myBible logó myBible
Fiókom

2022. május 20., péntek

Már nem vagyok összezavarva

Ez butaság! Réka a gyülekezetben szunyókál, miközben a barátai a tengerparton szórakoznak. A szülei három éve váltak el, mert az édesapja gyakran ivott és durván viselkedett. A válást csak néhány hónapja mondták ki. Réka édesanyja a szakítás idején kezdett járni a gyülekezetbe. Azt állította, hogy megtalálta Istent, Aki majd rendbe fogja hozni az életét. 
Gratulálok neki! – morgott magában Réka. – De miért kell engem is magával hurcolnia? Saját életem van. Ráadásul Isten is olyannak tűnik, mint az apám, vagyis sosincs jelen. 
Rékát a barátai néha bajba sodorják, de legalább kitartanak mellette. Istent viszont sosem látja úgy, ahogy a barátait. Rájuk számíthat, de Istennel kapcsolatosan nem ilyen erős a meggyőződése. 
Olvasd el Jn 4:19-26 verseit! 
Ebben az igeszakaszban párbeszéd zajlik Jézus és a kúthoz érkezett asszony között. 
Honnan tudjuk, hogy milyen az Isten? 
Lisa nem az egyedüli ember, akinek kétségei vannak Istennel kapcsolatosan. Egyes tanárai is azt állítják, hogy Isten csak az emberi képzelet szüleménye. A nem keresztény barátod számára pedig a kereszt csupán a nyakláncodon lógó dísz. 
Az Istennel kapcsolatos félreértések nem új keletűek. A kútnál Jézus azt mondta az asszonynak, hogy jobban kellene informálódnia. Amikor az asszony megpróbálta belevinni Jézust egy ellentmondásos vitába az imádat helyével kapcsolatosan, a Megváltó azt válaszolta, hogy szem elől téveszti a lényeget. A szertartások, az istentiszteletek és a szent helyek csupán üres és régi vallásosságot jelentenek, ha nem imádjuk Istent „lélekben és igazságban”, vagyis, ha a szívünk nem válaszol Istennek, tudva azt, hogy kit és miért imád. 
Jézus kinyilatkoztatta neki, hogy Ő nem csupán próféta, és nemcsak Isten nevében szól, hanem Ő maga a Messiás, vagyis Isten emberi testben, Aki azért jött, hogy saját jogán szóljon az emberiséghez, sőt mi több, hogy megmentse az emberiséget az önpusztítástól. 
Jézus azért jött, mert Isten be akarta bizonyítani hatalmát és azt, hogy méltó a bizalmunkra. Meg akarja értetni velünk, hogy milyen is Ő valójában (Jn 1:14; Kol 1:15). Szeretné, ha felismernénk, hogy Ő az, Akinek érdemes engedelmeskednünk. 
Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (aki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent. Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek. Jn 4:25-26
 

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.