myBible logó myBible
Fiókom

2022. március 11., péntek

Túlságosan foglalt

– Tényleg nem érek rá. Nézd, itt a határidőnaplóm! – ellenkezett Tina.
Kinyitotta a kistáskáját és elővette a noteszét. Mary belelapozott. A következő néhány hétre az összes kedd esték már foglaltak voltak, pedig az ifjúsági csoport épp kedd estére tervezte a találkozóit. 
– Látod? Az állatmenhelyen önkéntesként dolgozom a következő nyolc hét minden keddi napján. Így hát csak a február 17-e marad. 
Mary számolni kezdett. 
– De ez tizenkét hét múlva lesz. 
– Igen, mert még két hétig a gyerekkorházban segédkezem. És szükségem van még újabb két hétre, ha netán akad némi sürgősségi eset. 
– Rendben van – válaszolta Mery. – Megértelek. Viszont azt mondtad, hogy egyszer te is szeretnél majd részt venni a bibliatanulmányozáson. Emlékszel még a kérdéseidre, amelyek nagytatád halála után merültek fel benned… Mi más estéken is össze szoktunk gyűlni. 
– Ne haragudj! – mondta Tina – de túlságosan foglalt vagyok. 
Olvasd el Mt 19:16-22 verseit! 
Mit tehetsz, amikor a különben jó dolgok közéd és Jézus közé állnak?  
Az életben számos jó dolog van. Ámde ezek megszűnnek jónak lenni, amint túlzásba viszed őket, és megakadályoznak abban, hogy kövesd Jézust. Ilyen az, amikor túlzottan küszködsz azért, hogy a mások kedvében járj (Gal 1:10), amikor túlbecsülöd saját értelmi képességeidet (1Kor 1:28-29), amikor csupán azért teszel jót, hogy ezzel kérkedj mások előtt (Mt 6:2-4), vagy amikor túlságosan elfoglalt vagy ahhoz, hogy Istenre is időt szakíts (Lk 10:40-42).
Jézus kijelentette, hogy van fontosabb is a jó dolgoknál. Sokkal fontosabb belekapaszkodni Isten karjába (Mt 6:19-34). Jézus rámutatott, hogy a gazdag ifjú szinte mindenben helyesen járt el – kivéve, hogy nem szerette Istent mindennél jobban. Ez az ember senkit sem fojtogatott, nem lopott, és az édesanyját sem szomorította meg. De amikor Jézus elhívta, hogy kövesse Őt – miután megszabadult a „csomagjától” –, már nem volt hajlandó lemondani a javairól. 
Nem azáltal válsz Isten barátjává, amit te teszel, hanem azáltal, amit Jézus tett. Csak az engedelmesség teszi lehetővé, hogy megérezd Isten gondoskodását. Ha követni akarod Jézust, le kell mondanod azokról a jó dolgokról, amelyek megakadályoznak a sokkal jobb dolgok elnyerésében. 
Add el a vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem. Mt 19:21

Egyéb
Nyelv
Megjelenés

Ez az elem jelenleg nem érhető el.