Jézus lecsendesíti a vihart
2026. szeptember 27. – október 3.
Memoriter
"Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen!” (János 14:27)
Tanítás és gyógyítás Vasárnap, szeptember 27.
A hét szava - Békesség:
Csend, nyugalom, biztonság és megelégedettség érzése a szívünkben, még akkor is, amikor nehézségek vesznek körül minket. A béke olyan időszakot is jelent, amikor nincs harc, nincs lökdösődés a tömegben, vagy nincs kapkodás. Akkor van igazi békénk, amikor bízunk Istenben.
A tanulmány alapja: Márk 4:35-40, Lukács 8:22-25 és Máté 8:23-27; Ellen G. White: Jézus élete, "Hallgass, némulj el!"c. fejezete
Jézus mosolyogva nézte, ahogy a sokaság közelebb húzódott, hogy egy újabb történetet hallgasanak. Nap mint nap tanította azt a sok embert, akik a Galileai-tenger partján voltak. Földművesek, előkelő uralkodók, anyák és gyerekek mind lesték Jézus minden szavát. Ő megállt, hogy meggyógyítsa a betegeket, akiket hittel hoztak elé. Utána egy újabb lenyűgöző történetet mondott Isten országáról. A sokaság hallgatta a történeteket a kosárról és a lámpásról, a földművesről és a magokról, az éhes madarakról és a köves útról. Úgy tűnt, soha nem fáradnak bele a hallgatásba, ezért Jézus még egy történetet mondott és még egyet... Jézus nem gyakran pihent. Azt adta a kimerült embereknek, amire szükségük volt. Tudta, arra van szükségük, hogy Isten országáról, a szeretet és békesség országáról halljanak. Az életükben nem sok volt ebből a két dologból. Nem értették meg, hogy Isten mennyire szereti őket, és a római uralkodók sem tanítottak vagy mutattak meg nekik sokat a békéről. Jézus megtanította nekik, hogy a szeretet békességet fog teremteni. Nem azt javasolta, hogy indítsanak háborút a római uralkodók ellen, hanem valami teljesen mást. „Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket." (Máté 5:44, ÚRK) Jézus apránként tanította őket arra a békességre, amit Isten fog adni nekik. Ha a szívükben béke van, akkor bármivel szembe tudnak nézni. A Biblia azt mondja: „a szeretet és a békesség Istene veletek lesz". (2Korinthus 13:11) Amikor az emberek egyre többször hallották Jézus tanítását a szeretetről és a békességről, a szívük kezdett megnyílni. Kezdtek reménykedni: Talán a mi életünk is megváltozhat... Talán Isten tulajdonképpen közel van hozzánk... Talán Ő tényleg a békesség Istene! A bibliatekercsek sok csudajó dolgot ígértek az embereknek Jézussal kapcsolatban. Zsolt 29:11-ben mit mond a Biblia, mit fog tenni Isten? Miközben Jézus beszélt, az ígéret ott a szemük előtt teljesedett!
Gondolkozz… majd beszéljétek meg!
- Szerinted miért tanította Jézus az embereket Isten szeretetéről újra és újra?
- Olvasd el az aranyszöveget! (János 14:27) Milyen érzés számodra az, hogy Isten békességet akar adni neked?
TEVÉKENYSÉG: Menj el sétálni (ha lehet, a természetbe), és keress egy tárgyat, ami a békességre emlékeztet téged! Ez lehet egy tárgy színe vagy alakja, a tapintása, vagy amire használják. Tedd az ágyad mellé, hogy emlékeztessen arra, Jézus békességet ad neked!
IMA: Köszönd meg Istennek, hogy tanít téged az Ő országáról, és segít, hogy megértsd!
Pihenés és alvás Hétfő, szeptember 28.
A délutáni nap fénye halványodni kezdett a parton, ahogy a nap a végéhez közeledett. Jézus kimerült. Alig tudott egy pillanatra megpihenni vagy enni. Tudta, hogy a sokaság, akik Őt hallgatták, nem fognak elmenni, ezért arra volt szükség, hogy Ő menjen el onnan. Mit határozott el Jézus, hova megy? Olvassuk el! Lukács 8:22.
