myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 16., szerda

Titkosszolgálat

Senki sem tudta, hogy az elnök miért látogat az iskolátokba, amikor az igazgató egy napon bejelentette az érkezését. Az elnök. Ráadásul az igazgató épp ebben az időszakban indított egy fogalmazási versenyt a következő címmel: „Mit szeretnék kérdezni az elnöktől?” A nyertes majd együtt ebédelhet az ország vezetőjével. 
Mindenáron nyerni akartál, de nem azért, hogy égető külpolitikai kérdéseket vitass meg az elnökkel, hanem mert szerettél volna együtt ebédelni a magasrangú vendéggel. Ez lett tehát a fogalmazásod címe: „Miért akarok csevegni az ország legfontosabb férfijával?”
Mivel nem te nyerted meg a versenyt, újabb tervet készítettél, hogy magadra vond az elnök figyelmét, de aztán lemondtál róla. Robbanószereket kereső kutyák kutatták át a szekrényeket, és öltönyük alatt gépfegyvert viselő ügynökök ellenőrizték a szellőztető rendszert. Ezért úgy döntöttél, hogy nem a legjobb ötlet az első sorban állva fintorogni, amikor felcsendül a himnusz. Mégsem okos dolog megbántani az elnököt. 
Olvasd el Péld 9:10 versét! 
Tudod, hogy Istenért jónak kell lenned. De vajon félned is kellene Tőle? 
Isten hívja a keresztényeket, hogy olyan közel húzódjanak Hozzá, amilyen közel te sosem kerülhetsz egy államelnökhöz. Felkínálja a barátságát (Jel 3:20). Mivel Krisztus meghalt a bűneidért, állandó kapcsolatban lehetsz a világegyetem Istenével (Zsid 10:19-22). Ez fontosabb az elnöki ebédre szóló meghívónál. Istent ismerni többet jelent, mint a nagyfőnökkel társalogni.  
Az „istenfélelem” nem azt jelenti, hogy halálosan félsz Tőle. Ő mindenható. Amikor ezt megérted, lehet, hogy megrémülsz és eltávolodsz Tőle. De Isten tökéletes szeretettel szeret bennünket, és magához vonz. Ha ezt átérzed, hódolattal fogsz vonzódni Istenhez. 
Náhum próféta könyve bemutatja, hogyan kell viszonyulnunk Istenhez. Van okunk félni Tőle, mivel „bosszúálló Isten” (1:2), és „nem hagy büntetlenül” (1:3), ugyanakkor „erősség a szorongatás idején, és ismeri a benne bízókat” (1:7). 
Nem bölcs dolog a tűzzel játszani. De még ostobább dolog, hogy bár melegedni akarsz, mégsem húzódsz közelebb a tűzhöz. 
A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség. Péld 9:10

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.