:9). Bocsánatot nyertünk, nincs semmi, amivel vádolni lehet bennünket. Jézus felülkerekedett, örökre legyőzte a legrosszabbat, amit a bűn és a gonoszság tehetett vele. Teljes támadást intézett a gonoszsággal szemben és győzött. Amikor hit által elfogadjuk Jézust, az Ő győzelme a miénk.
 

EGW idézet:

Amikor az ellenség fellázadt, az angyalok harmadát ragadta magával. Elfordultak az Atyától és Fiától, s a lázadás kezdeményezőjéhez csatlakoztak. Tartsuk hát szemünk előtt ezeket a tényeket és legyünk nagyon óvatosak…
A világban üldözést szenvedtek – mondja Krisztus –, de bennem békességetek lesz. A próbák, melyeknek a keresztények ki vannak téve, a szomorúság, a balszerencse, a nyomorúság, a gyalázkodás, ezek azok az eszközök, amelyeket Isten arra rendelt, hogy elválassza a polyvát a búzától. Büszkeségünk, önzésünk, gonosz szenvedélyeink és a világi gyönyörök szeretete azok a bűneink, melyeket le kell győznünk. Isten szenvedéseket enged meg, hogy próbára tegyen, megvizsgáljon és kimutassa előttünk, hogy milyen gonoszságok rejlenek jellemünkben. Az Ő erejével és kegyelméből mégis győznünk kell, hogy részesülhessünk az isteni természetben, és megmeneküljünk a romlottságtól, amely a bűnös kívánság által uralkodik a világon. „Pillanatnyi, könynyű szenvedésünk ugyanis a mennyei dicsőség túláradó, örök mértékét szerzi meg számunkra. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra szegezzük tekintetünket. A látható ugyanis ideig való, a láthatatlan viszont örök.” A szenvedések, keresztek, kísértések és különféle próbáink Isten munkaeszközei, hogy finomítsanak, megszenteljenek és felkészítsenek minket a mennyei csűrök számára. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 115. o.

Egy dolog olvasni a Bibliából és másokat tanítani, és egészen más dolog az, hogy a lelkedbe legyenek vésve életadó és megszentelő elvei.
„Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által.” (Eféz 2:8) Az elmét meg kell tanítani, hogy inkább a hitet gyakorolja, mintsem a kételyt, gyanakvást és irigységet táplálja. Túlságosan könnyen hajlunk úgy tekinteni a próbákra, mint leküzdhetetlen akadályokra. Nehéz megtanulunk hinni Isten ígéreteiben, hitben járni és kitartani, hogy ne a körülmények irányítsanak. Mégis elengedhetetlenül szükséges, hogy Isten minden gyermeke tanulja meg ezt a leckét. Keresnünk kell a Krisztus általi kegyelmet, mert a kegyelem az egyedüli út, amellyel Istenhez közeledhetünk. – In Heavenly Places, 109. o.

Sóvárogj a Mester megdicsőítésére! Csiszold jellemed minden kedvező vonását! A jellemépítés minden fokán Isten tetszésére kell élned. És ez lehetséges. Hiszen Énok is Isten tetszésére élt romlott társai között. Ma is vannak Énókhok.
Tarts ki, mint Dániel, a becsületes államférfi, akit semmilyen kísértés nem tudott megrontani! Ne okozz csalódást annak, aki saját életét áldozta fel, hogy eltörölhesse bűneid! Ezt mondja: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” (Jn 15:5) Ezt ne felejtsd el! Hibáidon biztosan győzni fogsz, ha beismered őket, és meglátod bennük a vészjelet. Így tudsz – Megváltódat megdicsőítve, az ellenségnek pedig  csalódást okozva – a kudarcból győzelmet kovácsolni. – Krisztus példázatai, 332. o.
 

Amint a Bibliában látjuk, Jézus sosem vesztett csatát Sátánnal szemben. Ő a hatalmas győztes, aki diadalmas a gonoszság erői felett. Egy dolog hinni, hogy győzött Sátán kísértései felett, az viszont már egészen más, hogy elhiggyük: az Ő győzelme a miénk is.

Ugyan még mindig dúl a küzdelem a földön, de Sátán már veszített. Ez nemcsak Krisztus végső győzelme szempontjából, a történelem csúcspontján igaz, hanem igaz a mi küzdelmeinkre nézve is, a személyes harcaink vonatkozásában, amelyeket a gonoszság fejedelmei és erői ellen vívunk.

