myBible logó myBible
Fiókom
← Szombatiskola
11. lecke Általános iskola

A százados szolgája

2026. december 6–12.

Memoriter

„Menj el, és legyen a te hited szerint." (Máté 8:13)

Szokatlan barátok Vasárnap, december 6.

JÉZUS LÁTJA, HOGY MIRE VAN SZÜKSÉGEM ÉS VÁLASZOL A BELÉ VETETT HITEMRE.

A HÉT SZAVA - HIT: A Biblia azt mondja: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." (Zsidók 11:1) Ez azt jelenti, tudjuk, hogy valami valóságos, akkor is, ha nem látjuk. Bízhatsz abban, hogy Isten szeret, megment és az örökkévalóságot veled akarja tölteni, hihetsz Benne!

A tanulmány alapja: Lukács 7:1-10, Máté 3:5-13, Ellen G. White: Jézus élete, 315-318. o. 

A római százados az ágy mellett ült, súlyos aggodalmak nehezedtek a vállára. A hadsereg egyik fontos vezetője volt, ezért kétségkívül hosszú listája lehetett a teendőiről, ő mégis ott ült hűséges szolgája és barátja mellett. A szolgája nagyon beteg volt, az orvosok nem tudták meggyógyítani. Már nem javult az állapota, csak rosszabbodott. Mivel tudna segíteni rajta? A százados és a szolgája szokatlan barátok voltak. Ekkoriban ezen a helyen a rabszolgákat nem sokra értékelték, és a gazdag tulajdonosok közismerten kegyetlenek voltak. Ez a százados azonban más volt. Kedvesen és tisztelettel bánt a szolgájával. A Biblia azt írja, hogy ezt a szolgát nagyon kedvelte (Lukács 7:2), barátok voltak. A római százados nemcsak a szolgájához volt szokatlanul kedves, hanem a zsidókhoz is kedves és tiszteletteljes volt. Ez különösen szokatlan volt, mivel amióta a rómaiak elfoglalták a zsidók országát és kegyetlenkedve uralkodtak, a rómaiak és a zsidók gyűlölték egymást. A százados azonban a gyűlöletet kedvességre cserélte. Összebarátkozott zsidó szomszédaival, és tisztelte a vallásukat. Talán ezek a barátok és a hitük segíthet a szolgáján... Szerető Jézusunk arra buzdít bennünket, hogy barátkozzunk olyan emberekkel is, akikről mások nem gondolnák, hogy a barátaink, ahogy a százados is a rabszolgájának a barátja lett. A Biblia emlékeztet minket arra, hogy „a testvérszeretetben legyetek egymás iránt gyengédek, a tiszteletadásban egymást megelőzők". (Róma 12:10) Mit mond még a Biblia a különbözőségeinkről? Olvassuk el! Galata 3:28.

TUDTAD? A „százados" száz embernek parancsol. A százados a római hadsereg századnak nevezett csoportjának a kapitánya. A katonák száma egy században általában 100, de 50 és 100 között is lehet. A „század" szó alatt ma általában 100 évet értünk.

A SZÜLŐKHÖZ: Jézus hitünk szerzője és bevégzője (Zsidók 12:2). „Benne mindent megtalálunk, ami csak reményt, hitet és bátorítást nyújthat." (Ellen G. White: Bizonyságtételek, 5. köt., 200. o.) Imádkozz azért, hogy továbbra is hitet tudj beleszőni gyermeked életébe!

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• A mai történetben szereplő emberek általában miért nem voltak barátok? Mit gondolsz, ilyen okok miatt ma is sokan nem kedvesek egymáshoz? Tudsz mondani egy példát?

• Hogyan lehetnél valakinek a barátja, aki talán nem számít a barátságodra?

IMA: Kérd Istent, segítsen, hogy nyitott legyél a barátságra egy váratlan személlyel.

A hit növekedése Hétfő, december 7.