A túlsó part békés vidék volt, ott nem várja majd Jézust tülekedő sokaság. A keleti part mentén elhelyezkedő csendes kisvárosok tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy megpihenjenek és imádkozzanak. Jézus elbúcsúzott a sokaságtól, beszállt a hajóba a tanítványaival, és gyorsan útnak indultak. Mások is beszálltak a halászhajóikba és követték Őt. Lement a nap, felettük kezdtek ragyogni a csillagok. A vízen lágyan himbálózó kis hajó hátsó részében ült le a fáradt Tanító. Lehajtotta a fejét, becsukta a szemét, majd mély álomba merült. Minden este, mielőtt becsukjuk a szemünket és elalszunk, imában elmondhatjuk Isten egyik csodaszép ígéretét, a 4. Zsoltár 9. versét. „Békében fekszem le, és el is alszom, mert csak te adod meg, Uram, hogy biztonságban élhessek!" Akár kényelmes ágyban fekszünk, akár sátorban, autóban, függőágyban, vagy egy hánykolódó csónakban vagyunk, mindig kérhetjük Istentől, hogy békésen tudjunk aludni. Jézus tovább aludt a hajó hátsó részében, a tanítványok pedig örültek, hogy a sokaságtól távol tölthetik az estét. Jézus és a tanítványok azt a munkát végezték, amire Isten elhívta őket, és most élvezhették azt a békés pihenést, amit Isten adott nekik. Jézus megérti a fáradtságunkat, miután szorgalmasan szolgálunk másokat. Tudja, hogy szükségünk van békés időszakokra, távol az emberek sokaságától, hogy visszanyerjük az energiát, amire szükségünk van ahhoz, hogy újra segítsünk másoknak. Ő azt mondja: „Jöjjetek énhozzám..., és én megnyugvást adok nektek." (Máté 11:28)
Gondolkozz… majd beszéljétek meg!
- Szerinted miért volt olyan fontos Jézusnak, hogy időnként elvonuljon a sokaságtól, akik vágytak arra, hogy Vele legyenek?
- Hol érzed magad békességben egy mozgalmas időszak után?
IMA: Olvassuk el Zsolt 4:9 versét!
Mondjuk el ezt imában Istennek! Akár lefekvés előtt is elmondhatod ezt újra, amikor imádkozol.
TEVÉKENYSÉG: A szüleitek néha nagyon elfáradnak egy mozgalmas nap után. Legközelebb, amikor észreveszed, mennyire fáradtak, ajánld fel, hogy segítesz nekik valamilyen feladatban (vagy csináld meg helyettük), hogy legyen idejük a békés pihenésre. Imádkozz, hogy Isten töltse fel őket új energiával!
Villanás… Dörgés… Csattanás! Kedd, szeptember 29.
Hirtelen vad szél kezdett fújni. A tanítványok erősen kapaszkodtak, miközben a vihar vadul lecsapott a tóra. Sötét felhők hömpölyögtek és eltakarták az égen a holdat és a csillagokat. Villámlott, mennydörgés hallatszott. Óriási hullámok csaptak le a fedélzeten, a tanítványok lába tocsogott a vízben. Ezután a hajó kezdett vízzel megtelni, úgyhogy nagy veszélyben voltak. (Lukács 8:23)
A tanítványok mindent tudtak a hajózásról és a halászatról. Mindent tudtak a hajókról és a viharokról. Ez a vihar azonban más volt! Mindent megpróbáltak, amit a jó halászok szoktak tenni viharban, de semmi nem segített. Nem tudták irányítani a vitorlákat. Egyszerűen nem tudták kimerni a vizet a hajóból! A tanítványok nézték a hömpölygő hullámokat, és megijedtek. Lenéztek a vízre, ami csobogott a lábuk körül, majd felnéztek a villámokra, amik cikáztak az égen. Még jobban megrémültek. Féltek, hogy meg fognak halni! Miről feledkeztek meg a tanítványok? Olvassuk el! Zsoltár 50:15 Annyira kétségbeestek és megteltek félelemmel, hogy elfelejtették, Jézus ott van velük. Csak arra tudtak gondolni, mit tehetnének, hogy megmeneküljenek a rémisztő vihartól. Néha ijesztő, zavaros, nyomasztó helyzetbe kerülünk, ami sokszor olyan, mint egy vihar. Ezek a „viharos" időszakok talán megrémítenek minket, idegeskedünk vagy aggódunk miattuk. Lehet, hogy valaki nagyon beteg, akit szeretünk, vagy a családunk elköltözik, vagy valamilyen változás áll be. Lehet, hogy egy jóbarátunk nem akar többé a barátunk lenni, vagy nagy veszekedés van a környékünkön. Könnyen megpróbálhatjuk mi magunk megoldani a problémákat, ahogy a tanítványok tették. De nem vagyunk egyedül! Isten azt ígéri: vele leszek a nyomorúságban, kiragadom onnan, és megdicsőítem őt. (Zsoltárok 91:15)
Milyen csodaszép ígéret, amire emlékezhetünk!