A jelenések könyvében a hét gyülekezetnek szóló üzenet hétszer említi azt, hogy „Aki győz”. Jel 12:11 versében ismét találkozunk a győzelem fogalmával. Az eredeti nyelven itt a nikaó szó szerepel, ami azt jelenti, hogy „legyőz”, „győzelmet arat”, „felülkerekedik”, „győztesként kerül ki”. Figyeljük meg, hogyan lehetünk mi is győztesek! Jel 12:11 kijelenti, hogy csak „a Bárány vérével” (ÚRK, RÚF).
Jel 5:6 versében János bepillant a mennybe egy prófétai látomásban, és meglátja a Bárányt, „mint egy megölöttet”. Krisztus áldozata áll az egész menny figyelmének fókuszában. Isten végtelen, felmérhetetlen szeretetét semmi nem mutathatja be magasztosabban, mint a kereszt.
Amikor hit által elfogadjuk azt, amit Krisztus tett értünk a kereszten, az adósságunk eltöröltetik, tökéletesként állhatunk meg Isten előtt, aki megbocsátja bűneinket (Ef 1:7; Kol 1:14; 2:14). „…levettetett a mi testvéreink vádolója” (Jel 12:10, ÚRK). Megváltást, üdvösséget nyerünk, győztesek vagyunk, nem a saját érdemeink miatt, hanem azért, mert Krisztus győzedelmeskedett értünk.
 

EGW idézet:

Krisztus a kereszten nem csupán embereket késztet Isten iránti bűnbánatra törvényének megszegéséért – hiszen akiknek Isten megbocsát, azokat előbb bűnbánóvá teszi –, de eleget tett az igazságszolgáltatás követelésének is, magát ajánlva fel elfedezésként. Kiömlő vére, megtört teste kielégíti a megrontott törvény követelését, ezzel áthidalja a bűn ütötte szakadékot. Testében szenvedett, hogy sebzett testével tudja eltakarni a védtelen bűnöst. A halála által a Kálvárián kivívott győzelem örökre megtörte Sátánnak a mindenség fölötti vádló hatalmát, s elhallgattatta a vádat, hogy Istennél nincs önmegtagadás s az embernél sem elengedhetetlen.
Aki akar, mind győző lehet. Törekedjünk hát buzgón, hogy elérjük a kitűzött célt. Krisztus ismeri gyöngeségeinket; naponta hozzá fordulhatunk segítségért. Nem szükséges harminc nappal előre erőt nyernünk. Napról napra kell győzelmet aratnunk.
Úgy válunk győzőkké, ha másoknak segítünk győzni a Bárány vére s bizonyságtételének igéi által. Isten parancsolatainak megtartása engedelmes lelkületet terem bennünk, s az ilyen lelkületből fakadó szolgálat kedves az Isten előtt. – A Te Igéd igazság, 7. köt., 974. o.

Az ördög gyakran a világosság angyalaként, a menny öltözékében jelenik meg. Barátságos modort vesz fel, megszenteltnek látszó jellemet és mély tiszteletet tettet áldozatai iránt, akiket csapdába akar ejteni, s elpusztítani. Veszedelmek várnak az ösvényen, melyre csalogat. De ügyesen álcázza a veszélyeket, csak az ösvény szépségeit mutogatja. Üdvösségünk isteni parancsnoka győzött értünk, hogy ha akarunk, általa mi is győzni tudjunk. Krisztus mégsem ment meg senkit akarata ellenére, senkit sem kényszerít engedelmességre. Azért hozta meg kimondhatatlan áldozatát, hogy ők is győzni tudjanak nevével, és igaz tetteit, szent voltát nekik tulajdonítsák. – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 3. köt., 456. o.

Most tündöklik a keresztről a fény, tiszta, ragyogó sugarakban. Ez a fény Jézust világítja meg, a bűneinkért hozott áldozatot. Amikor olvasod Isten ígéreteit, ne feledd, hogy azok a végtelen szeretet és szánalom kifejezései. A végtelen Szeretet határtalan irgalommal vonta a bűnösökhöz Isten könyörületes szívét. „Benne van vére által szerzett megváltásunk, bűneink bocsánata.” Igen, csak hidd, hogy Isten a segítőd. Vissza akarja állítani erkölcsi képmását az emberben. Ha bűnbánattal és bűnvallomással közeledsz hozzá, Ő is közeledni fog hozzád kegyelemmel és bűnbocsánattal. Mindent az Úrnak köszönhetünk. Ő szerezte megváltásunkat. Amikor félve és reszketve munkálod megváltásodat, „maga Isten műveli benned jóakarata szerint a szándékot és a végrehajtást is” (Fil 2:13). – Bizonyságtételek a gyülekezeteknek, 5. köt., 634. o.
 

