myBible logó myBible
Fiókom

2022. június 26., vasárnap

Minden, amire szükséged van

A két hűséges keresztény baráttal megáldott Janinak jól mentek a dolgai. Jani, Józsi és Tóni ugyanabba a gyülekezetbe és iskolába járt, sőt, egy utcában is lakott.

De röviddel ezután Józsi elköltözött. Néhány hónappal később Tóni folyton kifogást talált, hogy ne kelljen gyülekezetbe mennie. Nemsokára pedig teljesen kerülni kezdte a barátját. Amikor Jani görkorcsolyázni hívta őt, Tóni lánytestvére azt hazudta, hogy a testvére nincs odahaza. Legutóbb pedig maga Tóni vette fel a telefont, de amikor felismerte a Jani hangját, azonnal letette a kagylót.

Janinak a tudomására jutott, hogy Tóni édesapja szerint a kereszténység butaság. Egy idő után Tóni is egyetértett ezzel a véleménnyel.

Így tehát Jani egyedül maradt.

Tudta, hogy ennek nem így kellene lennie. De ez volt a valóság.

Olvasd el Zsolt 142:1-8 verseit!

Mihez kezdesz, amikor magányosnak érzed magad?

Úgy érzed, mintha nagyon távol lennél az otthonodtól. Egyedül maradtál – vagy mert te vagy az egyedüli keresztény a korosztályodból, vagy mert keresztény barátaid más iskolába járnak, vagy legalábbis mások a tanáraik. De az is lehet, hogy a keresztény barátaid már nem viselkednek megfelelőképpen.

Előbb-utóbb csalódni fogsz bennük, előbb-utóbb egyedül maradsz. A keresztény barátság általában oltalmat jelent, de néha mégis egyedül maradsz a viharban. Ilyenkor kell megkeresned az Istenhez vezető utat.

Isten néha megengedi a magány érzését, hogy megtanuljunk elrejtőzni Őbenne.

A 142. zsoltár bevezetője szerint Dávid egy barlangban írta ezt a zsoltárt, valószínűleg a megtébolyodott Saul király elől menekülve (1Sám 22:1-2). De pontosabban mit is csinált Dávid a barlangban? Rejtőzködött az ellenségei elől. Imádkozott. Megtanult bízni. Megismerte Istent, Aki ismételten így bátorította őt: „El nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled” (Józs 1:5). Megismerte Istent, Aki mellette áll, amikor más hátat fordít neki. És furcsa dolog történt: miközben Dávid a barlangban – Istenben – rejtőzött, családtagjai eljöttek támogatni őt. Hasonlóképpen tették a barátai is.

Hívlak téged, ó, Uram, és ezt mondom: Te vagy oltalmam. Zsolt 142:6

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.