myBible logó myBible
Fiókom

2022. április 7., csütörtök

Mégiscsak jó valamire

Az iskolai év derekán Ben úgy érezte, nem bírja tovább. Egyre gyengébb jegyeket kapott. Még a labdarugó idény elején egy edzésen eltörte az egyik lábujját, ezért kikerült a csapatból, s ráadásul a balesetben eltörte a legjobb középpályás csapattársának a lábát is. Ezek után önkéntes munkát vállalt egy idősotthonban, de egy idő után a felügyelője közölte vele, hogy csak zavarja a lakókat, akik már nem kíváncsiak a furcsa csacsogásaira. A tanárai tapintatosan a tudomására hozták, hogy nincs hallása, nincs tehetsége a színjátszáshoz, és rajzolni sem tud, ezért próbálja meg más módon kifejezni önmagát. Egy érzelmi kitörése következtében végül beiratkozott a közösségi házban tartandó kínai nyelvtanfolyamra, és ott fedezte fel, hogy a „Ben” névhez hasonló kínai kifejezés fordítása: „semmirekellő”. 
Édesanyja próbálta vigasztalni: 
– Mindenki ért valamihez, és ezt a valamit egyszer te is fel fogod fedezni. 
– Anya, hagyd abba! Te az édesanyám vagy. Szeretsz engem, de attól még én semmire sem vagyok képes. 
Néha mindannyiunkat olyan érzések kerítenek hatalmukba, mint azt a gyermeket, akit csak az édesanyja szeret. 
Olvasd el Róm 12:1-8 verseit! 
Hogyan fedezheted fel az élettől kapott különleges ajándékodat? 
Az édesanyáknak részben igazuk van. Mindenki ért valamihez. A Biblia is ezt állítja. Isten mindenkinek ajándékot ad. De hogyan fedezed fel a saját ajándékodat? Próbálkozz az alábbi stratégiák valamelyikével: 
Ne várj tapsra! Némely ajándéknak köszönhetően a középpontba kerülsz, oda, ahol éljenezni fognak. Viszont az emberek ritkán tapsolnak meg azért, mert jó vagy, adakozol, bátorítasz másokat vagy szolgálsz. Ha senkinek sem esik le az álla attól, amit teszel, még nem jelenti azt, hogy kudarcot vallottál. 
Próbálkozz! Ha semmit sem teszel, vagy ha legalább egyszer nem próbálod meg azt, amire vágysz, sosem fogod megtudni, hogy értesz-e hozzá vagy sem. 
Légy önmagad! Még a keresztényekkel is előfordul, hogy belekötnek a különböző ajándékokkal rendelkező emberekbe. Megtörténhet, hogy néha épp akkor fogod furcsának érezni magad, amikor azt teszed, ami helyes. 
Azonban akkor kezded felfedezni igazán az ajándékaidat, amikor Isten rendelkezésére bocsátod magad. Kezdetben ez az egyetlen jó válasz mindarra, amit Isten felkínál számodra. Ha követed Őt, fel fogod fedezni a saját utadat. 
Mert miképpen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van… minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak. Róm 12:4, 6

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.