Mily dicső lesz, ha egykoron küzdelmünk és az utolsó ádáz harc után, Vándorutunkról új hazánkba térünk, belépünk szent honunknak kapuján? Ha lábunkról a port majd letöröljük és arcunkról az út verítékét. Ha közelben Azt látjuk, s üdvözöljük, Ki oltalmazta megvetett népét.
Miként leszünk, ha túl a láthatáron az angyalokkal együtt örvendünk? Az Életfának üde árnyékában valóra válsz, reményünk: Édenünk! Ott örök, üde ifjúságot élünk, nem árthat már az idő vasfoga, És fénylő arccal dicsőítjük Jézust, hisz követőit megjutalmazta.
Miként leszünk, ha nagy hívása hangzik: Atyámnak áldottai jöjjetek! A boldogságtól arcunk könnytől ázik, és Jézus jobbján zengünk éneket! Ha annak szelíd tekintetét látjuk, Ki bűneinkért annyit könnyezett; És látjuk sebhelyes kezét és lábát Annak, Ki minket vérén megmentett.