Gondolkozz… majd beszéljétek meg!
- Szerinted a tanítványok miért feledkeztek meg arról, hogy Istenhez forduljanak a viharban?
- Ahelyett, hogy magukra tekintettek vagy a félelmetes viharra, hol kellett volna keresniük a segítséget?
TEVÉKENYSÉG: Készíts egy képeslapot/kártyát!
Hajtsd be egy téglalap alakú papírnak a két rövidebb végét úgy, hogy a két széle találkozzon középen! A képeslap külsejére rajzolj viharos tengert! Írj olyan szavakat a hullámokra, amik kifejezik, hogy mit éreztek a tanítványok a viharban! A belső részét fejezd be csütörtökön!
IMA: Kérd Istent, segítsen, hogy jusson eszedbe Hozzá kiáltani, amikor viharos helyzetbe kerülsz!
Tökéletes békess ég Szerda, szeptember 30.
A megtépázott hajó ide-oda himbálózott, a tanítványok pedig erősen kapaszkodtak. A Galileai-tengeren egyre vadabb lett a vihar! Hullámok tornyosultak a hajó oldala fölé, és már vízben úszott a lábuk, közben mennydörgött felettük az ég. A tanítványok bőrig áztak, a szél megtépázta őket, megrémültek, és ekkor hirtelen eszükbe jutott, hogy Jézus ott van velük a hajóban! Körülnéztek a sötétben, majd kiáltozni kezdték a nevét. Egy villámlás fénye megvilágította az égboltot, és ők mind meglátták Jézust. A tanítványok tágra nyílt szemmel nézték, még a szavuk is elakadt a csodálkozástól. Ő pedig aludt. (Máté 8:24)
Ott feküdt csukott szemmel, fejét lehajtva, és békésen aludt a vad vihar kellős közepén. Isten tudta, hogy Jézus miért tudott békésen aludni a viharban, mert az Ő szava így szól: Ha lefekszel, nem rettensz fel, hanem fekszel, és édesen alszol. (Példabeszédek 3:24)
Jézus teljesen Istenre bízta magát. És Isten Vele volt abban az ijesztő viharban is. Jézus, a barátunk megmutatja nekünk, hogy bízhatunk Istenben, hogy Ő velünk van az életünk viharaiban és az ijesztő helyzetekben is. Isten nem mindig veszi el a problémáinkat. Azt viszont megígérte, hogy mindig velünk lesz az ijesztő helyzetekben is, és segít, hogy bátrak legyünk. Zsoltár 46:2, 3 így szól: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe.” Mi is lehetünk olyanok, mint Jézus. Bízhatunk Istenben és békésen pihenhetünk.
Gondolkozz… majd beszéljétek meg!
- Előfordult már veled, hogy felébredtél, és azt mondták neked, hogy átaludtál valami ijesztő helyzetet, például egy vihart vagy egy földrengést? Ne feledd, Isten veled volt!
- Mi jelenthet számodra segítséget, hogy teljesen Istenben bízz, amikor megijedsz, vagy amikor nehéz helyzetben vagy? Olvassuk el! 1Péter 5:7
HITBELI BESZÉLGETÉSEK: Mondj el egy olyan esetet, amikor Jézus békességet adott neked, bár valamilyen nehézséget éltél át!
TEVÉKENYSÉG: Válaszd ki a tanulmány eddigi részéből Isten egyik ígéretét! Írd ki gyöngybetűkkel egy képeslapra/kártyalapra, majd add oda valakinek, hogy bátorítsd!
IMA: Kérd Istent, hogy adjon neked békességet, és mondd el Neki, várod, hogy meglásd, hogyan fog válaszolni az imádra!
Hallgass el, némulj meg! Csütörtök, október 1.
