myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
13. lecke Általános iskola

„Lázár, jöjj ki!”

2026. december 20–26.

Memoriter

„Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." (János 11:25)

Jóbarátok Vasárnap, december 20.

JÉZUSNAK VAN HATALMA FELTÁMASZTANI AZOKAT, AKIK MEGHALTAK.

A HÉT SZAVA - FELTÁMADÁS: Az az esemény, amikor Jézus életre kelti azokat, akik meghaltak.

A tanulmány alapja: János 11:1-44; Jézus élete, 524-536. o.

„Isten hozott itthon!" Ezek a szavak minden nyelven jól hangoznak, nem számít, hogy az otthonod hol van és hogy néz ki. Remélhetőleg az otthonod egy olyan hely, ahol biztonságban érzed magad, és érzed, hogy elfogadnak. Egy olyan hely, ahol lehet nevetni és játszani, szeretni és őszintén beszélgetni azokkal, akik törődnek veled. Egy olyan hely, ahol lazíthatsz és önmagad lehetsz. Amikor Jézus megkezdte a szolgálatát, akkor elköltözött a családi otthonából, Názáretből. Három évig egyik helyről a másikra utazott. Mindig voltak újabb emberek, akiknek szükségük volt rá, hogy találkozzanak Vele, megismerjék Isten szeretetét, meggyógyuljanak és bűnbocsánatot nyerjenek. Volt Jézusnak otthona, ahova hazamehetett egy hosszú nap után, amikor másokról gondoskodott? Olvassuk el! Máté 8:20

Bár Jézus maga választotta a hontalanságot, volt egy közeli barátja, Lázár, aki mindig szeretettel várta az otthonában, Betániában. Gyakran ott aludt Lázár és két testvére, Mária és Márta otthonában. Szeretett velük lenni, mert szerették őt, és olyanok voltak, mint a családja. Nagy megkönnyebbülés lehetett Jézusnak egy ilyen békés otthonban együtt lenni a barátaival. Itt nyíltan beszélhetett, mert megértették Őt. Amikor Jézus tanított és prédikált a sokaságnak, nem mindenki értette meg, és nem mindenkinek tetszett, amit mondott. Különösen a farizeusok közül néhánynak, és néha ezt meg is mondták Neki. A barátai otthonában Jézus el tudott menekülni a félreértések és konfliktusok elől. A farizeusok egy részével ellentétben Lázár és testvérei kincsnek tartották Jézus barátságát és tanításait. Nagy áldás volt Jézusnak, hogy a barátai gondoskodtak Róla és volt egy békés, elfogadó hely, ahol otthon érezhette magát. Jézus neked is a legjobb Barátod akar lenni, és szeretne időt tölteni veled. Olvassuk el Jelenések 3:20 versét!

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Milyen lenne három évig folyton úton lenni, otthon nélkül? Szerinted Jézus miért döntött emellett?

• Mit tehetnél, hogy a barátaid érezzék, szívesen látjátok őket az otthonotokban és elfogadjátok őket?

MISSZIÓS KIHÍVÁS: A családoddal beszéljétek meg és tervezzétek el, hogy miben tudnátok segíteni a misszionáriusokat egy olyan vidéken, amiről ebben a negyedévben hallottatok?

TEVÉKENYSÉG: Írj vagy játsszatok el egy színdarabot a mai történetről! Képzeld el, milyen lehetett Jézusnak az, hogy három barátja szívesen fogadta az otthonában a hosszú utazás után! Vajon miről beszélgethettek és mit csinálhattak együtt?

IMA: Hívd meg Jézust a szívedbe ma, hogy jöjjön be és érezze magát otthon!

Jézus látja a kép egészét Hétfő, december 21.