Jel 12:6 versében az ezerkétszázhatvan nap párhuzamos a 14. versben az ideig, időkig és félidőig kifejezéssel. Ez az idői prófécia megtalálható Dán 7:25, Jel 11:2-3 és 13:5 verseiben, és mind ugyanazt az időtartamot mutatják be. Ezek prófétai szimbólumok (hiszen nem ment a pusztába egy valóságos nő szárnyakkal), ezért a prófétai időt, az év-nap elvet alkalmazzuk (lásd pl. 4Móz 14:34; Ez 4:4-6) ezeknél a próféciáknál. Ez egyszerűen azt jelenti, hogy egy prófétai nap egy évvel egyenlő. Jel 11:2 versének éppen erről a prófétai időszakáról az Andrews University Study Bible megjegyzi: „A történeti magyarázók ezért általában úgy értelmezik, hogy az ezerkétszázhatvan prófétai nap szó szerint ezerkétszázhatvan évet jelöl, Kr. u. 538–1798 között” (1673. o.). A hitehagyóvá lett egyház és a romlott államhatalom együttesen elnyomta, üldözte és időnként öldökölte Isten hűséges népét.
A Bibliában hívő keresztények heves, sátáni üldözése a jó és a gonosz közötti küzdelem kiterjedése volt. A középkor sötétségéből kilépve a reformáció idejében az a választás állt az emberek előtt, hogy hűségesek lesznek-e Isten Igéjéhez, vagy elfogadják a papok és prelátusok tanításait. Az igazság ismét diadalmaskodott, Istennek lett egy népe, akik hűségesek voltak hozzá a hatalmas ellenállás dacára is.
Isten gondviseléséről lenyűgöző és végtelenül bátorító fordulatok szólnak. Jel 12:6 versében találjuk az „Istentől készített helye” kifejezést. A 14. vers kijelenti, hogy az asszony a pusztában „tápláltatik”, a 16. vers szerint pedig „a föld segítségére sietett az asszonynak”. A heves üldözés időszakaiban Isten gondoskodott egyházáról. Amint tette akkor, tenni fogja ugyanezt a végidei maradék esetében is.

EGW idézet:

Bálám most megértette, hogy amíg Izrael Isten oltalma alatt áll, addig nincs az a nép vagy nemzetség, amely képes lenne uralkodni rajta, még ha a Sátán minden hatalmával a segítségére van is. Az egész világnak csodálnia kell Istennek népe érdekében végzett munkáját akkor, amikor ez az ember elhatározta bűnös céljának megvalósítását, Isten ellenőrzése alá kellett kerülnie, hogy az eltervelt átok helyett a leggazdagabb és legdrágább áldásokat mondja a költészet fennkölt és szenvedélyes nyelvezetén. Az Izrael iránt egykor megnyilvánult isteni jóindulat lett a biztosítéka annak, hogy Isten oltalmazó gondoskodása az ő engedelmes és hűséges gyermekeiről megvolt és megmarad minden korszakban. Mikor Sátán arra indítja a gonosz embereket, hogy hamis színben tüntessék fel, gyötörjék és pusztítsák Isten népét, akkor erre az eseményre kellene mindig visszaemlékezniük és ennek az eseménynek a világosságában kellene megerősíteniük Istenben való bátorságukat és hitüket. – Pátriárkák és próféták, 449. o.

A kereszt hírnökei legyenek éberek, imádkozzanak, és menjenek előre hittel, bátran, mindig Jézus nevében munkálkodva. Bízzák magukat vezetőjükre, mert komoly idők következnek. Isten ítéletei vonulnak végig a világon, szerencsétlenségek követik egymást. Isten nemsokára felkel helyéről, hogy a Földet borzalmasan megrázza és a gonoszokat istentelenségükben megbüntesse. Akkor kezeskedik  majd  népéért, és gondoskodó védelemben részesíti őket. Az örökkévalóság karjaival átölelve minden nyomorúságtól megóvja híveit. – Az evangélium szolgái, 264. o.

