Miként leszünk ha egykoron küzdésünk, és az utolsó terhes harc után, Vándorutunkról a hazába térünk, bemenvén az öröklét kapuján? Ha lábunkról a port majd letöröljük, és arcunkról a hosszas izzadást; Ha közelben meglátjuk s üdvözöljük, mi bátorított az úton folyvást.
Miként leszünk, ha majd az örök napnak fénysugárától körülvétetünk? És óh gyönyör, ott örvendünk egymásnak, bűntől tiszták és szabadok leszünk. Ha semmi szenny nem tapad szíveinkhez, s nem fér hozzánk keservből semmi se. Mint mennyei polgárok Istenünkhöz lépünk örömmel a szent körbe be.
Miként leszünk, ha halljuk rezzenéssel az égi karok dicső énekét? Ha aranyhárfák gyönyörű zengéssel hangozzák a Bárány dicséretét; Ha messze hangzik az isteni téren az üdvözültek hallelujája, S az imádságok tömjénfüstje mégyen az örök Isten magas trónjára.
Miként leszünk, ha szeretetünk hevét lelkünk majd követheti szabadon, És azt ki nekünk megnyitá szent egét, az égbe követhetjük egykoron; Ha mind a köd eloszlik szemünk előtt, a hitnek fényes világa előtt, S ki mint e földnek Ura trónusán ül, Isteni fényében meglátjuk őt.