2022. május 31., kedd
Ígéret vagy figyelmeztetés?
Robi úgy érezte magát, mintha minden reggel süteményt kapna az édesapjától. Valahányszor a papája elutazott, néhány dátummal ellátott borítékot talált a konyhaasztalon, amely minden napra egy-egy cetlit tartalmazott, amit a távollétében el kellett olvasnia.
Némelykor a cetlin feladatokat kapott. De voltak figyelmeztetések is, hogy ne felejtsen el készülni a vizsgákra. Időnként a borítékban pénzt is talált, amit elkölthetett magára vagy a családtagokra.
Ezek a cetlik arra emlékeztették, hogy az édesapja törődik vele. De ezen felül nem hagyták, hogy megfeledkezzen arról, hogy szüleinek nagy elvárásai vannak a magatartásával szemben még akkor is, ha nem lehetnek mellette.
Olvasd el Jel 22:12-16 verseit!
Miután Jézus visszament a mennybe, megjelent az egyik tanítványának, Jánosnak, hogy kinyilatkoztassa neki azt, „amiknek meg kell lenniük hamar” (Jel 1:1). Mit ígért az Úr?
A Biblia utolsó fejezetében Jézus háromszor is kijelenti, hogy vissza fog jönni (22:7, 12, 20). Ez figyelmeztetés, de egyben ígéret is.
Ha a szüleid egyedül hagynak otthon, megtörténhet, hogy olyat teszel, amit nem kellene, végül mégis sikerül becsapnod őket, hogy távollétük alatt minden rendben volt, elkészítetted a házi feladatodat, nem bömböltetted a zenét, és nem hívtál magadhoz barátokat, hiszen ezt ígérted nekik.
De Jézust nem lehet ilyen módon becsapni. Ez a figyelmeztetés.
Az ígéret szerint Jézus vissza fog jönni, hogy olyanná teremtse a világot, amilyennek akarja – olyan hellyé, ahol Isten uralkodik, és ahol nem lesz halál, sírás és fájdalom (Jel 21:1-5). Akik pedig „megmosták ruháikat” – vagyis elfogadták Krisztus megbocsátását és az új életet –, azok Istennel fogják tölteni az örök életet.
Némelykor talán úgy érzed, hogy Isten túl messze van. Pedig Ő „cetliket” hagyott ránk a Bibliában, amiket naponta elolvashatunk. Ilyenek például a figyelmeztetések, a feladatok, vagy a szavak, amelyek az Ő szeretetére emlékeztetnek, és bátorítanak azt tennünk, amit kell az Ő eljöveteléig.
Hiszed Jézus szavait? Engedelmeskedsz Néki?
És ímé hamar eljövök… Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó. Jel 22:12-13