Isten jelenléte bizonyosság a kereszténynek. A hitnek ez a sziklája az Isten élő jelenléte. A leggyengébb is rábízhatja magát. Akik magukat a legerősebbnek tartják, a leggyengébbnek bizonyulhatnak, hacsak Krisztusra, mint erősségükre és érdemszerzőjükre nem bízzák magukat. Ő az a kőszikla, melyre eredményesen építhetünk. Isten közel van Krisztus engesztelő áldozatában, közbenjárásában, és szerető, gyengéd kormányzásában, melyet az egyház felett gyakorol. A mennyei trónon ülve élénk érdeklődéssel figyeli egyházát. Amíg az egyház tagjai éltető nedvet és táplálékot nyernek Krisztustól, és nem emberi vélekedésekből és kitalációkból merítik azokat; ha meggyőződnek róla, hogy Isten közel van hozzájuk Krisztusban, és teljes bizalmukat belé helyezik, akkor élő kapcsolatuk lesz vele, mint ahogyan az ág kapcsolódik a szőlőtőhöz. Az egyház nem emberi teóriákon vagy hosszadalmas formaságokon nyugszik. Krisztuson, mint a hívők Igazságán áll fenn. A Krisztusba vetett hitre épül, „és a pokol kapui nem vesznek rajta diadalmat”.
A lelkek erőssége Istenben van, nem emberekben. A csendes bizodalom az erőssége mindenkinek, aki szívét Istennek adja. Krisztus nem csak alkalmanként érdeklődik irántunk, hanem erősebben és gondoskodóbban, mint az anya gyermeke iránt… Mindig figyel rád, Isten reszkető gyermekére. A védelme alatt biztonságban vagy. – Isten fiai és leányai, 77. o.
 

Az ördög azóta hadakozik Krisztussal, mióta fellázadt ellene a mennyben (Jel 12:7). Az volt a célja akkor, ami ma is, hogy magához ragadja az uralmat a világmindenség felett (lásd Ézs 14:12-14). A föld történelmének utolsó napjaiban a figyelme Isten népére irányul. Jel 12:17 nyomatékosan kijelenti, hogy a sárkány (Sátán) megharagudott az asszonyra (az egyházra), és hadat indít „a többi utódja” (RÚF) ellen. Az angol King James bibliafordításban a többi utódja helyett a „maradék” szót találjuk. Isten maradék népe hűségesen kitart Krisztus mellett, engedelmeskedve az igazságnak, híven a küldetéséhez.

Jel 12:17 verse szerint a sárkány megharagudott az asszonyra, Isten egyházára. Az ördög tombol a nép miatt, akik megtartják Isten parancsolatait, mindent megtesz, amit csak tud, hogy elpusztítsa őket. Végül egy olyan rendelet kiadatását mozdítja elő, ami megtiltja, hogy az Istenhez hűségesek adjanak és vegyenek, a rendelet értelmében bebörtönzik őket és halálos ítélet alá kerülnek (lásd Jel 13:14-17). Sátán nem képes elpusztítani Krisztust, ezért megpróbálja megsemmisíteni az általa mélységesen szeretetteket – az egyházat. A föld utolsó háborújának középpontjában nem a Közel-Kelet és az ottani különböző konfliktusok állnak, hanem Istennek az egész világon, szétszórtan élő népének elméje, gondolatai. Ez két, egymással szembenálló erő, Krisztus és Sátán harca, amelyben nincs semleges terület.
Az utolsó háború központi kérdése az, hogy „Kihez vagyok hűséges? Kihez ragaszkodom?” A menny olyan hívőket szólít, akiket annyira áthat Krisztus szeretete, akiket kegyelme által megváltott, akik elkötelezik magukat Krisztus céljai mellett, Lelke által erőt nyernek és engedelmeskednek a parancsolatainak, hogy az Ő ügyéért vállalják még a halált is.
Világunk hatalmas krízis felé tart. A győzelmünk azonban biztosított Jézusban, általa, miatta, ha kapcsolatban maradunk vele hit által, és a hit engedelmességhez vezet. Végső soron ez a mi döntésünk.
 

EGW idézet:

Isten Igéje bemutat két egymással konfliktusban álló felet, amelyek befolyásukat és hatalmukat akarják gyakorolni az emberek fölött. Szüntelenül megküzdenek minden egyes emberi lényért. Akik Isten uralma alá helyezik magukat és a mennyei angyalok befolyását élvezik, képesek lesznek felismerni a sötétség láthatatlan erőinek álnok munkálkodását. Akik szeretnének összhangban lenni a mennyei küldöttekkel, vágyakozva és lelkesen igyekeznek eleget tenni Isten akaratának, semmiképp sem szabad meghátrálniuk, egyetlen tenyérnyi területet sem szabad átengedniük Sátánnak és angyalainak. De ha nem őrködünk szüntelenül, ha nem vagyunk állandóan figyelmesek, az ellenség le fog győzni. Noha mindenki Isten akaratának ünnepélyes felfedezésében részesülhetett, akaratának ismerete mégsem mentesít attól, hogy buzgón imádkozzunk segítségért, és szorgosan igyekezzünk együtt dolgozni az Úrral, hogy választ kaphassunk imáinkra. – Manuscript 95, 1903.

