Én lelkem, zengjél szépen, hadd szálljon háladal; Az Úr hatalmát áldjad, Ki néked jót akar. Ó! Végtelen nagy Isten, Kit minden lény dicsér, a szívem szolgál néked míg itt e földön él!
Mily boldog az, ki látja a Jákób Istenét, ki kegyelmére bízza a lelkét, életét; Mert annak örök része a jó, mit Isten ád; Szent oltalmában élni, mily öröm, boldogság!
Az Istené az erő, mely mindent létrehoz, és amit megteremtett, ó! mily csodálatos: a mennybolt és a tenger, a szép csillagvilág, az ember és az állat, a fű, fa és virág.
Mily nagy a bölcsessége, és senkit meg nem csal, hisz minden benne bízót Ő védelmében tart. Az Úr szavát állja, mit ígért, mind meglesz és minden lépésében Ő igazságot tesz.
Az özvegyet és árvát Ő számon tartja mind, a bánatosnak, búsnak Ő törli könnyeit. Az ige szerint megtart, átsegít sok bajon, mert ő az erő, áldás, s a vészben oltalom.
A lelki, testi vaknak Ő biztos támasza, a gyönge elesettnek Ő erős gyámola. A keskeny úton járó, ki őt nem hagyja el, ha Jézus ismét eljő, majd nyugodalmat lel.
Ő elhagyottat, árvát szent oltalmába vesz, s a jövevénynek mindnek nagy örömére tesz. De gyűlölője sorsa a második halál és amint meg van írva, a gyehennára száll.
Én gyarló, parány porszem, Ő hallhatatlanság; Ó! Hogyan zengjem lényét én hervadó virág? De érte élek így is, s a menny lesz otthonom; Végy dicséretet, hálát én Uram, alkotóm!