2022. október 23., vasárnap
A szabályok áthágása
Mihelyt a diákok tudomására jutott, hogy költségcsökkentés címén kedvenc tanáraik közül hatnak rövidesen felbontják a munkaszerződését, máris tervezgetni kezdtek. Amikor a csengő a harmadik óra kezdetét jelezte, a diákok elhagyták az osztálytermet, és az udvaron gyülekeztek. Táblákkal a kezükben tüntettek: „NEM AKARUNK TÖBB KÖLTSÉGCSÖKKENTÉST!”
Mivel az igazgató felszólítására sem voltak hajlandók visszatérni az osztályba, felfüggesztették őket. A tüntető diákok ezen kívül összetűzésbe kerültek a társaikkal is, akik az osztályban maradtak. A megbüntetett diákok szülei panaszt emeltek az iskola ellen, amiért nem tartották tiszteletben a diákok szabad véleménynyilvánításának jogát. Az iskola vezetősége viszont azzal érvelt, hogy nem ez a tanárok menesztése elleni tiltakozás megfelelő módja.
Természetes dolog, hogy bosszút forralunk, ha egy vezető beosztásban levő személy vagy csoport olyasvalamit tesz, ami nem tetszik nekünk. De mi a helyes eljárás? Mikor helyénvaló semmibe venni egy olyan személy rendelkezéseit, akire különben hallgatnunk kellene?
Olvasd el ApCsel 4:13-22 verseit!
A 13. vers a zsidó vezetőkre utal. De miért döntött úgy Péter és János, hogy nem engedelmeskednek a hatóságoknak?
Nem helyénvaló engedetlenséget tanúsítani a hatósággal szemben csupán azért, mert nincs kedved tiszteletben tartani a szabályokat. Az engedetlenség csak akkor választható megoldás, amikor nyilvánvalóan áthágják Isten parancsolatait, vagy ha minden más lehetőséget kimerítettünk már. Péter megpróbált elbeszélgetni a hatóság embereivel, mielőtt engedetlenséggel fenyegetőzött volna, utána pedig folytatta a prédikálást, mert ha abbahagyta volna az igehirdetést, azzal semmibe vette volna Isten parancsolatát.
A legtöbb ember – beleértve a keresztényeket is – egyetért azzal, hogy néha a vezetők is tévednek. Bizonyos Európában élő emberek zsidókat rejtegettek a náci németek elől, az afroamerikaiak pedig nem tartották be azokat a törvényeket, amelyek hátrányos megkülönböztetésben részesítették őket a bőrük színe miatt.
Amennyiben úgy döntesz, hogy áthágsz egy szabályt, vagy a polgári engedetlenséget választod, fel kell készülnöd a következmények elviselésére is. Dániel azért került az oroszlánok vermébe, mert imádkozott (Dán 6). Sidrák, Misák és Abednégó a tüzes kemencébe vettetett, mert nem voltak hajlandók bálványt imádni (Dán 3:16-18). Az istentelen törvényekkel szembeni kiállásuk rávilágított a törvények helytelen voltára, és lehetőséget teremtett arra, hogy Isten megmutassa a hatalmát. Viszont azzal, hogy elfogadták a büntetést, tiszteletet tanúsítottak az Isten által rendelt hatóság iránt (Róm 13:1-5).
Ha szándékodban áll áthágni a szabályokat, akkor vállald a következményeket is!
Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg! ApCsel 4:19