A keresztény reménysége nem alapozhat az érzelmek homokjára. Aki elvszerűen jár el, meglátja Isten dicsőségét a sötétségben, és az ígéret biztos szavára támaszkodik. Bármilyen sötétnek is tűnjön az út, sosem fog lemondani Isten megdicsőítéséről. Számára a próbák és a nehézségek olyan alkalmakat jelentenek, amelyek igazolják őszinte hitét és szeretetét… Szorosan kapaszkodjatok mennyei Atyátok ígéretébe: „azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van”. És ne feledjétek el azt, ahogy a múltban gondoskodott rólatok és minden szolgájáról. A keresztény élet legnehezebb tapasztalata lehet a legnagyobb áldás is. A sötét órák különleges isteni gondoskodásai bátorságot nyújthatnak a léleknek Sátán későbbi támadásaira, és felfegyverezhetik az Úr szolgáját, hogy kibírja a próbák tüzét. Hitünk megpróbáltatása értékesebb az aranynál. Teljes bizodalmatok legyen az Úrban, akit nem tudnak becsapni a nagy Csaló kísértései és érvei. Bízzatok Isten szavában. – Advent Review and Sabbath Herald, 1888. január 24.

Legyen a keresztény alázatos, de ne legyen szomorú, és ne becsülje le önmagát! Mindenkinek kiváltsága, hogy olyan életet éljen, amelyet Isten helyeselhet és megáldhat. Nem mennyei Atyánk akarata az, hogy az elítélt ember gyászos hangulata állandóan ránk nehezedjen. Nem a lehorgasztott fej és a túl gyakori befelé fordulás az igazi alázatosság bizonyítéka. Jézusnál megtisztulhatunk. Szégyen és lelkifurdalás nélkül állhatunk a törvény elé. „Nincsen immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.” (Róm 8:1) Ádám elbukott fiai Jézus által „Isten fiai”-vá lehetnek. „A megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, amely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni.” (Zsid 2:11) A keresztény embernek a hit, a győzelem és az Istenben való öröm életét kell élnie. „Mindaz, ami az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk.” (1Jn 5:4) – A nagy küzdelem, 477. o.
 

Mondhatnánk azt is, hogy bizonyos értelemben Istennek nem volt választása: ha olyan teremtményekre vágyott, akik képesek szeretni Őt és egymást is, szabadnak kellett megteremtenie őket. Szabadság nélkül képtelenek volnának a szeretetre, és milyen lenne az univerzum szeretet nélkül? Olyan, amilyennek némelyek mondják: nem más, mint egy gépezet értelem nélkül, ami az ok és okozat szigorú törvényei alapján működik, szabad akarat, szabad választás nélkül, amelyben az atomnál kisebb részecskék hús-vér kötegei csak a fizika törvényeit követik. Ez egyáltalán nem tetszetős kép, nem is azt mutatja be, amit önmagunkban és önmagunkról igaznak tudunk.
„Mivel Isten kormányzásának alapja a szeretet törvénye, az értelmes lények csak akkor lehetnek boldogok, ha tökéletes összhangban élnek e törvénnyel, ami az igaz élet nagyszerű elveit foglalja össze. Isten minden teremtményétől azt kívánja, hogy szeretetből szolgálja – amely szolgálat jellemének értékeléséből fakad. Nem örül a kikényszerített szolgálatnak. Ő mindenkinek szabad akaratot ad, hogy önként szolgálhassa Őt.
Ameddig minden teremtett lény engedelmeskedett, mert szerette Istent, az egész világegyetemben tökéletes összhang uralkodott. A menynyei sereg boldogan teljesítette Teremtője akaratát. Örültek, hogy dicsőségét tükrözhették és Őt dicsőíthették. És amíg az Isten iránti szeretet mindennél fontosabb volt, az egymás iránti szeretetet bizalom és önzetlenség jellemezte. Semmiféle disszonáns hang nem zavarta meg a menny harmóniáját” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 8. o.).

