Mint gyönge lény

Mint gyönge lény, az üdvömet
S a vigaszt kitől várhatnám?
Ha Nálad tárt kart nem lelek,
Ki így szólsz: „Tekints Rám!”

Rút bűnöm, ó, megszégyenít,
És nem jő szó az ajkamra;
De érted a szív titkait;
Szólsz, s enyhül bánata.

Én, tékozló, bús gyermeked,
Kit tenger vágya elsodort,
Feltekinteni sem merek,
Szólj hozzám biztatón!

Így lelkemből Tehozzád száll
A hálám tömjénillata,
Te vagy csak az, ki mellém áll,
Mint gyarlók támasza.