Márta összeráncolta a szemöldökét, miközben vizesruhát tett a bátyja homlokára. Lázár hirtelen nagyon beteg lett! Mária és Márta próbált gondoskodni róla és segíteni neki, de egyre rosszabb lett az állapota. Az aggódó testvérek jóbarátjukra, Jézusra gondoltak, aki meg tudná gyógyítani Lázárt. Két napi járásra voltak, ezért küldtek egy egyszerű üzenetet: „Uram, íme, akit szeretsz, beteg." (János 11:3)

Amikor Jézus meghallotta az üzenetet, a tanítványai meglepődtek, mivel úgy tűnt, nem aggódik és nem is szomorú. Jóbarátja megbetegedett! Azon még jobban meglepődtek, hogy nem indult el azonnal Betániába, hogy meggyógyítsa Lázárt. A tanítványok az egészből semmit nem értettek, Jézus azonban mindent értett. Tudta, hogy Lázár meg fog halni. Azt tervezte, hogy később megy Betániába, és szeretetteljes hatalmát arra használja, hogy életre keltse. Jézus így tervezte. Ez egy lehetőség volt, ami azt bizonyítja, hogy Ő valóban Isten Fia. Jézus azt is tudta, hogy az emberek számára is áldás lesz, amikor látják és megtapasztalják Lázár történetének boldog végkimenetelét. Látta, hogy Lázár feltámasztása segíteni fog nekik, hogy higgyenek a halottak végső feltámadásában, ami az idők végén következik be. Olvassuk el 1Kor 15:52-t, ahol Isten megígéri, hogy lesz feltámadás.

Ez igazán gyönyörű ígéret! Jézus sokkal jobban látja és érti a helyzeteket, mint mi. Olyan ez, mintha Nála lenne az egész kirakós játék, nálunk pedig csak néhány darabja lenne meg. Bízhatunk Benne, hogy segít egy kicsit jobban megérteni a nagy egészet, ahogy Jézus tette, amikor a tanítványoknak ezt mondta: „Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy általa megdicsőüljön az Isten Fia." (János 11:4)

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Ha ott lettél volna, mennyire lepődtél volna meg, hogy Jézus nem ment el rögtön Lázárhoz?

• Jézus miért nem indult el azonnal?

HITBELI BESZÉLGETÉSEK: Mondd el, mit jelent számodra a végidei feltámadás! A feltámadás után kivel szeretnél találkozni?

TEVÉKENYSÉG: Rakjatok ki egy kirakót a családoddal, és közben gondolkozzatok a „nagy képről", hogy Istennek milyen nagy tervei vannak veled és mindenkivel!

IMA: Olvasd el újra 1Kor 15:52-t! Köszönd meg Istennek a feltámadás ígéretét!

Szomorúság és reménység Kedd, december 22.

Odahaza a kis faluban, Betániában Mária és Márta aggódva várta, hogy Jézus megérkezzen. Az idő előrehaladtával Lázár egyre gyengébb lett, míg végül meghalt. A két testvér átölelte egymást, úgy zokogtak. Nagyon szomorúak voltak! Két nappal később Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy ideje elindulni Betániába. Útban Betánia felé, ahogy sétáltak és beszélgettek, Jézus ezt mondta: „Lázár, a mi barátunk elaludt, de elmegyek, hogy felébresszem." (János 11:11)

A tanítványok azt gondolták, Jézus úgy értette, hogy Lázár alszik, és hamarosan meggyógyul. Ezért Jézus egyértelműen kijelentette: „Lázár meghalt." (János 11:14)

Milyen megrázó! Miután két napig gyalogoltak, Jézus és a tanítványok megálltak egy békés helyen az út mentén, Betánián kívül. Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus a közelben van, csendben kiosont az ajtón, maga mögött hagyva a jajgató gyászolókat és a zajos házat. Sietve ment az úton, hogy találkozzon Vele. Mit mondott, amikor odaért Jézushoz? Olvassuk el! János 11:21,22

Jézus hallotta a hitet és reményt Márta szavaiban, és szelíden így szólt: „Feltámad a testvéred!" (János 11:23)

Ezután még biztatásként hozzátette: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él." (Az angol fordítás szerint: élni fog.) (János 11:25)

Márta felnézett, egyenesen Jézus szerető szemébe. „Igen, Uram," - mondta - „én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia." (János 11:27)

Jézus tudja, hogy a gyászoló embereknek vigaszt nyújt az a hit, hogy Ő fel tudja és fel is fogja támasztani azokat, akik Őt szeretik. Ezért emlékeztette a tanítványokat és Máriát az Ő hatalmára, hogy fel tudja támasztani a halottakat, és ezért akarja, hogy mi is megértsük ezt a bibliai igazságot. Mártához hasonlóan te is elmondhatod: „Igen, Uram, én hiszem."

