2022. november 21., hétfő
Rendben van, ha egyedül vagy
Tánya sokáig forgolódott az ágyban, majd a párnájába temette az arcát, és sírni kezdett.
Bizonyos idő elteltével elővette a naplóját, és írni kezdett. Kedves naplóm, kezdte. Ma bolondot csináltam magamból. Dzsesszika másolt Melisszáról a mai felmérőn. Vilmos néni megtudta, és kirúgták a két lányt a röplabdacsapatból. Mindenki azt hiszi, hogy elmondtam Vilmos néninek, hogy Dzsesszi másolt. Valaki biztos elmondta, de nem én voltam.
Tánya megpróbálta megvédeni magát a röplabda edzéseken, de senki sem hitt neki. Az edzés végén az egész csapat hazament, lekapcsolták a fényeket az edzőteremben, és egyedül hagyták őt a sötétben. Miért bánnak így velem? Nem csináltam semmit. Nincs már egyetlen barátom sem.
Ugyanakkor Tánya tudta, hogy ez nem igaz.
Te még a barátom vagy, Uram – írta. Kérlek, ments ki valahogy ebből a helyzetből.
Olvasd el Zsolt 31:9–16 szakaszát!
Mit teszel, amikor a barátaid elhagynak?
Nincs semmi meglepő abban, ha az ellenségeid hazudnak veled kapcsolatban, kibeszélnek a hátad mögött, elhagynak vagy megvernek.
Azt viszont már nehezebb megérteni, ha mindezt a barátaid teszik. Minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy jó barát lehess, dolgozol a konfliktusok megoldásán, a Krisztuséhoz hasonló szeretettel szereted őket, és mégis elárulnak. Előbb-utóbb mindannyiunkkal megtörténik. Sírsz a fájdalomtól, és úgy érzed magad, mint a legalábbvaló ember.
De ha bízol benne, hogy Isten átsegít ezen a fájdalmon, akkor túl fogod élni. Isten elérheti, hogy úgy érezd: rendben van, ha egyedül vagy, mert Ő továbbra is a barátod. A sötétben és a zárt ajtók mögött is látja, hogy mire van szükséged. Látja a szívedet, sőt még azt is, amit a naplódba írsz: „Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak”. (2Krón 16:9)
Amikor Isten a barátod, a fájdalom csak egy része annak, amit a naplódba írsz. Csak annak része, amit gondolsz és érzel. Az utolsó sor, amit írsz – vagy az a gondolat, amelyre egy szörnyű napon összepontosíthatsz, vagy olyankor, amikor magányosnak érzed magad – mindig lehet a következő: „Uram, bízom Benned. A tied vagyok. Segíts rajtam!”
De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem. Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől. Zsolt 31:15–16