Miközben a vihar tovább tombolt, Jézus csak feküdt és aludt. A rémült tanítványok közelebb csúsztak Hozzá, közben erősen kapaszkodtak a hajó oldalába. Gyorsan felkeltették és így kiáltoztak: Uram, ments meg minket, elveszünk! (Máté 8:25)
Jézus kinyitotta a szemét. A tanítványok a villámlás fényében meglátták békés arcát és azt a gyengéd szeretetet, ami a szeméből sugárzott. Jézus felállt, közben a tanítványok még egyszer utoljára megragadták az evezőiket, hogy a süllyedő hajót megpróbálják a víz felszínén tartani. A tomboló vihar a többi hajót is közel sodorta egymáshoz, és a rémült emberek ezekben a hajókban is próbáltak a víz felszínén maradni. Jézus nyugodtan állt a hánykolódó hajóban, közben a hullámok lecsaptak és egy villámlás fénye áthatolt a sötétségen. Felemelte a kezét, és félelem nélkül így szólt a dühöngő viharnak: Hallgass el, némulj meg! (Márk 4:39)
A szél zúgása hirtelen megszűnt, a hullámok elsimultak. A felhők elvonultak, és ragyogtak a csillagok. A hajók lágyan ringatóztak a csendes tengeren, közben a tanítványok és az emberek a többi hajóban mind csodálkozva néztek Jézusra. Mit mondtak? Olvassuk el! Máté 8:27
A saját szemükkel látták Isten hatalmát. Micsoda történet, amit elmondhatnak másoknak! Isten meg tudta volna menteni a tanítványokat a viharban, de úgy határozott, megteszi azt, ami lehetetlen, és megálljt parancsol a viharnak, hogy lecsendesítse a félelmeiket. Jézus a mi félelmeinket is le tudja csendesíteni, és békességet tud adni nekünk, amikor félünk. Bízhatunk Benne, Ő segít nekünk, hogy békességünk legyen, bármi is történjen, mert a Biblia így szól: „És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben” (Kolossé 3:15).
Gondolkozz… majd beszéljétek meg!
- A mai történet hogyan segíti a hited növekedését?
- Olvassuk el Zsolt 107:28,29 verseit! Mire gondoltok ezeket a verseket olvasva?
HITBELI BESZÉLGETÉSEK:
„Hallgass el, némulj meg!” (Márk 4:39), nektek szülőknek is szól. Bízzatok Benne, mert Jézus „sohasem tagadja meg a szükséges segítséget. (…) Élő hitünk az Üdvözítőben lecsendesíti az élet tengerét, s Ő olyan módon szabadít meg a vészből, ahogy azt a legjobbnak ítéli.” (Ellen G. White: Jézus élete, 336. o.)
TEVÉKENYSÉG: Nyisd ki a képeslapot, amit kedden készítettél! Belülre rajzolj csendes tengert és egy hajót, benne Jézust és a tanítványokat, akik megkönnyebbültek és boldogok.
Írj a tengerbe olyan szavakat, amik a mostani érzéseiket tükrözik!
IMA: Dicsőítsd Istent az Ő nagy hatalmáért! Köszönd meg neki, hogy Ő tudja, mikor állítsa le a viharos helyzeteket, és mikor tart meg biztonságban egy-egy ilyen alkalommal!
A békess ég tovább terjed Péntek, október 2.
Csupán néhány pillanattal korábban a tanítványok egy imbolygó hajóban voltak egy tomboló viharban. Átázva, fáradtan és tehetetlenül. Most pedig egy nyugodt hajóban ültek, csendes vizeken, szótlanul nézték Jézust. Ő nem félt a viharban, még egy icipicit sem. Egyszerűen felállt, és elmondta ezt a három szót: Hallgass, némulj el! (Márk 4:39, ÚRK) Ez igen! Jézus megkérdezte a tanítványoktól, hogy miért féltek. Majd szomorúan azt kérdezte: Hol van a ti hitetek? (Lukács 8:25) A tanítványok nem tudtak válaszolni, mert a csoda láttán elakadt a szavuk. Lesz még elég idejük a következő órákban és napokban, hogy elgondolkodjanak Jézus kérdésén. Ő megmutatta a tanítványainak, hogy egy viharban hogyan bízzanak Istenben, és hogyan legyen békességük. Megmutatta nekik, hogy Ő le tudja csendesíteni a vihart, és válaszol a segélykiáltásra. És ami a legfontosabb, megmutatta nekik, hogy le tudja csendesíteni a félelmeiket és békességet tud adni nekik, amikor félnek. A vízen töltött éjszaka csodálatos lehetőséget adott arra, hogy növekedjen a hitük, Jézus remélte és imádkozott azért, hogy ez meg is valósuljon. Azt akarta, hogy megtalálják a békességet, miközben Benne bíznak. Ő azt akarja, hogy ugyanezt te is megtapasztald! Olvassuk el Róma 15:13 versét!
