2022. augusztus 7., vasárnap
Múmia
Micsoda év volt! Hat hónappal a kerékpárbaleseted után még mindig gipszben van a lábad. Nem túl szórakoztató állapot, mert ilyenkor a hozzátartozóid kell, hogy ide-oda mozgassanak, mint egy múmiát. Ami azonban a legrosszabbul érintett, az a legjobb barátnőd viselkedése volt.
Küldött neked egy mielőbbi felépülést kívánó üdvözletet, egy csillogó lufit, egy plüssmacit és egy csokor illatozó virágot. Mindez hagyján, de a legfurcsább az, hogy az eltelt félév alatt egyszer sem látogatott meg. Épp azt fontolgatod, hogy lemondasz a barátságáról, amikor a Disneylandot meglátogató barátnődtől újabb üdvözlőlapot kapsz: „Hogy vagy? Én jól vagyok. Bárcsak te is itt lehetnél.”
Olvasd el Lk 2:4-12 verseit!
Miért született meg Jézus?
Azok az ótestamentumi próféciák, amelyek nem voltak kellően érthetőek, az Újtestamentumban egyszeriben értelmet nyertek. Isten Fia jött el segítséget nyújtani az összetört emberiségnek.
Isten Fia az egyik pillanatban még az Atyával és a Szentlélekkel együtt uralkodott a világegyetem fölött, aztán a következő pillanatban már a földön született meg – ami azt jelentette, hogy továbbra is teljes Isten és teljes ember volt. Angyalok hirdették azonosságát: Megváltó, Messiás, Úr. Immánuelnek lett nevezve, ami azt jelenti: „Velünk az Isten”, továbbá pedig a Jézus nevet kapta, aminek jelentése: „Az Úr megszabadít” (Mt 1:21-23). Ezt ne feledd el! Isten eljött meglátogatni teremtményeit. Tudta, hogy igazi barátai nem elégednek meg csupán egy üdvözlőlappal, hanem személyes látogatást igényelnek.
Isten látta, hogy a világ kritikus állapotba került és segítségre szorul. Nem elégedett meg azzal, hogy csak a távolból figyel bennünket, hanem közeli barátként jött le hozzánk.
És amikor meglátogatott, nemcsak leült mellénk, és nemcsak a sajnálkozását fejezte ki. Dicsőségét elhagyva jött le a fölre, és Ő maga is vállalta, hogy „gipszbe” tegyék, mert teljes mértékben együtt akart érezni velünk (Zsid 4:14-16). Ugyanazokkal a kísértésekkel és korlátokkal szembesült, mint mi. Ő is érezte, hogy milyen kellemetlen gipszet viselni.
A szenvedésben nem hagyott magunkra.
Ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen: Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Lk 2:10-11