Nem elég tanácsot adni

Olyan furcsán érezte magát, amikor belement a dologba… Körülbelül két hónapja mindenki hallatára megígérte az egyik osztálytársának, hogy le fogja szaladni a városban szervezett félmaratont azért, hogy az illető édesanyja folytathassa a rákkezelést. Ő volt az osztály legjobb sportolója, és ez a gesztus még nagyobb népszerűséget és elismerést eredményezett számára. Csakhogy ezen a napon tényleg szaladnia kellett. 
Visszamondta volna a dolgot, de szégyellte.
Elkezdődött a verseny, és Derek érezte, hogy nem fogja 10 km-nél tovább bírni. Amikor lejárt az első óra a futamidőből, érezte, hogy le kellene ülnie egy padra… De tovább szaladt. Két óra eltelte után azt hitte, meg fog állni, mint egy autó, amelyből kifogyott az üzemanyag, de nem állt meg. Arra számítva szaladt tovább, hogy a kimerültségtől majd összeesik az aszfalton… Amikor még hátravolt 5-6 km, úgy gondolta, hogy ez már meghaladja az erejét, és megállt. Váratlanul megragadta egy kéz…  Az édesapja volt… Vajon mit keres itt? Mindketten szaladni kezdtek… És együtt értek célba. Sikerült!
Olvasd el Jer 1:4–10 szakaszát!
Hogyan reagált Jeremiás, amikor megtudta, hogy mit vár el tőle Isten?
Amikor elrontasz valamit, vagy attól tartasz, hogy el fogsz rontani valamit, megpróbálod túltenni magad rajta, vagy mentséget keresel, vagy kijelented, hogy nincs jelentősége. De a lelked mélyén tudatában vagy az igazságnak. Sikerre vágysz. Szóval zavar, ami történik. Feszélyezve érzed magad. És valószínűleg még Istennek sem vagy hajlandó beismerni, hogy nem vagy tökéletes – legalábbis anélkül, hogy előtte ellenőriznéd, ki hall téged. 
Amikor Isten prófétává tette Jeremiást – olyasvalakivé, aki beszél majd Isten népével, Izrael nemzetével –, a próféta megijedt. Az a feladat várta, hogy királyok és egész nemzetek előtt álljon meg. 
Jeremiás nem gondolta, hogy megfelelne Isten elvárásainak: „Uram, nagyot tévedsz. Túl fiatal vagyok. Nem tudok beszélni.”
De Isten elvárásai mindig személyre szabottak. Ismer minket, tudja, milyennek teremtett. Többet lát bennünk, mint amennyit mi látunk magunkban. És tudja, hogy képessé tehet minket annak megtételére, amit kér. 
Isten hagyta, hogy Jeremiás kételkedjen egy pillanatra. Aztán azt mondta: „Ne aggódj, én küldelek. Veled leszek, és erőssé teszlek.” Isten nemcsak elmondja nekünk, hogy „Bátorság!”, vagy „Előre, fiam!”, hanem türelmesen munkálkodik bennünk, amíg el nem érjük az általa vágyott célt.
Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én. Jer 1:7