Ahogy a százados időt töltött zsidó barátaival, hallott Istenről. Lassan arra a meggyőződésre jutott, hogy a zsidók Istene az egyetlen igaz Isten! Egy zsinagóga építésében is segített, ahol az istentiszteleteiket tartották. A százados Jézusról is hallott. A Csodatevőről szóló hírek végigsöpörtek az országon, ezért talán még a saját katonái is beszéltek Jézusról. Amikor a százados hallott gyönyörű tanításairól, ez elültette benne a hit magját. Minél többet hallott Jézus hatalmáról és Isten szeretetének országáról, annál inkább növekedett benne a hit magja. Róma 10:17 ezt így magyarázza: „A hit tehát hallásból van, a hallás pedig Krisztus beszéde által." (Róma 10:17)

Az emberek meghallják a Jó hírt, amikor valaki beszél nekik Krisztusról. Mivel a szolga nagyon beteg volt, a századosnak mindenképpen segítségre volt szüksége. Csodára volt szüksége! Lehetősége volt arra, hogy a Jézusba vetett hite igazán növekedjen. Növekedni fog? Igen! Ez a kedves római hitte, hogy Jézus az egyetlen, aki meg tudná gyógyítani szeretett szolgáját, bár soha nem látta, hogy Jézus csodát tesz, és nem hallotta prédikálni sem. Olyan hite volt, amiről Zsidók 11:1 így szól: „A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létéről való meggyőződés." Mit ígér Isten nekünk, amikor ilyen hitről teszünk bizonyságot? Olvassuk el! János 20:29

Amikor halljuk a jó hírt Jézusról, akkor a századoshoz hasonlóan mi is engedhetjük, hogy növekedjen a hit a szívünkben. Így amikor szükségünk van olyan segítségre, amit csak Jézus tud megadni, akkor el fogjuk hinni, hogy Ő tud segíteni, és meg tud gyógyítani minket.

MISSZIÓS KIHÍVÁS: Imádkozzatok a világszerte munkálkodó misszionáriusokért!

TEVÉKENYSÉG: Nézz meg egy kisbabakori képedet, és egy másik fotót, ami nemrég készült! Figyeld meg, mennyit nőttél! Mennyire nagy volt a hited, amikor kisbaba voltál? Azóta mennyit növekedett?

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• A százados hite abból fakadt, hogy hallott Jézusról. Kinek beszélhetnél ma Jézusról?

• Néha egy rendkívül nehéz időszak lehetőséget ad arra, hogy hitben kinyújtsuk a kezünket Jézus felé. Te vagy a családod tapasztaltátok már ezt? Mi történt?

IMA: Köszönd meg Istennek, hogy mások megosztották veled a jó hírt Jézusról!

A méltatlanság érzése Kedd, december 8.

A százados a tettek mezejére lépett! Cselekednie kellett, mert a barátja annyira beteg, hogy nincs vesztegetni való ideje! De hogyan kérje Jézus segítségét? A százados úgy érezte, nem érdemli meg, hogy Jézus az otthonába jöjjön, hogy meggyógyítsa haldokló szolgáját. Nagyon nagy tisztelettel volt Jézus iránt, de azzal is tisztában volt, hogy ő maga kicsoda: egy római katona, aki nem zsidó. A rómaiak és a zsidók nem keveredtek egymással, ezért úgy érezte, nem várhatja el, hogy Jézus, aki zsidó, eljöjjön a házába. Méltatlannak érezte magát arra, hogy ilyen dolgot kérjen Tőle! Ezek a kulturális különbségek azonban nem számítottak Jézusnak. Benne mind egyek vagyunk. Inkább gyorsan elment, és megkérte a zsidó véneket, kérjék meg Jézust, hogy gyógyítsa meg haldokló szolgáját. Ismerték a nagy Tanítót, ezért biztos volt benne, hogy tudni fogják, hogyan kérhetnek Tőle szívességet. A vének gyorsan igent mondtak. Elmentek Jézushoz, és találkoztak Vele, amikor Kapernaumba érkezett. Mit mondtak Jézusnak? Olvassuk el! Lukács 7:4,5

