myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 30., szerda

Az ima megváltoztatja a körülményeket

Az autó oldalán a következő felirat állt: Az ima megváltoztatja a körülményeket! Csakhogy a jármű állapota nem azt sugallta, hogy az ima valóban működik. A több mint húsz éves roncs fekete füstfelhőt hagyott maga mögött. Az ima nem eredményezte azt a csodát, hogy az illetőnek jobb autója, vagy legalább egy jobban fizető munkahelye legyen, aminek eredményeképpen megengedhetne magának egy jobb autót. Ráadásul a gépkocsin volt még egy felirat, ami arról árulkodott, hogy a vezető kerekes székben élő fogyatékos. Ha Isten válaszol az imákra, akkor miért nem gyógyítja meg őt? 
Imádkoztál-e valaha úgy, hogy közben azt érezted, Isten nem válaszol? Imádkoztál a szüleidért, mégis elváltak. Imádkoztál a nagyszüleidért, mégis megbetegedtek és elhunytak. Imádkoztál az egyik barátodért, a családja mégis elköltözött. De az is lehet, hogy apróbb dolgokért imádkoztál: jobb jegyekért, nyári munkáért, vagy azért, hogy bekerülhess a focicsapatba – mégis válasz nélkül maradtak az imáid. 
Pál nyíltan beszél arról, hogy többször is imádkozott azért, hogy Isten szabadítsa meg a „testében levő tövistől” – ami lehetett akár egy nehézség, akár egy betegség is. Bár nem tudjuk pontosan, hogy mi volt a „tövis”, azt viszont tudjuk, hogy milyen választ kapott. 
Olvasd el 2Kor 12:7-10 verseit! 
Mi hozott változást Pál imádkozásában? 
Az ima nem Pál körülményeit és helyzetét változtatta meg, hanem magát az apostolt.  
Pál a nehézsége miatt háromszor is imádkozott Istenhez megoldásért. Végül az Úr „nem”-et mondott neki. Viszont azt is közölte Pállal, hogy a szenvedésben meg fogja őt erősíteni.  
Meg kell értenünk a következőt: Pál rájött, hogy szüksége van a tövisre, mert az óvja meg őt az elbizakodottságtól. A tövis tette őt Istentől függővé, és segített megértenie, hogy Isten a nehézség közepette volt hozzá a legközelebb. Ettől még a tövis nem vált kevésbé fájdalmassá, viszont megtanította Pált arra, hogy Isten a nehézséget a javára tudja fordítani.  
Ha nem kapsz várt választ az imáidra, próbáld megfigyelni, hogyan dolgozik benned Isten, és miként munkálja a kettőtök kapcsolatát. Az ima minden esetben megváltoztatja az imádkozót, ha bízik abban, hogy Isten hallja a kérését és törődik vele. A látszólag kudarcot vallott ima teszi sikeres keresztényekké az embereket. 
Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el ez tőlem; és ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem. 2Kor 12:8-9

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.