Naponkénti tanulmányozásra: Eszt 4–10; Ellen G. White: Az imádság, 19. fej., „Az imádság alatti térdhajtás az Isten iránti tisztelet kifejezése” bekezdésig
 

E heti tanulmányunk a jó és a gonosz közti, évezredeken át tartó nagy küzdelemre összpontosít. Jelenések 12. fejezete e konfliktus négy különleges jelenetét mutatja be. Ezek a következők: Lucifer lázadása a mennyben, a gyermek Jézus megölésére tett próbálkozása, Isten népe elleni támadása a középkorban, valamint végső rohama az utolsó idők maradéka ellen. E jelenetek mindenikében Krisztus győzelmes Urunkként, diadalmas Megváltónkként, erős Győztesünkként van bemutatva.
E heti tanulmányunk központi gondolata a következő: Sátán Isten népe elleni ádáz támadásai dacára Jézus győz, Sátán pedig veszít. Ez a gondolat lényeges a Jelenések könyve végidőre vonatkozó üzenetének (Jel 14:6–12) megértésére való felkészülés szempontjából. Habár Isten népére elnyomás, üldözés, szabadságvesztés, gazdasági ellehetetlenítés és halálbüntetés vár, abszolút meggyőződése, hogy Jézus a kereszten legyőzte a gonosz erőit. Sátán legyőzött ellenség. Az a Jézus, aki egyetlen ütközetet sem veszített el Sátánnal szemben, a föld végső konfliktusa alkalmával aratott győzelmével meg fogja szabadítani népét.
Nehéz idők elé nézünk. Isten népének a történelem utolsó napjainak legnagyobb próbáját kell kiállnia, de legyőzhetjük az előttünk álló megpróbáltatásokat, ha bízunk Jézusban, és elhisszük, hogy általa és neki köszönhetően mi is diadalt arathatunk.

Jelenések 12. fejezete joggal nevezhető a könyv tartóoszlopának. A Biblia utolsó könyvének középpontjában áll, összekapcsolja az előtte lévő fejezeteket az utána következőkkel, és átmenetet képez a múlt és a jövendő eseményei között. Jelenések 1. fejezete azzal kezdődik, hogy Jézus dicsőséges teremtői, megváltói, főpapi és királyi minőségében jelenik meg. A könyv ezután három, egyenként hét üzenetből álló sorozatot mutat be: a hét gyülekezet, a hét pecsét és a hét trombita. E sorozatok mindenike Krisztus és egyháza győzelmével ér véget.
A Jelenések első fejezetei világosan kinyilatkoztatják, hogyan győzi le végre Krisztus Sátánt azon folyamatos próbálkozásaiban, hogy megsemmisítse Isten népét; Jézus Krisztus végső győzelmet arat a jó és a gonosz közötti konfliktusban. Krisztus kinyilatkoztatása az első tizenegy fejezetben előkészíti az utat Krisztus Jelenések 12:17 versében való kinyilatkoztatásához az Ő népe körében. Az ehhez a kinyilatkoztatáshoz vezető, hét elemet tartalmazó sorozat mindenikében láthatjuk a győzedelmes hívőket, akik nem engednek a gonosz elnyomó erőinek, hűségesek Krisztushoz, és minden idők szentjeivel együtt imádják Istent (Jel 7:9–12).
Az utolsó „hetes sorozatban” a hetedik angyal megfújja a trombitát, és ezt mondja hangos szóval: „E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, aki örökkön örökké uralkodik” (Jel 11:15).
Jelenések első 11 fejezete biztosít minket: Krisztus, aki győzött a gonosz erői felett az évezredek során, a végső konfliktusban is győzni fog. Habár az igazságot lábbal tiporták, Isten népét üldözték és több tízezren szenvedtek mártírhalált, Sátán nem tudta kiirtani Isten igazságát és népét.
Lehet, hogy az igazság mécsese csak időnként pislákolt, de teljesen sosem aludt el. Mindig volt fény a sötétségben. Végül az egész földet bevilágítja majd Isten dicsősége (Jel 18:1). James Russell Lowell amerikai költő írta a The Present Crisis (Jelen válság) c. versében:

„Az igazság mindig a vesztőhelyen, Míg a gonosz az uralkodói trónon – A vesztőhely befolyásolja a jövőt, És az ismeretlen sötétség mögött Isten áll a homályban, Őrködve övéi fölött.”

