myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 20., vasárnap

Csak, ha azt teszed, amit mi akarunk

A kihívás túlságosan kegyetlennek tűnt, de Lindsey mindenáron el akarta fogadtatni magát. Minden szem rászegeződött, így hát vállalta a feladatot. 
A rosszul öltözött Andy úgy nézett ki, mint egy falusi öregember. Ennek ellenére Lindsey odalépett az asztalhoz, ahol Andy egyedül ült, és épp egy matek feladatott oldott. Megállt a fiú mögött, átölelte a nyakát, majd a fülébe súgta:
– Andy, szeretném, ha magad mellé hívnál! 
Ez tényleg kegyetlenség volt a részéről. Lindsey épp annak a fiúnak a nyakát ölelte át, akit mindenki a legnagyobb „magolósnak” tartott, ráadásul nemsokára még azt is be kell vallania, hogy csupán tréfából tette, amit tett. 
Döntsd el te a történet folytatását: (a) Lindsey hátrahőkölve felkiált: „Csak tréfáltam!”, így nyer tizennégy szívtelen barátot; vagy (b) Andy megfordul, és meghívja maga mellé a lányt, aminek az iskola „krémje” egyáltalán nem örül. 
A csoport nyomása nem mindig ilyen egyértelmű, habár ez is megtörténhet. A tömeg így kiált: 
– Ha azt teszed, amit mi akarunk, akkor elfogadunk.
Olvasd el Péld 29:6 versét! 
Választanod kell a barátok és Isten között? 
Nem, nem minden esetben kell választanod az emberek kedvében és az Isten kedvében való járás között, azonban önmagadat csapod be, ha azt hiszed, hogy sosem kell majd az embertársaid ellen fordulnod azért, hogy követhesd Istent. Jézus határozottan kijelentette, hogy követői teljesen más úton járnak, mint azok, akik nem követik Őt. „Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, amely a veszedelemre visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt” (Mt 7:13-14). 
Gondolkozz a következőképpen: a legtöbb esetben kinyújthatod a karod, hogy megfogd a téves úton járó személy kezét. A nem keresztény embereknek szükségük van a szeretetedre, mint ahogy azoknak a keresztényeknek is, akik letérnek a helyes útról. Isten nem akarja, hogy lemondj róluk. Vannak azonban pillanatok, amikor majd ők próbálnak téged a saját útjukra téríteni. Ne engedj azoknak, akik saját bűneik csapdájába estek! 
Döntened kell! Haladhatsz az önpusztítás felé, vagy haladhatsz tovább Jézussal, vidáman fütyörészve az ösvényen. 
A gonosz ember vétkében tőr van; az igaz pedig énekel és vígad. Péld 29:6

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.