A százados úgy érezte, méltatlan arra, hogy találkozzon Jézussal, de a zsidó vének hitték, hogy ez a kedves római nagyon is méltó erre a szívességre. Azért gondolták ezt, mert jó ember volt, aki jót tett velük, megérdemli, hogy Jézus meggyógyítsa beteg szolgáját. De nem volt igazuk. A százados nem a jó cselekedetei miatt érdemelt csodát. Egyszerűen hitt Jézusban és nagy szükségben volt, ez tette őt méltóvá. Jézus mindent tudott a százados hitéről, és ez megérintette a szívét. Azonnal elindult az otthona felé. Szerető Jézusunk soha nem akarja, hogy azt higgyük, Isten jobban fog szeretni minket, ha jó dolgokat teszünk. Amikor próbálunk jók lenni, hogy Isten szeressen minket, akkor „minden igazságunk olyan, mint a szennyes ruha." (Ézsaiás 64:5) 

Jótetteink értékesek Istennek, amikor azért tesszük, mert szeretjük Őt. Olvassuk el Máté 5:16 versét!

TEVÉKENYSÉG: Milyen jó dolgot tehetnél valakiért a környéketeken, a gyülekezetben vagy az iskolában, hogy kifejezd Isten iránti szeretetedet?

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Amikor úgy érzed, nem érdemled meg Isten áldásait, akkor mi jusson eszedbe?

• Mit tudtál meg a hitről és a jótettekről a mai történetben?

IMA: Köszönd meg Istennek, hogy kérheted Tőle azt, amire szükséged van!

Csak szólj! Szerda, december 9.

Több száz kíváncsi ember indult el Jézussal a százados háza felé. Ilyen nagy tömegben nem lehet nagyon gyorsan haladni, ezért a hír, hogy Jézus közeledik, jóval korábban elért a római katonatiszthez, mielőtt a Megváltó megérkezett. A százados azt gondolta, nem méltó arra, hogy Jézus az otthonába jöjjön, és a barátait küldte Jézushoz, hogy ezt elmondják Neki. De nem volt szükség arra, hogy a barátait elküldje. Jézus szerette őt. Mit mond a Biblia, kik vagyunk, amikor szeretjük Istent? Olvassuk el Lukács 7:6 versét!

Jézus hallotta az üzenetet, de mégis továbbment. Amikor a százados látta, hogy Jézus egyre közeledik, végül vette a bátorságot és elindult otthonról, odafutott, hogy találkozzon Vele az úton. Ez az alázatos római katonatiszt tisztelettel köszöntötte Jézust és azt mondta: „Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Mert én is hatalom alatt álló ember vagyok, nekem is vannak alárendelt katonáim. És ha azt mondom az egyiknek: Menj el! - akkor elmegy, és a másiknak: Gyere ide! - akkor idejön, vagy ha szólok a szolgámnak: Tedd meg ezt! - akkor megteszi." (Máté 8:8,9)

Ahogy a római kormányzatnak volt hatalma felette, és neki is volt hatalma a katonái felett, hitte, hogy Istennek is van hatalma Jézus felett, és Jézusnak is van hatalma a földi dolgok felett. Amikor Jézus meghallotta ezeket a szavakat, elcsodálkozott. Ott volt egy római, aki elhitte, hogy Jézus szavában olyan erő van, hogy nem kell látnia vagy megérintenie a beteget ahhoz, hogy meggyógyítsa! Igazán nagy hite volt, olyan hite, ami megmelengette Jézus szívét.

HITBELI BESZÉLGETÉSEK: Mesélj a gyermekednek valakiről, akit ismersz és nagy hite van, majd mondd el, hogyan ösztönöz téged az ő hite!

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Szerinted miért gondolta a százados, nem elég jó ahhoz, hogy Jézus a házához menjen?

• Amikor legközelebb egy problémád adódik, mit fogsz tenni, annak tudatában, hogy Jézusnak van hatalma ezen a földön minden felett?

TEVÉKENYSÉG: Keress még egy felnőttet, és kérdezd meg, ki segített neki, hogy nagyon tudjon hinni Jézusban?

IMA: Kérd Istent, segítsen, hogy meg tudd osztani a hitedet másokkal!

Nagy hit! Csütörtök, december 10.