Az első kulcsszöveg: Jelenések 12:11
Jelenések 12. fejezete jelentésekben gazdag rész, ezen belül is két szöveg rendkívül fontos, és különleges odafigyelést érdemel. Az első: „De legyőzték őt a Bárány vérével és bizonyságtételük beszédével, mert nem kímélték életüket mindhalálig” (Jel 12:11, revideált Károli-változat). A „legyőzték” ige a győzelemre, diadalra, hódításra utal, és 17-szer szerepel a Jelenések könyvében. Isten népe győz, nem veszít.
A kérdés a következő: Hogyan győzünk? Hogyan lehetséges, hogy diadalt arassunk a gonosz kísértései felett? A választ Jelenések 12:11 verse adja meg: „A Bárány vérével”. A „vérével” („vére által”) kifejezés úgy is fordítható, hogy „a vérének köszönhetően”, „a vérére alapozva”. Ahogy az énekünk is mondja: „Reményünk egyedül Krisztusban és drága, szent vérében.”

Nem akaratunk ereje által győzünk. Az ördög ravasz ellenség. Ismeri jellemünk gyenge, sebezhető pontjait, tudja, hol estünk el azelőtt. Reménységünk Krisztusban és az Ő igazságában horgonyoz. Az Adventista Bibliakommentár 7. kötetének 974. oldalán Ellen White két fontos kijelentését olvashatjuk ezzel a bibliaszöveggel kapcsolatban:
„Aki akar, mind győző lehet. Törekedjünk hát buzgón, hogy elérjük a kitűzött célt. Krisztus ismeri gyöngeségeinket; naponta hozzá fordulhatunk segítségért. Nem szükséges egy hónappal előre erőt nyernünk. Napról napra győzelmet aratunk” (MS 28, 1886).
Csak akkor győzhetünk, ha teljesen megbízunk Jézusban, és naponta a segítségét kérjük. Nemcsak Sátán ismeri a gyengeségeinket, hanem Jézus is. Kegyelme és ereje által megszabadít a bűntől és a bűn karmaiból. Megváltónk vérének köszönhetően nem kell kifizetnünk a bűn által benyújtott számlát, és felszabadulunk a gonosz uralma alól. Ellen White említett második gondolata tisztázza mindezt: „Úgy válunk győzőkké, hogy másoknak is segítünk győzni, a Bárány vére és tanúságtevő szavaink által. Isten parancsolatainak megtartása engedelmes lelkületet terem bennünk, s az ilyen lelkületből fakadó szolgálat kedves az Isten előtt” (236. levél, 1908).
A bűn lényege az önzés. Amikor a kereszthez járulunk, Krisztus kegyelme átalakít bennünket. Szeretete arra ösztönöz, hogy mások áldására szolgáljunk.
A „tanúságtevő szavaink” szókapcsolat magára a bizonyságtevésünkre vonatkozik, amely által nemcsak hogy mások áldására vagyunk, hanem embertársaink iránti szolgálatunk által mi magunk is áldásban részesülünk. Krisztus győztes ereje alászáll a mennyei szentélyből mindazokra, akiknek teljes bizalmuk van Jézusban, kegyelme által megváltattak, és életüket az Ő szolgálatára szentelik.

A második kulcsszöveg: Jelenések 12:17
A 12. rész utolsó verse a teljes Szentírás egyik legfontosabb szövege. A sárkány (Sátán) megharagszik Isten hűséges maradék népére, és háborút indít ez ellen az utolsó napokban szárnyra kapó mozgalom ellen, amelynek tagjai megőrzik Isten parancsolatait, és akik rendelkeznek Jézus Krisztus bizonyságtételével (Jel 12:27). A 13. fejezetben az ördög két szövetségest hív maga mellé a föld utolsó ütközetében. E két szövetségest a tengerből (Jel 13:1–10) és a földből (Jel 13:11–18; vö. 16:13; 19:20; 20:10) feljövő fenevad jelképezi, ez utóbbi a „hamis próféta”-ként is ismert.