TEVÉKENYSÉG: Mondd el vagy énekeld el az aranyszöveget egy családtagodnak vagy barátodnak, aki messze lakik tőled! Készíthetsz róla videó- vagy hangüzenetet, vagy felhívhatod.

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Mit kérdeztél volna Jézustól, ha ott lettél volna Vele és Mártával?

• Szerinted Jézus miért nevezte gyakran alvásnak a halált?

IMA: Köszönd meg Istennek, amit a mai leckében tanultál!

Jézus sírt Szerda, december 23.

Márta új reménnyel a szívében sietett haza a testvéréhez, és titokban elhívta a gyászolóktól. „A Mester itt van, és hív téged" - mondta. (János 11:28)

Mária felugrott és szaladt oda, ahol Jézus várta. A lába elé borulva sírva mondta el ugyanazt, amit a testvére mondott. „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem." (János 11:32) 

Jézus mély szomorúságot érzett, amikor két megtört szívű barátjára nézett. Szelíd hangon azt kérdezte: „Hova helyeztétek őt?" (János 11:34) Mit válaszoltak? Olvassuk el! János 11:34

A szomorú testvérek együtt odavezették Jézust a sziklabarlanghoz, ahova Lázárt temették. A gyászoló sokaság szomorú dallamokkal, siránkozva követte őket. Ahogy közeledtek a testvérük sírjához, Mária és Márta újra elérzékenyültek. Menet közben Jézus is „könnyekre fakadt". (János 11:35) 

Együttérzett a gyászoló testvérekkel és osztozott bánatukban. De Jézus nem csak ezért sírt. Azért is sírt, mert eljött, hogy megmentse az embereket a bűneikből, de tudta, hogy a sokaságban sokan nem fogják Őt elfogadni Megváltójuknak. Jézus azért is sírt, mert nem tudta megszüntetni a világ összes szomorúságát és szenvedését. Emiatt nagyon szomorú volt. Jézus szomorúsága arról is szól, hogy mennyire szeret mindenkit. Amikor szomorúak vagy magányosak vagyunk, megbántott valaki vagy elcsüggedtünk, akkor emlékezhetünk arra, hogy Jézus megért minket, együttérez velünk és velünk együtt sír. 

János 11:35 versével mi is bátoríthatunk másokat, hogy higgyék el, Jézus is együttérez fájdalmukkal.

TUDTAD? János 11:35: „Jézus könnyekre fakadt.". Ez a Biblia egyik legrövidebb verse. Jézus két másik alkalommal is sírt. Keresd ki Lukács 19:41-ben és Zsid 5:7-ben!

TEVÉKENYSÉG: Keress és írj le három tényt a könnyekről! Hozd el szombaton a szombatiskolára! Olvasd el Jelenések 21:4-ben a legjobb tényt!

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Milyen érzés neked tudni azt, hogy Jézus sírt?

• Van olyan fájdalmad, amit szeretnél megosztani Jézussal? Bízz Benne, Ő gondoskodik rólad, és mondj el Neki mindent!

IMA: Ha van földgömböd vagy világtérképed, akkor állj meg és nézd meg, milyen nagy a világunk! Gondolj arra, hány szomorú ember lehet a világon, és Jézus nagyon szereti őket! Imádkozz értük!

„Lázár, jöjj ki!” Csütörtök, december 24.

