myBible logó myBible
Fiókom

2022. augusztus 9., kedd

Feje tetejére állt világ

Fogd az iskolai fényképalbumodat vagy egy akármilyen folyóiratot, és állítsd a feje tetejére. Most pedig nézz a fényképen található személyek szemébe.

Hamarosan a homlokaikat emberi állnak fogod látni, miközben az állaikat hegyes fejtetőnek. Ráadásul a lányok álla kissé méretesebb, mint a fiúké.

A mosolygásuk is furcsa, sőt még az orrukban levő szőrszálakat is látni. Ha pedig túl sokáig nézed, egy idő után ezek a furcsa arcok kezdenek természetesnek tűnni.

Olvasd el Mt 5:1-12 verseit!

Mégis hogyan lehetnek igazak Jézus annyira ésszerűtlennek tűnő szavai?

A világ olyan, mint a feje tetejére állított album. Mindaz, ami furcsa kellene, hogy legyen számunkra, egy idő után elfogadhatóvá válik. Még a gonosz tetteink is kezdenek jónak tűnni. Jó dologként fogadjuk el, hogy a kötekedő fiúk pénzt követelnek a kisebbektől csak azért, hogy ingyen ebédelhessenek, vagy másolnak dolgozatíráskor, hogy jobb jegyet kapjanak, de még azt is, hogy a rossz magaviseletű lányoknak mindig jóképű barátaik vannak. Itt nem Isten barátairól van szó, hanem azokról, akik bár Isten ellen lázadnak, mégis boldognak látszanak.

Jézus a tanításai során igyekezett mindent visszafordítani eredeti állapotába, így próbálta megmutatni, hogy miként látja Isten a világot. Nem a kötekedők, hanem az irgalmasságot tanúsító emberek lesznek boldogok, mivel Isten jósággal viszonyul hozzájuk. Aki a jóra törekszik, az boldog lesz, mert Isten fog gondoskodni róla. Az igazak meg fogják ismerni Istent. Még ha ez a gonosz világ a feje tetejére is áll – vagyis az emberek bántják, sértik egymást, és a hátuk mögött hazugságot beszélnek embertársaikról –, Isten mindezt látja, és előbb-utóbb mindent helyre fog állítani.  

Ami pedig az iskolai albumodat illeti, még jó, hogy tudod, hogyan kell tartanod ahhoz, hogy a fényképen látható személyek ne fejjel lefele bámuljanak rád.

Jézus tanításai, mint ahogy az egész Biblia is, megmutatják azt, hogy milyennek kellene lennie az Isten által tervezett életnek (2Tim 3:16). Ezek a tanítások határozzák meg, hogy mi a helyes. Kétséget kizáróan, aminek fent kell lennie, az fent van, aminek pedig lent, az lent van.

Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek… Boldogok, akiknek szívük tiszta: mert ők az Istent meglátják. Mt 5:6-8

 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.