Jézus szíve bizonyára örömmel telt meg, amikor hallotta, hogy a százados kifejezi Belé vetett hitét. Tudta, ez az ember úgy nőtt fel, hogy a római bálványokban hitt, és csak nemrég hallott az egy igaz Istenről. Mégis hitt benne, hogy Jézus a Megváltó. Jézus nem engedte, hogy lenyűgöző hite észrevétlen maradjon. A zsidó vezetőknek, a százados barátainak, és az egész sokaságnak szüksége volt arra, hogy halljon a százados csodálatos hitéről! Jézus a sokasághoz fordulva így szólt: „Bizony mondom nektek, senkiben sem találtam ilyen nagy hitet Izráelben." (Máté 8:10)

Nahát! A zsidók „szokatlan" barátjának több hite volt, mint bárki másnak, beleértve a zsidókat is! Az embereknek el kellett gondolkodni ezeken a szavakon. Jézus azt akarta, hogy a zsidók feladják azt a hitüket, hogy azért fognak megmenekülni, mert hűségesek voltak az elődeik, vagy mert minden szabályt betartottak. Remélte, hogy ehelyett elfogadják őt személyes Megváltójuknak. Ezután Jézus a századoshoz szólt, olyan hangosan, hogy mindenki hallja. Mit mondott Jézus? Olvassuk el az aranyszöveget! (Máté 8:13)

A százados szolgája abban a pillanatban meggyógyult! Amikor a százados hazaért, a szolgája teljesen máshogy nézett ki, a hangja is megváltozott. Isten hatalma átjárta a testét és meggyógyította. Jézus a mi hitünkre is szeret válaszolni. Örömmel válaszol imáinkra, megváltoztatja a szívünket és békességet ad nekünk. Jézus mindezt meg tudja tenni, és még többet is, ha hiszünk Benne. „Minden lehetséges annak, aki hisz." (Márk 9:23)

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Jézus hogyan mondja el és mutatja meg neked, hogy örül a hitednek?

• Szerinted mit gondolt és mit mondott a százados szolgája, amikor meghallotta gyógyulásának történetét?

TEVÉKENYSÉG: Ki az, aki bemutatta neked az életével és a szavaival, hogy milyen a hit? Készíts egy képeslapot és írj neki köszönetet!

IMA: Ha lehetséges, menj ki, és nézz fel egy nagy fára! Imádkozz alatta, köszönd meg Istennek, hogy segíti a hitedet, hogy úgy növekedjen, mint ez a fa!

Cselekvő hit Péntek, december 11.

Aznap sok ember kapott lehetőséget, hogy higgyen Jézusban, és mindez azért történt, mert a római katona a hite szerint cselekedett. A százados megtehette volna, hogy otthon ül és nem tesz semmit. Mondhatta volna magának, lehet, hogy Isten nem fogja meghallgatni a kérését, mert ő idegen. Jakab 2:17 így szól: „Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában." A százados hite egyáltalán nem volt halott! Hitét átültette a gyakorlatba: kérte a zsidó véneket, hogy beszéljenek Jézussal a szolgája gyógyításáról, elküldte a barátait, hogy beszéljenek Jézussal, és maga is kérte Jézust. Jézus megdicsérte a százados hitét és válaszolt rá, mert élő hite volt, nem holt. Jézus ezt sokszor megtette: segített az embereknek, és meggyógyította azokat, akik hittek Benne. Amikor egy vak hittel kiáltott, Jézus azt mondta neki: „a te hited megtartott téged." (Márk 10:52)

Amikor egy zűrös múlttal rendelkező nő olajat töltött a lábára, hogy felkenje a halála előtt, akkor megbocsátotta a bűneit és azt mondta: „A te hited megtartott téged, menj el békességgel!" (Lukács 7:50)

Biztosak lehetünk benne, hogy örömmel tölti el hitünk növekedése, és válaszol is nekünk.

GONDOLKOZZ... MAJD BESZÉLJÉTEK MEG!

• Milyen érzés neked tudni azt, hogy Jézus lát és válaszol a Belé vetett hitedre? 

• Lehet, hogy úgy érzed, a hited túl kicsi ahhoz, hogy észrevegye. Mit kérhetnél imában? Olvasd el Lukács 17:5 versét!

