2022. december 15., csütörtök
Biztos
– Jó gyerek voltál – mondta Szása Dávidnak. – Megváltoztál.
– Hogy én megváltoztam? – tette Dávid az ártatlant. – Az egyetlen dolog, ami megváltozott az, hogy már nem vagyok vesztes.
– Az iskolában nem veszel tudomást sem rólam, sem a többiekről a gyülekezetből.
– Ó, szóval féltékeny vagy az új barátaimra.
Szása nem válaszolt rögtön.
– Nem ez a probléma – szólalt meg hosszú hallgatás után. – Többről van szó. Semmibe veszel mindent, ami Krisztussal kapcsolatos.
– És?
– Látod? Úgy teszel, mintha nem számítana. Már nem is tudom, ki vagy. Azt hittem, keresztény vagy.
– Én is így gondoltam – ismerte be végül Dávid. – Most már nem vagyok olyan biztos benne.
Olvasd el Zsid 10:19–23 verseit!
Honnan tudhatod, hogy keresztény vagy?
Részben az határozza meg az identitásodat, amit szeretsz, továbbá az, ahogyan viselkedsz, az, amit érzel és a meggyőződéseid. De a leginkább az határozza meg, hogy kihez tartozol.
Istenhez tartozunk, mert Ő teremtett minket (Zsolt 24:1, 2). És bár Hozzá tartozunk, mégis úgy döntöttünk, hogy nem akarjuk ezt. Mindannyian úgy döntöttünk, hogy nem követjük Istent – vétkezünk, újra és újra rosszat teszünk, és eltávolodunk Tőle (Róm 3:23). A bűn Isten által meghatározott büntetése pedig a halál – a Tőle való teljes és örökre szóló elszakadás (Róm 6:23).
Az Ószövetség konkrétan leírja ezt az elszakadást. Isten jelenléte a templomban, a Szentek Szentjében nyilvánult meg. Csak egy pap léphetett a fátylon túlra, közelebb az Úr jelenlétéhez, és mindössze évente egyszer. A főpap kizárólag akkor merte megközelíteni a Szentek Szentjét, ha rendelkezésére állt egy állat vére, melyet áldozatul öltek meg a nép bűneiért (3Móz 16).
De egy állat nem veheti át a helyünket, és nem halhat meg a bűneinkért helyettünk. Jézus, Isten Fia, megtette ezt. Ő tökéletes áldozat volt minden idők bűneiért. Vére új utat nyitott meg, így szabad bejárásunk lehet a Szentek Szentjébe. Halála azt jelenti, hogy Isten megtisztít, elfogad és megbocsát, illetve örök életet ad nekünk Vele, amely már most kezdetét veszi (Jn 3:16).
A kereszténnyé válás azzal kezdődik, hogy elmondod: „Igen, Uram, elfogadom Krisztus halálát a bűneimért. Elismerem, hogy Hozzád tartozom.” Ne szaladj Isten elől, hanem inkább szaladj egyenesen Felé! Ne válaszd az eltávolodást, inkább kövesd Őt!
Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével. Zsid 10:22