2022. március 28., hétfő
Jézus imája
Hannon úr így imádkozott:
– Ó, Uram, aki a mennyekben trónolsz, hálát adunk Neked, hogy kihoztál bennünket a törvénytelenség fertőjéből, és az utódaiddá változtattál bennünket!
Ezt hogyan fordítanánk le? „Világegyetem Istene, köszönjük, hogy kimentettél a bűnből, és a gyermekeid lehetünk!”
Némelyek olyan furcsa szavakat használnak imádkozás közben, amiket más esetben talán sosem ejtenének ki. Ez megzavarhat bennünket, vagy elvonhatja a figyelmünket. Így voltak ezzel Jézus tanítványai is. Sokszor hallották imádkozni a zsidó elöljárókat, de észrevették, hogy Jézus imái egészen másképpen hangzanak. Ezért arra kérték, hogy tanítsa meg őket imádkozni.
Olvasd el Mt 6:5-13 verseit!
Milyen imát tanított Jézus a tanítványoknak?
A Mester néhány igazságot közölt követőivel. Elmondta, hogy ne csak azért imádkozzanak nyilvánosan, hogy mindenki rájuk figyeljen, majd rávilágított arra, hogy a hosszú imák nem kapnak jobb választ Istentől a rövidebb imáknál. Ezt követően pedig elmondott egy minta-imát. Ezzel nem azt akarta mondani, hogy ugyanezeket a szavakat kell használniuk – habár ezzel sincs semmi baj –, hanem azt, hogy hasonló módon imádkozzanak.
Az Úr imájának több része van: „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a Te neved.” Ez dicsőítés, amelynek üzenete az, hogy el kell ismernünk Isten szentségét. „És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek.” Itt a megtérésről és a bocsánatkérésről van szó.
Továbbá pedig kérések, egyes esetekben lelki vonatkozású kérések hangzanak el – „Jöjjön el a Te országod; legyen meg a Te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is” –, amelyek által azt kérjük, hogy Isten irányítsa az életünket. Ehhez hasonló a következő is: „És ne vígy minket a kísértésbe” – amiben azt kérjük, hogy Isten akadályozza meg és távolítsa el a gonoszt az életünkből. Majd elhangzik egy gyakorlati kérés is: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma” – ami a szükségleteink kielégítésére, élelemre, otthonra, ruházatra, munkahelyre, iskolai támogatásra, családi és baráti összhangra vonatkozó kérést jelent.
Jézus egy közvetlen mintaimát adott, amely nem arra hívatott, hogy csodálatba ejtse az embereket, hanem Isten fülének kedves. Jézus imája merész: úgy szólítja meg Istent, mint Atyát, és bízik abban, hogy választ kap. Jézus imája egyszerű: nem tartalmaz bonyolult kifejezéseket, hanem közvetlenül megnevezi a szükségleteinket.
Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is. Mt 6:9-10