2022. május 26., csütörtök
Miért nem érted meg?
Sebő felső ajkán verejtékcseppek jelennek meg. Balra fordítja a fejét és látja, hogy a múltkori esethez hasonlóan minden irányból ellenfél közeledik. Hirtelen egy hűtőszekrény nagyságú férfi repül felé, és a földre teperi.
Sebő felkiált. Riadtan ül fel az ágyon.
Ez alkalommal csak álmodott. Legközelebb azonban kétszer is meggondolja majd, hogy akar-e ilyen magas pontszámot elérni a biológia vizsgán. Úgy látszik, hogy egyesek nem nézik jó szemmel, ha azt teszi, amit tennie kell.
Olvasd el Jn 10:31-39 verseit!
Mihez kezdenél, ha üldöznének és kövekkel dobálnának az emberek?
Pontosan ez történt. A vallási vezetők meg akarták ölni Jézust, mert Isten Fiának nevezte magát. Jézus viszont nem azt akarta ezzel mondani, hogy Ő Istentől született, hanem azt, hogy egyfelől Ő maga Isten; másfelől pedig azt, hogy sajátságos és különleges kapcsolata van az Atyával. Két különálló Személyről beszélt, akik mégis egyek (30 és 38. versek).
Jézus azonban nem állt meg, és nem hagyta, hogy kritizálói tettlegesen is bántalmazzák. A Szentírásra hivatkozva próbálta meggyőzni ellenségeit. Ha el tudják fogadni azt, hogy Isten őket, mint egyszerű embereket a következő kijelentéssel tisztelte meg: „Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai” (Zsolt 82:6), akkor Jézus egyáltalán nem tévedett, azt állítva, hogy Ő Isten Fia. Végeredményben Ő volt Isten különleges képviselője ezen a földön.
A saját életét kínálta fel bizonyítékként: Mindaz, amit teszek – a gyógyítás, az ördögűzés, a vihar lecsendesítése, a tömegek megvendégelése, a holtak feltámasztása – azt bizonyítja, hogy igazat szólok. A csodákat az Én Atyám teszi. Az vagyok, akinek mondom magam.
Jézus szavaihoz jó cselekedetek társultak. Kijelentette, hogy tettei elégséges bizonyítékot szolgáltatnak ahhoz, hogy az emberek higgyenek. Azt akarja, hogy te is higgy. Ezt akkor sem tehetné meg érthetőbben, ha arcul ütne. Így hív téged: Amikor Engem látsz, Istent látod. Ha Engem megvetsz, Istent veted meg. Ha nem követsz Engem, ne állítsd magadról, hogy Isten gyermeke vagy.
Higgyetek Bennem! – kérlelte az embereket Jézus. Egyesek azonban mégsem hittek. – Nem gyilkolhattok meg csak azért, mert azt teszem, ami helyes. Egy napon azonban mégis megtették.
Ha nékem nem hisztek is, higgyetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhiggyétek, hogy az Atya énbennem van, és én őbenne vagyok. Jn 10:38