myBible logó myBible
Fiókom

2022. augusztus 27., szombat

A tetőn

Júlia szülei a járdáról nézték a havas lábnyomokat a garázstetőn.

– Talán mégsem lábnyomok – állapította meg az édesapa –, csak a szél hordta oda a havat.

– Mégis furcsa, hogy a szél által hagyott nyomok épp Júlia ablakáig vezetnek – értetlenkedett az édesanya. – Ráadásul innen, a kerítés mellől tovább haladnak egészen járdáig.

– Jó, talán mégis csak lábnyomok, de biztosan nem a Júliáé. Kérdőre vontam, és azt mondta, hogy ő nem szokott éjszaka kilopózni a házból.

– Akkor mit gondolsz, hogy kerültek ide?

– Fogalmam sincs.

– Na és nem teszünk semmit ez ügyben?

– Nem.

Olvasd el 1Sám 2:12-17, 22-25 verseit!

Ki veszít a legtöbbet, amikor a szülők úgy tesznek, mintha mi sem történt volna?

Éli fiai leírhatatlan gonoszságokat műveltek – megdézsmálták a templomi adományokat, nemi kapcsolatot létesítettek a templomban szolgáló nőkkel. Édesapjuk elnézte a bűneiket, vagy legalábbis egy részét azoknak. Tudomása volt róluk, mégsem fegyelmezte őket. Egyszerűen nem akarta elhinni, amit az emberek rebesgettek, vagy egyszerűen képtelen volt megállítani őket. Még Isten figyelmeztetésének hatására sem tett semmit.

Vannak napok, amikor még csak a fél agyadat használva is sokkal okosabbnak bizonyulsz a szüleidnél. Viszont visszaélni időleges tudatlanságukkal azért, hogy gonoszságot kövess el, olyan, mint amikor az adódó lehetőséget kihasználva megiszod a csatornatisztító vegyszert. Biztosan nem dicsérnéd meg azokat a szülőket, akik a házból nem tűntetik el a kétéves gyermekük elől a veszélyes vegyszereket vagy tárgyakat, esetleg gyógyszereket. Következésképpen az egészséges korlátokon túli szabadság egyáltalán nem jelent szabadságot.

De te már nem vagy két éves. Felelős vagy önmagadért. És a szüleidet is bántod, amikor ártasz magadnak. Másokat is megsebzel, de legfőképpen önmagadat. Ha a szüleid nem akadályoznak meg ebben, akkor akadályozd meg te önmagad! Ha nem állnak eléd, amikor ki akarsz osonni az ablakon, akkor keress valakit, aki majd megteszi.

Különben is Éli fiai nem érték meg a boldog öregkört. Mivel figyelmen kívül hagyták Isten rendeléseit, a bűneik miatt az életükkel fizettek (1Sám 4:11-18).

Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt. 1Sám 2:17

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.