2022. október 7., péntek
Ez már háború!
– Hová mentek Brendával a mérkőzés után? – kérdezte Tibitől az édesanyja.
– Nem tudom – vonta meg a vállát a fiú. – Majd meglátjuk.
A szülők egymásra néztek. Mondjál már valamit – utasították egymást a tekintetükkel.
Az édesapa megpróbált nyugodt maradni.
– Szórakozni mentek a barátokkal?
– Még nem tudom.
– Talán nem a legjobb ötlet, hogy nincs semmi terved ma estére. Nekünk tudnunk kell, hogy hol leszel. Miért nem hívod fel most azonnal a barátaidat, és beszéljétek meg, hogy hová fogtok menni?
Olvasd el Jak 4:7-10 verseit!
Általában nem evezel lehunyt szemmel, abban bízva, hogy a csónak majd csak jó irányba halad valahogy. A gonoszságnak hadat kell üzenni. Vízbe meríted az evezőt, és a csónak többi utasával együtt mindent megtesztek a haladás érdekében. Csak akkor lesztek sikeresek, ha jó irányba haladtok, és ha nem borítjátok fel a csónakot.
Amikor a szüleid arról érdeklődnek, hogy milyen programot tervezel a barátaiddal vagy más személyekkel, nem akarnak megfosztani a jogaidtól, csak tudni szeretnék, hogy biztonságban leszel-e. Sőt, azt is tudni szeretnék, hogy hová mész. Nem akarják, hogy csak céltalanul oda-vissza dobáljanak a hullámok.
Ez a lecke az élet minden területén alkalmazandó. Neked kell eldöntened, hogy nem engeded magad elragadtatni a hullámoktól, és hogy küzdeni fogsz azért, hogy a helyes úton maradhass. Addig kell döntést hoznod, amíg a „folyó” nyugodt, mielőtt még a hormonjaid tombolni kezdenének, vagy egy helyben kezdene el forogni a csónakod.
Amikor „engedelmes” vagy Isten iránt, akkor az Ő akaratának veted alá magad. Így szólsz: „Uram, azt akarom, amit Te is akarsz.” Kijelented, hogy nem akarsz továbbra is irány nélkül úszni: elutasítod a bűnt, és nem folytatod a „megosztott szívű” evezést.
A felnőtté válás folyamata az egyik legvadabb folyó, amelyen valaha eveztél. Isten azt szeretné, hogy még most dönts, és kövesd Őt, vagyis őrizd meg a nemi tisztaságodat. Foglald írásba a döntésedet, majd lásd el keltezéssel, és írd is alá! Ünnepeld meg a fogadalmadat, és legyél hű hozzá!
Ha nem döntesz, akkor lényegében engeded, hogy magukkal ragadjanak a hullámok. Vigyázz, mert könnyen elboríthat a víz!
Engedelmeskedjetek azért az Istennek! Jak 4:7