Miként leszünk, ha egykoron küzdésünk És az utolsó terhes harc után, Vándorútunkról a hazába térünk, Bemenvén az öröklét kapuján. Ha lábunkról a port majd letöröljük, És ajkunkról a hosszas izzadást, Ha közelben meglátjuk s üdvözöljük, Mi bátorított az úton folyvást?
Miként leszünk, ha majd az örök napnak Fénysugarától körülvétetünk? És óh, gyönyör, ott örvendünk egymásnak, Bűntől tiszták és szabadok leszünk. Ha semmi szenny nem tapad szíveinkhez, S nem fér hozzánk keservből semmi sem. Mint mennyei polgárok Istenünkhöz, Lépünk örömmel a szent körbe be.
Miként leszünk, ha halljuk rezzenéssel, Az égi karok dicső énekét? Ha arnyhárfák gyönyörű zengéssel, Hangozzák a Bárány dicséretét? Ha messze hangzik az isteni téren, Az üdvözültek "hallelujá"-ja, S az imádságok tömjénfüstje mégyen, Az örök Isten magas trónjára?
Miként leszünk, ha szeretünk hevét, Lelkünk majd követheti szabadon? És azt, ki nekünk megnyítá szent egét, Az égbe követhetjük egykoron? Ha mind a köd eloszlik szemünk előtt, A hitnek fényes világa előtt, S ki mint e földnek Ura, trónusán ül, Isteni fényében meglátjuk Őt?