A hetednapi adventisták hiszik és vallják, hogy e két fenevad a pápaság (a Római Katolikus Egyház államhatalom), illetve az Egyesült Államok. Mi több, a spiritizmus annyira szorosan kapcsolódik Sátánhoz, hogy a sárkány mindkettejük szimbóluma. E hármas szövetség – a sárkány (a spiritizmus), a tengerből feljövő fenevad (a pápaság) és a földből feljövő fenevad, vagy más néven a „hamis próféta” (az Egyesült Államok oltalmát élvező hitehagyott protestantizmus) – támogatásának örvendve Sátán háborút folytat Isten maradék népével.
A „maradék” szó a Bibliában az Istenhez hűséges népet jelenti. Az Ótestamentumban ez a szó, illetve származékai legkevesebb háromféle módon használatosak. Elsősorban itt van az óvás, a védelem fogalma. Jákob családja József közbenjárásának köszönhetően védelmet élvez a pusztító éhínség idején. 1Mózes 45:7 e család tagjait „maradék”-nak nevezi (Károlinál „a ti megmaradásotokat e földön”, a ford. megj.). A hangsúly ebben az igeversben az oltalmazáson van: Jákob családját Isten megóvta a pusztulástól. Hasonlóképpen Isten megóvja az utolsó napokban az Ő maradékát a sárkány és szövetségesei – a fenevad és a hamis próféta – támadásától. Ahogy Isten az Ószövetségben elküldte Józsefet, hogy családja megmaradását munkálja azon a földön, és megmentse őket nagy szabadítással (1Móz 45:7), Isten elküldi az Ő maradékát az utolsó napokban, Fia második eljövetele előtt, hogy figyelmeztesse a világot, és megmentse az embereket az utolsó hét csapás küszöbönálló pusztításától. 
1Királyok 19:14, 18 verseiben a „maradék” szót a szerző a „megmaradt” emberek jelentéssel használja (Károlinál az „egyedül maradtam” [14], „meghagyok… hétezer embert” [18] igei szerkezetek szerepelnek, a ford. megj.). Illés kiáltására („Egyedül maradtam!”, 1Kir 19:14) így felel Isten:
„Meghagyok Izraelben hétezer embert: minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak…” (1Kor 19:18). Ebben a kontextusban a „maradék” a hűséges, a megvesztegetés és hamis imádat nyomásának nem engedő embereket jelenti.
Van a „maradék” fogalmának az Ószövetségben egy harmadik jelentése is, amely a babiloni rabságból megmenekült zsidókra vonatkozik (Jer 23:3; 31:7). E bibliaversek értelmezése folytán összetett kép rajzolódik ki előttünk Isten utolsó időkben élő maradék népéről (Jel 12). Röviden: a maradék népének azonosítójele, hogy hűséges Isten iránt és megtartja az Ő parancsolatait, továbbá rendelkezik „Jézus bizonyságtételével” (Jel 12:17), amely – Jelenések 19:10 szerint – nem más, mint a „prófétaság lelke”. A prófétaság ajándékának megnyilvánulása mellett a maradék aszerint is azonosítható, hogy Isten védelmét élvezi, hűséges Istenhez, megszabadul e világ tévelygéséből, és Krisztus iránti elköteleződése és az Igének való engedelmessége által védve van Babilon hamis tanításaival szemben.

 
Elmélkedésre
Jelenések 12. része több gyakorlati tanácsot is ad a XXI. századi keresztény életvitel felvállalásához. Elsősorban biztosít minket, hogy életünk próbái közepette Krisztus mindig velünk van, emlékeztet arra, hogy Sátán legyőzött ellenség, és bizalmat ébreszt bennünk, hogy még a legnehezebb küzdelmek között is Krisztus diadalt aratott az ellenünk hadakozó Sátán felett. Jelenések 12. fejezetét olvasva biztosak lehetünk abban, hogy hatalmas, ellenségünknél hatalmasabb Istennek szolgálunk.
A fejezet 6. és 14. verse Isten gondoskodását mutatja be a megpróbáltatások idején. Mindkét ige ugyanarra az időszakra – a középkorra, pontosabban az 538-tól 1798-ig terjedő periódusra – vonatkozik, mégis hangsúlybeli különbség van a két vers között. Jelenések 12:6-ban ezt olvassuk: „Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezerkétszáz hatvan napig.” Jelenések 12:14 szerint az asszony – az egyház – „tápláltatott a pusztában”. Eme igeversek bátorító és örök igazsága az, hogy ebben a megpróbáltatásokkal és bajokkal teli időben Istennek mindig van egy előkészített helye számunkra. Táplál minket a próbák alatt. Az élet gondjai között is velünk van, megerősít, támogat és fenntart. Az élet legnagyobb szenvedései közepette is a Szentlélek táplál és közelebb von minket Istenhez.
A két nagy tanulság, amit a csoport tagjai levonhatnak az e heti tanulmányból:
Krisztus sosem veszített el egyetlenegy küzdelmet sem Sátánnal szemben, és az idők végén az Ő népe is győzni fog.
Bármilyen próbákkal is küzdjön, Isten az Ő népe mellett van, hogy megszabadítsa őt.
Megbeszélésre
Jelenések 12. fejezete hogyan ébreszt reménységet Isten végidei népében?
Figyelembe véve e reménységet, mi okunk van az örvendezésre Krisztusnak a gonosz erői feletti győzelmében?