Gondolkozz… majd beszéljétek meg!
- Ha ott lettél volna az egyik hajón, mit mondtál volna az embereknek Jézusról?
- Mit gondolsz, ez a csoda milyen hatással volt azok hitére, akik látták, és azokéra, akik hallottak róla olyan emberektől, akiket ismertek? Néha a körülöttünk élők számára is áldás az, amikor Isten válaszol a segélykiáltásunkra.
Péntek este
TAPASZTALATOK MEGOSZTÁSA ÉS DICSŐÍTÉS
- Mondd el az e heti történetet a családodnak a képeslap segítségével, amit készítettél!
- Beszéljétek meg a következő mondást: „Isten nem mindig csendesíti le a vihart, néha a gyermeket csendesíti le.” Eszedbe jutnak olyan bibliai példák, amkor Isten nem a „vihart” csendesítette le, hanem azt, aki a viharos helyzetben szenvedett?
- A családdal beszéljétek meg, hogy Isten hogyan csendesítette le a vihart az életetekben, és hogyan adott békességet viharos helyzetekben!
- Keressetek egy éneket és énekeljétek el!
CSALÁDI NAPLÓ
- Ezen a héten milyen új dolgokat tanultál a békességről?
- Mit tudtál meg Jézusról?
IMA
Olvassuk el 2Thesszalonika 3:16 versét záróimaként: „Maga a békesség Ura adjon nektek mindig minden körülmények között békességet. Az Úr legyen mindnyájatokkal!”
Joao sürgős imája Szombat, október 3.
Joao, aki egy Brazíliában élő fiú, tudja, hogy Isten válaszol az imára. Egyik este egy kis faforgács levált az egyik ajtóról és beleszúródott anyukája szemébe! Apa nem tudta kivenni, és műtét nélkül az orvos sem tudta eltávolítani. Az apukának nem volt elég pénze a műtétre, ezért Joao szülei hazamentek.
Amikor Joao megtudta, mi történt, azt mondta az anyukájának:
– Imádkozni akarok érted.
Letérdelt az ágya mellett és imádkozott.
– Drága Jézus! Kérlek, gyógyítsd meg anyukám szemét, és segíts neki, hogy rendbe jöjjön! Köszönöm
Neked, Jézus! Ámen.
Anya éjjel azt álmodta, hogy jött egy angyal és megérintette a sérült szemét. Amikor másnap reggel felébredt, a szeme nem fájt. A szálka kijött belőle, és a szemén semmi nem látszott!
– Joao – mondta. – Jézus válaszolt az imádra. A szemem rendbe jött!
Joao álmosan mosolygott, majd átölelte az anyukáját.
Szombaton Joao örömmel mondta el a szombatiskolai csoportban, hogy Jézus hogyan hallgatta meg az imáját. A fiatal fiú ezt mondta:
– Az ima a legjobb!
Amikor lehetetlennek tűnt a helyzet, Joao tudta, hogy Istennek van hatalma megmenteni az anyukája szemét. Letérdelt az ágya mellé, és imádkozott.
Az e heti tanulmányban imában Istenhez kiáltottak a tanítványok is. Amikor kétségbeesetten harcoltak a viharban a tengeren, elmondtak egy rövid, négyszavas imát: „Uram, ments meg minket!” (Máté 8:25)
A vihar, amivel szembekerültek a tanítványok, nagyon különbözött attól a vihartól, amivel Joao édesanyjának kellett szembenézni, de Jézus mindkét imára csodával válaszolt, és a vihar elmúlt.
A történet alapja: „Joao From Brazil” by Charlotte Ishkanian, Children’s Mission, copyright ©2006 General Conference of Seventh-day Adventists. Engedéllyel használva és adaptálva.