2022. július 18., hétfő
Félelem nélkül
Mindenki csak a „Manók” gúnynévvel illette őket, de nem azért, mert alacsony termetűek lettek volna. A hét lány akkor kapta ezt a nevet, amikor még az elemi iskolában együtt kezdtek kosárlabdázni. A középiskola elvégzése után is jó barátok maradtak. Benne voltak a legjobb líceumi csapatban is, amivel rövid idő alatt országos első helyezést értek el.
A Manók mindenütt együtt voltak – az iskolában, az udvaron és a város utcáin. Egyformán öltözködtek, és a hajviseletük is egyforma volt. Akiket ők kedveltek, azok népszerűek voltak az iskolában, akiket viszont nem kedveltek, azokat mások is a megvetendő diákok közé soroltak.
A csapat akkor oszlott fel, amikor ketten a lányok közül keresztények lettek.
– A Manók nem tesznek ilyet – jelentette ki Klárinak és Elizának a többi lány. – Bennünket nem érdekel Isten.
Ekkor kezdődött el az igazán nehéz mérkőzés: öt a kettő ellen. Az iskola udvarán kerülni kezdték Klárit és Elizát. Az utcán hátat fordítottak nekik. Klári és Eliza nem tudták, hogyan nyerhetnék meg ezt a játszmát.
Olvasd el 4Móz 14:1-9 verseit!
Hogyan tudott ellenállni a tömeg nyomásának Józsué és Káleb, amikor a választott nép nem volt hajlandó belépni az Isten által megígért áldott földre?
Amikor a többiek megpróbálnak rávenni, hogy kövesd a szabályaikat, az általában olyan, mint amikor egy robbanóanyaggal tömött labdát dobnak feléd. Ilyenkor nem szegeznek a homlokodnak fegyvert, és nem mondják ki hangosan, hogy puskázz a dolgozatíráskor, szakítsd meg a kapcsolatot bizonyos személyekkel, légy sokkal lustább, vagy beszélj csúnyán a szüleiddel.
Az elméddel játszadoznak (Róm 12:2). Elhitetik veled, hogy nélkülük összeomlik a világod. Azért tudnak nyomást gyakorolni rád, mert te megengeded nekik. Nem kényszerítenek – te magad döntöd el, hogy azt teszed, amit ők akarnak. Végül pedig két hazugságot kezdesz elhinni: (1) a kedvükbe járva rosszat tenni sokkal fontosabb, mint jót tenni azért, mert te azt szeretnéd; és (2) fontosabb őket boldoggá tenni, mint Istent.
Izrael népe azt állította, hogy Isten gonosz, és a követői balga emberek. Féltek az ígéret földjén élő óriásoktól. Józsué és Káleb azonban azzal érvelt, hogy a mindenható Isten nekik fog igazságot szolgáltatni. Ők ketten nem voltak hajlandók Isten ellen lázadni. És egyáltalán nem tartottak a többség véleményétől.
Mivel volt bátorságuk különbnek lenni, Isten megáldotta őket (4Móz 14:30). Bebizonyosodott, hogy ők voltak az igazi óriások.
Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek a népétől; mert ők nekünk csak olyanok, mint a kenyér. 4Móz 14:9