2022. október 26., szerda
Nincs abban semmi rossz, hogy fiatal vagy
Ezzel az erővel akár le is bonthatták volna a kisboltot. Egyszerűen tönkretették a fiatalok találkozási helyét.
Az idős Robinson úrnak volt egy kisboltja az iskola szomszédságában. Mindig mondogatta, hogy nagyon szereti a gyerekeket, ami azt jelentette, hogy minden negyven év alatti személyt kedvel.
De a diákok voltak a kedvencei. Mindegyiküket ismerte. Még azok is remek embernek tartották Robinson urat, akik korábban lopni próbáltak tőle. Amikor valamelyik gyereknek problémái adódtak az iskolában vagy odahaza, először Robinson urat kereste fel a gondjaival.
Egyik nap Robinson úr bejelentette, hogy hamarosan nyugdíjba vonul, és eladja a boltot. A dolgok nagyon gyorsan megváltoztak. Az új tulajdonos számára a „diák” egyenlő volt a „tolvaj” minősítéssel. Mindenkit meggyanúsított, míg be nem bizonyosodott róluk az ellenkezője. Nehezére esett folyamatosan és egyszerre figyelni az édességpultot és a pénztárt, ezért a következő feliratot helyezte az ajtóra: Egy időben csak egy diák tartózkodhat a boltban. Amikor gyerekek gyűltek a bolt elé, feltekerte a zene hangerejét, hogy ezzel tartsa távol magától őket. Így hát a diákok lassan elmaradoztak.
Olvasd el Mk 10:13-16 verseit!
Ha Jézusnak lett volna egy kisboltja, vajon Ő is elkergette volna a gyermekeket?
Jézussal találkozni sokkal nagyobb dolog lenne, mint találkozni egy sztárral, és autogramot kérni tőle. A szülők Jézushoz hozták gyermekeiket, hogy „áldja meg” őket. Kezét a fejükre helyezve Isten jóságát és szeretetét kérte rájuk. Képzeljük el a következő jelenetet! Némelyik gyermek annyira fiatal volt, hogy Jézusnak ölben kellett tartania. De nem csak ennyi idősek voltak ott. Lukács evangélista egy tizenkét éves serdülőkorút is gyermeknek nevez (Lk 8:42).
A gyermekek és az ifjak nem tudták megközelíteni Jézust a tömeg miatt. Barátai, a tanítványok, korholni kezdték őket: „Ne hátráltassátok Jézust! Sok mindent kell tennie. Emberekkel kell találkoznia. Van nálatok sokkal fontosabb teendője.”
Jézus azonban félbeszakította a tanítványokat, és inkább őket korholta, hiszen épp a gyermekekkel akart találkozni – de nem azért, mert szépek és aranyosak, vagy mert mindig Isten akarata szerint viselkednek, hanem azért, mert életükkel bemutatják, hogy mit jelent Istentől függni. Az embereknek úgy kell elfogadniuk Isten szeretetét, ahogyan egy kisfiú vagy kislány elfogadja a szülői szeretetet.
Istent csak úgy lehet megérteni, ha gyermekekként gondolkozunk.
Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa. Mk 10:14