Jézus látta a nagy követ, ami eltakarta Lázár sírjának bejáratát. Ideje volt véget vetni a szomorúságnak. Jézus így szólt: „Hengerítsétek el a követ!" (János 11:39)

Hengerítsék el a követ? A gyászolók megrémültek. Márta undorodva húzta fel az orrát! A testvére már négy napja halott. Azt mondta: „már biztosan rossz szaga van". (János 11:39) 

Négy nap elég sok idő ahhoz, hogy a test elkezdjen lebomlani. Lázár teste nem nézhetett ki túl jól, és nem lehetett túl jó illata sem. Az emberek undorítónak találták, Jézus azonban nem. Az a tény, hogy Lázár négy napja a sírban volt, azt bizonyította, hogy halott volt, nagyon is halott. Senki nem mondhatta, hogy nem az. Végül a követ elhengerítették, és mindenki láthatta Lázár hideg, mozdulatlan testét, ahogy a sziklasírban fekszik. A meglepett sokaság elhallgatott és elbizonytalanodott, várták, hogy mi fog történni ezután. Minden szem Jézusra szegeződött, ahogy felemelte a menny felé a tekintetét és megszólalt. Mit mondott Jézus? Olvassuk el! János 11:41,42

Jézus arcán Isten dicsősége fénylett, miközben hangosan és érthetően kiáltott: „Lázár, jöjj ki!" (János 11:43)

Lázár teste szorosan körbe volt tekerve a halotti lepellel, így botorkált a barlang ajtaja felé. A sokaság csodálattal bámult Jézusra, aki így szólt: „Szabadítsátok ki a vásznakból, hadd menjen!" (János 11:44) 

Amikor a halotti leplet levették róla, Lázár ott állt egészségesen és erősen. Szeméből sugárzott a szeretet Jézus iránt. Életben van! Leborult Jézus lába elé a földre, hogy imádja Őt. Az ámuldozó sokaság is kezdte dicsőíteni Istent. Jézus ismét megtette. A gyászos jajgatást hangos örvendezéssé változtatta. A farizeusok hazugságokat terjesztettek sok olyan csodáról, amit Jézus szűk körben tett. Még Jairus lányáról is azt állították, hogy nem halt meg, mielőtt Jézus meggyógyította. Most azonban Lázár ott volt előttük, az igazságot mindenki láthatta.

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Mit bizonyított Jézus a sokaságnak, amikor látták, hogy Lázárt feltámasztotta a halálból? Olvasd el újra Jézus imáját (János 11:41,42)!

IMA: Köszönd meg Istennek, hogy egy nap az összes barátját, aki meghalt, életre fogja kelteni!

TEVÉKENYSÉG: Jézus hamarosan újra el fog jönni! Ez a hír túl jó ahhoz, hogy hallgassunk róla. Kérd Istent, mutassa meg, kinek mondhatnád el ezt ma!

A feltámadás ígérete Péntek, december 25.

Mária és Márta odarohantak a testvérükhöz és átölelték. Életben van! Jóbarátjuk, Jézus megtette azt, ami lehetetlen! Örömkönnyek között mondtak köszönetet Jézusnak. Milyen csodálatos ajándék Istentől! Miközben a két testvér átölelte Lázárt, a tanítványok és az egész sokaság együtt dicsőítették Istent. Most már értették, hogy Jézus miért nem sietett, hogy meggyógyítsa Lázárt. Felismerték, hogy az volt a különleges terve, hogy mindenkinek megmutassa, Ő valóban Isten Fia, és van hatalma feltámasztani azokat, akik meghaltak. Ez a történet segít nekünk is, hogy megértsük a feltámadást és higgyünk benne.