PÉNTEK ESTE 

TAPASZTALATOK MEGOSZTÁSA ÉS DICSŐÍTÉS:

• Válaszd ki egyik családtagodat, hogy olvassa el a százados történetét hangosan Lukács 7:1-10-ig!

• Felváltva mutogassátok el a szereplőket a történet különböző részeiben! 

• Ismersz valakit, aki nemrég kezdett el hinni Jézusban? Tervezzétek el, hogy meghívjátok az otthonotokba ebédre vagy vacsorára, hogy megossza veletek a hite történetét! A családdal írjatok néhány kérdést, amit feltennétek neki!

• Énekeljétek el kedvenc dicsőítő éneketeket, ami a hitről szól!

CSALÁDI NAPLÓ:

• Ez a történet segített megértenem, hogy...

• Milyen új dolgokat tanított neked ez a történet Jézusról?

IMA: Köszönd meg Istennek azokat a dolgokat, amik ezen a héten segítettek abban, hogy növekedjen a hited!

Isten csodát tett Szombat, december 12.

Krishna nézte a rizsföldet és mosolygott. Ma már az övé az a föld, amit elárasztanak vízzel, hogy rizst termesszenek! Krishna azonban elhatározta, hogy ez nemcsak az övé lesz, hanem Isten rizsföldje lesz.

Krishna sietett, hogy keressen egy gazdát a falujában, Nepálban, aki elveti neki a rizst. Nepál egy gyönyörű ország, India és Kína között helyezkedik el. A fenséges Himalája hegység vonulata szegélyezi északon, itt található a világ 10 legmagasabb hegye közül 8. A hegyoldalak közé ékelődő termékeny völgyekben és a sík vidékeken van sok olyan földterület, ahol élelmiszert tudnak termelni. Az élelmiszer-termesztés a legáltalánosabb foglalkozás Nepálban, ezt követi a textilgyártás és a turizmus.

Az a földműves, akit Krishna talált, hamarosan be is vetette a földet. Krishna nézte és várt. Szerette Istent, és tudta, hogy Isten segíteni fog neki, hogy a falujában bemutassa az Ő hatalmát azoknak az embereknek, akik nem ismerték őt. A nepáliak többsége hindu vallású (81%), és csak nagyon kevesen keresztények (1,4%).

Amikor a vetés befejeződött, Krishna kérte a földművest, hogy járja körbe vele a rizsföldet, miközben ő imádkozik.

-Istenem, megvettem ezt a földet ezen a helyen, ahol nem ismerik a Nevedet. Kérlek, használd fel ezt a földet, hogy elmondhasd az embereknek, akik a környéken élnek, hogy Te élő Isten vagy!

Amikor megérett a rizs, a földműves kétszer annyit aratott, mint amennyit a többi földműves ugyanekkora területen! A szomszédok elámultak és tudni akarták, miért, ezért a gazdálkodó elmondta neki, hogy Krishna, a tulajdonos keresztény. Azt mondta:

-Kérte Istent, hogy áldja meg a termést, és ez lett az eredménye.

Krishna megint imádkozott a földért, és a hozam ismét kétszerese lett annak, ami a szomszédos rizsföldeken termett. A szomszédok megkérdezték Krishnától, mit tesz azért, hogy ilyen sok rizs teremjen. Krishnának ekkor lehetősége volt bemutatni Jézust azoknak, akik nem ismerték Őt. Elmondta, hogy Isten szeret minket, és meg akar áldani, miközben követjük őt. A falubeliek közül sokan még többet akartak tudni az élő Istenről, köztük az a földműves is, aki látta, hogy Isten keze megáldja Krishna földjét. Isten a hite miatt csodát tett.

NÉZZ UTÁNA!

A világ legmagasabb hegycsúcsa Nepálban van. Derítsd ki a nevét és a magasságát, keress róla képet! Nepál az egyetlen ország, aminek nem téglalap vagy négyzet alakú a zászlója. Keresd meg és rajzold le egyedi formáját! Imádkozz a nepáliakért!

A történet forrása: „A Changed Life" by Kumar Adhikari, Teen Mission, copyright © 2007 Office of Adventist Mission, General Conference of Seventh-day Adventists. Engedéllyel használva és adaptálva.

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.