Ó! véráztatta szent fej, Te némán szenvedő, ó! tövis sebzett, megvert és csúfolt Krisztusfő! Mily szép és ékes voltál, most milyen megvetett; Ím száll feléd a zsoltár, a könnyes dicséret.
Te nemes, tiszta orca, Kit félt a föld s az ég, oly mélyen meggyalázva ó! mennyit szenvedtél! A szemed tiszta tükrét, mely csodálatba ejt, hol leljük szelíd fényét, ó! ki mondhatja meg?
Az orcád üdesége és szépsége elszállt; És várt a sírnak éje, az enyészet reád. A halál keze sújtott és mindent elrabolt; Nagy erőd szertefoszlott és tested immár holt.
A keresztfán szenvedtél, Úr Jézus, miattam és amit elviseltél, azt mind én okoztam. Mint bűnös, íme élek; Bár halált érdemlek és esdekelve kérlek, adj nékem kegyelmet.
Ó! ismerj meg, jó pásztor és fogjad pártomat, mert íme tőled várom én minden javamat. Az ige édes mézét Te adod lelkemnek s a mennynek békességét Te nyújtod szívemnek.
Ím előtted megállok, ó! el ne űzz engem, én tőled el nem válok a szenvedésedben: Ha tested összeomlik, ha végső szavad száll, mi Hozzád engem elvitt, a hitem, tart karján.
A szívem örvend benned, a bánat elhagyott, mert földi szenvedésed ím üdvhöz juttatott. Mily boldog üdvösségben ragyog az életem, ha keresztednél csöndben kezedbe helyezem.
Én köszönöm szívemből, Úr Jézus, hű barát, hogy értem szeretetből Te szenvedtél halált. Ó! add, hogy el ne hagyjam a Te nagy hűséged és benned megtaláljam az örök életet.
Ó! el ne távozz tőlem, ha meg kell majd halnom; A halálküzdelemben légy vélem, Jézusom. Ha szorongattatása lesz az én szívemnek, légy Te vigasztalása a megtört lelkemnek.
Én vígaszom és pajzsom a halálban Te légy és engedd orcád látnom amint halálra mégy. Így tégedet szemléllek, a szívem hőn remél és hittel átölellek, s ki így hal meg, az él!