Térj magadhoz, drága Sion, van még néked Istened, Ki atyádként felkaroljon, s szívét ossza meg veled! Azt bünteti, kit szeret, másképp Ő nem is tehet: Sion, ezt hát jól gondold meg, s szabj határt bús gyötrelmednek!
Hullámok ha rémítenek mérhetetlen víz felett, s a habok közt szíved remeg, hogy sírod is ott leled; Ha aludni látod Őt, ki reményed és erőd: Sion, soha ne feledd el: Ő megvívhat tengerekkel!
Bár hegy, halmok rengenének, miket égi kéz emelt, s indulása a nagy égnek végromlásra adna jelt: Ezt látva is el ne hidd, hogy ez a perc elveszít; Sion, addig meg nem dőlhetsz, míg oltalmad Istentől lesz!
Bár könnyűid omlanának gyöngyökül a tengerbe és elhalván hangja szádnak, csak pihegnél, mint gerle, bár vér volna bíborod, s kő megszánná nyomorod: Sion, ne félj a gonosztól, baj nem ér, míg Benne bízol!
Bár hordozzad zsarnok láncát, érjen kínos rab-halál, ha hitedet el nem játszád, utad égbe nyitva áll. Örvendj mindig és vígadj, emlékezz, ki népe vagy! Sion, nincs több Isten egynél, Benne hát ne kételkedjél!
Ó! ne csüggedj, ím az estnek már leszállnak árnyai; Kihez ajkid oly hőn esdnek, halld: Atyádnak hangja hív! Ő gyalázat, kín helyett néked jobbján ad helyet; Sion, a menny lesz te részed, föld gyötrelmét hát ne nézzed!
Végső áldást mondj hazádra, mely távolról int feléd, égi honnak a határa van már hozzád közelébb. Édes érzés miért fog el, melytől olvad szív, kebel? Sion, minden másképp lesz ott, el fog tűnni nagy sírásod.
Angyalok, ti fényes lelkek, zengjetek víg éneket, mert ki most a sírba tér meg nyer majd örök életet; S örvend egykor a mennyben megdicsőült seregben. Sion, onnan számkivetni nem fog téged soha senki.