2022. június 16., csütörtök
Járni a vízen
A tanítványok utasítást kaptak, hogy evezzenek át a túlsó partra. Nem tűnt nehéz feladatnak, és biztosan arra gondoltak, hogy Jézus furcsa dolgot kért tőlük, amikor azt mondta, hogy evezzenek a széllel szemben. Minden erejüket megfeszítették, a hajó minden ízében recsegett-ropogott, mégis mintha inkább hátrafele haladtak volna.
Az éj közepén hirtelen arra lettek figyelmesek, hogy valaki közeledik feléjük. Csónak nélkül. A vízen. Jézus volt, de ők ezt akkor még nem tudták. Azt hitték, hogy kísértetet látnak. Mielőtt eluralkodott volna rajtuk a félelem, Jézus megnyugtatta őket: „Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!”
Olvasd el Mt 14:22-33 verseit!
Mit tanultak a tanítványok Jézustól a viharban?
Látva, hogy Jézus a vízen jár, bátorságot nyertek. A Mester tudta, hogy igyekeznek eleget tenni a kérésének, látta, hogy kieveznek, és nem hagyta őket magukra. A vihar közepette ment oda hozzájuk, és legyőzte a természet erőit. Sőt, még Péternek is megengedte, hogy járjon a vízen. Amikor a kételkedő tanítvány mégis süllyedni kezdett, Jézus megfogta a kezét, és felszólította, hogy bízzon az Ő erejében.
A keresztény élet nem szavatolja, hogy a tengert mindig csak enyhe szellő fogja borzolni. Lehet, hogy még viharba is kerülsz. Mindezen túl Jézus bátor meghívása még furcsábbnak tűnik, mint viharban evezni vagy a vízen járni. A következőképpen hív bennünket: Ismerj meg engem! Élj énérettem!
Jézus sosem hagy magadra a viharban.
Amikor a sötétségben nem találod a helyes irányt, vihar süvít és esőcseppek csapdossák az arcod, Jézus odalép hozzád, és így szól: „Nem a képzelőerőd szülte kísértet vagyok, hanem valóságos Lény. Ne félj! Én vagyok! Itt vagyok!” Gondoskodik rólad a Szentlélek és az Ige által, de más hívők támogatása révén is.
Szeretnél Isten közelében lenni? Akkor érzed meg az Ő közelségét, amikor felcsapnak körülötted a hullámok, amikor imádkozol, amikor bátran megküzdesz a hullámokkal, és hitre teszel szert, amely olyan Isten-imádóvá emel, aki még a vízen is képes járni. Isten megérdemli teljes odaadásunkat.
Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél? Mt 14:31