Róma 6:23 így szól: „Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka pedig az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban." Nem kell aggódnunk a halál miatt ezen a földön, mert Jézus megígérte, hogy feltámasztja azokat, akik Őt szeretik, és örök életet ad nekik. Lehet, hogy a követői meghalnak és „alszanak" két hónapig, két évig, vagy kétezer évig, de ennek Jézus szemszögéből nincs jelentősége, mert Isten ígérete mindig igaz: „Íme, felnyitom sírjaitokat, és kihozlak sírjaitokból, én népem." (Ezékiel 37:12) 

Más bibliaversek is szólnak a feltámadás igazságáról: „Ezért örül a szívem, és ujjong a lelkem, testem is biztonságban van. Mert nem hagysz engem a holtak hazájában." (Zsoltárok 16:9,10) 

„Halottaink életre kelnek, a holtak újra talpra állnak. (...) visszaadja a föld a megholtakat." (Ézsaiás 26:19, EFO)

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG! • Miután elolvastad a mai bibliaverseket, képzeld el, hogy ott vagy a feltámadáskor! Most mondd el, milyen lehet, hogy könnyen meg tudd osztani másokkal!

PÉNTEK ESTE

TAPASZTALATOK MEGOSZTÁSA ÉS DICSŐÍTÉS:

• Mondd el vagy énekeld el az aranyszöveget, és mondd el, mit jelent ez az ige neked!

• Együtt keressétek ki Máté 27:50-53 és János 5:28,29 verseit!

CSALÁDI NAPLÓ:

• Ez a történet segített megértenem, hogy...

• Szeretném ezt a történetet megosztani …[név]…-vel/val, mert…

IMA: Körülbelül naponta 150000 ember hal meg a világon. Imádkozz a szeretteikért, akik itt maradnak, hogy találjanak reménységet a feltámadásban!

A SZÜLŐKHÖZ: „Szeretteinket elveszi tőlünk a halál. (…) De a reménység felbátorítja lelkünket. Nem válunk meg egymástól örökre, mert találkozni fogunk a Jézusban alvó szeretteinkkel. (…) Az Életadó újra eljön. (…) Jézus elvágja a halál köteleit, megtöri a sír bilincseit, és az áldott foglyok előjönnek egészségben és örök szépségben." (Szemelvények E. G. White írásaiból, 2. kötet, 259, 260. o.)

Elérni a lehetetlent! Szombat, december 26.

Próbáld ki ezt a tojásos kísérletet, és ez emlékeztessen Jézus rendkívüli hatalmára! Ebben a negyedévben láthattad, hogy Jézus csodálatos módon szereti az embereket! Kifejezte együttérzését a kiközösítettek iránt, meggyógyította a betegeket és szenvedőket, és bizonyította, hogy Ő mindenkit szeret. Jézus megmutatta, van hatalma megbocsátani a bűnöket, lecsendesíteni a vihart, helyreállítani egy megtört testet, és életre kelteni még a halottakat is! Érted is meg akarja ezt tenni. Jézus megígéri, hogy örök életet ad mindenkinek, aki hisz Benne. (Mondd el újra az aranyszöveget!) Mielőtt Jézus feltámasztotta Lázárt, feltett Mártának egy kérdést, ami neked is szól ezen a tizenharmadik szombaton: „Hiszed-e ezt?" (János 11:26)

Márta azt mondta Jézusnak: „Igen, Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, akinek el kellett jönnie a világra." (János 11:27, ÚRK)

Gondolkozz a válaszodon, miközben kipróbálod ezt a kísérletet, majd mondd el Istennek imában! A lehetetlen tojásos kísérlet Az a feladatod, hogy egy egész tojást beletegyél egy üvegbe, aminek kisebb a nyílása, mint a tojás. Lehetséges-e az, ami lehetetlen?

Amire szükségetek lesz: 

• egy üveg, aminek a nyílása egy kicsivel kisebb, mint a tojás átmérője

• egy keményre főtt tojás meghámozva 

• vízforraló 

• víz 

• sütőkesztyű

  1. Töltsd meg a vízforralót vízzel, és forrald fel!

  2. Felnőtt segítségével töltsd tele az üveget forró vízzel! Hagyd állni 20 másodpercig!

  3. Sütőkesztyű segítségével öntsd ki a forró vizet!

  4. Várj 15 másodpercet, majd tedd a tojást az üveg tetejére! Utána várj! Legyél türelmes és legyen hited!

Mi történt?

Egy láthatatlan hatalom, a légnyomás mindent megváltoztat! A felmelegített üveg forró marad. A levegő is meleg lesz tőle, és kiáramlik az üveg tetején. Emiatt alacsony lesz a levegő nyomása az üvegben, amit a tojás nem enged ki, és ahogy az üveg hűl, egyre alacsonyabb lesz. Ekkor nagy a különbség a kinti és a benti légnyomás között. Isten úgy alkotta meg a természetet, hogy egyenletes, kiegyensúlyozott állapotban legyen. A légnyomás ezért lenyomja a tojást a látszólag lehetetlen, kicsi nyíláson keresztül, és így az egyensúly helyreáll. Hatalmas Teremtő Istenünkkel együtt minden lehetséges! Néha hittel kell várnunk arra, amit megígért, és ami nem látható. Emlékezz az igaz történetekre, amelyeket ebben a negyedévben olvastunk, légy türelmes és higgy! Isten mindennap próbál tanítani minket, hogy megismerjük, szeressük és kövessük Őt. És az a legjobb hír, hogy hamarosan el fog jönni!

KÖNYVAJÁNLÓK

  • Raquel Rodriguez: Kisgyermekek Bibliája

Ennek a képes Bibliának a lapjain történeteket találtok Isten hőseiről. Megtudjátok, hogyan teremtette meg Isten a földünket, és a bibliai szereplők élettörténetéből megtanulhatjátok, hogyan vezeti Isten hűséges követőit. A könyv első részében megismerhetitek az első teremtett családot: Ádámot és Évát. Majd olvashattok egy olyan emberről, aki három napot és három éjszakát töltött egy hal gyomrában. Bemutatjuk nektek Dánielt is, aki nagyon szerette Istent. A könyv második része Jézus Krisztus életének néhány eseményét mutatja be. Olvashatunk Jézus születéséről és a csodákról, melyeket életében tett. Kellemes utazást kívánunk a Biblia világában!

  • Norma Youngberg: Kondima szeme

Norma Youngberg missziós témájú története egy kislányról szól, aki egy eldugott kis faluban él az őserdőben. Kondima játék közben megsérül. Vajon elengedik a szülei Tuannal, a misszionáriussal a távoli kórházba, hogy orvosi kezelésben részesüljön? Kondima szeme Norma Youngberg Jungle Thorn (Az őserdő tövise) c. könyvének rövidített változata, amely egy őserdei kis falu gyermekeinek hétköznapjaiba enged betekintést. E könyvet olvasva a gyermekek érdekes dolgokat fedeznek fel a misszionáriusok életéből, és megértik, hogy a felebarátok iránti jóság és gondoskodás életeket változtathat meg.

  • Etta B. Degering: A kis szolgálólány

A kis szolgálólány c. elbeszélés egy kislány történetét meséli el, aki Naámán parancsnok házában dolgozik, és különböző kihívásokkal szembesül, amelyek próbára teszik a hitét. Amikor Naámán leprás lesz, a kislány teljesen váratlan tanácsot ad neki. A kisfiú: Egy ragyogó napon a fiú megérkezik a közeli domboldalra, Jézus közelébe. Lenyűgözve hallgatja a Tanító történeteit, anélkül, hogy sejtené: ő maga is egy csodálatos történet hőse lesz.

  • Geanina Constantin: Illemtan keresztény gyermekeknek

E kötet 25 fejezetet tartalmaz, és könnyen érthető nyelvezetben olyan témákat érint, amelyek lényeges alkotóelemei mindennapi életünknek. A szerző a kellemes olvashatóság szempontjait figyelembe véve írta meg a könyvet. Alapvető információkat fogunk találni benne: mit tehetünk és mit nem bizonyos helyzetekben, mi minősül illendőnek és mi faragatlanságnak. Mindegyik fejezet – az illemszabályok bemutatása mellett – ihletett idézeteket, bibliaszövegeket, irodalmi szövegrészleteket is tartalmaz, amelyek illő magatartás-modelleket illusztrálnak, vagy éppen az elkerülendő faragatlanságot domborítják ki.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.